Új Szó, 2011. január (64. évfolyam, 1-24. szám)
2011-01-10 / 6. szám, hétfő
Autó-motor 9 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2011. JANUÁR 10. Az év autóját, annak is a leggyengébb változatát tettük próbára. A Kia Sportágé 1,6 igazolja, hogy nem mindig a teljesítmény a legfontosabb A Sportágé jóban és rosszban is velünk marad A harmadik generációs Sportágé, amelynek délkoreai létére Zsolnán van a szülőhazája, már számos elismerést elnyert. Legutóbb például az év autójának választották Szlovákiában. S nem hiába. A járgány követi napjaink trendjeit, tehát azt, hogy a lehető legtöbb ember igényének megfeleljen. A vásárló ezért nemcsak erőforrásokból, hanem meghajtásokból is válogathat. Az Új Szó először az alapváltozatot tette próbára elsőkerék-meghaj- tással. ÚJ SZÓ-TESZT A KIA egyetlen célja évek óta, hogy gépkocsijaival felzárkózzon az európai utak táltosaihoz. S míg néhány évvel ezelőtt félve tipegett ezen az úton, ma már magabiztosán besorolja magát a régóta ismert nagy vagányok közé. A Cee 'd bemutatásakor tűnt először úgy, mintha a dél-koreaiak felzárkóztak volna Európához. A Kia Vengát a B-szeg- mens jeles képviselőjeként emlegették, de ugyanakkor jött egy felismerés, mely szerint a sportautóknál nem elég a tetszetős dizájn. Ezért volt érdekes figyelni, mit hoz az új Sportágé. Most már tudjuk, hogy csalódást biztosan nem. Mi a lehető leggyengébb erőforrást tettük próbára, amelyből hiányzik az, ami miatt a SUV-ot SUV-nak nevezik - mégpedig az 4x4-es meghajtás. Eltalált forma Az előző generációkhoz képest hatalmas előrelépés történt. Az új Sportágé ugyanis formatervezői szempontból telitalálat. Az autó valóban a kategória legszebb járgányai közé tartozik. Ez főleg azért van, mert nem próbál minden áron terepjáróra Játszani”. A kocsi utasterében tudatosíthatják, hogy a Sportágé nem tartozik a kategória legnagyobb képviselői közé. A műszerfal kompakt, a volán és a sebesség- váltó sportos kivitelezésű. A kilátást viszont eléggé zavarja az A-oszlop. Míg a sofőr és az elöl ülő utas enyhén szűkösen érzi magát az autóban, a hátul utazók valóban kedvükre terpeszkedhetnek. Tény, hogy a magasabb termetű embereknek hátul enyhén kényelmetlen a hosszú utazás az ülés túl keskeny ülőkéje miatt. Bár köztudott, hogy a forma- tervezők sok mindenre képesek, csodákra azért nem. A Sportágé esetében ezt a csomagtéren látjuk, amely a tágas utastér miatt nagyon szűkösre sikeredett. Hivatalos adatok szerint 465 literes, ami nem igazán nagy. Ezért mielőtt megvennék az autót, határozottan vessenek egy pillantást a sza(KIA-felvételek) Végre egy SUV, amely kilóg a sorból Ionban a csomagtérre, amely a hátsó üléstámlák lehajtásával 1353 literesre növelhető. 100 kW, 1,4 tonna... Míg néhány évvel ezelőtt a SUV és az összekerékmeghaj- tás egyszerűen összetartoztak, addig manapság egyre több olyan ember van, aki a SUV-ot inkább a kinézete miatt veszi meg és megelégszik az elsőke- rék-meghajtással is. Vagy nincs szükségük a négykerekűre, vagy nincs rá pénzük. S ez az általunk tesztelt 1,6-os esete. Ezt a változatot ugyanis hiába keresnék 4x4-es változatban. S mielőtt megkérdőjeleznék a technikus lelkivilágának épségét, nézzék meg a kocsi műszaki adatait. 99 kW és 165 Nm. Ezek nem rossz mutatók, de tény, hogy a 4x4-re nem lennének elegendőek. Arra a kérdésre, hogy mindez kevés-e, vagy elég, nehéz válaszolni. Mindez ugyanis attól függ, hogy mire akarják használni az autót. Ha azt gondolják, hogy a leggyengébb Sportágé egy kómás csigára fog emlékeztetni és vezetése kínszenvedés lesz, akkor kellemesen fognak csalódni. Előzésnél is kellő biztonságot nyújt. Ezért aztán a hatsebessé- ges manuális sebességváltó senkit sem sérthet meg, sőt kifejezetten illik ebbe a járgányba. Viszont ha már egy nagyobb dombra akarnak felvánszorogni, ne adj isten behavazott és jeges úton, akkor felköthetik a gatyamadzagjukat és biztosak lehetnek benne, hogy ha nem esnek be a hóba, akkor a hely- benfutást fogják gyakorolni, amíg be nem esnek a hóba. Milyen a fogyasztás? 100 km/órás sebesség mellett a fordulatszám 2700 körül mozog, s 7,5 litert fogyaszt 100 kilométeren. 130 km/óránál a fordulatszám mutatója már 3600-on van, s a fogyasztás már eléri a 9,8 litert. Úgy gondolom, hogy ezzel az erőforrással a Sportágé jobban érzi magát a városi, illetve az első osztályú utakon. Az egyhetes tesztelés során 9 liter átlagfogyasztást sikerült termelnünk. Viszont meg kell jegyezni, hogy a tesztelést december egyik legfagyosabb hetén végeztük, és értelemszerűen téli abroncsokon, ezért nem lehet összehasonlítani a nyári időszakban mérhető eredményekkel. Ezzel lehet mit kezdeni Az 1.6-os Sportágé kétségkívül nagyon jó hatással volt ránk. Tény, hogy az autó nem olyan dinamikus, és a jeges, havas, dimbes-dombos utakon nem érzi magát túl jól, mégis jobb teljesítményt nyújt annál, amit egy ilyen erőforrással ellátott SUV-tól várnánk. Alacsonyabb fordulatszámon még a fogyasztás is tűrhető. A Sportágé másik nagy előnye a jól hangszigetelt utastér, az alváz, amely jól elnyeli az út egyenetlenségei által okozott rezgéseket, a kényelmes ülések, illetve a sportos kialakítású volán. A Kia jó munkát végzett, az autó valóban megbízhatóra sikeredett, s bár továbbra is a kategória legolcsóbb járgányaihoz tartozik, szinte biztos, hogy már nem csak az ár lesz az egyetlen érv, ami a megvásárlása mellett szól. (dem)