Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)

2010-11-25 / 271. szám, csütörtök

2 Közélet ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 25. www.ujszo.com . ____________ RÖVIDEK Slota kivégezte Belousovovát Csaca. Visszavonta az SNS Anna Belousovová városi képviselői je­lölését Csacán (Čadca), ajelölt törlését a listáról Ján Slota pártelnök levélben kérte. Belousovová politikai kivégzésnek nevezte a történ­teket. „Az SNS Slota cége, Slota biznisze lett” - jelentette ki Belouso­vová. Megismételte korábbi kijelentéseit, hogy Slota ittas állapotban tett nyilvános kijelentései és az SNS korrupciós botrányai miatt ért el csupán 5 százalékos eredményt a párt a választásokon. Szerinte Slo­ta, azon dolgozik, hogy teljesen tönkre tegye az SNS-t, mert akkor végleg a szőnyeg alá söpörhetők lesznek az olyan botrányok, mint a faliújságtender, vagy a szén-dioxid-kvóták eladása. Belousovovát november elején leváltották a párt csacai járási elnöki posztjáról, előtte pedig elvesztette alelnöki posztjátis az SNS-ben. (sán, SITA) Nem SaS-szponzorok, párttagok Pozsony, Nem az SAS szponzorai ülnek az állami vállalatok fel­ügyelőtanácsában, ők a párt alapító tagjai - reagált Richard Sulik pártelnök Robert Fico keddi kijelentésére, miszerint Ľubor Benkovič és Jozef Boskovič, akik több tízezer eurót ajándékoztak az SaS-nek, most a Szlovák Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító, il­letve a pozsonyi reptér felügyelőtanácsnak tagjai. „Alapító tagok, nem szponzorok. A szponzor az, akinek semmi köze a párthoz, és pénzt ad neki, mert reméli, hogy valamit kap érte”- mondta Sulik, utalva arra, hogy épp a pozsonyi repülőtérrel és az energiakereskede­lemmel kapcsolatban volt a múltban szó „Fico-szponzorokról”. (sán) ŠtB-s múlt és tenerifei nyaraló Nyitra. Rágalmazás miatt tett feljelentést Jozef Dvonč, Nyitra polgármestere a városban felbukkant röplapok miatt. Azokon az áll, hogy a smeres polgármester a kommunista titkosszolgálat ügynöke volt, továbbá jóval többet költ, mint amennyit keres és bevall, hiszen háza van Tenerifén, nyaralója Horvátországban, és Szlovákiában is több értékes ingatlan tulajdonosa. Dvonč a vádat cáfolja, arra hivat­kozva, hogy átvilágítási bizonylatot kapott a Nemzetbiztonsági Hiva­taltól. Vagyoni helyzetével kapcsolatban annyit mondott, polgár- mesterként és megyei képviselőként évente kétszer nyújt be vagyon­bevallási, és azokban mindig mindent rendben találtak, (vm) Túlszámlázott és felesleges közbeszerzések Lipšic törli a belügy előző vezetésének tendereit ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Eltörli vagy módosítja a belügyminisztérium a tárca elő­ző vezetése által aláírt közbeszer­zési szerződések jelentős részét. Ezzel 61 millió eurót, a szerző­désmódosításokkal pedig 13 mil­lió eurót spóroltunk már meg - je­lentette be tegnap Daniel Lipšic belügyminiszter. Meggyőződése, hogy a szóban forgó tendereket túlszámlázták, néhány megrende­lés pedig teljesen fölösleges volt. Példaként említette a rendőrau­tókba szerelhető kamerarendszer és nyomkövető GPS-rendszer be­szerzésére kiírt tendert. „A projekt 48 millió euróba került, ez eltúl­zott összeg, ráadásul fennállt a ve­szély, hogy az Európai Unió egy centet sem fizet vissza az informa­tizációs operatív program kereté­ben, mivel nem közvetlen a polgá­rok, hanem rendőrség igényeit szolgálta volna” - mondta Lipšic. Hozzátéve: a