Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)

2010-12-16 / 289. szám, csütörtök

2 Közélet ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 16. www.ujszo.com Elviheti a TriGránit az 1,5 milliárdos beruházást Rajkán lehet a Metropolis ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A magyarországi Rajkán, a szlovák főváros tő- szomszédságában épülhet meg a TriGránit cég 1,5 milliárd eu- rós szabadidőközpontja, a Met­ropolis a Szlovákiában folyó el­lenkampány és a cég számára hátrányosan módosította adó­feltételek miatt. Zászlós Gábor, a TriGránit igazgatótanácsának elnöke korábban kijelentette, nem tartja kizártnak Rajkán a projekt megvalósítását. Kiss Vince, a község polgármestere tegnap lapunknak megerősítet­te, hogy tárgyalnak a TriGránit­tal. „ A tárgyalások befejezése még messze van, hiszen ekkora beruházásról nem lehet egy hét alatt dönteni - mondta lapunk­nak Kiss Vince. Aprojektmegva- lósításához megvan a szükséges terület is Rajka határában. A parlament a napokban mó­dosította a szerencsejátékokról szóló törvényt, kihúzva belőle a „kaszinó üdülőkomplexumban” meghatározást. Ezt az előző kormány idején Ján Počiatek pénzügyminiszter illesztette a törvénybe, feltehetően éppen a Metropolis miatt. Ez kimondta, hogy az ilyen központban működő kaszinók degresszív adót fizetnek, a növekvő nyere­ség alapján. „A szerencsejáté­kokról szóló törvény módosítá­sa teljesen új körülményeket teremt a TriGránit számára. Elemezzük a helyzetet” - jelen­tette ki Zászlós Gábor, a TASR szlovák hírügynökségnek. Zász­lós korábban elmondta, a ka­szinó nélkül a projekt nem való­sítható meg, ez azonban csak egyik eleme a Metropolisnak, amely 30 hektáron három ho­telt, szórakoztató parkot, üdü­lőközpontot, aquaparkot, kon­ferenciaközpontot, egy multi­funkciós csarnokot és golfpá­lyát foglalna magába. A projekt több ezer új munkahelyet te­remtene. A megvalósítás ellen azonban aláírásgyűjtés indult Pozsonyban, a kaszinó állítóla­gos negatív hatása miatt.' A szervezők szerint nőtt volna a térségben a bűnözés és a drog- fogyasztás. (lpj) RÖVIDEN Marad a nemzetiségi küszöb Pozsony. Már biztosan egyesülnek januártól a szlovák közmédiák. A parlament tegnap ismét jóváhagyta az Ivan Gašparovič által megvétózott törvényt. Nyolcvan igen szava­zattal zárult a voksolás, vagyis egy ellenzéki képviselő is tá­mogatta. A kormánykoalíció elutasította a köztársasági elnök tizenöt javaslatát. Az elnök elsőként azt kérte, hogy a törvény szövegéből hagyják ki azt a passzust, ami a nemzetiségi műsorok napi sugárzási idejét az országban élő nemzeti ki­sebbségek számarányához képest állapítja meg. Másik lénye­ges javaslat az új vezérigazgató fizetését célozta, Gašparovič ezt az átlagbér (750 euró) négyszeresére csökkentené a jelen­legi kilencszeres összeg helyett. Dániel Krajcer kulturális mi­niszter szerint indokolt a jelenlegi fizetés, mivel szakértőt ke­resnek a posztra. Hozzátette, a kormány még foglalkozni fog az igazgató bérének esetleges csökkentésével, (vps) Módosul a munkatörvénykönyv Pozsony. A parlament második olvasatba utalta a munka törvénykönyv-módosítását. A tervezet szerint a jövőben a gyermekgondozási szabadságról visszatérő alkalmazottat ugyanabba a pozícióba kell visszavenni, mint amilyenben dolgozott. (TASR) Mihamarabbi törvénymódosításra van szükség Ficóék miatt alacsony a második pillér hozama ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A második nyug­díjpillér alacsony hozamaiért a Fico-kormány felelős - állítja Ľudovít Kaník (SDKÚ) képvise­lő, a magánnyugdíjpénztárak­kal egyetértésben. A Dzurinda- kormány szociális ügyi minisz­tere szerint ha a Fico-kabinet nem módosítja a második pillér működését szabályozó tör­vényt, és a magánnyugdíjpénz­tárak nem lennének kénytele­nek öt év helyett .félévente ér­tékelni a hozamokat, a pénztá­rak jövedelmezőbb befekteté­sek felé fordulnának és nem adták volna el a tulajdonukban lévő részvényeket. Kaník sze­rint az ügyfelek évente átlag­ban 100 eurót veszítettek a Fi­co-törvény