Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)

2010-12-28 / 297. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 28. Régió 5 Az egyik képviselő azt javasolta, ne a város költségvetéséből finanszírozzák a rendezvényt Városi tanács nélkül a rozsnyói önkormányzat Helyben is diagnosztizálhatok lesznek a betegek Új műszer a kórházban SZÁSZ! ZOLTÁN Rozsnyó. December 22-én tették le az esküt a rozs­nyói városatyák, majd néhány fontosabb dön­tést is hoztak. LŐR1NCZ ADRIÁN Ezek egyike, hogy az ön­kormányzat a jövőben városi tanács nélkül működik. Az ala­kuló ülésen helyenként heves vita bontakozott ki az új képvi­selő-testület néhány tagja és a Testvériség Bányászegylet képviselői között. A város pol­gármestere, Vladislav Laciak Pavol Burdigát (Híd) nevezte ki helyettesének; ez irányú szándékát már korábban, de­cember 6-án, a képviselőkkel folytatott nem hivatalos tár­Nagykapos. Az Ung-vidéki település új önkormányzatá­nak döntése értelmében az el­következő időszakban 15 eurós óradíjat kapnak munkájukért a város képviselői, a testület idei utolsó ülésén a polgármester- nekjáró juttatásról is határozat született. Ifj. Gyimesi György, a Nagy- kaposi Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, a megbe­szélésen a képviselők egyebek mellett a település 2010-es költségvetésének módosításá­ról is tárgyaltak, ám a most el­fogadott dokumentum nem a korábban tervezett 1600 eurós nyereséggel, hanem ennél 600 euróval kevesebbel számol. A hiányzó összeget a helyi művelődési központ kapta meg, mely intézmény gazdál­kodása így ebben az évben ki­egyensúlyozott lett. A tanács­kozáson a Centrum Il-es lakóte­lepen épült négy új lakás bérlőit is kiválasztották, de sorsolásra nem került sor, ugyanis a 12 be­érkezett igénylés közül - az ön­LECZO ZOLTÁN Királyheltnec/Bés/Újhely. Az Alkotmánybírósághoz az idei önkormányzati választások kapcsán eljuttatott 132 panasz közül mindössze négy érkezett bodrogközi vagy Ung-vidéki te­lepülésről: két beadvány a ki- rályhelmeci, egy-egy pedig a bési illetve az újhelyi eredmé­nyek jogszerűségét kérdőjelezi meg. Áz egyik királyhelmeci bead­vány szerzője választási csalást valószínűsít, ugyanis állítása szerint a bodrogközi városban 3672 szavazólapot adtak ki a gyalás során jelezte. A függet­lenként indult polgármestert a választások során a Híd támo­gatta; a pártnak a testületben egy képviselője van, tizenket- ten függetlenként, hárman az OKS, további egy személy pe­dig a Smer színeiben került be. A december 22-i ülésen a képviselők nem választották meg a városi tanács tagjait, így Rozsnyó az első olyan város az országban, mely e testület nél­kül fog működni. Jóllehet a polgármester a döntéssel nem értett egyet, Dušan Pavlik füg­getlen képviselő elégedettsé­gének adott hangot. „Nem csak pénzt spórolunk meg, hanem elejét vesszük a múltban elterjedt politikai nyomásgyakorlásnak is” - kö­zölte. kft.-kent muködjön-e a jövőben kormányzat mellett működő szociális bizottság döntése ér­telmében - csupán öt felelt meg az előírásoknak, s időközben egy igénylő visszavonta kérel­mét. A képviselők nem határoz­tak arról, hogy a településen közterület-fenntartó vállalat lé­tesüljön, ugyanis az intézmény működési formáiról nem szüle­tett egyezség. Némelyek szerint polgároknak, ám az urnákba csak 3564 cédula került. A má­sik panaszos a polgármester- és a képviselő-választások ered­ményének a megsemmisítését kéri kampánycsendsértés, sza­vazatvásárlás, láncszavaztatás és a mozgóurnával való jogszerűtlen manipuláció gya­núja miatt. Királyhelmecen a 2010. november 27-i választá­sokat a várost négy éve irányító Balog József nyerte 1490 szava­zattal, Pataky