Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)
2010-12-30 / 299. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 30. 3ľUKl \y 2010 vesztesei: Overdose, Maradona és a HC Lev ľAť TASR, pannoniaoverdose.hu Schumacher Overdose A végigbetegeskedett 2009-es év után Overdose idén végre visszatért, Pozsonyban és Budapesten is diadalmaskodott, és a világ ismét a magyar csodalovat ünnepelte. Az első igazán komoly megmérettetése, a baden- badeni Aranyostor azonban csúfos véget ért: Overdose először hisztériázott egyet a rajt előtt, majd miután nyolc perc huzavonát követőén (amelynek során háromszor is ledobta a lovasát) végre beállították a rajtgépbe, csak a 7. helyen végzett a versenyben. A veretlenség odalett, a mítosz lassan szertefoszlott: a korábban megszokott kincstári optimizmussal áthatott nyilatkozatok helyett felszínre kerültek az addig rejtett problémák és ellentétek. Budinszki Barbara, Overdose korábbi munkalovasa lapunk hasábjain kijelentette, a rossz felkészítés miatt a lónak elment a kedve az élettől, Mikóczy Zoltán tulajdonos pedig azt mondta, hosszú ideig félrevezették, az idillinek tartott Overdose-Ribárszki-Budinszki hármas nem is volt annyira idilli, de mindenkit biztosított róla, lova a lehető legjobb kezekben van. Az ötéves telivér idén többször nem állt rajthoz, de jövőre a tervek szerint újra versenyezni fog. Michael Schumacher 2010-ben hiába kerestük a „Schumacher-faktort” a For- ma-l-es versenypályákon. A német klasszis élete legelső Fl-es idénye után most először zárt pole pozíció, leggyorsabb kör és dobogós helyezés nélkül egy évet, idei legjobb eredménye három negyedik hely volt (a Spanyol, a Török, és a Koreai Nagydíjon). Biztos, hogy jó ötlet volt ez a visszatérés? Schumacher szerint igen. „Élvezem a Forma-l-et. Ez az örömöm és a szenvedélyem. Lehet, hogy né- hányaknak úgy tűnik, a hírnevemmel játszom, de szerintem jó döntést hoztam” - nyilatkozta a nem túl fényes 2010-es idény után. A Mercedes csapat bizalma is töretlen a hétszeres világbajnokkal szemben, pedig az idei 19 versenyből 14-en csapattársa, Nico Rosberg jobb eredményt ért el nála. Diego Maradona Ha az év úgy alakult volna, ahogy Maradona szerette volna, Argentína megnyerte volna a labdarúgó-világbajnokságot, az isteni Diegónak pedig országszerte szobrokat emelt volna a hálás nép. Csakhogy az év nem Maradona tervei szerint alakult: a németek a vb-ne- gyeddöntőben lefocizták az argentin válogatottat a pályáról (4:0 lett a vége), s bebizonyosodott, az argentin futball fenegyereke egyáltalán nem olyan jó edző, mint amilyen jó futballista volt, a méltán a világ legjobbjának titulált Lionel Messi képességeit sem tudta kiaknázni. Maradonát a sikertelen vb után leváltották, Argentína pedig immár Sergio Batista vezetésével barátságos meccsen legyőzte a világbajnok spanyolokat és Brazíliát is. Jevgenyij Pljuscsenko Pljuscsenko az a versenyző, akinek már az ezüstérem is kudarc. Az orosz műkorcsolyázó három egymást követő olimpián állhatott dobogóra, de a Vancouvert második helyével egyáltalán nem volt elégedett, főleg úgy, hogy a bajnok Evan Lysacek négyfordulatos nélkül győzött. Az öntörvényű Pljuscsenko, Vlagyimir Putyin orosz kormányfő kebelbarátja dúlt-fült és háborgott, az eredményhirdetés alatt tiltakozásul keresztülgyalogolt a dobogó legfelső fokán (ah, a csodálatos olimpiai eszme!), de az eredmény megváltoztatását nem tudta elérni. Az olimpiát követő világbajnokságot sérülésre hivatkozva kihagyta, de alig két hét múlva már turnézott, amiért a Nemzetközi Korcsolyázó-szövetség végérvényesen megfosztotta amatőr státuszától. Pljuscsenko így négy év múlva Szocsiban sem indulhatna, de ezt nem hajlandó tudomásul venni - elvégre hosszú még addig az idő, a nemzetközi szövetség vissza is vonhatja a