Új Szó, 2011. január (64. évfolyam, 1-24. szám)
2011-01-08 / 5. szám, szombat
SZALON 2011. január 8., szombat 5. évfolyam, 1. szám Az új ország megszületése gondokat okozhat, hisz a szóban forgó régió országai közt a határkérdések miatt amúgy sem felhőtlen a viszony... A dél-szudáni függetlenség margójára A kijelentés, mely szerint Szudán Afrika legnagyobb országa, már csak napokig érvényes. Január 9-én ugyanis a déli országrész lakói népszavazással dönthetnek függetlenségükről, és teljesen nyilvánvaló, hogy mi lesz a szavazás eredménye. GÁL1K IVETT Amikor a két országrész között dúló polgárháború 2005-ben véget ért, a megkötött békeszerződés egyik feltétele volt a pontosan hat évvel később megtartandó népszavazás a dél önállóságáról. Talán akkor még az északi országrész politikusai valóban hitték is, hogy megfér együtt a két, nyelvében, kultúrájában, vallásában különböző lakosság, de ahogy az idő múlt, mindenki számára világossá vált, hogy ez teljesen lehetetlen. Már csak azért sem, mert a déli kormány egy lépést sem tett annak érdekében, hogy fennmaradjon észak és dél egysége, s a békeszerződés aláírása óta éppen a már említett ellentéteket hangsúlyozza a lakosságnak, és soha meg sem próbálta a békés együttélést szorgalmazni. Ebben persze segítő kezet kaptak a nyugati országoktól is, melyek mindannyian önálló Dél-Szudánt szerettek volna, hogy így megkaparintsák a jelenleg főleg kínai segítséggel kitermelt szudáni olajat. Csak később ébredtek ezek az országok arra a szomorú tényre, hogy Dél-Szudán függetlensége rengeteg csapdát rejt, amelyeket korábban nem voltak képesek észrevenni, vagy éppenséggel nem voltak hajlandók megvizsgálni a lehetséges következményeket. A legnagyobb probléma természetesen abból a nagyon egyszerű tényből adódik, hogy Szudán rengeteg törzs otthona. Hogy melyik törzs birtokolja majd a déli olajmezőket, az ugyanolyan ellentéteket szít már évek óta, mint amelyeket a nagyhatalmak szítottak észak és dél között; több nyugati elemző szerint is nagy esélye van annak, hogy a dél függetlensége polgárháborút indít majd el a dominanciára törő déli törzsek között. Már az elmúlt években is megfigyelhette az, aki akarta, hogy a fontos pozíciók nagy részét délen a dinka törzs tagjai kapják. A politikusok és a hadsereg tagjainak befolyásos személyei szintén ennek a törzsnek a tagjai, és ha polgárháborúra kerülne sor, nem kétséges, kinél lesz több fegyver. A másik nagy probléma az az éveken keresztül elhanyagolt kérdés, merre is húzódik pontosan a határ észak és dél között. A felállított nemzetközi bizottság sem tudott határozni a dologban, csak arra volt jó, hogy eldöntse, a kérdés nagyon bonyolult, és további megfontolásra van szükség. Ezzel azonban azt érték el, hogy hónapokkal a népszavazás előtt ugyanott volt a probléma megoldása, mint évekkel ezelőtt, vagyis sehol. Sőt, a déli lakosság úgy szavaz majd, hogy még mindig nem világosak a határvonalak, ami azért tragikus, mert éppen a kérdéses határvidéken található az egyik legnagyobb szudáni olajmező. Ennek legnagyobb része a déli országrészhez tartozik, de hogy pontosan mekkora, arról mindkét félnek eltér a véleménye. Pár hónappal a népszavazás előtt a két érdekelt fél bizottságának le kellett volna ülnie a tárgyalóasztalhoz a dolgot megvitatni, ezeken az üléseken azonban a déli bizottság tagjai nem voltak hajlandók megjelenni. A