következtében, ezért sürgősen módosítani kell azt. „A jogszabályban sok, egymáshoz kapcsolódó ren­delkezés van, a szociális ügyi minisztérium ezért nem akarja felgyorsítani a törvénymódosí­tási folyamatot” - fejtette ki Slavomíra Sélešová, a tárca szóvivője. Kaník a második pillér jelen­legi három befektetési alapja mellett létrehozna egy negye­diket, amelyben csak a részvé­nyeket tartanák. A minisztéri­um elképzelése szerint viszont a jelenlegi három alap egybe­olvadna, ebben garantálnák az ügyfelek befektetett pénzét, s létrejönne egy második alap, amely a kockázatosabb portfo­liókat tartalmazná, (sán) Kampánnyal készülnek a magyar pártok és civil szervezetek a jövő évi népszámlálásra Biztosan fogytunk, de mennyivel? Pozsony. Kampánnyal ké­szülnek a szlovákiai ma­gyar pártok a májusi nép- számlálásra annak érde­kében, hogy minél többen vállalják identitásukat és vallják magukat magyar­nak. A demográfusok sze­rint nyilvánvaló, hogy csökkent a szlovákiai ma­gyarság száma, de nem mindegy, mennyivel. ÚJ SZÓ-HÍR Népszámlálási adatok 1991 2001 különbség összlakossás 5 274 335 5 379455 + 105120 szlovákok 4 519 328 4 614 854 +95 526 magyarok 567 296 520 528-46 768 1991 és 2001 között több mint 10%-kal csökkent a szlová­kiai magyarság száma, miköz­ben az ország összlakossága és a szlovák nemzetiségűek aránya is emelkedett. A szakértők biz­tosra veszik, hogy a magyarok száma 500 ezer alá csökken. ,Az előzetes számítások alapján most 460-490 ezer fő közé be­csülhető a szlovákiai magyarok száma” - mondta lapunknak Gyurgyík László szociológus. Szerinte az ötszázezres lélektani határt már csak a magas elhalá­lozási arány miatt is átlépjük. Ehhez kell hozzászámolni az asszimilációt és a migrációt. „Már az előző évtizedben is az asszimüáció okozta a fogyás döntő részét, több mint két­harmadát” -jelentette ki a szak­értő. Szerinte a szám a pesszi­mista értékhez, vagyis a 460 ezerhez lesz közelebb. Az ered­ményt befolyásolja az is, hogy az adott időszakban hányán tar­tózkodnak majd tartósan kül­földön, és esetleg kitöltik-e he­lyettük a népszámlálási ívet. Fontosabb, minta parlamenti választás „Nagyon fontos, hogy minél többen vallják magukat magyar­nak” - indokolta pártja tervezett kampányát Bugár Béla, a Híd el­nöke. Hasonlóan vélekedikHég- li Dusán, a párt kulturális bizott­ságának vezetője. „A Hídnak fontos, hogy mindenki megőriz­ze az identitását, ezért a kam­pány arra összpontosít majd, hogy mindenki büszkén vállalja a nemzetiségét - mondta la­punknak Hégli. - Szlovákia sokszínű ország, ennek a gya­korlatban is meg kell jelennie.” A népszámlálás előtt az Ifjú Szivek közel 700 faluba látogat el 20-25 perces műsorral, és minden helyszínen az adott régió, táj­egység táncait mutatja be. Kampányra készül az MKP is. ,A Szlovákiai Magyarok Kerék­asztalát tartjuk a legalkalma­sabb testületnek a közös fellépés koordinálására” - mondta la­punknak Berényi József, az MKP elnöke. Arra törekednek majd, hogy a rendelkezésre álló forrá­sokat koordináltan használják fel. „Bízom benne, hogy a ma­gyar kormánnyal kialakított stratégiai partnerségünknek kö­szönhetően magyarországi for­rásokat is használhatunk, to­vábbá, hogy a szlovák kormány­zat is támogatni fogja ezt a kezdeményezést” - jelentette ki a pártelnök. Hangsúlyozta, ez nem politikai ügy. „Rendkívül fontos döntésről van szó, ami 10 évre meghatározza az állami támogatások mértékét, a nyelv- használati lehetőséget, fonto­sabb, mint egy parlamenti választás” - véli Berényi. A használt nyelvre is rákérdeznek Az adatgyűjtők a nemzetiség mellett rákérdeznek arra is, hogy melyik nyelvet használja az illető gyakrabban odahaza, il­letve nyilvános helyen. „Nagyon sokan vallják magukat szlovák nemzetiségűnek, miközben magyarul beszélnek, valójában magyarok” - mondta lapunknak Bugár. - Lehetővé akarjuk tenni, hogy az ilyen emberek is meg- vallják, hogy az anyanyelvűk magyar, mert otthon magyarul beszélnek. A lényeg az, hogy mi­nél többen legyünk.” Szerinte ez akkor is jelentős segítség, ha a törvények a