Új Szó, 2011. január (64. évfolyam, 1-24. szám)
2011-01-10 / 6. szám, hétfő
Sport 21 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. JANUÁR 10. Tóth Erzsébet három díjat kapott a galgóci gálán: ő lett a legjobb balátlövő, a WH1L legjobb szlovákiai játékosa, és az év legjobb női kézilabdázója is „Minden összejön a pályán, szinte magától” Ő volt a galgóci Év kézi- labdázója-gálaest legnagyobb sztárja: három díjat is elvitt. Tóth Erzsébettel, Szlovákia legjobb női kézilabdázójával beszélgettünk. BŐDT1TAN1LLA Öt év után lett ismét az Év kézilabdázója Szlovákiában. Számított rá? Nem számítottam, de nagyon boldog vagyok, hogy öt év után ismét fel tudtam magam tornászni egy olyan jó szintre, hogy ismét itt állhatok. Három díjat kapni nagyon nagy dolog. Ez az este arról szólt, hogy megint én vagyok a legjobb kézilabdázó Szlovákiában - ez fantasztikus érzés. Azt hittem, már soha nem jön el ez a nap, de eljött, megérte dolgozni, mert az emberek igenis figyelnek arra, mit csinálok, hogyan csinálom, és tudják is ezt értékelni. Három díjat kapott - ön lett a legjobb balátlövő, a WHIL legjobb szlovákiai játékosa, és az év legjobb női kézilabdázója is. Melyiket tartja a legtöbbre? Mind a háromnak egyformán örülök. Mindegyiknek komoly értéke van. Ma már sok szlovák játékos játszik külföldön, mégis megelőzte őket, pedig a hazai bajnokságban, a Bánovce színeiben szerepel. Miben nőtt a légiósok fölé? Nem biztos, hogy külföldre kell ahhoz menni, hogy az ember a legjobb legyen. Lehet, hogy valaki egy külföldi csapatban csak csereember, míg én rendszeresen játszom. Minek köszönhető, hogy egész évben remek teljesítményt tudott nyújtani? Most nagyon nyugodt vagyok, jól érzem magam a bőrömben. Segített az is, hogy eljöttem Vágsellyéről, Bánovcén minden jól megy, amihez csak nyúlok, minden sikerül. Minden összejön a pályán, szinte magától. Szerintem ez annak is köszönhető, hogy a családban nyugalom van, és ez megmutatkozik a teljesítményemen is. Nagyon örülök neki. A Bánovce újonc a bajnokságban, s ön a csapat legnagyobb sztárja - ami óriási felelősséget is jelent. Néha bizony már sok is! Amikor Vágsellyén j átszőttünk, egy ember folyton ott lihegett a nyakamban, de így is dobtam 16 gólt, mégis kikaptunk. Ilyenkor néha felcsattanok: mert én végig nyomom, tizenhat gólt dobok, és ez mégsem elég, holott csak az kellene, hogy valaki más is bedobjon csak egy gólt, vagy a kapus megfogjon egy nehezebb lövést. Néha fárasztó, hogy csak magamra számíthatok, és hiába adok bele mindent, valamikor az is kevés. De szeretek játszani, és élvezem a kézilabdát. A többiek mit szólnak hozzá, amikor leszidja őket? Nem sértődnek meg, annyira tisztelnek, hogy meghallgatják a véleményemet. Azt nem tudom, hogy mit gondolnak magukban, de végighallgatják, amit mondok, és valamit meg is fogadnak belőle. A csapat egyértelműen legjobb játékosaként vannak valamilyen kiváltságai? Nincsenek. Nem is szeretném, h'ogy legyenek. Nagyon jól kijövök a csajokkal, mindenki nagyon jó fej, semmi gond közöttünk. Ugyanúgy edzek, mint a többiek, semmilyen előjogaim nincsenek. Korábban háromszor volt már az Év kézilabdázója: 2003-ban, 2004-ben és 2005-ben. Miben fejlődött azóta? Jobban látok a pályán. Korábban is lőttem tíz-tizenkét gólt meccsenként, de most van mellette legalább ennyi gól- passzom is. Most már jobban látom, hová kell passzolnom, és ez szerintem nagyon jó. Az edző egy számítógépes programmal szokott készíteni egy kimutatást, amelyben több szempont - védekezés, elvesztett labdák, gólpasszok, gólok - szerint értékeli az egyes játékosokat, s a végén kijön egy szám, minél nagyobb, annál jobb. Egy átlagos kézilabdázónál ez 45-50, nekem általában 100 fölött van, néha a 120-at is eléri. Ez nagyszerű dolog. Nemcsak a gólok számítanak, hanem az