Károly (Híd-SD- KÚ-DS-SaS-KDH-EDS) 953, Pásztor István (MKP) 701, Dako Csaba (Smer) 195, Zvolenský Gabriella (független) 117, Pető Az ülés során terítékre került az előző képviselő-testület 130/2010-es határozata, mely kimondta, hogy a 2011-es vá­rosnapok keretében megren­dezik a szlovákiai bányásztele­pülések soron következő, ne­gyedik találkozóját. Az ülésen megjelent Testvériség Bá­nyászegylet képviselői az előző városvezetés által ígért 11 300 euró jóváhagyását várták, ám erre nem került sor, ami heves vitt váltott ki. „Mivel még nem hagytuk jó­vá a jövő évi költségvetést, el­hamarkodott volna részünkről, ha konkrét összeg kifizetése mellett köteleznénk el magun­kat” - mondta Dušan Pavlik. Ivan Kuhn városatya úgy vélte: a bányászegylet által előter­jesztett projekt nem tartalmaz kívánatos volna, ha a vállalat a város járulékos szervezeteként működne, mások egy korlátolt felelősségű társaság létrehozá­sát javasolták. Mivel az alakuló ülésen sem a képviselők, sem a polgármester díjazásáról nem született döntés, most ezt a hi­ányosságot is pótolták. A testü­let Petrikán Péter polgármes­ternek a törvényben meghatá­Péter (független) pedig 60 vok- sot gyűjtött. A Balog Józsefet támogató Polgári Vonal listájá­ról a 11 fős önkormányzati tes­tületbe 9-en kerültek. Az Ung-vidéki Bésben a füg­getlen jelöltként induló Kalán Sándort 126 szavazattal válasz­tották meg polgármesternek, a második a települést eddig irá­nyító Titka Vilmos (Híd) lett, aki 124 voksot gyűjtött. Az itte­ni beadvány szerzője szintén törvénytelennek tartja a válasz­tások eredményét, kampány­csendsértés, szavazatvásárlás és a voksok számlálásakor elkö­vetett szabálytalanságok gya­konkrét kiadási tételeket, ezért nem állja meg a helyét. Rado- slav Kovács képviselő szerint az elkövetkező megbízatási idő­szaknak a takarékosságról kell szólnia, amit a város anyagi helyzete is indokol. Arpád Kavečanky, az egylet elnöke úgy véli: a rendezvény, melyen Ivan Gašparovič köz- társasági elnök is részt vesz, lá­togatók sokaságát vonzaná az egykori bányavárosba; az SZK Gazdasági Minisztériuma e cél­ra 13 ezer eurós támogatást ígért. Ondrej Bolaček képviselő javaslatára a testület végül ha­tározatot fogadott el a szerve­zőbizottság felállításáról, mely a következő képviselő-testületi ülés alkalmával előterjeszti a rendezvény részletes költség- vetését. rozott fizetésén túl 25 százalé­kos emelést is megszavazott, a képviselők pedig a korábbi gya­korlattól eltérően nem az ülé- senkénti 66,39 eurót kapják munkájukért, hanem 15 eurós óradíjat, így javadalmazásuk attól függ majd, hogy a tanács­kozások milyen hosszú ideig tartanak. (A mostani ülésen az összes lényegi kérdést sikerült két óra alatt megtárgyalni - a szerk. megj.) Az előre kiadott ügymenet szerint a képviselők néhány helyi érvényű rendelet megtárgyalását követően a te­lepülésen működő oktatási in­tézmények iskolaszékébe új küldötteket választottak, ám a korábbi önkormányzati testület tagjainak fizetéséről most sem született magállapodás. Mivel Nagykaposon a törvényben elő­írt határidőig, 2010 áprilisáig nem határoztak ebben az ügy­ben, a leköszönő testület tagjai gyakorlatilag nyolc hónapos bérüket nem kapták meg, és egyelőre nem tisztázott, hogy az elmaradt juttatás visszame­nőleg milyen formában lenne kifizethető. núja okán. Az újhelyi panaszos szintén a választások eredmé- nyénekmegsemmisítésétkéri, a korábbi esetekhez hasonló, fel­tételezett jogsértésekre hivat­kozva. Újhelyen Ján Kalinič (SDKÚ-DS-Híd) 378 szavazatot szerezve megőrizte posztját, kihívói közül Ladislav Gaňo (Smer) 88, a függetlenként in­duló Martin Repka pedig 80 voksot gyűjtött. A