Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)

2010-12-15 / 288. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 15. Régió - Csallóköz és mátyusföld - hirdetés 15 Szencen már megnyílt, Galántán péntektől látogatható az ünnepi vásár, műsorok is lesznek Kis karácsony, kis üzlet... A délelőtti órákban nem sokan látogattak ki a szenei karácsonyi vásárba (A szerző felvétele) Szene/Galánta. Ma már a kisebb városokban is szerveznek karácsonyi vásárokat kisebb-na- gyobb sikerrel. Szencen a Béke téren, a városi művelődési központ előtt van elhelyezve a vá­sárosok számára tíz fa­bódé, idén abból csak öt tart nyitva. JUHOS MELINDA A vásárt már december har- madikán megnyitották, és a hét végéig, vasárnapig látogatha­tó. Robert Podolskýtól, a Szen­ei Idegenforgalmi Vállalat (SCR) vezetőjétől - a társaság a piacot is üzemelteti - megtud­tuk, hogy az alacsony, szimbo­likus öt-, ill. tízeurós bérleti díj ellenére is kicsi az érdeklődés az árusok részéről. „Kizárólag karácsonyi jellegű árut enge­dünk a vásárba, mézet, ostyát, bort, frissítőt. Jelentkeztek ruhaneműt árusítók is, viszont azzal elveszne a vásár ünnepi jellege” - mondta el érdeklődé­sünkre Podolský. A délelőtti nagy hidegben a vásárosokat is megkérdeztük, müyen az idei forgalom. Szinte egyöntetűen állítják: rosszabb, mint a tavalyi. Többek vélemé­nye megegyezik abban, hogy Szencen, a főváros közvetlen közelében nem érdemes kiáll- niuk a portékájukkal. „Csupán az alacsony bérleti díj miatt tu­dunk itt lenni, alig-alig van vá­sárló. A pozsonyi vásárban a helypénz rendkívül magas, ott óriási forgalmat kell lebonyolí­tani ahhoz, hogy megtérüljön a befektetés” - vélekedik az egyik, nevét elhallgató frissítő­árus. Az ostyaárus szintén gyenge forgalomról számolt be. Galántán pénteken nyit a ka­rácsonyi vásár a megújult piac­téren, és jövő hét csütörtökig tart nyitva. A bérleti díjak megegyeznek a szenei árakkal. Itt kilenc fabódéban kínálják majd az árusok a karácsonyi jellegű portékáikat, mind­egyikre volt érdeklődő. Ezen­kívül saját sátrakkal érkeznek további árusok is. A vásárban szombattól min­dennap kultúrműsor várja a lá­togatókat, fellépnek többek között a helyi alapiskolák diák­jai, a művészeti alapiskola di­ákjai, vasárnap a székesfehér­vári Kodály Zoltán Gimnázium vegyeskara és a galántai Ko­dály Zoltán Daloskor. A bevételből a legfontosabb segédeszközöket szeretnék megvásárolni az otthon számára Naptár az elhagyott csecsemőkért TASR-HÍR Szene. Tegnap este mutatták be a Linaje alapítvány elhagyott csecsemők megsegítésére ki­adott naptárát. A naptár meg­vásárlásával a pozsonyi szék­helyű Studienka gyerekotthon lakóit támogathatják. Az ott­honban az elhagyott csecsemő­ket helyezik el, továbbá itt ta­lálnak otthonra a fogyatékkal élő gyerekek is. Veronika Gabčová képzőművész, a pro­jekt egyik kezdeményezője el­mondta, hogy a naptárak eladá­sából a legfontosabb segédesz­közöket szeretnék megvásárol­ni az otthon számára, egyebek mellett légzésfigyelőt, inhalá­ciós berendezéseket, valamint egy speciális programot szeret­nének biztosítani a pszichomo- torika fejlesztésére. A tegnapi keresztelőn Zuza­na Tlučková színésznő, Mirka Partlová és Gizela Oňová is fel­lépett.'A naptár kiadását is tar­talmazó Az erősek segítenek a kicsiknek. Vagy fordítva? pro­jektet több neves személyiség is támogatja, többek között Ján Ďurica futballista. A naptár megvásárolható a Panta Rhei könyvesboltokban vagy megrendelhető a www.nadacialinaje.sk honla­pon. Az otthonban több mint 80 gyerek él, közülük huszonötén nincsenek egyévesek sem. RENDŐRSÉGI NAPLO Szájon rúgta a sértettet Pódafa. Súlyos testi sértés miatt indult eljárás egy 20 éves pódafai férfi ellen, aki 2010 szeptemberében úgy rúgott szá­jon egy nőt, hogy az 20 napig gyógyuló sérüléseket szenve­dett. A támadó két év szabadságvesztésre számíthat, (la) Kitúrták a házból a tulajdonost Doborgaz. Lakáshasználati joggal való visszaéléssel, va­lamint hatósági végzés végrehajtásának akadályozásával gyanúsít a rendőrség egy 34 éves pozsonyi férfit és egy 31 éves nőt, akik a bíróság döntésével ellentétben jogtalanul tartózkodnak egy doborgazi családi házban. A két személy előszerződésben kötelezte magát, hogy az ingatlan tulajdo­nosával vételi szerződést köt, ami nem történt meg; ezt kö­vetően nem tették lehetővé a tulajdonosnak, hogy tulajdon­jogát gyakorolja. Két évre is rács mögé kerülhetnek, (la) Ismételt hitelcsalást követett el Vásárát. Hitelcsalás vádjával indult eljárás egy 23 éves vás­árúti nő ellen, aki 2009 novemberében elektronikai cikkek vá­sárlására vett fel hitelt, ám a hitelszerződésben munkáltatójá­ról valótlan adatokat közölt. Csak háromhavi részletet törlesz­tett, 470 euró kárt okozva így a hiteltársaságnak. 