Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)

2010-12-16 / 289. szám, csütörtök

6 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 16. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Egyre olcsóbb a szén-dioxid kvóta Pozsony. Világszerte csökken az államok által el­adható szén-dioxid kvóták ára, mivel a kvóták 2012 utá­ni időszakra való átütemezé­séről nem született megálla­podás. ,A kvótaár 10 euróról mára 4-6 euróra esett vissza, ez annak a következménye, hogy új országok, pl. Ukraj­na, Lengyelország, Észtor­szág, Litvánia is kínálják sza­bad kvótáikat” - nyilatkozta Nagy József környezetvé­delmi miniszter. „2011-re Szlovákiának kb. 27 millió tonnányi szén-dioxid kvótája maradt, 2010-ben nem adott el semmit. Az előző kormány hibáival kell megküzdenünk” -vallja a tárcavezető, (ú) Az S&P bízik Szlovákiában New York. A Standard & Poor’s hitelminősítő tegnap megerősítette Szlovákia A+ fokozatú hosszú távú adósbe­sorolását, pozitív kilátások­kal. A hitelminősítő mindezt a stabilnak ígérkező gazdasági növekedéssel és az ország alacsony eladósodottságával magyarázza, a legnagyobb ri­zikófaktornak a továbbra is magas munkanélküliség számít. Az S&P szerint a kor­mánynak 2011-re a bruttó hazai termék 6%-ára, 2013:ig pedig a 4%-ára kellene csök­kentenie az államháztartási hiányt. „Ha a kormánynak si-* kerül végrehajtania a szociá­lis és munkapiaci reformokat, fenntartható lesz a stabil gaz­dasági növekedés, aminek köszönhetően tovább csök­kenhet a fejlett nyugati orszá­gok és Szlovákia közötti élet­színvonalbeli különbség” - nyilatkozta Kai Stukenbrok, az S&P elemzője. (SITA) Ezer munkahely a Peugeot-nál Nagyszombat. A nagy- szombati PSA Peugeot Citro­en autógyártó tovább szeret­né bővíteni a gyártását, ami­nek köszönhetően újabb ezer embernek biztosíthat munkát - jelentette be tegnap Iveta Radičová kormányfő az autó­gyár vezérigazgatójával, Lu­ciano Biondoval folytatott megbeszélését követően. A 3 ezer főt alkalmazó autógyárat tavaly 205 ezer gépkocsi hagytad. (SITA) Jön az öntapadós bankkártya Pozsony. A Volksbank a MasterCard kártyakibocsátó­val karöltve néhány napon be­lül technológiai újdonsággal rukkol elő: 25 vagy 50 euró elköltését lehetővé tevő önta­padós mini bankkártyát bo­csát ki, amit például a mobil- telefonra lehet ragasztani. Szlovákia a 6. ország a vilá­gon, ahol forgalomba hozzák az átruházható, akár aján­dékba is adható, újra fel nem tölthető bankkártyát, amivel egyszerre maximum 20 eurót lehet kifizetni, és 2 év alatt kell elkölteni a paypass-technoló- giájú, azaz érintésmentes fize­tést lehető tevő plasztikla­pocskán levő összeget. (só) Elfogadták az EU büdzséjét Strasbourg. Tegnap meg­szavazta az Európai Parla­ment plenáris ülése az Euró­pai Unió 2011-es költségve­tését. Ezzel elhárult annak veszélye, hogy az EU jóváha­gyott rendes költségvetés nélkül, az idei főszámokkal, de speciális szabályok alap­ján rendelkezésre álló bü­dzsével kezdje meg a követ­kező évet. Korábbi megálla­podás szerint a jövő évi uniós büdzsében a kiadások össze­ge 126,5 müliárd euró lesz, 2,9 százalékkal több a tavalyi 123 müliárdnál. (MTI) Visszaüt a magyar bankadó Budapest. Költségcsök­kentés miatt 17 fiókját szün­teti meg Magyarországon a nálunk is tevékenykedő Erste Bank. Az alkalmazottak számát 181 fővel mérsékli. A banki különadó és a rossz eredménytermelő képesség költségeik további csökken­tésére ösztönzik a magyaror­szági bankokat. (Hvg, Pc) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 0,8529 Lengyel zloty 3,9783 Cseh korona 25,155 Magyar forint 274,63 Horvát kuna 7,3898 Román lej 4,2885 Japán jen 111,88 Sváici frank 1,2826 Kanadai dollár 1,3440 USA-dollár 1,3360 VÉTEL ­ELADÁS Bank dollár cseh korona forint Volksbank­­­OTP Bank 1,38-1,30 25,92-24,43 284,60-268,36 Postabank 1,38-1,29 26,04-24,28­Szí. Takarékpénztár 1,39-1,29 25,84-24,41 288,24-263,42 Tatra banka 1,37-1,30 25,82-24,51 287,21-265,39 Dexia banka 1,38-1,31 25,82-24,51 284,54-270,12 Általános Hitelbank 1,37-1,30 25,88-24,44 287,77-262,99 