határvonalak nemléte azonban egy másik nagy problémát is szült: máig eldöntetlen az is, hova tartozzanak az Abi- jei térségében élő törzsek tagjai. Abijei részben Észak-Szu- dánhoz, részben Dél-Szudán- hoz tartozik. A két legnagyobb népcsoport itt a messzirija és a dinka törzs, ezek közül az első muszlim, a második keresztény és/vagy animista. A déli kormány a cikk írásának pillanatáig nem akarta megadni a jogot a messzirija törzs tagjainak a népszavazáshoz. A törzs tagjai természetesen azonnal azzal fenyegetőztek, hogy ha ők nem szavazhatnak, akkor a többi törzs tagjait sem hagyják szavazni. A messzirija egyébként vándorló nomád törzs, állataikat pontosan azokon a területeken legeltetik, ahol az olajmezők vannak. Már emiatt is akadtak konfliktusok errefelé korábban, nem kérdéses, mire számíthatunk, ha Dél-Szudán független lesz. A messzirija szóvivők többször hangoztatták már, nekik nem kell az olaj, az ő megélhetésükhöz a legelők kellenek. A törzsek közötti konfliktusok vagy egy esetleges polgárháború megbéníthatja majd az olajkitermelést, amit természetesen a független Dél- Szudán önzetlen barátai nem szeretnének, viszont csak mostanában ébredtek rá, milyen nagy valószínűsége van ennek. A jövő bizonytalanságban tartja azokat a délieket is, akik mindenféle ígéretek ellenére sem hajlandók visszaköltözni délre. Vajon az északi kormány hagyja-e majd őket északon maradni és munkát vállalni, vagy éppenséggel ők lesznek az első áldozatai egy észak és dél közötti konfliktusnak? És ugyanígy a határ másik oldalán: ki fogja majd garantálni a kisebbségi muszlim közösségek jogait? Az új ország megszületése a régióban is gondokat okozhat, hisz a szóban forgó országok határkérdések miatt amúgy sincsenek felhőtlen viszonyban. Észak-Szudánnal kérdéses a jövőbeli békés együttélés, pedig ez lenne mindkét ország érdeke. Ahhoz, hogy jöjjenek a dollármilliárdok, nem elég az olajat kitermelni, el kell azt szállítani is, de mivel Dél-Szu- dánnak nem lesz tengerpartja, erre a legkézenfekvőbb partner Észak-Szudán lenne, már csupán azért is, mert a körülbelül 1200 kilométeres olajvezeték az olajmezőktől a Port Sudan-i kikötőig már elkészült és működik. Hihetetlen és teljességgel felfoghatatlan, miért akar egy újabb vezetéket építeni a déli kormány egy másik országon keresztül. Hogy büszkeségből (vagy inkább ostobaságból) ne kelljen igénybe venni az észak-szudáni olajvezetéket, inkább egy másikat terveznek építeni vagy Etiópián és Eritreán keresztül a tengerig, vagy a kenyai határon át a mombaszai kikötőig. Ha összevetjük a szóban forgó országok földrajzi adottságait, azonnal láthatjuk, hogy egy vezeték megépítése Etiópia, Eritrea vagy Kenya területén sokkal nehezebb és költségesebb lenne, hiszen sokkal több állomást kell majd építeni a hegyekben, mint a szinte teljesen lapos észak-szudáni területeken. Na persze az építkezés megkezdéséhez alapfeltétel, hogy az érintett országok jószomszédi viszonyban legyenek egyrészt egymással, másrészt Dél-Szudánnal, ami sajnos nincs így. És az, hogy a befolyásos nyugati barátok kit játszanak majd ki kicsoda ellen az afrikai olajháborúban, az még kérdéses, de felforgathatja a régió jelenlegi relatív békéjét. A másik óriási méretű probléma, amire megint csak nem fordítottak figyelmet korábban, az a terület országainak részesedése a Nílus vizéből. A jelenlegi érvényes