Új Szó, 2010. december (63. évfolyam, 276-300. szám)
2010-12-09 / 283. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. DECEMBER 9. Vélemény És háttér 7 Eddig csak egyszer, 1936-ban történt meg, hogy senki sem vette át a Béke Nobel-díjat Már a cápa is zsidó Holnap lesz Oslóban a Nobel-békedíj nem-átadásának ünnepsége, a hírek szerint méltó körülmények között. MAL1NÁK ISTVÁN Liu Hsziao-po börtönben ül, a felesége házi őrizetben van, ezért is fontos, hogy az országok az arcátlan kínai zsarolás ellenére elküldjék diplomatáikat az eseményre, amely így a demokrácia, az emberi jogok melletti kiállás fóruma lesz. Azok az államok, amelyek nem képviseltetik magukat - Oroszország, Ukrajna, Szerbia, Kazahsztán stb. -, senkinek sem fognak hiányozni, meg nem is illenénekoda. Persze, volt már ilyen a történelemben, a fasiszta, a kommunista és más diktatúrák épp oly vulgárisán támadták a Nobel Bizottságot, mint most Kína. De azért Andrej Szaharov és Lech Walesa díját is átvehette a felesége, a burmai Szú Kji asszonyét pedig a fia. Eddig csak egyszer, 1936-ban történt meg, hogy senki sem vette át: Hitler Carl von Ossietzkynek megtiltotta a kitüntetés elfogadását, sőt: a führer habzó szájjal minden németnek megtiltotta, hogy azután bármikor elfogadjanak bármilyen Nobel-díjat. Rossz belegondolni, milyen világ jönne, ha igazuk lenne azoknak a szakértőknek, akik egy ideje azt bizonygatják, hogy Kína át szeretné venni az USA vezető szerepét a világpolitikában. A pekingi külügyi szóvivő kedden „bohózatban szereplő bohócoknak” titulálta mindazokat, akik szerepet vállalnak az oslói ünnepségen. Épp akkor adták ki a hírügynökségek az egyik, a Sarm es- Sejk-i cápatámadásokkal kapcsolatos nyilatkozatot, a párhuzam hirtelen kézenfekvő lett. Mohamed Abdel Fadil Susa, az egyiptomi dél-sínai régió kormányzója kijelentette: „Ugyan nincs megerősítve, de nem zárható ki az a feltevés, hogy a Moszad dobta vízbe a gyilkos cápát az egyiptomi turizmus tönkretétele céljából.” Na bumm! Miközben a szakértők a tengeri ragadozók élőhelyének beszűkülésével és sok minden mással magyarázzák a térségben tényleg szokatlan cápatámadásokat, a politikus úr megoldotta a problémát: a zsidó titkosszolgálat vette rá a zsidóbarát cápákat az emberevésre. Azt nem részletezte a kormányzó, miből gondolja - és sokan vannak ilyenek Egyiptomban -, hogy a zsidók állnak a háttérben. Meglehet, a cápa vagy cápák minden támadáskor feltűnő, piros sábeszdeklit viseltek a fejükön, csak ezt az információt az egyiptomi hatóságok a nyomozás érdekében visszatartják. Téved, aki azt hiszi, hogy az idei cápatámadásoknak semmi közük az idei békedíjhoz. Ami összeköti őket, az a zsigeri gyűlöletből fakadó határtalan emberi hülyeség. Nagyon erős kapocs ez. Legyünk tőle szomorúak. KÉZ,IRAT Emlékforgács MIKLÓSI PÉTER Most, hogy javában benne járunk már az adventben, és a Gergely-naptár szerinti Miklós napon itt járt a Mikulás (az amerikai gyerekeknek a Santa Claus, a spanyoloknak és franciáknak Papa Noéi), nekem ezekben a napokban egyre gyakrabban jut eszembe zsenge gyermekkorom. Akad vidám, kimondottan személyes reminiszcenciám, bár ehhez őszintén be kell vallanom: valójában nem szeretem a Mikulást! Tudom, a gyerekek (és a fogorvosok) kedvenc ünnepe; nekem viszont egyénileg van rá okom, hogy ne szeressem. Nem azért, mert a múlt század negyvenes-ötvenes éveinek fordulóján az én jóindulatú édesanyám minden igyekezete dacára ajándékilag szerény Mikulásra számíthattam. Hanem azért, mert egy alkalommal hiába tettem