kameráknál sokkal fontosabbak az adóvevők, és ez sincs minden rendőrautóban. Lipšic nem akarta nyíltan kije­lenteni, hogy a túlszámlázott szer­ződésekért elődjét, Robert Kaliňá- kot is felelősség terheli. „A polgá­rok a közzétett információk alap­ján maguk is kialakítják erről a sa­ját véleményüket” -mondta. Az előző kormány által aláírt szerződések miatt már több bűn­vádi feljelentés is született, a kor­mányhivatal, a védelmi és a földművelésügyi tárca részéről. „Ha törvényszegésre is fény derül, nem tartom kizártnak a feljelenté­seket sem”-zárta le Lipšic. (dem) Nem fenyeget az ajkaihoz hasonló katasztrófa Hat szlovákiai zagytározó nem teljesen biztonságos ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Kétszázezer eurót kell találnia a környezetvédelmi mi­nisztériumnak hat ipari zagytározó biztonságosabbá tételére. Nagy Jó­zsef miniszter szerint a pénzt a pénzügyminisztérium költségveté­séből biztosítják. A 35 szlovákiai zagytározó többsége biztonságos, nem jelent veszélyt az emberekre és a környezetre, szögezi le az a je­lentés, amely a tározóknál végzett ellenőrzés után készült. Az ellenőr­zést a miniszter rendelte el az ajkai vörösiszap-katasztrófa után. Az al- sósajói (Nižná Slaná), a jolsvai (Jelšava), a turócszentmártoni és a szalánki (Slovinky, Iglói járás) zagytározót kell biztonságosabbá tenni. „Bár jelenleg nem fenyeget baleset, de kiadós, hosszan tartó esőzés után valós veszélyt j elenthet átárazó Szalánkraés Korompára”- figyelmeztet a minisztérium. Nincs jó állapotban a garampéteri (Pre­dajňa, Breznóbányai járás) kát­ránytároló sem, ahol az olajfinomí­tás során keletkező hulladékanya­gokat helyezik el. Az esővíz rendre felgyülemlik a hulladék tetején, tartósan csapadékos időben át­folyhat a védőgáton, és veszélyez­tetheti az ivóvizeket, (sán, TASR) Meglepően intenzív kampányt folytattak az egyébként csendes kelet-szlovákiai városokban Választás: keleten bármi lehet Kassa/Királyheimec/Nagyka- pos/Szepsi. Magyar-ma­gyar, illetve jobb- és balol­dali párharcok várhatóak a keleti végeken. Az egyéb­ként csendes városokban egyesek meglepően inten­zív kampányt folytattak. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Királyhelmecen például az MKP volt parlamenti képviselője, Pász­tor István. Korábban 12 évig vezet­te a várost, aztán két választást el­bukott. Rengeteg a plakátja, emel­lett lakásokba kopogtat be, embe­reket szólít meg az utcán. Tegnap­előtt a Republic is fellépett a város­ban. Viszont az egykori helyi zene­kar, a Waterfall billentyűse, Pataki Károly a Híd jelöltjeként indul a polgármesteri posztért. Négy éve negyediklett, azótavolt városi főel­lenőr, jelenleg pedig a Tőketerebe- si Körzeti Hivatal elöljárója. Ko­rántsem biztos azonban, hogy Ki­rályhelmecen a párttámogatottság dönti el a választásokat. A jelenlegi polgármesternek, Balog Józsefnek szintén van esélye a győzelemre. Indul még a Bodrogközi és Ung-vi- déki Kulturális Központot vezető, önkormányzati képviselői posztot is betöltő Zvolenský Gabriella, a vá­rosi rendőrség egykori parancsno­ka, Pető Péter, és Dako Csaba peda­gógus. A polgármester és a képvise- lő-testületszembenállásajellemez- te az elmúlt éveket. A város egyik megoldásra váró problémája az ipari park, amelynek megnyitását 2007-re ígérték, viszont azóta sem működik. A nagykaposiak két jelöltből vá­laszthatnak. Petrikán Péter jelen­legi polgármester függetlenként indul, a