szerződés szerint Egyiptom jogosult a legnagyobb vízmennyiségre, de ezt a régi dokumentumot most néhány ország főleg Egyiptom és Szudán részvétele nélkül igyekszik újratárgyalni. Az észak és dél közötti béke- szerződésben szó sem esik a vízelosztásról, s ez újabb problémákat okozhat majd a jövőben, és a térség országaival bábuként játszhatnak majd a bizalmas nyugati barátok, hisz sehol másutt annyira nem fontos a víz kérdése, mint Afrikának ebben a részében. És ami a legnyugtalanítóbb a szudáni utca embere számára, az a bizonytalanság, mi történik majd idehaza, mert ha Dél- Szudán függetlenné válik, akkor az talán majd megerősíti Darfúr függetlenségi ambícióit, és talán más törzsek és régiók is önállóak akarnak majd lenni, amit megint csak ki lehet játszani Észak-Szudán kormánya ellen. Mohamed Núr, az egyik darfúri lázadóvezér, aki Párizsban él és éppen azzal barátkozik, akitől segítséget remél, az elmúlt hetekben látogatott el Dél-Szudánba, mert ugyebár az ellenségem ellensége a barátom... Sajnos így működik a politika Afrikában is. Az északi kormány szóvivői és maga az elnök is az utolsó két hónapban többször kijelentették, bár az egységet részesítenék előnyben, mégis amennyiben a déli lakosság többsége az önállóságra szavaz, a szavazás eredményét tiszteletben fogják tartani, és erre a lakosságot is többször nyilvánosan felszólították. Sokan azt vélik tudni, hogy a háttérben manipuláló kezek esetleg bizonyos szankciók feloldását ígérték Dél- Szudán függetlenségéért, aminek egyébként valóban itt az ideje, mert teljesen igazságtalanul próbálják már évek óta elszigetelni és megbénítani Szudánt. Mindamellett az északi kormány határozottan kijelentette, nem fogja tétlenül hagyni, hogy az önállósult dél támogassa a darfúri elszakadást. Ami a déli politikusokat illeti, a hónapokkal ezelőtti vér- lázító és háborúval fenyegető beszédeket mostanra felváltották a sokkal realisztikusabb nyilatkozatok. Csak remélem, hogy a háttérben a bizalmas barátok lehűtötték az indulatokat, és ráébresztik a délieket, hogy a régió országai közül még mindig Észak-Szudán lehetne a legmegbízhatóbb kereskedelmi partner. Én, aki már öt éve itt élek, úgy gondolom, hogy a veszélyek ellenére Észak-Szudán számára hosszú távon a dél önállósága sokkal előnyösebb, mint a jelenlegi egység fenntartása. Ha délnek annyira nem tetszik az együttélés, akkor meg kell adni a lehetőséget, hogy saját országában csinálja jobban. Bár a darfúri elszakadási törekvések a népszavazás után aggasztóan reálisak lehetnek, mégis reménykedem abban, hogy az érdekelt felek megtalálják azt, amiben ambícióik közösek, és nem amiatt fognak ostobán harcolni egymással, amiért különböznek. Szudánban óriási lehetőségek vannak, még ha olajának leg- nagyobbik részét elveszíti is. Az itteni gyors iramban fejlődő és korszerűsödő mezőgazdaság nem csupán Észak-Szudán, hanem a térség többi országát is bőven eltarthatná még akkor is, amikor olaj már nem lesz. Hogy valójában hogy befolyásolja majd életünket egy új ország születése, azt csak az idő mutatja meg. És mindenki azt reméli, hogy békés időszak következik. Helyi rendőrök felügyelik a repülőtéren a kirakodást: a déli országrészben összesen 7,3 millió szavazócédulát kell a szavazókörzetekben szétosztani. Dél-Szudán lakosságát 7-10 millió főre becsülik, a születéskor várható életkor 42 év (AP Photo/Pete Muller)
