Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)
2010-12-28 / 297. szám, kedd
2 Közélet ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 28. www.ujszo.com Leváltja Juraj Zervant a külügyminisztérium Eladta volna a követséget a londoni nagykövet TASR-HÍR Pozsony. Juraj Zervan londoni szlovák nagykövet december végén távozik posztjáról. A külügyminisztérium részben azzal indokolja döntését, hogy Zervan a tárca tudta nélkül akarta elcserélni a nagykövetség székhelyét, egy értékes villát London egyik előkelő negyedében. Cserébe a nagykövetség hosszú távú lakásbérleteket kapott volna Wimbledonban. Zervan azt állítja, hogy a minisztérium félretájékoztatta a sajtót. Szerinte minden lépéséről tudtak, mi több, a csere lebonyolításával az előző külügyminiszter, Miroslav Lajčák bízta meg. Lajčák ezt cáfolja. Elmondta, a viüa elcserélését a nagykövet kezdeményezte, majd miután a tárca az előkészített szerződéseket előnytelennek ítélte, Zervant felszólították, hogy állítsa le a folyamatot. A nagykövet (aki egyébként a Smer tagja) azt állítja, a tárca vezetése le akarja őt járatni. Erre utal szerinte az is, hogy a minisztérium nem hozta nyilvánosságra a hírt, hogy munkájáért magas kitüntetésben részesült (Honorary Freedom of the City of London), holott ilyen esetekben ez az általános gyakorlat. A londoni szlovák nagykövetség (Fotó: Googlemaps) RÖVIDEN Bugár Béla az OKS-ről Pozsony. Nem használhatja fel pártépítésre a parlamenti munkát a Polgári Konzervatív Párt (OKS) négy képviselője, akik a Híd listáján jutottak be, véli Bugár Béla, a Híd elnöke. „Mindig emlékeztetem őket, nem tehetik azt, hogy általunk bejutnak a parlamentbe, és ezt a saját pártjuk építésére használják. Nem az OKS, hanem a Híd képviselőiként kerültek a törvényhozásba, azzal együtt természetesen, hogy az OKS tagjai. Meg kell azonban mondanom, hogy a parlamenti munkájukkal elégedett vagyok” - mondta a pártvezető. Bugár szerint félreértésekre adhat okot, amikor a Koalíciós Tanács üléseit követően az OKS nyilatkozatot ad ki arról, hogy valamivel nem ért egyet. „Az OKS nincs a parlamentben” - mondta. Peter Zajac, az OKS elnöke válaszul leszögezte, négy képviselőjük mindenben megbízhatóan támogatni fogja Iveta Radičová kormányának reformtörekvéseit és a tisztább közélet létrehozására irányuló igyekezetét, és emellett a pártjuk építéséről sem feledkeznek meg. (SITA) Sulik a héten dönt az RTS igazgatójáról Pozsony. Richard Sulik (SaS) házelnöknek e hét végéig el kell döntenie, ki lesz a Szlovák Rádió és Televízió (RTS) ideiglenes vezetője. A parlament elnöke már Štefan Nižňanskýval, a köztévé vezérigazgatójával és Miloslava Zemkovával, a Szlovák Rádió vezetőjével is tárgyalt. Az eddigiekből nyilvánvaló, hogy nem Nižňanskýt választja. Sulik ideiglenes vezérigazgatót nevez ki, az új közmédia vezérigazgatóját a parlament választja meg, várhatóan három hónapon belül. Nem hivatalos források szerint Zemková mellett Václav Mika, a Markíza televízió volt vezérigazgatója is esélyes. (TASR, vps) 19 ember állampolgársága ugrott Pozsony. Eddig 19 személy veszítette el szlovák állampolgárságát más ország állampolgárságának felvétele miatt - közölte a szlovák belügyminisztérium kimutatása alapján a Hospodárské noviny. Közülük tízen osztrák, hatan német, egy-egy személy magyar, holland, illetve olasz állampolgárságért folyamodott. Szlovákia a külföldi magyarok könnyített honosítását lehetővé tevő magyar állampolgársági törvényre válaszul módosította saját jogszabályát úgy, hogy aki kérelmezi egy idegen ország állampolgárságát, elveszíti a szlovákot. „Minden esetben olyan szlovák állampolgárokról van szó, akik külföldön élnek, különben nem veszítették volna el állampolgárságukat” - nyilatkozta Alena Koišová, a belügyminisztérium szóvivője. (MTI) Az árengedmények ugyan nagyok, de külföldön még mindig nagyobb a választék, mint nálunk Felnyitja a vevő szemét a leárazás . HA- ... A vásárlók ilyenkor döbbenhetnek rá, hogy mekkora haszonnal működnek egész évben az üzletláncok. (TASR-felvétel) Pozsony. Aki vár a jövő hétig azzal, hogy elköltse maradék euróit, az gyakorlatilag minden üzletben 20-75 százalékkal olcsóbban vásárolhat. DEMECS PÉTER Most is főleg a ruhák, a téli szezonnal kapcsolatos cikkek, kozmetikumok, játékok, csizmák lesznek olcsóbbak, könnyen előfordulhat, hogy azt, amit a múlt héten még 150 euróért kínáltak, a jövő héten 50-ért dobják a vásárlók után. Ľubomír Drahovský, a Terno piackutató ügynökség elemzője szerint a januári leárazás ugyan növelheti a forgalmat, viszont fennáll a veszély, hogy az akciók miatt a vásárlók körében romlik az üzlet hírneve., A nagy árengedmények a boltok számára veszélyesek is lehetnek. A fogyasztók ugyanis ilyenkor tudatosítják, hogy az üzlet ekkora leárazást is