Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)

2010-12-31 / 300. szám, péntek

2 Közélet ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 31. www.ujszo.com RÖVIDEK Meghosszabbodhat a földmoratórium Pozsony. A földművelésügyi tárca, korábbi állításaival el­lentétben, mégis igényli a földvásárlási moratórium 3 évvel történő meghosszabbítását, amely az elkövetkező években is megakadályozná, hogy külföldi magánszemélyek termőföldet vásárolhassanak Szlovákiában. Csicsai Gábor földművelésügyi államtitkár szerint az ügyben illetékes pénzügyminisztériumot hivatalos levélben már december 17-én felkérték arra, hogy az Európai Bizottságtól - Magyarországhoz hasonlóan - a mora­tórium meghosszabbítását kérje. A földművelésügyi tárca kép­viselői ugyanakkor még december 21-én is azt állították, hogy nem igénylik a hosszabbítást. (SITA) Még kell a beutaló a körorvostól Pozsony. Januártól az előzetes tervekkel ellentétben még mindig kell beutaló a körzeti orvostól, ha szakorvost akarunk felkeresni. Ivan Gašparovič ugyanis nem írta alá az egészség- biztosítókról szóló törvényt. Az államfő ugyan csak egyetlen pontot kifogásolt, szerinte nem világos, hogy mely gyógysze­rekért kaphat a beteg kedvezményt, de az, hogy nem írta alá a törvényt, kihatással van a beutalók sorsára is. Mivel a parla­ment legközelebb csak februárban ülésezik, így legkorábban márciustól törölhetik el a beutalók rendszerét. Egyelőre a biz­tosítók sem fizetik vissza a betegeknek a gyógyszerkiadásaik egy részét. Az államfő által nem aláírt törvény rendelkezik ugyanis arról is, hogy a nyugdíjasok és a mozgáskorlátozottak maximum 45, illetve 30 eurót fizethetnek havonta a gyógy­szerekért, az összeghatár feletti részt visszakapják, (sán) Pozsonyban a legjobbak az esélyek Pozsony. A Pozsony megyében élők sokkal jobbnak tart­ják esélyeiket, mint az ország más részeiben lakók. Az IVÓ társadalomkutató intézet november elején készített felmé­rése szerint a pozsonyi régióban élők 69%-a úgy véli, jobbak az esélyeik itt, mintha az ország más részében élnének. Szlo­vákia lakosságának egészét tekintve 52 százaléknyian vélik úgy, hogy rosszabb a helyzetük (Kassa megyében 82%), mint más megyében, 29%-a szerint ugyanolyan esélyeik vannak, csak 18% véli úgy, hogyjobb a helyzetük, (sán) Körözött szlovák bűnözőt fogtak el Prága. Körözött szlovák bűnözőt fogtak el Csehországban. Ján T.-t, a kassai szervezett bűnözés egyik erős emberét kom­mandósok fogták el Prágában. Szlovákiában gyilkossággal, zsarolással, gyújtogatással, hamis vallomástétellel gyanúsít­ják. Az egykori idegenlégiós kétszer is felgyújtott egy kassai já­téktermet. Egy drogdíler meggyilkolásáért is őtteszikfelelőssé. Valószínűleg2011 elejénkiadjákSzlovákiának. (SITA) Fico az előrehozott választásokról Pozsony. Robert Fico szerint ha megbukik a Radičová- kormány, nem kerül sor előrehozott választásokra. „Mi tör­ténik, ha januárban megbukik a kormány? A koalíción belüli ellentétek lassan tarthatatlanná válnak. Mi jól tudjuk, hogy nem lesznek előrehozott választások, mivel ilyen rövid idő­vel a parlamenti választások után az erről szóló alkotmány­törvényt nem szavaznák meg” - fejtette ki a Smer elnöke. A volt kormányfő szerint mindenki tudja, hogy a Smer nélkül nem lehet kormányt alakítani. (SITA) Az érintetteknek társaságuknál kérvényezni kell az új európai egészségbiztosítási kártya kiadását Sok kártya érvényessége ma lejár 7 Aki érvénytelen kártyával indul külföldre síelni, ahol balesetet szenved, földet foghat a kezelés végösszege láttán (Jón Krošlák felv.) Pozsony. Ma, december 31-én sokaknak lejár az európai egészségbiztosí­tási kártyájuk érvényessé­ge. Ezeket a kártyákat 2006-ban adták ki először, hatályuk öt év, így azok­nak, akik még rögtön 2006 elején kiváltották, holnap­tól új kártyára lesz szüksé­gük, amit nem kapnak meg automatikusan - írásban kell kérvényezni a saját egészségbiztosítónál. SÁNDOR RENÁTA A törvény értelmében az egészségbiztosító legkésőbb 30 napon belül köteles kiadni az új egészségbiztosítási