ki december ötödikén este a cipőmet az ablakba, még lefekvés előtt holmi lánccsörgés kíséretében Ő csöngetett hosszan házunk aj - táján, és a remélt csoki helyett nekemadélbena tányéron undorral otthagyott, estére régen kihűlt ebédemet: a vadas szószba dermedt nyúlpecse- nyét hozta vissza - a vele „tárgyaló” nagybácsim révén azt üzenve, hogy aki ételt hagy a tányérján, aki szófogadatlan és pazarló, az nem érdemel igazi Mikulás-ajándékot. Döbbenten sírtam, nagyon sírtam azon az estén; igaz, a „rossz” Mikulás után a, j ó” Mikulás reggelre aztán mégis belecsempészett némi ajándékot a cipőmbe... De azóta nem szeretem a Mikulást. Bár tudom, az étellel való pazarlás, a szülői akarattal való szembeszegülés dolgában neki volt igaza, hiszen a Mikulás névadója Miklós püspök, a katolikus legendárium egyik legkedvesebb szentje, aki könyörületes- ségből saját ételének utolsó falatját s az utolsó köpenyét is a szegényeknek adta, hogyne éhezzenek, ne fagyjanak meg... E keserű emlékű mikulási megleckéztetés anno a gyerekkoromban a szocializmus alapjai módszeres lerakásának idejére esett. És bár hozzánk rendre a Mikulás járt, szenteste a Jézuskajött, szüleim munkahelyén találkoztam a Télapóval is; az iskolában pedig az oroszórákon a kötelezően vásárolt Murzilka nevű gyereklapban olvastam/olvastunk szentimentális történeteket a bátor pionírokat különösen kedvelő Gyed Maroz jószívűségéről... Emlékszem, harmadikos elemista voltam, amikor a nevelőapám munkahelyére érkező (bér) Mikulás szlovákosított változata, a „Dedo Mráz” osztogatta a Pártunk és Szakszervezetünk által Stollwerk-cu- korkával, Figaro-csokival, Ma- rína-keksszel és rághatatlan szaloncukorral, vagy a ma már nem kapható kubai naranccsal, rózsaszín krumplicukorral s pár szem drazséval megtömött piros csomagokat. Mikor én következtem, megkérdezte a kétféle csomagra gondolva: -Na, kis pionír, te mit kérsz? Én pedig minden addig bennem felgyülemlett daccal rávágtam: -HaTe voltál, aki akkor visszahoztad nekem az ebédemet, akkor tőled semmit! A messzi szovjet tájakról érkezett „Fagyapó” jó színész volt, mert érteni nem értette a helyzetet, de feltalálta magát. Közeljött, s mindkét zacskóból a kezembe nyomott egyet: -Most, fiam, menj oda a szüléidhez, és ebből kínáld meg őket is! Ezt az emléket bő fél évszázad múltán sem feledem. Az idén is, december megjelölt napján reggel ránéztem a cipőmre, s arra kértem a Mikulást, hogy estére, amikor már nemcsak a hideg, hanem a sötét is beköszönt, látogasson el a hajléktalanok közé és terítse rájuk a köpenyét... Én pedig, évtizedek múltán, hatvanvalahány évesen, viszonzásul, elfelejtem a nyúl-sztorit! KOMMENTÁR Pandúrból rabló KOCUR LÁSZLÓ Az előző kormányzati ciklus során felmerült, hogy a rendőrautókat kamerával és külső mikrofonokkal szerelik fel, hogy a rendőri intézkedések során a korrupció és egyéb visszaélések lehetőségét csökkentsék. A rendőrautókba szerelendő kamerákat aztán elvitte a válság, pedig az ötlet jó volt. Dániel Lipšic belügyminiszter tegnap bejelentette: a rendőrautókat - elsőként a Közjogi Méltóságokat Védő Hivatal járműveit - üzemanyag-átfolyásmérőkkel szerelik fel. A cél, hogy csökkentsék az üzemanyaggal való visszaélések számát. Magyarul: hogy a rendőrök kevesebb benzint lopjanak. Na, szépen vagyunk... Akit már hívott vissza irodai vezetékes telefonjáról közvagy államigazgatásban dolgozó ismerőse, hogy aztán korlátlanul cseveghessenek, mondván, ez ingyen van, tudja: az állami szférában a céges tulajdon saját célú használatát