Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)
2010-11-30 / 275. szám, kedd
4 Régió ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 30. www.ujszo.com e-mail: regio@ujsio.com, fax: 02/59 233 469 RENDŐRSÉGI NAPLO Fegyveres bűnözőt keresnek Verbó. Körözi a rendőrség a 23 éves Roman Bihárit. A férfi további három bűntársával november 26-án, Verbón (Vŕbové) a lakásában megtámadott egy 62 éves nőt. Bihári a támadás során a nőnek súlyos, hat héten belül gyógyuló fej- és arcsérüléseket okozott. A rendőrség röviddel a rablást követően elfogott három elkövetőt, Bihári azonban ismeretlen helyen tartózkodik. A rendőrség szerint veszélyes bűnöző, elképzelhető, hogy fel van fegyverkezve. Aki ismeri tartózkodási helyét, értesítse a rendőrséget a 158-as telefonszámon. (TASR) Tetem a lakásban Trencsén. Holtan találtak egy nőt Trencsén Dél lakótelepének egyik lakásában. A 33 éves nő halálának okát a halott- szemle során .nem tudták megállapítani. Mivel az idegenkezűséget nem lehetett kizárni, elrendelték a tetem boncolását. A rendőrség emberölés gyanújával indított eljárást. (SITA) Elsodorta az autó a gyalogost Pálóc (Pavlovce nad Uhom). Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt szombaton a nagymihályi járásbeli Pálóc közelében. Egy Peugeot 25 éves sofőrje kisodródott a havas úton, és elgázolt egy 33 éves nőt. A gyalogos súlyos sérüléseket szenvedett, vasárnap a kórházban életét vesztette. A sofőr nem fogyasztott alkoholt. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. (SITA) Konyhakéssel tett pontot a vita végére Alsóesztergály (Dolné Strháre). Legkevesebb egy hónapig fog lábadozni az a 24 éves férfi, akit élettársa szúrt le egy konyhakéssel a nagykürtösi járásbeli Alsóesztergályon. A nő egy vitát követően ragadott pengét, és mellkasa bal oldalán, valamint a hátán sebesítette meg a férfit. Az áldozat tüdő-, lép- és vesesérüléseket szenvedett. A rendőrség testi sértés miatt indított eljárást. (SITA) Lezárt utak, lokális árvizek, kidőlt fák Gondot okozott az első hó ÚJ SZÓ-HÍR Tiszolc/Murány/Kassa/1g ló. Tűzoltók, útkarbantartók, erdészeti szakemberek bevetésére volt szükség hétfőn kora reggel a Tiszolc és Murány közti 531-es számú másod- osztályú út több kilométernyi szakaszán, a közel húsz cen- timétrnyi nedves hó miatt fák dőltek az útra. A Rimaszombati és a Nagy- rőcei járás északi részén komoly közlekedési gondokat okozott a hétvége havas, esős és heves széllökésekkel érkező téli időjárása. A hétfőn hajnalban eleredt kiadós eső miatt reggelre több helyi patak kilépett a medréből, a Szlovák Meteorológiai Szolgálat a Rimaszombati és a Nagy- rőcei járás északi részeire emiatt másodfokú riasztást adott ki. Árvizekre, belvíz képződésére kell számítani az elkövetkező napokban, az időjárás egész héten csapadékosnak ígérkezik. A Rima, a Sajó, a Murány- ka, a Túroc és a Rimavica vízszintje vasárnap estére hirtelen megemelkedett, több szakaszon már elrendelték az első vagy másodfokú árvízvédelmi készültséget is. Az alacsonyabban fekvő mezőgazdasági területeken már most kisebb-nagyobb összefüggő területeket belvíz borít. A Rimaszombati és Nagyrőcei járás északi részén meginduló árhullám szerdára már az érintett járások déli részén okozhat gondot, ha további utánpótlást kap az olvadó hó és a tartós esők miatt. A Szepességben tegnapra virradóra 25 cm hó hullott, ez megnehezítette a közlekedést. Jozef Svetkovský, az iglói tűzoltóság ügyeletese elmondta, a hegyi átkelők csak négykerék-meghajtású személyautókkal járhatók biztonságosan, a többi autónak gondot jelent a