kártyát, in­gyenesen - 2006-ban még fizet­ni kellett érte. A Dôvera egész­ségbiztosító honlapján olvasha­tó információk szerint ők a lehe­tő legrövidebbre igyekeznek csökkenteni a várakozási időt, tehát néhány napon belül meg­kapja az új kártyát a kérelmező. Addig is, amíg nem készül el az európai egészségügyi kártya, érdemes egy ún. pótigazolást kérni a biztosítótól, ha tudjuk, hogy 30 napon belül utazni aka­runk valamely EU-tagállamba, illetve Svájcba,. Liechtenstein­be, Norvégiába vagy Izlandra. Az igazolás három hónapig ér­vényes, és ugyanolyan jogokkal ruház fel, mint a kártya, azaz az uniós államokban és az említett négy országban szükség esetén ugyanolyan feltételek mellett vagyunk jogosultak az állami rendszerben történő orvosi ellá­tásra, mint az adott ország ál­lampolgárai. Igazolvány vagy kártya híján azonban meg kell fizetni az orvosi ellátást. Mind­három egészségbiztosító, az Ál­talános Egészségbiztosító, a Dôvera és az Union honlapján is megtalálható a beadandó nyomtatvány, amit személye­sen bevihetünk vagy postán is elküldhetünk a biztosító bárme­lyik fiókjába, ugyanebben a fi­ókban kapjuk meg az elkészült kártyát, illetve postán is elkül­dik címünkre. Azoknak, akiknek még nem járt le az európai egészségügyi kártyájuk, de egészségbiztosí­tót váltottak, le kell adniuk a régi biztosítójukban az egész­ségbiztosítási kártyával együtt az európai egészségbiztosítási kártyát is. A Dôvera a honlap­ján található információk sze­rint az új ügyfeleknek automa­tikusan állít ki európai egész­ségbiztosítási kártyát, a többi biztosítóban az új ügyfeleknek ezt kérvényezniük kell. A fuvarozó nehezményezi, hogy drogkereskedőkkel hozták összefüggésbe Perelni akarja Spišiakot a cseh cég ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Bepereli a szlovák rendőrséget az a cseh teherfu­varozó társaság, amelynek ka­mionját Törökországban lefog­lalták, sofőrjét pedig letartóz­tatták a kábítószer-kereskedők ellen irányuló elpackázott rendőrségi akció során. A cég nehezményezi Jaroslav Spišiak országos rendőrfőkapitány azon kijelentését, mely szerint a fuvarozót a bűnbanda rendel­te meg, mert ilyen szolgáltatá­sokat csak számukra „hiteles” cégektől szoktak rendelni. Martin Pavlát, a társaság igaz­gatója felháborítónak nevezte ezt a kijelentést. „Kártérítést fogok követelni. Amit mondott, az nem igaz. Gépkocsink to­vábbra is Törökországban van, egyelőre nem tudom, milyen további kárunk származik még az egész ügyből” - mondta. A kamionsofőrnek is meggyűlt a baja hatóságokkal, ráadásul a félresikerült akció miatt kiuta­sították az országból. Spišiak a vádakat elutasítot­ta, mondván: az ügyben, mely­nek vizsgálata még nem ért vé­get, mindenki gyanúsított. „Mindenki, aki hozzányúlt a szállított anyaghoz, aki ott lé­zengett körülötte, aki intézett valamit, mindenki” - közölte. A kamiont egy nemzetközi drog­kereskedők ellen irányuló ak­ció keretében figyelte a rendőr­ség. Kiderítették, hogy egy du- naszerdahelyi raktárban fertőt­lenítő helyett heroin előállítá­sára alkalmas acetánhidrátot pakoltak a jármű rakterébe. A rendőrség ezért a sofőr tudta nélkül követni kezdte a szál­lítmányt, hogy .leleplezze a megrendelőt. Törökországban viszont - az előzetes tájékozta­tás ellenére - a kamiont és a so­főrt is letartóztatták, így a tet­tesek nem kerültek elő. Andrea Dobiášová, az Or­szágos Rendőr-főkapitányság szóvivője tegnap lapunknak elmondta, hogy az úgynevezett ellenőrzött szállítmány intéz­ményét az elmúlt négy évben ötször használták ki. Például Francia Guayanából Szlováki­ába történő kokaincsempészés, vagy Magyarországra való ci­garettacsempészés során. „Mi­vel titkos akciókról van szó, a részletesebb tájékoztatásra nincs lehetőség” - fűzte hozzá Dobiášová azzal, hogy meg­szokott, s aránylag gyakran használt rendőrségi eljárásról van szó. (dem, SITA) Többe kerül a tankolás Új csúcsot dönt a benzinár Pozsony. A kormány adó­emelései miatt a jövő héttől tör­ténelmi csúcsra emelkednek a hazai üzemanyagárak. „A ben­zin literje január 3-tól, vagyis