is, hogy mennyit tesz az ember a csapatért. A Bánovce nagyon jól kezdte a bajnokságot, de mostanra mintha elfogyott volna a lendület. Mi lehet ennek az oka? A csajok elfáradtak. Három kulcsember lesérült, köztük a kapusunk, Varga Éva, akinek el volt törve a keze. Ezek a lányok még nem érettek meg arra, hogy öt-hat-hét meccsen egymás után jól játsszanak. Az I. ligából felkerülni az Extraligába nem könnyű, nincsenek még hozzászokva a tempóhoz, és ez meglátszott. Mit szokott nekik tanácsolni? Próbálok segíteni, de hiába mondok akármit, nekik a saját bőrükön kell mindent megtapasztalniuk. Hiába vonom kérdőre őket, hogy mi ez a sok hiba, ha minden abból fakad, hogy nem bírnak. Most erősebben kezdtünk edzeni, az erőnlétre is nagy hangsúlyt fektetünk, mert a kondíció is nagyon fontos, hogy helyt tudjunk állni ebben az osztályban. Nagyon profi, kemény tréningjeink vannak, majd meglátjuk, milyen eredménye lesz ennek a bajnokságban. Ősszel érdekeltek voltak a KEK-ben is, azonban a Fraditól nagyon simán kikaptak - otthon hat-, idegenben huszonhét gólos vereséget szenvedtek. Az valami szörnyű volt. Itthon jól játszottunk, de ahogy elmentünk Magyarországra, mindenki megijedt. Nem az ellenféltől, mint inkább a környezettől, hogy mi most a Ferencváros otthonában fogunk játszani, rengeteg szurkoló lesz... Felmentünk a pályára, és csak néztünk, bumm- bumm-bumm-bumm, szórta a gólokat a Fradi. Utána már nem tudtuk összeszedni magunkat. Remélem, valami tanulságot azért levontunk a meccsből. Mondták a csajok, hogy egyszer majd ilyen kézilabdát szeretnének játszani. Ehhez még persze nagyon sok kell, de reménykedjünk, hogy egyszer majd sikerül. Amikor átvette a díjat, azt mondta, ha 2004-ben a válogatott nem kap ki egy góllal a magyarországi Eb pótselejtezőjén, ma a szlovák női kézilabda is ott tartana, ahol a férfi. Meggyőződésem, hogy így van. Akkor jó csapatunk volt, nagyon közel álltunk hozzá, hogy végre kijussunk egy világversenyre, korábban még sosem volt ilyen erős válogatottunk. Nagyon kár érte, hogy nem sikerült a továbbjutás a szerbekkel szemben. Még mindig fáj. Azóta egyre lejjebb csúszik a szlovák női válogatott, az idei világbajnokság előselejtezőjében még a britektől is kikapott, s már a kvalifikáció I. fázisából sem jutott tovább. Nincs, aki játsszon a válogatottban, és nem könnyű nagy hirtelen összeszedett, tehetséges, ámde tapasztalatlan fiatalokból ütőképes csapatot összerakni. Miért nem vonzó a válogatott a legjobb játékosok számára? Egy probléma van. Nem nagy, de létező probléma. Ha a klubok és a szövetség meg tudnak egyezni a játékosok biztosítását illetően, akkor meg fog változni a helyzet. A klubok egyelőre nem szívesen engedik el a játékosaikat, mert ha lesérülnek, ki fogja fizetni őket? Mindenki kétszer is meggondolja, elmenjen-e a válogatottba, mert egy esetleges sérülés esetén pénz nélkül maradna. Ezért nem vagyok most válogatott, hiszen azt kell néznem, hogy a gyermekeimet el kell tartanom. Magyarországon Nagy László hozta elő ugyanezt a problémát, és ott már tárgyalnak a lehetséges megoldásokról. Szlovákiában folyik valamilyen párbeszéd, hogyan lehetne megszüntetni ezt a kedvezőtlen helyzetet? Remélem. Már itt az ideje, hogy valamit tegyünk. Ez a selejtezősorozat már elment, de ha a következőben nem akarunk teljesen esélytelenül indulni, ezt valahogy meg kell oldani. Ősztől új elnöke van a szövetségnek, bízom benne, hogy elkezdik a tárgyalásokat. Ezek szerint nem zárkózik el a válogatottságtól. Dehogyis, nekem is kell egy kis kiruccanás! Szívesen játszom a válogatottban, csak tudnom kell, hogy ha netán valami baj történik, valaki kiáll mellettem. Ha egyszer megindul, senki nem állíthatja meg (TASR-felvétel) Tóth Erzsébet volt a galgóci gála legnagyobb sztárja (Somogyi Tibor felvétele)