közlekedés. A tűzoltókat gyakran riasztották kidőlt fák eltávolításához. A Kassa-vidéki járásban is sok dolguk akadt a tűzoltóknak, főként Szepsi, Stósz és Mecenzéf környékén, (szász, SITA) A bodrogközi és az Ung-vidéki polgármesterek többsége megőrizte posztját Keleten a legtöbb polgármester megőrizte a posztját Nagykapos/Királyhelmec. Az idei önkormányzati választásokkor Nagyka- poshoz és Királyhelmec- hez hasonlóan a régió községeinek többségében is meg tudták őrizni posztjukat a településeket eddig irányító polgármesterek. LECZO ZOLTÁN Az Ung-vidék központjában a független Petrikán Péter elsöprő győzelmet aratott kihívója, a Smer-MKP-KDH színeiben induló Zdenko Berky fölött, így a polgármester az elkövetkező négy évben is tisztségében maradhat. A tizenkét fős nagykaposi új önkormányzatba a független Ján Vetrecin, Popély István, Bumbák János, Nagyidai Balázs, Michal Hriš, Alica Kočišová és Káplár László került, Dobos Géza, Boczán Ferenc valamint Sipos Dénes a Híd színeiben szerzett mandátumot, a Magyar Koalíció Pártját Barkó Attila, a Smert pedig Zdenko Berky ml. képviseli majd. Érdekesség, hogy a voksolás végeztével mindössze két Ung-vidéki településnek lett új polgármestere: Bésben Titka Vilmost (Híd) csupán két szavazattal győzte le a független Kalán Sándor, Mátyócvajkócot pedig ezentúl Cap Lídia (MKP) irányítja majd. Ábara, Baján- háza, Budaháza, Csicser, De- regnyő, Dobóruszka, Hegyi, Iske, Kisráska, Kaposkele- csény, Mokcsamogyorós, Nagyráska, Nagyszelmenc, Szirénfalva és Vaján polgár- mestere továbbra is tisztségében maradhatott. Királyhelmecen a 2006-ban mandátumot szerző Balog József is meg tudta ismételni négy évvel ezelőtti győzelmét, a város első embere öt kihívóját - Pataky Károlyt (Híd-SDKÚ- DS-SaS-KDH-EDS), Pásztor Istvánt (MKP), Dako Csabát (Smer), a Bodrogözi és Ung- vidéki Kulturális Központot vezető Zvolenský Gabriellát és a városi rendőrség egykori parancsnokát, Pető Pétert - győzte le. Balog 1490 szavazatot szerezve diadalmaskodott, Pataky 953, Pásztor 701, Dako 195, Zvolenský 117, Pető pedig 60 voksot gyűjtött. A király- helmeci polgármesternek a helyi önkormányzatban abszolút többsége lesz: a tizenegy fős testületbe a listájáról Pásztor Dénes, Furik Péter, Nagy Sándor, Berta Sándor, Kalapos Árpád, Hajdók Pál, Tóth Dénes, Marta Čarnakovičová és Zama- tóczky Andrea is bekerült, az „ellenzéket” Nádasdi Péter és Pataky Károly képviseli majd. A régió települései közül Ág- csernyőben, Báriban, Bélyben, Bodrogszerdahelyen, Bodrog- szögben, Borsiban, Kisgéres- ben, Kiskövesden, Kistárkány- ban, Kistoronyén, Leleszen, Nagykövesden, Nagytárkány- ban, Perbenyikben, Pólyán- ban, Radban, Szentesen, Szentmárián, Szinyérben, Szőlőskén, Szolnocskában, Szür- nyegen, Újhelyben, Vékén és Zétényben a községeket eddig irányító polgármesterek szintén a tisztségükben maradhattak. Tíz falunak és egy városnak viszont új vezetője lesz: Bácskában Kosztyu László (Független), Battyányban Szabó Dénes (MKP), Bolyban Illés László (F), Dobrán Csorna Miklós (F), Imregen Ján Balog (KDH), Ladmócon Szabó Erzsébet (MKP), Nagygéresben Pál Zoltán (Híd), Őrösben Horváth Gyula (F), Szomoto- ron Juhász János (Híd-MKP- SDKU-DS), Zeplénben pedig Takács Miklós (MKP) diadalmaskodott. Tiszacsernyőben Dűlik Tibor nem tudta megőrizni székét, az ország „legfiatalabb” városát az elkövetkező négy évben így Marta Vozáriková (Smer) vezeti majd. A két szomszédos keletszlovákiai régió legrégebben posztján lévő polgármestere a bodrogközi Zétényt 1986 óta irányító Saxon Zoltán, és az Ung-vidéki Abarát 1989 óta