megengedhet magának” - mondta Drahovský. Hozzátette: mivel a törvény szerint a terméket nem lehet a beszerzési ár alatt eladni, a vásárló könnyen kiszámíthatja, körülbelül mekkora haszna van egy üzletláncnak az adott termék eladásából egész évben. Már Szlovákiában is évek óta rendszeres az év végi kiárusítás, ennek ellenére sokan vannak, akik ilyenkor is külföldön vásárolnak. A szlovák piac ugyanis túl kicsi, így nem érkezik ide akkora mennyiségű áru, mint például Ausztriába, Németországba. „Ezekben az országokban aztán a leárazás is nagyobb” - pontosított Drahovský. Ezért nemcsak év közben, hanem a kiárusítás alatt is érvényes, hogy a szomszédos Ausztriában vagy Magyarországon sokkal olcsóbbak bizonyos termékeket, mint nálunk - ez elsősorban a ruhaneműre érvényes. ANKÉT Milyen volt az elmúlt év, mit vár 2011-től? Somogyi Szilárd parlamentiképviselő (SaS) eredményt ért el: az SaS nemhogy parlamenti párt lett, hanem kormánytényező. Személyes sikernek tartom, hogy a pártban elfogadnak, értékelik a munkámat. A jövő év a nyugodt munka éve kellene, hogy legyen, én magam pedig leginkább arra fektetném a hangsúlyt, hogy Dél-Szlovákia viszonylatában is elsősorban a gazdasági gondok megoldása Rendkívül sikeresnek tartom ezt az évet, mert a párt, amelynek tagja vagyok, a vártnál sokkal jobb kapjon elsőbbséget a kisebbségi kérdésekkel szemben. Úgy vélem, a gazdasági helyzet javulása lecsillapítja a nemzetiségi feszültségeket is. Mészáros Alajos, az MKP EP-képviselője^ ^ amelyből már hatékonyan tudok dolgozni. A Szlovák Műszaki Egyetemen két éve a rektorral együtt megalapított angol oktatási nyelvű intézetem is jól működik, ezt is sikerként könyvelem el. Felépültem egy komoly hátgerincműtétből, amelyen még tavaly estem át. Bízom benne, hogy 2011-ben stabilizálódik az euróövezet. József költő, A 2010-es évet sok szempontból eredményesnek tekintem. Az év elején hivatalosan is beindítottuk a KultúrKorzó polgári társulást, mellyel rendkívül sikeres évet zártunk. Rendezvényeinkkel több mint tizenkétezer embert szólítottunk meg. Továbbá sikerült jelentős tagságot megnyernünk kezdeményezésünknek, beleértve 10 polgári társulás csatlakozását is. Felújítottuk a Transart Communication fesztivált, mindjárt két nagyszabású eseménnyel, Érsek- újvárott és Komáromban. Több kiállításom is volt Budapesten, illetve Érsekújvá- rott. A budapesti Magyar Műhelyt is sikerült újraindítanunk, továbbá az OPUS folyóirattal is kedvező évet zárhatunk. Ha a 2011-es év is úgy alakul, mint az idei, lesz mit csinálni, ezért az elhatározásom a jövő évre nagyon is prózai: elmegyek nyaralni... (sán, dem, me) Juhasz R. performer Az önkéntes munkanélkülieknek 16 euróval többet kell fizetniük, mint eddig Nő a minimális egészségbiztosítási járulék SÁNDOR RENÁTA Pozsony. Jövőre az egyéni vállalkozók egész évben ugyanakkora járulékot fognak fizetni. Eddig más összeget fizettek januártól júliusig és júliustól december végéig, az éves egészségbiztosítási elszámolás alapján. Most az év első felében a tavalyelőtti járulékelszámolás alapján határozzák meg a járulék nagyságát, az év második felében pedig a tavalyi alapján. Jövőre egész évben a két évvel ezelőtti, vagyis a 2009-es elszámolás alapján kell fizetni az egészségbiztosítást. Az egészségkárosodott a felét fizeti „Ha az egyéni vállalkozó 2009-es évről készített járulékelszámolást, akkor a 2010. július 1. és 2011. június 30. közötti időszakra ldszámított járulékot fizeti az egész 2011-es évben”- áll a törvényben. Ez azt jelenti, hogy az az egyéni vállalkozó, aki nem a minimális kivetési alap szerint fizeti az egészségbiztosítást, jövőre ugyanannyi járulékot fog fizetni, mint most. Aki viszont a minimális kivetési alap szerint, az többet fog fizetni. Ä minimális kivetési alap a két évvel ezelőtti országos átlagbér 44,2 százaléka, vagyis 329,06 euró. Ennek 14 százaléka az egészségbiztosítási járulék, vagyis januártól a minimális összeg havi 46,06 euró, ez 1,3 eurós növekedés. Az egészség- károsodott egyéni vállalkozó az összeg felét fizeti. Többet fizet az önkéntes munkanélküli A törvénymódosítás negatívan érinti az úgynevezett önkéntes munkanélkülieket - a háztartásbeli nőket, és mindazokat, akik nem dolgoznak, és bármilyen okból nem szerepelnek a munka-, szociális és családügyi hivatal nyilvántartásában. Ok januártól az eddiginél jóval magasabb összeget fizetnek az egészségbiztosítóba. A törvénymódosítás alapján ugyanis rájuk is ugyanakkora kivetési alap vonatkozik, mint az egyéni vállalkozókra. Tehát januártól az önkéntes munka- nélküliek is 46,06 euró egészségbiztosítási járulékot fizetnek, 16 euróval többet, mint eddig. Mivel a járulékot visszamenőlegesen kell fizetni, ezért először februárban, február 8-ig kell befizetni a magasabb összeget, (sán)