Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)
2010-11-25 / 271. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 25. Kultúra 9 Az új Giselle ugyancsak különösre sikeredett: a néző nem tudja, sírjon-e vagy nevessen rajta Bukfenchalál és fekete alsószoknya Giselle (Romina J. Kolodziej) és Albert (Szergej Jegorov) (Jozef Marčinský felvétele) A romantikus balettirodalom gyöngyszemét, Adam Gisel- le-jétis utolérte a manapság szinte kötelező aktualizálás. Nemrég Pécsett mutatták be mai miliőben, a zenéjét is mai hangzásúra igazítva. Az aktualizált Giselle-ek csúcsa, a Mats Ek-féle változat még 1982-ben született. Aki valami ilyesfélét várt az új pozsonyi Giselle-től, nagyot kellett csalódnia. VOJTEK KATALIN Andrej Šoth nem aktualizál, sőt. Még hátrább lép, mint az eredeti mű alkotói, egészen a gyökerekig. A szláv gyökerekig, mert - mint a műsorfüzetben hangsúlyozza - a viliikről szóló történet, amely a balett eredeti szövegkönyvének alapjául szolgált, szláv eredetű. És ha már szláv, miért ne lehetne éppenséggel szlovák Giselle, szlovák környezetben? És lön. Ami akár rendben is lehetne, elvégre mindegy, hol játszódik a darab, a Hol- don-e vagy a Déli-sarkon - ha jól van megcsinálva. Sajnos, a Šoth- féle változat nem ebbe a kategóriába tartozik. Hogy milyenbe, nehéz definiálni. Amolyan kentaur: az első fele folk-show, a másik fé- lig-meddig klasszikus Giselle. A cselekmény egy az egyben megegyezik az eredetivel, csak olyan, mintha az első felvonást a Lúčnica vagy a SĽUK adná elő, és néhány néptáncos betévedne a színpadra a második felvonás alatt is. A lányok főleg a legények hátán fekve közlekednek, az utóbbiak kissé illetlen pózban, fejjel lefelé állítják őket a földre. Ilyen környezetben nem túl meggyőző Giselle szendesége, de nem is tart sokáig, mert némi mórikálás után farriszá- lós, tüzes táncba kezd. A pás de deux-ben is Lúčnica-stílusban folytatja, miközben Albert elegánsan brisézik, ahogy egy danseur noble- hoz illik. (Kultúrák találkozása, ó!) A klasszikus Giselle-ben Albertet a kardja árulja el, itt viszont a díszes mentéje, amely a pad mellé ledobva hever, az összes szereplő számára jól láthatóan. Mégis csak akkor nyílik ki a szemük, amikor Hi- larion diadalmasan felmutatja, mint corpus delictit. Hasonló következetlenség több is akad: Šothéknak nem elég Giselle szívbaja, amely az eredeti műben a halálát okozza, itt Albert kardjába dől, de azért - biztos, ami biztos - meghagyták a szívbajra utaló pantomimet is. A temetőjelenetben Giselle hantolatlanul, fehér lepedőbe göngyölve fekszik a színpad közepén (!) elhelyezett sírhalom mellett, így nem képes a hirtelen megjelenés hatásos illúzióját kelteni. A temető csendjét hol nyegle arisztokraták, hol részeg falusiak törik meg, akiket hagyományos fehér ruhájuk alatt fekete alsószoknyát viselő viliik vesznek élénk csujogatások közepette üldözőbe. Ezt követően a betolakodók további sorsát homály fedi, a lápba csalták vagy halálra táncoltatták-e őket, ahogy minden útjukba kerülő férfiemberrel a viliiknek tenniük kellett, nem tudható. Hilarion sorsa viszont teljesen világos: bukfencezésbe hal bele, ugyanis a halálba táncoltatás mellé merő önszorgalomból még bukfencvetést is társít, mígnem az egyik bukfenc után holtan rogy össze. Hiába, a nép neveletlen gyermeke nem halhat meg olyan elegánsan, mint arisztokrata ve- télytársa, akit holt szerelmével együtt süllyesztő szállít ünnepélyes lassúsággal a másvilágra, de azért úgy sem kellene végeznie, hogy a fél karzat rajta röhögjön. Emészthetetlen hibrid ez a Giselle, hiába bábáskodott körülötte öt koreográfus (Juraj Kubánka, Ondrej Šoth, Liudmyla Zhytnyko- va, Mikhaylo Novikov, Natália Horečná). Vagy talán épp ezért lett belőle széteső, rossz produkció, ahol az egyes elemek sehogyan sem illenek össze? A gyakran kifejezetten zeneellenes koreográfia a táncosokat a leghatásosabb lehetőségektől fosztja meg, Giselle például nem tud mit táncolni az őrülési jelenetben. Mindezen a jó képességű táncosok sem tudnak segíteni (Giselle: Romina J. Kolodziej, Hilarion: Andrej Szabó). Albert alakítója, Szergej Jegorov is jó képességű táncos, de annak ellenére, hogy mindent meg tud csinálni, szürke