Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)

2010-11-04 / 254. szám, csütörtök

T A UTAZAS 2010. november 4., csütörtök 3. évfolyam, 44. szám ' A frissen átadott pályával Kína szuperexpressz vasútvonalának hossza meghaladja a 7400 kilométert, az új vonatok átlagsebessége óránként 350 kilométer Vasúttal 45 perc a kétszáz kilométeres távolság Mindössze 45 percre zsu­gorodott a Sanghaj-Hang- csou közötti 200 kilométe­res távolság megtétele az­zal a nagysebességű vasúti vonallal, amelyet hivatalo­san múlt héten kedden ad­tak át Kínában. ÖSSZEFOGLALÓ Az ázsiai ország ezzel újabb lépést tett a világ leggyorsabb vasúti hálózatának megépítése felé. Egy időben indult a két végállomásról az első két szerel­vény, a CRH380A kínai fejlesztésű és gyártású villamos motorvonat, és ezzel kezdetét vette menetrendszerinti közle­kedésük. Átlagsebességük 350 kilométer lesz óránként, amivel a két város közötti 202 kilométe­res távon a menetidő az eddigi­nek mintegy a felére, 45 percre csökken. Ez az a pálya, ahol a Harmónia becenevű vonattal szeptember 28-án egy tesztúton 416,6 km/órás sebességet, vagy­is világcsúcsot értek el. Csak összehasonlításként: egy repülőgép felszállás előtti nekifu­tásának sebessége ádagosan 250-300 km/óra; a Boeing 737-500-ast többnyire 330 km/óra sebességnél emelik a magasba. Ezért is érzik az új vonat utasai egy földi repülés részeseinek ma­gukat. Ami a belső rázkódást ille­ti, sajtójelentések már a tesztidő­szakban arról számoltak be, hogy a fejjel lefelé, tehát a kupakjára ál­lított ásványvizes palack menet közben nem billent ki egyensúlyi helyzetéből. Hírek szerint a Sanghaj-Hang- csou vonalon a személyzetet is gondosan válogatták ki, tagjainak - az előírás szerint - jó természe­tük van, kedvesek és készségesek, 164 centiméternél nem alacso­nyabbak, kiválóan beszélik a sztenderd mandarint, és más terü­leteken is tehetségesek. A Kína kereskedelmi, pénzügyi központját Csöcsiang (Zhejiang) tartomány székhelyével összekö­tő frissen átadott pályával - ame­lyet húsz hónapig építettek - az ország szuperexpressz vasútvona­lának hossza 7400 kilométer fölé emelkedett. A vonal forgalomba helyezé­sének ünnepségén Liu Cse-csün (Liu Zhijun) vasútügyi miniszter azt hangoztatta, hogy mostantól enyhülni fog a Jangce folyó del­tájának közlekedésére háruló nyomás, bővülni fognak a gaz­dasági és személyi kapcsoltok, valamint felgyorsul a térség be­kapcsolódása a gazdasági vérke­ringésbe. A tárca előrejelzése szerint, míg 2010-ben mintegy 3,05 milliárd utazásra kerül sor a delta vidékére és onnan más városokba, addig 2020-ra ez a szám már eléri az 5 milliárd 500 ezret. A Sanghaj és Hangcsou közötti kilencmegállós útra első osztályon 156 jüanba (17 euró) kerül ajegy, 98 jüan (11 euró) a másodosztályra szóló. Kína 2008-ban, az olimpia évé­ben helyezte üzembe első gyors- vasútját Peking és a tengerparti kikötőváros Tiencsin (Tianjin) között. Ezt követte a Vuhan-Ku- angcsou (Wuhan-Guangzhou), a Csengcsou-Hszian (Zhengzhou- Xian) és a Sanghaj-Nanking (Shanghai-Nanjing) vonal. 