Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)
2010-12-11 / 285. szám, szombat
PRESSZÓ ■ 2010. DECEMBER 11. www.ujszo.com SZTÁRVILÁG 15 Krénusz József emlékei Karády Katalinról Krénusz József, Somogyország szülötte négy évtizedig volt a New York-i Metropolitan Opera nézőtéri felügyelője, s 15 ezer előadáson végezte felelősségteljes munkáját. A Met népszerű egyénisége volt, híres énekesek kérték ki tanácsát, nyugdíjba vonulásakor a város polgármestere méltatta életútját. Krénusz élő lexikon, mindenkiről van egy érdekes története. A száz éve született Karády Katalin egykori'barátja, az operabarát szemszögéből, az énekesnő amerikai éveiről ad áttekintést. A művésznő 1968-ban érkezett Sao Paolóból New Yorkba. Elkísérték munkatársai, Frank Irma és Frank Rózsi, akikkel a háború után kalapszalont nyitott a dél-amerikai városban, s akikkel együtt forradalmasította Brazília női divatját. Nevetve mesélte egyszer Karády, hogy a dél-amerikai hölgyek a legforróbb nyárban is az ő kalapkölteményeiben parádéztak. A művésznő példátlan népszerűségnek örvendett Brazíliában, sokan elhagyott hazájuk egy darabját látták benne. Az akkori dél-amerikai sematikus darabokkal összehasonlítva az európai filmek is felértékelődtek szemükben. Meglátták a többször emlegetett igazságot, hogy vannak filmek, amelyek olyanok, mint a könyvek, ahhoz, hogy élvezhessük, le kell róluk fújni a port, s vannak olyan alakítások, mint Greta Garbóé, hogy ma is megállják helyüket a mozi tengerében. Ide sorolták Karády Katalin szerepformálását is: modern játéka túlélte az időt. Természetesen ő is ki volt szolgáltatva a gyengébb forgatókönyveknek, de a fércművekből is kihozta, amit lehetett. Sikerét hangjának köszönhette. Tónusa csak Marlene Dietrichével vethető össze, műfaja: cantate di parlando, éneklő beszéd.' A két említett filmsztár egyébként a háború után egy alkalommal együtt szerepelt a színpadon is. A német színésznő Dél-Amerikában turnézott, s koncertjére személyes hangú levélben hívta meg magyar kolléganőjét. Az est befejezéseként Marlene Dietrich felhívta Karádyt a színpadra, s ketten, két nyelven énekelték el a tomboló közönségnek Lala Andersen örökzöld slágerét, a Lili Marleent. Ez nem csak legenda, az estről kalózfelvétel is készült, s ha recsegve is, de visszaadja a duett páratlan hangulatát. Jó barátságban voltam Nagykovácsi Ilona sanzonénekesnővel, akit a magyar közönség a „Tengerész, ó szívem tengerész” című népszerű matrózdalával zárt szívébe. Férje, Polgár Tibor szintén kiváló zenész és karmester volt, a könnyű- és komolyzene minden területén otthonosan mozgott. A házaspár Kanadában élt, és gyakran rándultak át New Yorkba, ahol rendszeresen felkerestek. Egyszer Tibor megemlítette, hogy megadta a telefonszámomat egy ismerősének, aki hamarosan hívni fog, és ezt az isw Az est befejezéseként Marlene Dietrich felhívta Karádyt a színpadra... meretséget nem fogom megbánni. Néhány hét múlva egy vasárnap délután megcsörrent a telefonom, s egy mély búgó hang Karády Katalinként mutatkozott be. Azt hittem, hogy népes baráti köröm egyik tagja ugrat, de néhány szó után kiderült, hogy valóban, magával a művésznővel beszélek. Egy találkozót írtunk be a naptárba, akkor még az 59. utcában, egy hotelben lakott, s itt kerestem fel. A beszélgetés első része természetesen a közös ismerősökről és a zenéről szólt, majd megkérdezte, hogy tanítanám-e angolra. Karádynak, mint a legtöbb zenésznek „füle” volt a nyelvekre, a portugált is fél év alatt sajátította el. A kurzus nyolc hónapig tartott, hetente kétszer-háromszor találkoztunk. Ekkor már Karády egy bérlakásba költözött. Tanítványom kérésére egy angol anyanyelvű tanárt, Vincent Strakát is bevontunk az oktatásba, így olykor kettesben, máskor hármasban folyt a tanítás. Nagyon szorgalmas volt, mindent felvett magnóra, amit a hét folyamán többször visszahallgatott. A köznyelvet a New York Post cikkei alapján elemeztük. Érdekes, Karády nem szeretett szótárt használni, a szójelentéseket mindig tőlem kérdezte. Kényesen vigyázott kiejtésére, egy mondatot hatszor- nyolcszor is elismételtetett. Gyakran érdeklődött munkámról, nem csak udvariasságból, tényleg szerette a klasszikus zenét: