Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)
2010-12-29 / 298. szám, szerda
10 Régió ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 29. www.ujszo.com Három héten át tartott a rendezvénysorozat Történelmi kalandozás a templomosok világában LŐR1NCZ ADRIÁN Dunaszerdahely. A somorjai Šambaza borászat termékeinek kóstolójával, a Vásárúti Dalárda műsorával, illetve Bíró Szabolcs, a „székirodalom” megteremtőjének könyvbemutatójával ért véget a Csemadok Művelődési Intézet szervezte, november 27-én kezdődött karácsonyváró rendezvénysorozat. A három hét során egyebek mellett kirakodóvásár, kézműves foglalkozás, gyermektáncház, Mikulás-ünnepség, bábelőadás, Bálint Károly tekerőlant-koncertje, illetve a Four Art Singers hangversenye zajlott a Bacsák utcai Csemadok Házban; december 7-én Petteri Lai- honen tartott előadást a finn nyelvtörvényről és a finnországi kisebbségekhelyzetéről. A december 11-i zárórendezvényen a Dunaszerdahe- lyen élő és alkotó Bíró Szabolcs mutatta be Sub Rosa, illetve Az ötödik parancsolat című történelmi krimiregényeit; a fiatal író beszélgetőpartnere Póda Erzsébet és Nagy Erika volt. Az alkotó elmondta: jóllehet történetei fiktívek, előkészítésüket tanulmányút, ületve az adott történelmi korszak beható megismerése előzte meg. „A Sub Rosa egyfajta tisztelgés Umberto Eco A rózsa neve című munkája előtt - mondta. - Története korunkban játszódik, főszereplője egy szlovákiai magyar fiatalember, aki Prágából indul kalandos útjára, hogy megtaláljon egy, a középkorban elrejtett titkos könyvtárat. Az ötödik parancsolat cselekményét egy középkori kolostorba helyeztem; hőse egyebek mellett a templomos lovagok szerintem túlmisztifikált küldetéséről és egyéb talányokról lebbenti fel a fátylat.” A könyvbemutatót történelmi témájú vetítés kísérte, mely során az est vendégei a szerzővel együtt bejárhatták a regények helyszíneit. Bíró Szabolcs elmondta: a középkor iránti érdeklődése olyan mély, hogy készülő krimiregénye, a Non nobis, Domine cselekményét is ebbe a korszakba helyezi. „Egy alig ismert és agyonhallgatott témát, a magyar templomos lovagok tragikus történetét dolgozom fel benne” -közölte. A Csemadok Házban az ünnepekhez kapcsolódó rendezvénysorozatok 2011-ben folytatódnak. Könyvbemutató és történelmi kalandozás Bíró Szabolccsal a templomos lovagok és a középkor világában (A szerző felvétele) Volt diáktársuknak ajánlották fel a bevételt Egész évben jótékonykodnak GULYÁS ZSUZSANNA Párkány. A párkányi gimnázium évente több jótékonysági gyűjtést szervez, emellett több országos akcióba is rendszeresen bekapcsolódik. Elsősorban a beteg és a rászoruló, nehéz anyagi körülmények között élő fiatalokat támogatják. „Fontosnak tartjuk, hogy ne csak karácsony táján jótékonykodjunk. Ősszel, a Simon-Júda napi vásár idején a gyermekotthon javára gyűjtünk. A karácsonyt megelőző időszakban két nagyobb gyűjtést szervezünk. A speciális iskolába járó, nehéz sorsú gyerekek megsegítése mellett karácsonyi vásárt is szervezünk, amelynek bevételét mindig olyan személynek ajánljuk fel, aldnek a leginkább szüksége lehet rá. Év közben több országos adománygyűjtő akcióban veszünk részt” - mondta Mezei Ildikó, a párkányi gimnázium igazgatója. A speciális iskolába járó, rossz anyagi körülmények között élő gyerekeknek régi játékaikat, könyveiket, kinőtt ruháikat gyűjtötték össze a párkányi gimnazisták. A karácsonyi vásár bevételét volt diáktársuknak ajánlották fel. A daganatos betegségben szenvedő párkányi fiú három éve érettségizett ebben a középiskolában. „A karácsonyi kirakodóvásárt a téli szünetet megelőző utolsó tanítási napon rendeztük meg. Az