vezető Csűri Árpád. Elsőségük annak köszönhető, hogy a korábbi „rekorder”, a Ladmóc élén 1979-től megszakítás nélkül álló Bárány István a mostani választáson már nem jelöltette magát, a Boly községet 1982 óta irányító Bačo Pál pedig a hét végi voksoláson legyőzőre talált. Nem alakultak kedvezően a magyarok számára az önkormányzati választások Kassán Raši profitált a jobboldal megosztottságából MARSOVSZKY MIKLÓS Kassa. Felemás sikerek jellemzik, és felemás érzelmek kísérik az idei önkormányzati választások eredményeit. Sikeresen szerepeltek a függetlenek és a baloldal is javulást könyvelhet el, köszönhetően a Smernek, mely megszerezte a főpolgármesteri posztot is. Az MKP nagyot bukott az ország második legnagyobb városában, míg a Híd szereplése is rengeteg kérdést vet fel. Teljes mértékben beigazolódott, hogy a jobboldal megosztottsága fogja Richard Rašit, a Smer és a Híd közös jelöltjét a főpolgármesteri székbe segíteni. Már a választások előtti héten attól volt hangos a sajtó, hogy Marek Kažimír független jelölt, akinek javára Ladislav Rovinský és Mária Gamcová - ugyancsak függetlenek - visszalépett, azt tartaná helyesnek, ha František Knapík, az SDKÚ- DS-KDH-MKP-OKS és a Szlovákiai Zöldek Pártja közös jelöltje is visszalépne az ő javára. Knapík erre azzal kontrázott, az ő személye testesíti meg a jobboldalt a kelet-szlovákiai metropolisban, így Kažimímak kellene visszalépnie az ő javára. Külön érdekesség, hogy egykor Kažimír ugyancsak a KDH tagja volt. A civódás eredménye ismert. Richard Raši 22 929 szavazatot, František Knapík 20 763 szavazatot és Marek Kažimír 15148 szavazatot kapott a 33,4 százalékos részvétel mellett. Nehezen értékelhető a Híd szereplése. Annyi bizonyos, Az MKP kassai szereplése egyértelműen csalódásként fogható fel hogy hét városrész győztes polgármesterét a párt is támogatta különböző koalícióknak köszönhetően. így például a Tóháti lakótelepen Anna Jen- čovát a Smer és ĽS-HZDS közösen, míg a Kassai Kormány- program lakótelepen az az Iveta Kyjevská győzött, akit az SDKÚ-DS-SaS-Híd-KDH-MKP- DS koalíció támogatott. Az 50 fős városi közgyűlésben 19 képviselője lesz a KDH-SDKÚ- DS-OKS-MKP koalíciónak (ebből 2 MKP), míg 18 helyet foglalhatnak el a Smer-SD és Híd közös jelöltjei (ebből 5 Híd). További 10 mandátumot a függetlenek zsebeltek be, míg a HZDS-SDĽ-SOS koalíció és az EDS egy-egy jelöltet juttatott a városi parlamentbe. Az MKP kassai szereplése egyértelműen csalódásként fogható fel. Igaz, hogy Észak városrészben 4 helyet is meg tudtak szerezni, vagy az általuk is támogatott Dionýz Slepčík lett a Luník IX polgár- mestere, de többnyire veszítettek pozícióikból. Ez legmarkánsabban talán az Óvárosban tapasztalható, ahol az eddigi hat MKP-s városi képviselő helyett csupán egy lesz tagja a 23 fős testületnek. A Híd ugyancsak egy jelöltet tudott bejuttatni a városrész közgyűlésébe. A 22 városrész élére csupán 4-ben került az MKP által is támogatott jelölt. További érdekesség, hogy (Képarchívum) négy évvel ezelőtt 32 képviselőt juttatott az SDKÚ- DS-KDH-MKP koalíció a városi parlamentbe, míg 11 hely jutott a Smer-HZDS-SNS-SF koalíciónak és 4 a függetleneknek. Meglepetésnek számít az is, hogy a több cikluson át a Nyugat városrészben polgár- mesterséget ellátó Pavol Muta- fov (Smer) még a közgyűlésbe sem került be, akárcsak Andrea Takáčová (Független), Észak városrész eddigi polgármestere. Ugyancsak így járt Vincent Lukáč, aki sokak szerint besegítette az SNS-t a parlamentbe. Az Óvárosban sem polgármesternek, sem a helyi közgyűlés tagjának nem választották meg.