kiválóan zongorázott, s lemezgyűjteménye is figyelemre méltó volt. Repertoárjában szerepelt a Gyöngyhalász híres románcának feldolgozása, s Mozart egyik altatódalát is sokszor 1989-ben egy baráti összejövetelen (Fotók: Krénusz József fényképalbumából) Krénusz József (balra) és Kasnyik András New York-i főkonzul társaságában 1972-ben énekelte. A Madison Avenue-n megnyitott kalapüzletének műhelyében állandóan a WQXR klasz- szikus rádióadó szólt. Naptárjába beírta a legfontosabb televíziós zenei közvetítéseket, ilyenkor nem fogadott senkit, bezárkózott szobájába, s a tévé előtt néhány pakli cigarettát elszívva figyelte áhítattal a képernyőt. Nagyon szerette az operát, de mindig félt a tömegtől, a magánéletét nem tisztelő újságíróktól, ezért Pesten ritka vendég vQlt a Magyar Királyi Operaházban. New Yorkban is kerülte a nyilvánosságot, felajánlottam neki, hogy beviszem az operák főpróbáira. 1969-ben megjelentek az első magyarországi énekesek is a Met-ben, de Karády először még nem kereste társaságukat. A jég Marton Éva New York-i debütálásával tört meg. „Szeretném látni ezt a lányt” - jelentette ki Karády, s mindent megtettem, hogy összejöjjön a találkozó. Sok közös vonásuk volt, mindkét hölgy műfajának királynője volt, az akaratosság, és a szép iránti vágy egyszerre lakozott lelkűkben. Éva A nürnbergi mesterdalnokokban mutatkozott be, de Karády nem kívánta végigülni a grandiózus dalművet. 1982-ben egy „emészthetőbb” előadásra vittem el, amikor Marton Éva Poncielli La Giaconda című operájában lépett fel. Karádynak annyira tetszett az alakítás, hogy a második előadást is megtekintette, Greta Garbo, noha nem szerette a kalapokat, mégis gyakori vendég volt Karádynál s a színfalak mögött találkozott is a híres operaénekessel. Később Marton Éva is viszonozta a vizitet, ellátogatott Karády kalapüzletébe, s hosszú beszélgetésük alatt témában nem szenvedtek hiányt. Egy másik művésztalálkozóra is szívesen emlékszem vissza: ekkor egy Giselle-előadás után a híres magyar balett-táncost, Nagy Ivánt kerestük fel a kulisszák mögött. Nagy Iván meglátva Karádyt, az élő legendát, letérdelt a művésznő előtt, aki álfelháborodással mondta: „Előttem ne térdeljen, inkább nekem kéne hódolnom az ön művészete előtt, de félő, hogy nem tudnék felállni.” Gyakran keresett telefonon, érdeklődött a következő próbákról, évente vagy fél tucatszor mentünk együtt a művészet templomába. Társaságban is sokat voltunk együtt. Karády búcsúkoncert-sorozatának is volt operavonatkozása, hiszen javarészében a híres baritonnal, Svéd Sándorral szerepelt. Az első koncertet 1969-ben New Yorkban szervezték, a konferanszié Halász Péter író, a Szabad Európa Rádió szerkesztője volt. Később a turné folytatódott, mintegy hat hónapig járták a világot és léptek fel a szétszóródott magyar közösségek publikuma előtt. Karády félt repülni, így az olyan távoli helyekre, mint Dél-Amerika vagy Ausztrália hajón jutottak el. A program természetesen nosztalgiaszámokból, operettekből állt, Svéd Sándorral több duettet is előadtak: az Éjjel az omnibusz tetején, vagy a Budapest, Budapest te csodás és a Hello Dolly színesítették az előadásokat. A két hang jól illett egymáshoz, Karády is belépett a hetedik x-be, és Svéd Sándor is túl volt már pályája csúcsán, de a két művész a hangi hiányosságokat vérbeli színészi játékkal pótolta. A pártfogást Karády sajátos módon viszonozta. La Rochelle nevű kalapüzlete a New York-i divatszalonok élvonalába tartozott, s egy kalap ára kétezer dollárnál kezdődött. Nancy Reagan, Renata Scotto és számtalan hollywoodi sztár is megfordult az üzletben. Greta Garbo, noha nem szerette a kalapokat, mégis gyakori vendég volt Karádynál, nem a vásárlás, inkább a beszélgetés kedvéért tért be. Amikor húgom esküvőjét tartottuk Magyarországon, akkor Karády saját maga készítette el a menyasszony kalapkölteményét. A művész halála mélyen megrázott, kötelességemnek tartottam, hogy az ügyintézésben, a test hazaszállításában, a budapesti temetés megszervezésében segítsek Frank Irmának és Rózsinak. Utolsó útján szomorú feladatom volt, hogy a Farkasréti temetőben a család nevében köszönjek el a színésznőtől, a baráttól. Lejegyezte: Csermák Zoltán