összes magyar és szlovák osztály bekapcsolódott az idei akcióba. A diákok saját készítésű ajándékokkal, képeslapokkal, süteményekkel készültek a vásárra. A hangulat nagyon meghitt, családias volt” - árulta el Mezei Ildikó. A vásár bevételét - közel 250 eurót-januárban utalják át a fiú számlaszámára. Négy éve egy nehéz anyagi körülmények között élő diáktársukat segítették a vásár során befolyt összeggel. Az elmúlt két évben is az iskola diákja kaptameg a pénzt. Tartani a 2010-es szintet - nagyjából ez a 2011 -es költségvetés alapeszméje Elfogadták a város jövő évi költségvetését A költségvetés módosítása elengedhetetlen lesz (A szerző felvétele) Dunaszerdahely. A város új képviselő-testülete második ülésén egyebek mellett a polgármester és az alpolgármester béréről, a képviselők tiszte- letdíjáról, illetve a Városi Művelődési Központot terhelő jelzálog átruházásáról döntött, majd elfogadta a 2011-es évi költségvetést. LŐRINCZ ADRIÁN A költségvetési vitát megelőzően Pápay Zoltán, a pénzügyi főosztály vezetője elmondta: mivel a gazdasági válság folytatódik, a legnagyobb problémát várhatóan 2011-ben is a részadók kiesése okozhatja. „2009-ben több mint 6 millió, idén 4,58 millió euró folyt be a város kasszájába a részadókból; a 2011-re tervezett bevétel 5,1 millió eurót tesz ki” - mondta, hozzátéve: a költségvetés bevételi oldalára negatívan hat a szabadidőközpontok finanszírozását érintő legiszlatív változás, valamint a- játék- és nyerőgépek számának mintegy 30%-os visszaesése is. Utóbbi közel 100 ezer eurós bevételkiesést eredményez. A költségvetés bevételi oldala 23 221 883 euróval, kiadási oldala 23 210 644 euróval számol, a költségvetési többlet 11 239 eurót tesz ki, közölte Keszegh Pál, a pénzügyi bizottság elnöke, javasolva a költségvetés elfogadását. Fekete Zoltán főellenőr hozzáfűzte: a többletet a hiteltörlesztések finanszírozására kellene fprdítani. Hulkó Gábor képviselő az MKP-frakció álláspontját tolmácsolva elmondta: bár a költségvetésen lesz mit javítani, az iskolák folyamatban lévő felújításának finanszírozása és a pályázatok megkövetelik, hogy a 2011-es évet a város ne költségvetési provizóriummal kezdje; a frakció ezért javasolja elfogadását. A Híd-frakció álláspontját ismertető Bindics Zsolt elmondta: hiányolják, hogy a költségvetési tervezet nem számol az ollétejedi hulladéktelep rekultiválása miatt kirótt 580 ezer eurós büntetéssel, illetve mintegy 1500 gyerek szabadidős tevékenységének finanszírozásával; ezek a tételek a folyómérleget deficitbe billentik. A képviselő ezért javasolta, hogy a költségvetésről január elején szavazzon a testület, ám indítványát leszavazták - csakúgy, mint a kulturális és sportbizottság elnöke, Kanovits György (MKP) által előterjesztett javaslatot, mely szerint a Kortárs Magyar Galéria támogatását ötezer euróval emelnék, míg a kultúrára és sportra fordítandó dotációk 40 ezer, illetve 30 ezer euróra emelkedjenek. Nem fogadták el Dakó Sándornak (Híd), a környezetvédelmi szakbizottság elnökének azon indítványát sem, mely alapján a zöldövezet karbantartására jövő évre előirányzott 50 ezer eurós többletkiadást 25-25 ezer euró arányban kulturális és oktatási pályázatok finanszírozására csoportosíthatnák át. Ä testület végül két módosítást fogadott el - Kanovits György (MKP) javaslatára a DAC-nak és más dunaszerda- helyi sportkluboknak nyújtott támogatás külön tételként'sze- repel majd, Antal Ágota (független) javaslatára pedig a városi rendezvényekre szánt összegből 10 ezer eurót átcsoportosítanak a kultúra és sport támogatására. A huszonnégy jelenlévő képviselőből végül tizenhárom a 2011-es évi