Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)
2010-11-26 / 272. szám, péntek
Régiósport 21 ÚJ SZŐ-ELŐZETES Decemberben megkezdődik a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnoksága. A tizenhetedik kiírás során kézilabdáznak, futsaloznak, kosárlabdáznak és röplabdáznak az érintett iskolák diákjai. „Sajátosságai nincsenek a nemsokára induló versenyeknek. Ugyanolyan formában folytatódnak, mint a korábbi években - mondta Révész Ferenc, a bajnokság kiötlője és koordinátora, az ipolysági magyar állami gimnázium testnevelő tanára. - Érdekesnek ígérkezik a dunaszerdahelyi futsaltor- na. Megcsappant az érdeklődés a röplabda iránt, viszont kezd magára találni a kézilabda, amely a dunaszerdahelyi sportgimnázium belépése óta újra visszakerült a versenynaptárba, s a soron következő idény is két kézilabdatomával rajtol. Sajnos, az atlétika jó pár év után teljesen eltűnt, és az úszásra sincs érdeklődő iskola.” Akárcsak a korábbi években, idén is huszonhat gimnáziumot szólított meg levélben Révész Ferenc. Azzal a szándékkal, hogy Ipolyságtól keletre is felkeltse az iskolák érdeklődését. „A házigazdákkal nem volt gond, gyorsan elkeltek a tornák. Az úszást is megszerveznék a galántaiak, csak éppen rajtuk kívül senki sem jelentkezett - állította Révész. - Amikor 1993-ban indult a bajnokság, nagyon jól jött mindenkinek, igazi versenyzési lehetőséget láttak benne az iskolákban is. Azóta megváltozott a helyzet, a testnevelőket manapság lefoglalják az iskolai bajnokságok új szervezési változásai. Nem mindenhol van érdeklődés. Egyik korábbi bástyánkból, a párkányi magyar gimiből azt a választ kaptam versenyfelhívásomra, hogy a diákok nem igénylik a részvételt. Nem tudni, mi van a szendékkel és az érsekújváriakkal, akikről az utóbbi években alig hallunk valamit, leveleimre sem válaszolnak. A többiek válaszoltak a volt Nyugat- Szlovákia gimnáziumai közül. Van, aki mindenre jelentkezett, van, aki egyetlen sportágban indít csapatot.” Ipolyságtól keletre egy iskola jelezte részvételét: a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium, amely futsalra küld csapatot. Rajtuk kívül még kilenc iskola indult a futsaltornán, és a házigazda, a dunaszerdahelyi sportgimnázium azonban a tíz jelentkező társaságába meghívta a baráti iskolák képviselőit is, így együttvéve 16 csapat versenyez a kispályás teremfocitornán. Előtte azonban a kézilabdázók lépnek pályára: december elsején Galántán a fiúk, december harmadikén Dunaszerdahelyen a lányok. (jmk) Az előzetes versenynaptár 2010. dec. 1.: Galánta, kézilabda (fiúk-4 csapat) 2010. dec. 3.: Dunaszerdahely (sportgimnázium), kézilabda (lányok-3) 2010. dec. 10.: Dunaszerdahely (sportgimi), futsal (10+6) 2011 február-márdus: Dunaszerdahely (Vámbéry-gimi) vagy Somorja, kosárlabda (fiúk-6) 2011 február-március: Somorja kosárlabda,(lányok-3) 2011. február-március: Ipolyság röplabda, (lányok+fiúk-3+4) www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 26. Holnap IV. szlovák shinkyokushin karatebajnokság Európában egyedülálló Győrben futottak Kele- és Zsélyi-tripla Győr. Számos dél-szlovákiai futó rajtolt a győri Sri Chinmoy Mara- thonin és Félmaratonin. Atöbb mint 200 fős mezőnyben a félmaratoni távot teljesítették: Benkovics Gábor 1:43:51, Kisss István 1:59:27, Házi