jelenleg ér­vényesjogszabályok alapján az Alkotmánybíróságnak 90 nap áll rendelkezésére, hogy ítéletet hozzon az egyes ügyekben, a testület döntése ellen fellebbe­zésnek helye nincs. Rimaszombat. December közepétől már nem kell Kassá­ra vagy Besztercebányára utaztatniuk azokat a betege­ket, akiknek mágneses rezo­nancia vizsgálatra lesz szüksé­gük. December 22-én adták át az új, nagyobb teljesítményű, korszerű berendezést. A berendezés 1,3 millió eu­róba került, kezelésére három szakembert készített fel két­hónapos szaktanfolyamon a gyártó, a Siemens cég. „Ilyen berendezés legköze­lebb Kassán, Besztercebányán vagy Érsekújvárban van. A műszerek egyik legnagyobb előnye, hogy nem terheli su­gárzással a beteg szervezetét. Az idegsebészeti, ortopédiai, érsebészeti, hasi sebészeti műtétekre váró betegeket ma már ilyen kivizsgálás nélkül nem is fogadják a kórházak. A tüdőn kívül mindegyik szerv vagy testrész vizsgálására al­SZÁSZl ZOLTÁN Losonc. Karácsony előtt átadták az új losonci autó­buszállomást, a cég saját for­rásaiból 1,708 millió euróért építette meg az utazóbarát és minden szolgáltatásnak he­lyet adó központot. A Losonci Autóbuszközle­kedési Vállalat a még 2009 elején kezdte meg az autó­buszállomás kiépítését a já­rási központban. A december 22-én átadott 2320 négy­zetméter alapterületű állo­máson igyekeztek minden olyan szolgáltatásnak helyet adni, amely az utasok ké­nyelmét szolgálja. Biztonsá­gos, jól fűtött és légkondici­onált, modem várótermek, szociális helyiségek, bevásár­ló- és pihenőzóna vátja a lo­kalmas a gép, a vizsgálat fájda­lommentes, semmilyen kont­rasztanyagot nem kell bejut­tatni a szervezetbe” - mondta Lehoczky Csaba, a DG. Kft. igazgatója. A berendezés súlyos trauma­tológiai eseteknél is használha­tó. Igen pontosan és gyorsan lehet vele diagnosztizálni a rá­kos megbetegedéseket, emel­lett a szűrésben, a megelőzés­ben is jó szolgálatot tesz. Rima­szombatban már a mammográ- fiai vizsgálatokat is ezzel az új berendezéssel fogják végezni. Az egészségügyi szolgálta­tásokat nyújtó rimaszombati vállalkozás áprilisban újítja meg szerződését áz egészség- biztosítókkal, az ígéretek sze­rint bővíthetik szolgáltatásai­kat. Egyelőre csak előjegyzés alapján lehet a mágneses re­zonancia vizsgálatot igénybe venni, de a várakozási idő nem hosszú, akut esetekben pedig azonnal fogadják a betegeket Rimaszombatban. ' sonci utazókat, parkolót is kialakítottak. A Losonci Autóbuszközleke­dési Vállalat havonta 21 ezer járatot indít, évente közel más­fél millió utast szállítanak járműveik, ez a cég látja el a Nagykürtösi, a Losonci, a Ri­maszombati, a Poltári és a Nagyrőcei járás forgalmát, emellett belföldi és nemzetközi távolsági járatokat is indít. Hu­szonhat frissen vásárolt, ala­csonypadlós, környezetbarát és takarékos új autóbuszt is üzembe helyeztek. A járművek egy része mozgássérültek szál­lítására is alkalmas, a 26 jármű összértéke 5,029 millió euró, a vásárlást versenytárgyaláson hirdette meg a losonci cég. A 26 új gépjármű üzembe állítá­sával a géppark átlagéletkora 12,5 évről 9,6 évre módosult. Az idei utolsó testületi ülésen a város 2010-es költségvetését is módosították Órabért kapnak a nagykaposi képviselők LECZO ZOLTÁN A település közterületeit karbantartó vállalat létrehozásáról nem született döntés, ugyanis a képviselők abban nem jutottak egyez­ségre, hogy az intézmény a város járulékos szervezeteként, vagy (Képarchívum) Vitatják a királyhelmeci, a bési és az újhelyi választások végeredményének jogszerűségét Négy beadvány a keleti végekről Ajándék az utazóközönségnek Korszerű járműveket és új buszállomást adtak át

Next

/
Thumbnails
Contents