költségvetés elfogadása mellett voksolt; kilencen ellene szavaztak, ketten pedig tartózkodtak. A tizenkilenc tagú testület nyolc képviselője független- három klub alakult Harmadszor is Karol Kvál lett a polgármester JUHOS MELINDA Szene. A karácsonyi ünnepek előtt Szencen is megalakult az új képviselő-testület. A harmadszor is polgármesternek választott Karol Kvál (független) ismét Nemec Ilonát (MKP) nevezte ki helyetteséül. Szencen az MKP négy képviselője közül hárman magyar nyelven tették le a képviselői esküt. A tizenkilenc képviselői hely közül hatot új testületi tagok foglalnak el. Ä választásokon a függetlennek aratták a legnagyobb sikert Szencen (Juraj Gubáni, Ladislav Nádaský, Rudolf Bittner, Gašpar Józan, Dušan Badinský, Zdenek Černay, Zuzana Lovísková, František Podolský). Négy testületi tag a KDH (Maroš Ožvald, Pavol Škovránek, Roman Voško, Marian Príbelský), négy az MKP (Nemec Ilona, Németh Gabriella, Galambos Rudolf, Agárdy Gábor), kettő a Híd-SDKÚ-DS-SaS (Martina Valachová, JanaTuranská), egy pedig a ĽS-HZDS, SMER-SD színeiben (Emese Dobošová) jutott be. A testületben három klub alakult, hét taggal a függetlenek klubja, hattal az MKP-sok klubja, itt az MKP képviselői mellé csatlakozott Zuzana Lovísková független képviselő és Emese Dobošová a ĽS-HZDS és SMER-SD képviselője, a harmadik klubot pedig a KDH négy tagja alkotja. Az ülésen jelen volt a Pozsony Megyei Önkormányzat elnöke, Pavoi Frešo is, aki arra figyelmeztette a képviselőket, hogy mostantól nem a politikai pártokat képviselik, hanem a választóikat, pártpolitikánakhelye nincs az önkormányzati politikában. Ennek ellenére, a megye elnök távozása után, miután Agárdy Gábor bejelentette az MKP klub létrejöttét Pavol Škovránek (KDH) rögtön nem tetszésének adott hangot, véleménye szerint azzal, hogy független és más párt támogatásával bejutott képviselő is csatlakozott az MKP-klubhoz csak előnyre kíván szert tenni az MKP. Mint mondta, tiszteletben kellene tartani a választások eredményét, és azt, milyen színekben jutottak be a képviselők. Szencen még szintén nem alakultak meg a szakmai bizottságok, erre várhatóan a legközelebbi, februári ülésen kerül sor. Ismét Fekete Lászlót választotta helyetteséül a polgármester Megalakult az új képviselő-testület Galántán JUHOS MELINDA Galánta. A napokban letette az esküt az újonnan megválasztott polgármester és a képviselők. A testület mindegyik tagja szlovák nyelven tette le az ünnepélyes esküt. Galántán Ladislav Maťašov- ský az új polgármester, a tizenkilenc tagú képviselő-testületben nyolc helyet függetlenek (Peter Čemý, Fridrich Psota, Petér Kolek, Vígh József, Takáč Zsolt, Fekete László, Milan Bičan, Iveta Michaliková), nyolcat a KDH, az SDKÚ-DS, és az MKP koalíció közös képviselői (Ján Špánik, Bíró László, Peter Závodský, Horváth Zoltán, Benkovics László, Kertész Ilona, Barczi Zsolt, Keppert József), hármat pedig a Híd jelöltjei foglalnak el (Richard Šimaljak, Horváth Dezső, Vanya Katalin). Peter Závodský képviselő az SDKÚ-DS és az MKP nyolctagú képviselői klubjának megalakulásáról, Peter Čemý pedig a függetlenekből és a Híd képviselőiből megalakult tizenegy tagú klub létrejöttéről tájékoztatta a jelenlévőket, mindkét klub elnöke elmondta, szorosan együtt szeretnének működni, és a polgármestert is biztosították az együttműködésről. „Nehéz év áll előttünk. Január második hetében rendkívüli testületi ülést tartunk, tárgyalunk a jövő évi költségvetésről is” - nyilatkozott Ladislav Maťašovský, aki Fekete Lászlót (független) választotta helyetteséül, aki az elmúlt választási időszakban Alexander Mézeš polgármester helyetteseként dolgozott.