2010 márciu­sában hamis adatok feltüntetésével hasonló vétséget követett el. Egytőlötévigterjedőszabadságvesztéstróhatnakkirá. (la) ) 1,99 eurós árucikkért két évet Dunaszerdahely. Tulajdon elleni bűncselekmény miatt indított eljárást a rendőrség egy 22 éves nemesócsai férfi el­len, aki az egyik dunaszedahelyi bevásárlóközpontból 1,99 euró értékű árut tulajdonított el. Mivel az eltelt egy évben ha­sonló vétség miatt már kapott büntetést, visszaesőnek számít - a nem egész kéteurós árucikk eltulajdonítása miatt így akár két évre is rácsok mögé kerülhet, (la) Egyik telepről a másikra... Szered. Csaknem kétezer kg fémet lopott el egy 24 éves sze- redi férfi egy helyi fémhulladéktelepről. Háromszor járt a te­lepen, egy esetben egy idősebb férfi is besegített a lopásban. A fémet átdobálták a kerítésen, majd másnap tértek vissza érte. Szeptemberben a férfi további hatszáz kg fémet lopott el ha­sonló módon és adott le egy másik telepen, (jéem) Lányát zaklatta egy rendőr Pozsony/Epeijes. Kiskorú lánya szexuális zaklatása miatt tett vádemelési javaslatot a belügyminisztérium belső ellen­őrző szervének nyomozója egy rendőr ellen. A férfi - aki 2009 szeptembere óta zaklatta a lányát - az Eperjesi Járási Rendőrkapitányságon dolgozott. Az Eperjesi Járásbíróság elrendelte az illető viszgálati fogságba vételét. (SITA) A háztartásoknak is be kell kapcsolódniuk A községek közel fele osztályozná a hulladékot LŐR1NCZ ADRIÁN Pozsony/Dunaszerdahely. A környezetvédelmi tárca ter­vei szerint 2013-ig a települé­sek mintegy 40 százalékát be­vonnák a lebomló biológiai hulladék osztályozásába. Egy kutatás szerint az Európai Unió tagállamaiban évente mintegy 60 millió tonna le­bomló anyag kerül a háztartási hulladék közé, így nem vélet­len, hogy egyre nagyobb súlyt kap a komposztálás. A minisztérium a biohulla­dék telepeken történő leraká­sának korlátozását célzó stra­tégiájában egyebek közt az is szerepel, hogy a háztartások hasonló arányban vegyék ki a részüket az ilyen irányú hulla­dékosztályozásból. A várható intézkedéseknek köszönhető­en vélhetően növekedni fog a háztartási hulladéktól elkülö­nített, újrahasznosítható papír mennyisége is. A minisztérium jelezte, hogy a közeljövőben szükség- szerűvé válik a biogázállomá­sok építésének támogatása; ezek az elkülönített hulladék­ból állítanának elő biogázt, majd annak felhasználásával elektromos energiát. A straté­giajavasolja, hogy az így előál­lított villanyáram árát a ver­senyképesség érdekében az ál­lam tíz évre garantálja. Szlo­vákia a stratégia elfogadásával és a megfelelő törvényi háttér megteremtésével 725 ezer eu­rós bírságot úszhatna meg - az Európai Bizottság ugyanis a hiányzó stratégia miatt perbe fogta Szlovákiát. Kutatások igazolják, hogy az Európai Unióban keletkező háztartási hulladék mintegy 40 százalékát a biohulladék teszi ki - ez 60 millió tonnát je­lent éves szinten. Az EU-ban a lebomló hulladék osztályozása és komposztálása emelkedő tendenciát mutat. MP910659 RENAULT CLIO Korlátozott példányszámú Extreme sorozat már 7190 eurótól/216 605,94 Sk • klímaberendezés • 4 légzsák • el. vezérlésű elülső ablakok ÉVE • ködfénylámpák • bőr kormánykerék a « ; Hl RENAULT THALIA Privilege változat már 6690 eurótól/201 542,94 Sk • klímaberendezés • CD- és MP3-lejátszós autórádió • el. vezérlésű elülső ablakok és külső visszapillantó tükrök • ködfénylámpák 506 l-es csomagtartó biztonságos és gazdaságos kocsi € TÓI 290 6 492,543k 990 EVES 328,74Sk 1MB www.dscar.sk Átváltási árfolyam: 1C = 30,1260 Sk. Az árak 2010. XI. 1-jétöl XII. 31-éig Renault Finance általi finaszírozás esetén érvényes. 'A 4 éves jótállás/60 000 km (azaz érvényes, amelyik előbb következik be) a Renault Finance finanszírozás esetén érvényes. Thalia: fogyasztás: 4,8-7,61/100 km, COykibocsátás: 136 g/km; Renault Clio: fogyasztás: 3,5-7,6 (I/100 km), COykibocsátás: 106-135 (g/km). A képen ábrázolt kocsik csak illusztrációk. A 2010. XII. 31-éig megrendelt kocsikhoz garantáljuk a megállapított végső árak változatlanságát áfafizetésre nem kötelezett magánszemélyeknek és vállalkozóknak is. DS-CAR spol. s r. o., Gaštanový rad 4178/2, 929 01 Dunajská Streda, 031/551 72 32, ds-car@partner.renault.sk DRIVE THE CHANGE V RENAULT

Next

/
Thumbnails
Contents