Zsolt 2:01:20, Házi Attilla 2:03:16 és Horváth József (mind vásárútiak) 2:22:05. Rövidtávon futottak: 2. Morvái Katalin (szímői) 42:14, 5. PuhaZoltán (komáromi) 32:33. Az utóbbi két hétben a dunamocsi Kele Géza és a gútai Zsélyi Zoltán háromszor (Trencsénteplic, Liptó- szentmiklós, Győr) teljesítette a maratoni távot. Győrben Kele 3:53:11; Zsélyi 3:30:41 óra alatt ért célba. Ismét remek formában van a vásárúti Bogi Sándor, aki 4:01:32 óra alatt futottak a 42195 métert, (ú) ÚJ SZÓ-ELŐZETES. Nemesócsa. Négy éve hatvan versenyzővel indult, holnap már kétszázan lépnek tatamira a nyílt szlovák shinkyokushin karatebajnokságon. „Negyedik kiírásunkra öt ország fiataljai érkeznek: Szlovákián kívül várunk fiatal karaté- kákat Csehországból, Romániából, Magyarországról és Horvátországból is - tájékoztatott Marko- vics János főszervező, a Szlovák Shinkyokushin Karate Szervezet elnöke, aki örömmel nyugtázta, hogy szervezetükben folyamatosan növekszik a taglétszám. - Szeptembertől Dunaszerdahelyen is van klubunk, harmincán részt vettek a bajnokság előtti edzőtáborban is, de a versenyen még nem indulhatnak. Szombaton erős mezőny gyűlik össze a nemesócsai sportcsarnokban. Mintegy kétszáz versenyzőre számítunk. A Seishin Karate Klubot húszán képviselik, ebből tízen az országos válogatott tagjai, tőlük dobogós helyezést várok. Versenyünk arra szolgál, hogy tovább népszerűsítse tájainkon a karatét. Sem felnőttek, sem ifjúsági korúak nem indulnak. Három korcsoportban - gyerek I, gyerek II, serdülők - 23 kategóriában lesz verseny, melyen a felső korhatár 14 év. Ebben a korosztályban Európában még nemigen rendeztek öt ország részvételével nemzetközi viadalt. Jövőre megpróbálunk Európa-kupa-versenyt szervezni, tíz ország indulóival.” Holnap 11 órakor indulnak a csaták a nemesócsai sportcsanok- ban. (jmk) Gútán a versenysportok mellett menő a zumba (A szerző felvételei) Mi az akadálya annak, hogy további sportlétesítmények épüljenek Gútán? Ötletből nincs hiány Küszöbön a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnoksága Magára talált a kézilabda sportolás. Éppen ezért célszerű lenne egy új tornaterem megépítése. Nagyszerű lenne, ha minden egy helyen lehetne. Természetesen a megvalósíthatóság az anyagi helyzet miatt igencsak kérdéses. Szükség van az aktív pihenésre, kikapcsolódásra. Az emberek egyre inkább tudatosítják ennek fontosságát, elkezdtek az egészségükkel foglalkozni. Jó látni, ahogy közös szabadidős sporttevékenységet folytatnak, családostul kerékpártúrákon vesznek részt. A mozgás hozzásegít a kiegyensúlyozott, boldog élethez. Általa sokkal többet mosolygunk, fittebbek és nyugodtabbak vagyunk.” Sportbarát város Vincze Ferenc, a cselgáncsklub vezetője szerint is szükséges egy új sportcsarnok. „Véleményem szerint rengeteg lehetőség közül választhat a sportolni vágyó fiatal. Kell a rendszeres testmozgás - véli. - A sportlétesítmény létrehozására azonban nincs pénz. Jómagam megelégednék egy állandó edzőteremmel a cselgáncsklub számára.” Az önkormányzat anyagüag és erkölcsileg egyaránt bőkezű a sportklubokat illetően. Gogh Mihály, a képviselő-testület sportbizottságának elnöke szívügyének tekinti a városban a sportolási lehetőségek kialakítását. Többet is tehetne, de szűkösek az anyagi lehetőségek. „A