határozatát... Az, angol vb-pályázat Egész Anglia reménykedett, hogy 2018-ban a futball újra hazatér. Az angolok nagyon erős pályázattal szerették volna megszerezni a 2018-as labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát, egykori és jelenlegi futballnagy- ságok kampányoltak, az angol vb-pályázat piégis csak két szavazatot kapott a 22-ből a FIFA zürichi szavazásán. A végrehajtó bizottság angol tagja mellett csak a japán tisztségviselő gondolta úgy, hogy Angliában kellene rendezni a világbajnokságot. A sikertelen pályázat után a szurkolók szemében a sajtó lett a bűnbak: a vb-helyszínkijelö- lést megelőző hetekben ugyanis több lap is rámutatott a végrehajtó bizottsági tagok praktikáira és megvesztegethetőségére (az oknyomozó riportok nyomán két funkcionáriust el is tiltottak, a nigériai Amos Adamu és a tahiti Reynald Temarii nem vehetett részt a voksoláson), és sokak szerint éppen ez okozta az angol pályázat vesztét. A 2018-as vb-t Oroszország rendezheti, 2022-ben pedig Katar lesz a házigazda. A DVSC futballcsapata A DVSC labdarúgócsapata megnyerte a bajnokságot, bejutott az Európa Liga csoportkörébe, ahol legyőzte a Sampdoriát (igaz, hogy a már tét nélküli utolsó fordulóban), a botrányai miatt mégis a vesztesek között kapott helyet. Mert volt egy bundabotrány (júnuisban Vukasin Poleksicet és Mészáros Norbertét 2012. június 30-ig, illetve 2011. december 31-ig eltiltotta az UEFA, mivel nem tettek eleget jelentési kötelezettségüknek, amikor a Fiorentina elleni BL- csoportmeccs előtt megpróbálták megvesztegetni őket), s volt egy kis harkivi randalírozás is (Kabát Péter, Laczkó Zsolt és Szakály Péter a Metaliszt elleni EL-csoportmeccs után a takarodó után éjszakai városnézésre indult, Kabát megütötte a lengyel nagykövetség előtt álló őrbódé oldalát, az őrök hívták a rendőröket, akik 120 euró pénzbírságra ítélték a futballistákat). A poprádi HC Lev Poprádnak majdnem lett egy KHL-es jégkorongcsapata, de aztán mégsem. A vüág második legerősebb jégkorongbajnokságában indulni kívánó HC Lev- nek eredetileg Hradec Králové volt a székhelye, ám a Cseh Jégkorongszövetség nem járult hozzá, hogy a csapat a KHL-ben induljon. A vezetők erre átköltöztették a klubot Poprádra, de a Szlovák Jégkorongszövetség sokáig nem akarta bejegyezni a HC Levet. Mire a hazai vezetők kötélnek álltak volna, a KHL igazgatósága elégelte meg a hercehurcát, és kihúzta a HC Levet a résztvevők közül, holott a csapat meccsei már a hivatalos versenynaptárban is szerepeltek. Jövőre állítólag nyitva áll az út a HC Lev előtt (a szlovák szövetség már megadta a szükséges engedélyt), ám a poprádi szurkolóknak addig be kell érniük a szlovák extraligával. A pozsonyi stadionok A pozsonyi stadionhelyzet egyszerűen katasztrofális. A szlovák fővárosban jelenleg nincs egyetlen olyan futballvagy jégkorongstadion sem, amelyben méltó körülmények között lehetne nemzetközi mérkőzést rendezni. A Téglamező omladozik, a helyére szánt szupermodern stadiont talán sosem kezdik el építem (a legújabb hírek szerint a „Nemzeti Futballstadion” Ligetfaluban épül meg), a Pasienkyt az Eb-selejtezőre idelátogató macedón újságírók hatodosztályba való létesítménynek nevezték, Pozsony legrégibb stadionja, a bontásra ítélt ligetfalui létesítmény pedig augusztusban kigyulladt... Hokifronton sem sokkal jobb a helyzet: a jövő áprilisi világbajnokságnak helyt adó Ondrej Nepela Stadion felújítási munkálatai a vártnál lassabban haladnak, novemberben egy daru rádőlt a félkész gyakorlócsarnokra, . s egyáltalán nem biztos, hogy a februári Slovakia Cupot a terveknek megfelelően itt rendezik meg... Összeállította: Bőd TitanUla Évértékelő összeállítások a sportrovatban December 29., szerda Az év hősei December 30., csütörtök Az év vesztesei December 31., péntek Az év botrányai