nemzetiségi adato­kat nézik, ilyen például a kisebb­ségi nyelvhasználati törvény, amely jelenleg a nemzetiségi la­kosság 20 százalékos arányához köti a nemzetiség nyelvének hi­vatali alkalmazását. ,A nyelv- használati adatokra is lehet majd hivatkozni” - jelentette ki Bugár. (lpj) Kettős állampolgárság: az elhangzottak alapján sem Radičová, sem Orbán nem hátrál meg Nem hozott áttörést a kormányfői találkozó ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A keddi magyar­szlovák miniszterelnöki talál­kozó megerősítette, hogy a két ország között továbbra is ellen­tétek vannak a kettős állampol­gárság kérdése miatt, és sem Örbán Viktor, sem Iveta Radičová nem kíván meghát­rálni. A szlovák pártok közül mindössze az SNS véleményez­te a magyar kormányfő látoga­tását. Ján Slota felszólította Radičovát, javasolja Orbánnak a magyar állampolgársági tör­vény hatályon kívül helyezését. Kedden egy újságírói kérdésre Orbán nem helyezett kilátásba semmilyen módosítást a ma­gyar törvényben, mi több, be­számolt arról, hogy az új alkot­mány áprilisi elfogadása után várhatóan választójogot adnak a határon túli magyaroknak. Michal Horský politológus sze­rint a két ország viszonyában nincs lényegi változás. „Orbán szép gesztusokat tett, de egy lé­A találkozó pozitívuma a találkozó maga (Somogyi Tibor felvétele) pést se hátrál. A vegyes bízott- tott rá Horský. A két miniszter- ságokra bízták a munkát, vi- elnök a jövőbeli megegyezés szont a vegyes bizottságok ezt alapjaként értékelte, hogy a csinálják már húsz éve”-muta- kettős állampolgárságról nyíl­tan és egyenesen tudtak egy­mással beszélni. A Híddal kapcsolatban sincs változás, Orbán a Híd vegyes­párti mivoltával indokolta azt, hogy nem vették fel a kapcsola­tot vele. Öllös László szerint Or­bánnak nem az a baja a Híddal, hogy szlovák tagjai is vannak. „Sokkal inkább zavarhatja őket, hogy a Híd nem képviseli elég erősen azokat a témákat, ame­lyeket a magyar kormány a Kár­pát-medencei magyarság jövő­jével kapcsolatban kulcsfontos­ságúnak tart” - magyarázta a po­litológus. Horský szerint ez egy­fajta szűklátókörűségre vall a magyar kormány részéről. „Lát­niuk kellene, hogy a Híd parla­menti választásokon elért eredménye azt jelenti, hogy az itteni magyarokat Dunaszerda- hely, Komárom vagy Rima­szombat problémái érdeklik, nem pedig a kolozsvári, temes­vári magyarok, és a Kárpát-me­dencével kapcsolatos víziók” - állítja Horský. (ta3, vps) A főügyészi posztért cserébe főügyész-helyettest kért a Smer Fico üzletet ajánlott a koalíciónak ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A főügyészhelyette­si posztért cserébe támogatta volna a koalíciós jelölt, Jozef Centéš főügyésszé választását a Smer. Robert Fico erről állítólag Richard Sulik (SaS) házelnökkel beszélt a múlt héten. Robert Fico korábban épp azért bírálta a kormánykoalíci­ót, mert szerinte pártalapon akarták elosztani a főügyészségi posztokat. ,A főügyészség élén az SaS jelöltje állna. Az egyik he­lyettesét a Híd, a másikat a KDH jelölné - bírálta az ellenzéket Fi­co. - Ez a főügyészség felosztása apártokközött. Hallatlan.” Bugár Béla (Híd) szerint Fico éppen azt csinálja, amit bírált, ugyanis a Smer támogatta volna Jozef Čentéšt, ha megkapja a fő­ügyész-helyettesi posztot. A Smer cáfolta Bugár kijelentését. „Ilyen övön aluli ütésekkel akar­ja elfedni, hogy pártját megvá­dolták a koalíció elárulásával” - jelentette ki Erik Tomáš, a Smer szóvivője. Az SaS szóvivője annyit árult el, hogy Sulik való­ban tárgyalt a Smerrel. „Kelle­mes beszélgetést folytatott Ro­bert Ficóval és Pavol Paškával. Javaslataikat ismertette a kor­mánypártok elnökeivel, és úgy döntöttek, hogy nem reagálnak rájuk” - tájékoztatta a Sme napi­lapot Táňa Tóthová. Robert Fico korábban is jelezte, hajlandó tárgyalni a koalícióval a közös főügyész-jelöltről, de javaslatát visszautasították. A kormányfő szerint nincs miről tárgyalni Fi­cóval. „Már néhányszor meg­próbáltuk, de nem vezetett sehová” - mondta Iveta Radič­ová. (lpj, sme, tasr)

Next

/
Thumbnails
Contents