2012-re Kínát 110 ezer kilométer vasútvonal fogja behálózni, ami­ből 13 ezer kilométer lesz a gyors­vasúti pálya. Nagy várakozás előzi meg a je­lenleg építés alatt álló 1318 kilo­méter hosszú Peking-Sanghaj vonalat, amelynek átadását 2012-re tervezik. Kina két legfon­tosabb városa között akkortól a je­lenleginek a felére, öt órára fog csökkeni a menetidő. (MTI) Csak összehasonlításként: egy repülőgép felszállás előtti nekifutásának sebessége átlagosan 250-300 km/óra; a Boeing 737-500-ast többnyire 330 km/óra sebességnél emelik a magasba. Ezért is érzik az új vonat utasai egy földi repülés részeseinek magukat. (TASR-felvétel) PELION Tapolca Hunguest Hotel Pelion **** H-8300 Tapolca, Köztársaság tér 10. Tel.: (06 87) 513 120 Fax: (06 87) 513 101 hotelpelion @ hunguesthotels.com Érvényes: 2010. november 7 december 20. között Tartalom: szállás, büféreggeli, büfévacso­ra, Wellness sziget használata (élményfürdő, termálvizes medencék, szauna, infraszauna, bioszauna, gőzkabin, fitness terem, fitness programok), reggeli gimnasztika, vizitorna, fürdőköpeny használat, szobai vezetékes Inter­net, gyógybarlang igénybevétele, trambulin, kalózhajó, gyermekfelügyelet és programok a Pinocchio klubban, pancsoló, parkolás, Áfa. Gyermekeknek 6 éves korig ingyenes Az árak az idegenforgalmi adót nem tartalmazzák! Szobák korlátozott számban állnak rendelkezésre! Az árváltoztatás Jogát fenntartjuk! 3-4 és 4=5 Akciók A PeJiűrJlöArJ Gyermekeknek potégyon 12 eves korig gyermek / 4 Gyermekeknek pótágy. gyermek / 5 éi www.hotelpelion.hunguesthotels.com A WiFi kapcsolatnak köszönhetően elkerülhető a szolgáltatói adatforgalom Mobiltelefonos tárlatvezetés a Szépművészeti Múzeumban MTl-Hl'R Interaktív tárlatvezetést kínál a budapesti Szépművészeti Múze­um az okostelefonnal érkező láto­gatók számára; a szolgáltatáshoz az intézmény WiFi lefedettséget is biztosít - tájékoztatta a múzeum az MTI-t. A Szépművészeti közleménye szerint az új generációs, internet­eléréssel rendelkező telefonok tu­lajdonosai számára már elérhető a mobiltelefonokra optimalizált rn.szepmuveszeti.hu honlapon az egyik időszaki kiállítás anyaga. A Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei című tárlathoz a speciális audiogu- ide mellett programajánlókat, ki­állítási információkat és képeket is letölthetnek az érdeklődők. Mint a múzeum hangsúlyozta, az új szolgáltatás egy hosszú távú fejlesztés első lépése. A későbbi­ekben egy gazdagabb információs oldal áll majd a látogatók rendel­kezésére, így az elképzelések sze­rint lehetőség nyílik az online jegyvásárlásra, és az állandó kiállí­tást bemutató audioguide-ok, mú­zeumpedagógiai vezetések, játé­kok is segítik majd a gyűjtemény megismerését. Szponzori támogatásnak kö­szönhetően a múzeum a kiállítási területen WiFi lefedettséget bizto­sít, így elkerülhető a mobüszolgál- tatói adatforgalmazás, és ingyene­sen letölthetők a weboldalon talál­ható tartalmak. A Szépművészeti audioguide megoldása a jövőben újabb mobil­technológiái megoldásokat is tar­talmazni fog, folyamatosan követve a telefonok technológiai fejlődését. Az elkövetkezendő időszakban gyűjtött tapasztalatok is hozzájá­rulnak majd ahhoz, hogy a mobil szolgáltatások kényelmesebbé, lá- togatóbarátabbá váljanak - vázolta fel a fejlesztési célokat a múzeum. Az új technológiai fejlesztések megjelentek a múzeumokban is (Képarchívum) MP911084

Next

/
Thumbnails
Contents