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) A Munka Törvénykönyve szerint nálunk vasár- és ünnepnapokon is nyitva tarthatnak az üzletek Kényeztetett vevő, kifacsart eladó Pozsony. A hatályos Mun­ka Törvénykönyv szerint Szlovákiában vasár- és ünnepnapokon is nyitva tarthatnak a nagy üzlet- hálózatok, de a kisebb boltok és butikok is. Ke­vés kivétel van ez alól a jogszabály alól, hiszen még december 24-én is délig, december 26-án pedig egész nap a vásár­lók rendelkezésére áll­nak az üzletek. SUSLABÉLA Valamennyien várjuk a hét­végéket, hogy egy kicsit lazít­hassunk, kikapcsolódjunk a heti munkahelyi körforgásból. Szá­mosán vannak azonban, akik­nek sem a vasár-, sem pedig az ünnepnapok nem jelentenek ki- kapcsolódást, hiszen az üzletek ekkor is nyitva tartanak. ,A COOP Jednota, mint a legna­gyobb élelmiszer-árusító az or­szágban már huzamosabb ideje szorgalmazza, hogy az állam­ünnepeken az üzletek is zárva legyenek. Természetesen né­hány kivételt azért mi is elismer­nénk, például a gyógyszertára­kat, a repülőtéri büféket stb. Ezek legyenek nyitva államün­nepkor is, de a többi üzlet legyen zárva” - vallja Martin Katriak, a COOP Jednota Slovensko alel­nöke, aki mindezt azzal indokol­ja, hogy a boltokban országos át­lagban a foglalkoztatottak 90%-a nő, 65%-uk családanya, aki tizenöt évnél fiatalabb gye­reket nevel. „Az üzletekben a munkaidő beosztása szempont­jából is igényes munka folyik. Sajnos, ezt családok egész sora sínyli meg Szlovákiában. A COOP Jednota a javaslatát az európai gyakorlat is alátámaszt­ja: a kontinens nyugati részének országaiban a vasár- és ünnep­napok egyben munkaszüneti napokat jelentenek. Ezen a téren Németország szolgálhat példa­ként, ahol ünnepnapokon zárva tartanak az üzletek, és általában a vasárnapok is munkaszüneti napok az elárusítók számára. Kivételt csak néhány vasárnap jelent, mondjuk a karácsony, a húsvét, vagy az iskolai szünetek előtti és utáni vasárnapok” - vallja a COOP Jednota Sloven­sko alelnöke., A Kaufland üzlet­lánc nyitvatartási ideje megfe­lel a piaci vásárlási szokás­oknak” - közölte Pfundtner Eri­ka, az üzlethálózat marketing- és reklámosztályának munka­társa. Az alkalmazottakat előre megbeszélt és jóváhagyott, bel­ső szabályok alapján osztják be a műszakokba, s ezeket a játék- szabályokat a munkaszerző­désben is rögzítik. „Üzletháló­zatunk az egyes alkalmazottak munkateljesítményét a jutal­mazásoknál is figyelembe veszi” - állítja a Pfundtner. A szomszédos Ausztriában is szigorúan betartják a játéksza­bályokat, de ott olyan értelem­ben, hogy a hét utolsó napján, valamint az ünnepnapokon egyáltalán nem nyitnak ki az üzletek. Persze, ez alól kivételt jelentenek például a cukrász­dák, kávézók. Maria Berg a Bé­csi Kereskedelmi Kamara volt munkatársa: „Szerintem a vá­sárló elkényeztetésének számít a mindennapos nyitva tartás. A vevő bekódolja magának, hogy nem kell megvennie az alapve­tő élelmiszereket pénteken, mert úgyis nyitva a bolt vasár­nap. Nem tartom helyesnek a szlovákiai rendszert, hiszen az elárusítónőknek is pihenniük kell, vasár- és ünnepnapokon a család tagjai között a helyük.” Szlovákiában korábban már több kezdeményezés is szüle­tett az ünnepnapi üzleti nyitva tartás szabályozására, ezek azonban csak részeredménye­ket hoztak. Napjainkban Ma­gyarországon feszegetik ezt a kérdést. A Szabadság és Szoli­daritás (SaS) vezette gazdasági tárca nem tervez e téren sem­milyen újítást. ,A gazdasági tárca a lehető legkisebb mér­tékben kíván beavatkozni a vál­lalkozói szférába, épp ezért úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi törvényi szabályozás ldelégítő” - nyilatkozta Dárius Bošjak, a minisztérium sajtóosztályának munkatársa. Az üzletek többsége azt ígéri, a januári adóemelés nem jelent majd nagyobb terhet a vásárlóknak Nem gerjeszt nagyobb áremelést a 20%-os áfa ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A parlament által el­fogadott és a köztársasági elnök által e héten aláírt törvénymó­dosítás szerint januártól 19-ről 20 százalékosra nő az egységes áfakulcs (leszámítva a könyve­ket és a gyógyszereket). Az el­lenzék emiatt masszív áremelé­sekkel riogat, ä pénzügyminisz­térium szerint a drágulás el­enyészőlesz. Mire számíthatunk valójá­ban? ,A Hypernova és az Albert üzleteiben vásárlók az áfakulcs emelését nem érzik meg” - ígéri Diana Chovancová Stánková, az üzletlánc szóvivője. Hasonló a véleménye a többi üzletláncnak is. ,A legkedveltebb termékeink százai az adóemelés, miatt nem drágulnak, sőt a működési költ­ségeink lefaragásának köszön­hetően még csökkenhetnek is az árak” - vallja Oľga Hrn- čiarová, a Tesco szóvivője. ,Az élelmiszerek világpiaci árának az ingadozásához képest az 1 százalékpontos áfaemelés el­enyészőnek számít, így ez az árakon sem mutatkozik meg. Egyes termékek, így a liszt, a tej, a cukor, az olaj és a kakaó eseté­ben azonban a beszállítóink már jelezték a drágulást. Ez utóbbi­aknál azonban a magasabb energiaárak játsszák a fősze­repet” - mondta el Jirí Králiček, a Billa operatív igazgatója. Az Ikea bútoráruház-lánc azt ígéri, hogyjövő augusztusig, vagyis az új katalógusának a kiadásáig nem változtat az árakon. Nem minden üzlet hagyja azonban figyelmen kívül az áfaemelést. „Az adóemelést természetesen beépítjük az árainkba, mégpe­dig pontosan olyan mértékben, mint amennyivel az áfakulcs nő” - nyilatkozta Jitka Součková, a HEJ.sk internetes áruház mar­ketingigazgatója. Az adóemelést egyesek a termékeik reklámozására is ki­használták. A szemfüles autóke­reskedők azzal vonzzák az ügy­feleiket, hogy jövőre is fenntart­ják a jelenlegi árszintet. Ám a legnagyobb hazai autókereske­dőnél minden valószínűség sze­rint jövőre drágábbanjuthatunk hozzá a kocsikhoz. ,A válság a mélybe taszította az árakat, ezek további csökkenésére nem lá­tunk okot, a januári áfaemelést így beépítjük az árakba” - nyi­latkozta Lucia Busquet, a Škoda Auto Slovensko szóvivője. Egy jelenleg 10 ezer euróba kerülő autó jövőre, az áfaemelés után 84 euróval drágulhat. (P, mi) Közzétették az Európai Unió 27 tagállamának fejlettségi listáját az egy főre jutó GDP alapján Szlovákia a 20. helyen áll ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Luxembourg. A 27 tagú Eu­rópai Unión belül Szlovákia a 20. helyen áll az egy főre jutó bruttó hazai össztermék (GDP) terén, melynek kiszámításakor figyelembe vették az adott or­szág árszínvonalát is. Az unió statisztikai hivatala, az Eurostat a 2009-es adatokból indult ki. A lista élén hagyományosan Lu­xemburg áll, ahol az egy főre ju­tó GDP az uniós szint 271%-án áll (az EU átlaga értelemszerűen 100), a második helyen jelentős lemaradással Hollandia tanyá­zik 131 százalékos mutatóval, 3. pedig az egyre romló pozíciójú Írország 127%-kal. Ami a volt szocialista országokat illeti, a legfejlettebbnek Szlovénia számít (az unió átlagának 88%-án állt tavaly), majd Cseh­ország következik 82%-kal. Nyugati szomszédunk ezzel megelőzte a legfejletlenebb „régi” uniós tagot, a pénzügyi válsággal küszködő Portugáliát (80%). Szlovákia 73%-os muta­tóval a 20., újra megelőztük a válságtól nagyon szenvedő Észtországot (64%) és egyre jobban közelítünk az előttünk álló Máltához (79%). Magyar- ország mutatója 65%, Lengyel- ország pedig feljött az uniós szint61%-ára. (ČTK, só) Az egy főre jutó GDP az Európai Unióban Ország 2007 2008 2009 Ország 2007 2008 2009 Luxemburg 275 280 271 Ciprus 93 97 99 Hollandia 132 134 131 Görögország 91 93 93 Írország 147 133 127 Szlovénia 88 91 88 Ausztria 123 124 124 Csehország 80 81 82 Dánia 123 123 121 Portugália 78 78 80 Svédország 125 122 118 Málta 77 77 79 Németország 116 116 116 Szlovákia 68 72 73 Belgium 116 115 116 Magyarország 62 64 65 Finnország 117 118 113 Észtország 69 68 64 Nagy-Britannia 116 115 112 Lengyelország 54 56 61 Eurózóna átlaga 109 109 109 Litvánia 59 61 55 Franciaország 108 107 108 Lettország 56 56 52 Olaszország 104 1404 104 Románia 42 47 46 Spanyolország 105 103 103 Bulgária 40 44 44 A 27 tagú Európai Unió átlaga 100-nak tekintendő, az adatok a vásárló­erőt is figyelembe veszik (Forrás: Eurostat, ČTK)

Next

/
Thumbnails
Contents