marad, nincs egyéni kisugárzása. Andrej Suchanov jelmezei szokványosak, Juraj Fáb- ry tükrökkel és fél embernagyságú liliomokkal teli temetőjében lépcsők nehezítik a táncosok mozgását. Ez a betanítás megfosztja a pozsonyi együttes szólistáit a vendégszereplés lehetőségétől más- színházak klasszikus Giselle-pro- dukcióiban. Megfosztja a pozsonyi közönséget is attól az élménytől, hogy vendégművészeket láthasson Giselle és Albert szerepében. A virtuális valóság, avagy kik vagyunk valójában - Z. Németh István új kötetéről Bolyongás a kiber-térben JUHÁSZ KATALIN A rendkívül sokoldalú és termékeny Z. Németh Istvánt egy ideje elsősorban a cyberpunk irodalom izgatja. írt egy kötetre való kiber- verset, amelyek sziporkázó humora, szellemes rímei akár a számító- gép-bűvölő fiatalokra is nagy hatással lehetnek. Néhány hete pedig prózakötettel jelentkezett, amelyben a műfaj királyai, Philip K. Dick és William Gibson hazai követőjeként lép be a mátrixba. Mielőtt magát a művet kezdenénk boncolgatni, mondjuk el gyorsan, mi is az a cyberpunk irodalom. A műfaj a sci-fiből fejlődött ki, és az ellenőrizhetetlenül gyors technikai, informatikai fejlődés, a hagyományos értékek háttérbe szorulása hívta életre. A cyberpunk művekben az emberek általában óriási, túlzsúfolt metropoliszokban élnek, érzelmi életük ennek megfelelően szánalmasan sivár. A technika az élet minden területére betör, tipikus szereplők a számítógépes bűnözők és az informatikus szakemberek, az ember-gép kommunikáció pedig már nem billentyűzettel, hanem a virtuális valóság segítségével, a központi idegrendszerre csatlakoztatott berendezésekkel történik. A szereplők agyába gyakran chipet ültetnek, amelynek segítségével befolyásolhatják gondolataikat és cselekedeteiket. Z. Németh István Kiber tér, végállomás című kötete három részből áll. Egy rövidebb és egy hosszabb prózát, valamint egy elbeszélésciklust tartalmaz, ez utóbbi, a Fejezetek Robinson titkos naplójából ismerős lehet a Vasárnap olvasóinak, hiszen folytatásokban jelent meg a lapban. Ez a módszer azért jó, mert a visszajelzések hetente összegyűjthetőek, az író tesztelheti művét a könyv alakban való megjelenés előtt. A beavatatlanok joggal kérdezhetik: mi köze Robinsonnak és Pénteknek a kiber-térhez? Nos, az első pár elbeszélésben még semmi. A lakatlan szigeten viszont új színezetet kapnak a fogyasztói társadalom olyan termékei, mint például a valóságshow-k vagy a plá- zák, valamint a nagypolitika vüá- ga: a demokrácia fogalma, a parlamenti választások, a szavazatvásár, a kortesbeszédek. Aztán egyszer csak kiderül, hogy Robinsont és Pénteket két hajléktalan álmodja a pádon, és amikor felrázzák őket, vége a mesének. Illetve majdnem vége, hiszen ezek a hajléktalanok sem léteznek, őket is mások képzelték, de nem akarom lelőni a poént... A kötet legrövidebb elbeszélése, egy párkapcsolat alaphelyzetéből kiindulva azt a kérdést feszegeti, hogy kik vagyunk, illetve valóban azok vagyunk-e, akinek gondoljuk magunkat. A legizgalmasabb azonban a harmadik elbeszélés, a Zöld alsók bálja, amely magán hordozza a cyberpunk irodalom szinte valamennyi jellegzetes jegyét, Z. Németh István humora azonban fel-feltör a kiber-térben, a nyomasztó atmoszférát oldandó. És figyelem, kedves önkormányzati képviselő- és polgármesterjelöltek: ha tehetik, még a választások előtt olvassák el ezt az elbeszélést! A választópolgároknak pedig fokozottan ajánlom. A tíz évvel későbbi jövőbe küldött főhős ugyanis lepattant, kihalt, apokalipszis utáni, néptelen várost talál, amelynek értelmiségi lakói hosszú, pozitív élményeket ígérő álomba menekültek, a csőcselék pedig kedvére dor- bézol, illetve pártpolitizál. Hősünk talál egy szakadt fickót, kérdi tőle, hol találkozhatna a polgármesterrel, mert meg akarja tudni, mi történt. Az illető erre nagyot néz, és közli az időutazóval, hogy hiszen ő a polgármester, hogy azonnal felismerte, csak azt nem érti, hogyan kerülhetett ide, hiszen pár napja megölték. Hősünk ekkor rádöbben, hogy a reális időben tényleg tervezte, hogy három év múlva, azaz „hét évvel ezelőtt” jelölteti magát. A kalandok ekkor kezdődnek, de többet nem árulhatok el. Z. Németh István új kötete