tekintve a versenyszféráétól némileg eltérő munkaerkölcs uralkodik. A társadalomtörténeti gyökerek feltárása terjedelmes tanulmányt igényelne, de az okokat valószínűleg a létező szocializmusban kell keresni, ahol a dolgozók úgy vélték, alacsony fizetésük kiegészítéseként jogosan kanya- ríthatnak le ezt-azt az állami/közös tulajdonból. A kisebb irodai papír-, és a műhelybeli alkatrészlopások felett elnézően hunytak szemet, hiszen mindenki ezt csinálta, a rendszer is egy kollektív hazugságra épült. A társadalom az elmúlt két évtizedben bizonyos területeken továbblépett, a multiknál dolgozó elárusítónőket biztonsági őrök ellenőrzik, amikor távoznak a munkahelyükről, az állami szférában azonban - részben a perszonális kontinuitás miatt - vajmi kevés változott. A hadsereg és a rendőrség a két legnagyobb állami erőszakszervezet, egyben saját törvényekkel bíró szubkultúra, mely jellege, és a rá vonatkozó törvényi szabályozás miatt jóval kevésbé nyitott az ellenőrző mechanizmusok előtt. Az ellenőrzést is belsőleg végzik, az ellenőrzők számára is komoly súllyal esik latba a mundér becsülete, ennek megfelelőek az eredmények is. A hadsereg az egyik legnagyobb üzemanyagfaló. E sorok írója egy harckocsizó egységgel szomszédos faluban töltötte gyermekkorát, ahol köztudott volt, hogy a katonáktól lehet olcsó gázolajat vásárolni. Nemrégiben „tachométertekergető” katonai rendőröket vittek el kommandósok, akik olyannyira pofátlanok voltak, hogy még Jaroslav Baska védelmi államtitkár (később miniszter) szolgálati útját is megtoldották pár kilométerrel, az üzemanyagot pedig értékesítették. Tíz hónappal ezelőtt egy rendőr, aki 1991-től van állományban, tehát nem holmi lelkes zöldfülű - megérdemli, hogy leírjuk a nevét: Jozef Žaťko - megtörte a hallgatás falát, és elárulta: a Közjogi Méltóságokat Védő Hivatal elit rendőrei lopják a benzint. Az előző rendőri vezetés nem kezdett semmit az információval, sőt, Žaťkót büntette meg. Dániel Lipšic válaszként az egészpályás letámadást választotta: előbb a kritikus egység, majd a rendőrség, végül az államigazgatás járműveit üzemanyag-átfolyásmérőkkel szerelik fel, hogy képet kapjanak a tényleges fogyasztásról. Egy szerkezet kiskereskedelmi ára 500 euró körül mozog, kezdhetünk számolgatni, mennyibe fog kerülni az adófizetőknek, hogy ne lopjanak azok, akiknek a lopások ellen kell(ene) küzdeniük. A rendőrség 20 ezer fős szervezet, a becsületesen dolgozó többséget nem szabadna leírni az üzemanyagtolvaj kisebbség miatt. Elméletileg az lenne a jó megoldás, ha rendőrnek csak talpig becsületes hölgyek és urak mennének. Gyakorlatilag meg ne csodálkozzunk, hogy ahol 150 képviselő között legalább hat hazug van, ott 20 ezer egyenruhás között is akad pár tolvaj. Nincs jó megoldás. TALLÓZÓ NOVOSZTY1 Iveta Radičová miniszterelnök az orosz Novosz- tyi című lapnak adott interjújában kijelentette, nem ismeri el Koszovói, mielőtt Szerbia megtenné. Szlovákia támogatja Szerbia törekvéseit, hogy mielőbb az Európai Unió teljes jogú tagja legyen. A szlovák kormányfő a No- vosztyi szerint úgy véli, hogy Szerbia és az EU csatlakozási tárgyalásai jövő évben kezdődnek, miután nyilvánosságra hozzák az Európai Bizottság értékelését. Radičová rendkívülinek és hagyományosan barátinak nevezte Szlovákia és Szerbia kapcsolatát, melyet a két ország azonos politikai és gazdasági szemlélete is erősít. A Vajdaságban élő szlovákok közössége is erős eleme a jó szlovák-szerb kapcsolatoknak - tette hozzá a szlovák miniszterelnök asszony, (topspravy.sk)