jövő hétfőtől a hazai üzem­anyagtöltő állomásokon átla­gosan 6,5, a gázolajé 6 centtel drágul” - derül ki a natankuj.sk hírportál előrejelzéséből. Az áremeléshez a 19%-os áfakulcs egy százalékpontos növelésén kívül a bioüzemanyagok adó- kedvezményeinek felszámolá­sa és az ágazatot sújtó egyéb il­letékek bevezetése is hozzájá­rul. Hétfőtől a 95-ös oktánszá­mú benzin literjéhez emiatt át­lagosan 1,39 euróért, a gáz­olajhoz 1,265 euróért jutha­tunk hozzá. A benzin Szlováki­ában még soha nem volt ilyen drága. (TASR) Egyedülállóknak nem nő az anyasági szabadság Magasabb lesz a támogatás SÁNDOR RENÁTA Pozsony. Januártól hosszabb lesz az anyasági-szülési szabad­ság, de nem minden jogosult nő számára. A képviselők szerint ugyanis gyakori, hogy a nő visszaél azzal, hogy egyedülál­lóként hosszabb anyasági sza­badságra jogosult, mint ha férje­zett lenne, így inkább nem köt partnerével házasságot, azért, hogy tovább kaphassa az anya­sági segélyt. A januártól életbe lépő törvénymódosítás szerint tehát mindenki, aki anyasági se­gélyre jogosult, hat héttel hosszabb szülési szabadságra tarthat igényt, kivéve a gyerekü­ket egyedül nevelő nőket, szá­mukra marad a jelenlegi 37 hét. Igaz, ez még mindig több, mint a férjezett nőknek járó anyasági szabadság, az ugyanis a mostani 28 hétről 34 hétre emelkedik. Azoknak a nőknek, akik ikreket szülnek, a jelenlegi 37 hétről 43 hétre nő a szülési szabadság ja­nuártól. A pótszülők, nevelőszü­lők számára, ha egy gyereket vettek gondozásba, 28 hét lesz az anyasági szabadság, ha két vagy több gyermeket, akkor 37 hét. Annak, aki gyereket vett gondozásba, és egyedülálló, 31 hét marad az anyasági szabad­ság. Az anyasági szabadság fel­tétele, hogy a nő a szülés előtt legalább 270 napig fizesse a be­tegbiztosítást. Ha ennek a felté­telnek eleget tesz, jogosult a szabadságra, ezzel együtt a ja­nuártól magasabb anyasági se­gélyre is. Ez most a nő bérének, pontosabban a kivetési alapnak 55%-a, januártól 60%-alesz. ANKÉT Milyen volt az elmúlt év, mit fogad meg szilveszterkor? Kerekes Vica színésznő A 2010-es évem csodála­tos volt min­den szem­pontból. Egy szavam sem lehet! Várat­lan, izgalmas feladatok talál­tak meg. Volt színház, film, lakásépítés... szinte sajná­lom, hogy búcsút kell inteni ennek az esztendőnek. A jótól nehezen válik meg az ember, de utat kell engedni a 2011-es évnek, és kíváncsian várni, mivel kínál majd meg. Izga­tott vagyok nagyon és boldog. Boldog, mert sok-sok tervem van. En nem szeretek fogad- kozni, mert az csak feszültté tesz. Nekem a most és a ma van. Tervek vannak és képek bennem, hogy hol látnám szí­vesen magam. A lényeg, hogy öröm, hit és szeretet legyen bennünk és másokkal szem­ben. Simon Zsolt, a Híd alelnö- ke, agrárminiszter Kihívásokkal és munkával teli év volt ez szá­momra. Örülök neki, hogy az általunk meg­álmodott poli­tikai párton keresztül kellő­képpen részt tudunk vállalni Szlovákia jövőjének alakításá­ban. Kihívás volt az is, hogy el­érjük a kisebbségeket negatí­van érintő törvények módosí­tását. Úgy érzem, ez is sikerült, noha biztos, hogy lehetett vol­na többet, esetleg másképp is tenni. Miniszterként azt mondhatom, válságos év volt ez a mezőgazdaság számára, főleg az árvizek miatt, de örü­lök, hogy a kérvényezők 90 százalékát kártalanítani tud­tuk. Bízom abban, hogy jövőre az eddiginél kiszámíthatóbbak és nyugodtabbak lesznek az agrárium működésének felté­telei. A jövő évre vonatkozó el­képzeléseken nemcsak szil­veszterkor kell gondolkodni, hanem folyamatosan dolgozni kell, az egész év folyamán, ilyen értelemben nem is látom értelmét az újévi fogadalmak­nak. Pék Zoltán, a Pátria rádió új főszerkesztője rBKjg A munka szem­pontjából pozi­tív volt az idei év, a kitűzött céljaim jórészt teljesültek. A magánélet te­rén kicsit szomorúbb évet zá­rok. Fogadalmat nem teszek soha, mert ha valaki valamit komolyan el akar határozni, azt bármikor megteheti. Az újévi fogadalmak a legtöbb embernél addig tartanak, mint a gyorsan eltűnő hó. (tb, sán, vps)

Next

/
Thumbnails
Contents