fordulatos, izgalmas, szellemes, egyszóval letehe- tetlen. És nagyon talulságos. (Z. Németh István: Kiber tér, végállomás, AB-Art, 2010) Z. Németh István RÖVIDEN Tárlatnyitó a Szabó Gyula Emlékházban Losonc. November 26-án 17 órakor nyitják meg a Szabó Gyula Emlékház harmadik kiállítását. A tárlatot Szabó Kinga művészettörténész állította össze. A megnyitóhoz kapcsolódó műsorban föllépnek a helyi egyházi művészeti alapiskola tanulói. Az Emlékház a losonci Szabó Gyula u. 1-es számú házban található. Nyitva tartás: minden csütörtökön 14-től 17 óráig. Egyéb időpontban és csoportok számára előzetes egyeztetés után. (ú) Tallós Prohászka István-emlékkiállítás Somotja. A somorjai születésű festőművésznek, Tallós Prohászka Istvánnak (1896-1974) szentelt emlékkiállítás látható december 30-ig a Somorjai Városi Művelődési Központban. Első kiállítását szülővárosában rendezte 1925-ben, 1928-ban Pozsonyban, 1929-ben a budapesti Nemzeti Szalonban szerepelt. Több csoportos kiállításon vett részt Prágában, Kassán, Komáromban. 1947-ben Mosonmagyaróvárra költözött. Rengeteget rajzolt, megörökítette frontélményeit, Budapestet az 1920-as években, s a Csallóköz népét és táját. Később a Szigetköz tájait fedezte föl, életképeket és társadalmi mondanivalójú festményeket készített, (ú) Feo Aladag filmje nyerte a Lux-díjat Brüsszel. Feo Aladag rendezőnő Idegenek (Die Fremde) című filmje nyerte el idén az Európai Parlament (EP) filmes kitüntetését, a Lux-díjat - jelentette be tegnap Brüsszelben Jerzy Buzek, az EP elnöke. A parlament minden évben olyan alkotások közül választja ki a díjazottat, amelyek az európai identitás alapértékeit vagy Európa kulturális sokszínűségét állítják a középpontba, illetve amelyek bepillantást nyújtanak azokba a problémákba, amelyek az európai integrációs folyamat vitáiban kerülnek felszínre. Az 1972-ben Bécsben született Feo Aladag nem csupán rendezőként, hanem forgatókönyvíróként, producerként, sőt színésznőként is bizonyított már. Az Idegenek című film német színekben vett részt a Lux-díjért folyó versenyben, ugyanis egy Németországban élő török család drámáját mutatja be, a „becsületbeli emberölés” problematikája mentén. (MTI) Tommaso és tésztagyáros édesapja (Képarchívum) Ferzan Özpetek pozsonyi ízelítőnek egy alkalomra Robbannak a kósza aknák TALLÓSl BÉLA Önfeledt szórakozást kínáló, ezzel együtt intelligens humorral, nem bántó, de oda-odacsapó iróniával, nosztalgiát ébresztő romantikával, fordulatos megoldásokkal, látvánnyal és talánnyal teli izgalmas filmet kerekített legújabb rendezői munkájaként Ferzan Özpetek. Pozsonyban a VIII. Mittel- CinemaFest Közép-európai olasz filmfesztiválon láthatta a közönség a Kósza aknákat (Mine vagan- ti) egyetlen vetítésen a Mladosť moziban, nem is teltházzal, hanem csordultig telt házzal. Bár sose volt búskomor, a borongó drámai témákat is felemelő humorral tálalta, ám ennyi jóízű kacagással még nem ajándékozta meg rajongóit a török származású, Olaszországban élő rendező. Remek a film, olyan igazi olasz vígjáték - azért is ragasztható most rá ez a hamisítatlan olaszság, mivel nincs bevándorló szál, egy igazi, a tradíciókhoz gyökeresen ragaszkodó tésztagyáros olasz nagycsaládba invitál a történet. A kósza aknákkal brillíroz Özpetek, puskaporosán robbannak az aknák, vagyis a humorpatronok, bár jó pár közhellyel is szolgál a film - ám ezeknek azért van helyük, mivel kifiguráz velük. Van benne cu- kormázasság is, az is méreggel adagolva, vagyis úgy, hogy keser- édesenhat. A sztorit elhallgatva ízelítőnek elég annyi, hogy a népes és különc tésztagyáros család legifjabb sarja, Tommaso Rómában él, és hallani sem akar arról, hogy bevonják a tésztagyári vállalkozásba. Hazakészül éppen, hogy a rokonai előtt felfedje másságát. Előbb azonban bátyjánál, a férfiasán vonzó Anto- niónál puhatolózik, hogy merjen-e előhozakodni melegségével. Eljön az ideje a családi ebédnek, nagy zabálásra terített asztallal, pazar tálalással, zajos olaszos csetepatéval, az egész rokonsággal. Tommaso tűkön ül, várja a legalkalmasabb pillanatot. Ám bátyja, Antonio megelőzi; megkocogtatja a poharát, majd szólásra emelkedik. Szavai nyomán felrobban az első kósza akna.