városi önkormányzat portbarát. Jelentős pénzösszeggel járul hozzá a sportklubok működéséhez, de nagyon szűkösek a keretek. A szabadidős sportok művelői számára egyéni projektek keretében irányozzuk elő az anyagi fedezetet. Ha összehasonlítjuk más, hasonló lélekszámú várossal, elmondható, Gútán kiváló a sportélet, sportolóink az országos és nemzetközi versenyeken is előkelő helyezést érnek el - mondja Gogh. Mozognak a fiatalok A birkózásban tevékenykedő sportvezető még hozzáteszi: „Nyü- ván célszerű lenne egy sportcsarnok létrehozása, de pénzügyi akadályokba ütközünk - erősíti meg a többiek meglátásait. - Jelenleg is megszorító intézkedéseket kénytelen foganatosítani a város, ám azon dolgozunk, hogy ez minél kisebb mértékű legyen.” Gazdag sportélet jellemzi Gutát. A Vág-parti kisváros számos klubnak ad otthont, s a szabadidős mozgási igényeket is messzemenőkig kielégíti. Egyik olvasónk levélben fordult szerkesztőségünkhöz, amelyben felvetette egy korszerű sportlétesítmény építésének ötletét, szükségszerűségét. Vajon van-e erre igény? Ennek jártunk utána. BORKA ROLAND Gútán egyre többen érzik fontosságát a rendszeres testmozgásnak, akár versenyszerű sportolásról, akár hobbisportolásról van szó. Felvetődött annak lehetősége is, hogy egy, minden tekintetben korszerű sportlétesítményt építenének a városban. Mindez azonban anyagiak függvénye. Megkerestük az egyes sportszakosztályok vezetőit, mondják el véleményüket. Mindannyian egyetértenek a sportkomplexum szükségességét illetően, de nem látják, honnan lehetne megfelelő pénzügyi fedezetet találni rá. „Remek az ötlet - mondja Kiss Tibor, a Taiyo karateklub vezetője. - A jelenlegi gazdasági helyzetben azonban sajnos, kivitelezhetetlen. Szép elgondolás, hogy minden sportklub egy fedél alá kerüljön. A város azonban önerőből biztosan nem tudja megoldani. Elfogadnék Gútán két szabadtéri medencét is. Ezeknek nem lenne annyira költséges a fenntartásuk.” Hódít a zumba Hasonló véleményen van Mahor Mihály, a helyi kézilabdaklub vezetőedzője. „Városunknak nagyszerű lenne egy uszoda vagy egy fürdő. Sportlétesítményre is szükség van, de nem a felvázolt formában - állítja a tapasztalt szakember. - Túl utópisztikus a mindent egy fedél alá elképzelés. Mivel részben önfenntartó létesítményről lenne szó, falai között további szolgáltatásoknak kellene teret biztosítani. Nem látok erre reális esélyt. Jó megoldásnak egy korszerűbb sportcsarnok létrehozását tartanám. Aki sportolni szeremé, az jelenleg is megtalálja a megfelelő módját. Jelenleg a sportcsarnok és a város iskolái mellett lévő tornatermek maximális kihasználtsággal működnek. Az egyéb sportolási tevékenységre a szabadidőközpont nyújt lehetőséget. Nagyon sokan tornáznak, a nők között a zumbahódít.” Családias kerékpártúrák Az egészséges életmód elengedhetetlen része a mozgás - vélekedik Hajdú Andrea is, aki a te- remkerékpárklub elnöke. Véleménye szerint egyre többen érzik szükségét a rendszeres testmozgásnak. „Úgy látom, jelentősen megnőtt azok száma, akik mozognak - folytatja. - Napi szinten több kocogót lehet, látni. A szabadidő- központban heti három alkalommal jógaoktatást tartanak. Sok az érdeklődő. Fellendülőben a vidéki Összpontosítás a többiek között Rendre az Ipolyságiak rendezik a röplabdatomát (Képarchívum)