Híd támogatásával. Ő egyébként a helyi szlovák alapisko­la volt igazgatója. Zdenko Berki vál­lalkozót, aki nyolc éve a második helyen végzett, a Smeren kívül a KDH és az MKP is támogatja. Bot­rányoktól nem igazán volt hangos a város az elmúlt időszakban, mi több, különböző fejlesztésekre is. sor került. Kassán megoszlanak a jobboldali szavazatok Kassán valószínűleg nem a magyar szavazatok döntik el a vá­lasztásokat, a jobboldal felapró- zottságából kifolyólag ráadásul meg is oszlanak, arról nem is be­szélve, hogy a Híd a volt smeres egésszégügyi minisztert, Richard Rašit támogatja. Kezdetben ugyan volt esély a jobboldali nagykoalícióra, az SaS és a Híd viszont a jelenlegi polgármestert, František Knapíkot (SDKÚ, KDH, MKP, OKS, Zöldek) nem volt haj­landó támogatni, mást pedig nem jelölt a helyi SDKÚ. A füg­getlen Marek Kažimír is beleszól­hat az eredmény alakulásába. Nem hivatalos források szerint je­lenleg folyik a találgatás, Kna- píknak vagy Kažimímak kellene- e visszalépnie, hogy a jobboldal meg tudja előzni Rašit. Ketten már visszaléptek Kažimír javára. Bár számottevő magyar lakos­sággal csak Kassa Óvárosa ren­delkezik, többen állítják, hogy Kažimírra szavaznak, mert nem tetszik nekik sem Knapík, sem Raši. A jelenlegi vezetést sokan az átláthatatlan közbeszerzések miatt bírálják. A város 2013-ban Európa kulturális fővárosa lesz, ettől is bevételeket remél. Zacharias hatodszor? Szepsiben az 1990 óta hiva­talban levő MKP-s Zacharias Ist­ván tűnik a legesélyesebbnek. Rajta kívül még hárman indul­nak, Ján Csala nyugdíjas a Zöl­dek Pártja színeiben, független­ként pedig Slavomír Borovský mérnök és Štefan Mida. A Híd Borovskýt támogatja. A városról az elmúlt időszakban keveset le­hetett hallani, leszámítva a helyi újrahasznosító üzem hanyatló helyzetét, és a Zacharias számá­ra jóváhagyott prémiumot, amely tavalyelőtt rekordössze­gűnek számított az országban. A város lakosságának foglalkozta­tottsága elsősorban a közeli Kas­sától függ. (vps, lcz, mm) Idén januárig az EU lakosai gyakorlatilag korlátlanul bárhova bejelentkezhettek állandó lakhelyre Hatszáz magyar állampolgár is szavazhatna Komáromban, ezzel mobilizálják a szlovákokat DEMECS PÉTER Komárom. Az önkormányzati választások előtt azzal mozgósítják Komárom szlovák nemzetiségű la­kóit, hogy több száz magyarországi állampolgár szavaz majd szomba­ton a városban, akik az elmúlt idő­szakban szereztek állandó lakhe­lyet a városban, és ezzel a szavazás­ra is jogosultak az önkormányzati választásokon. Anton Marek füg­getlen polgármesterjelölt azt állít­ja, a magyar állampolgárok akár el is dönthetik a szavazást. Marek és Bastrnák Tibor (Híd) jelenlegi pol­gármester másodszor csap össze, négy éve mindössze 23 szavazat döntött az utóbbijavára. Az idegenrendészet adatai sze­rint az elmúlt három évben mint­egy 600 magyarországi állampol­gár jelentkezett be Komáromban állandó lakcímre. 2009-től mosta­náig pedig összesen 162 külföldi - tájékoztatta lapunkat Lucia Gara- jová, a belügyminisztérium sajtó- osztályának munkatársa. A letele­pedési engedélyről szóló jogsza­bály 2010. január 15-ig ugyanis le­hetővé tette, hogy az Európai Unió lakosai gyakorlatilag korlátlanul bárhova bejelentkezzenek állandó lakhelyre. Ehhez elég volt egy 4,5 eurós okmánybélyeg, két fénykép és érvényes személyi igazolvány. Pontos adatok nincsenek, de felté­telezések szerint több száz, nem ki­zárt, hogy több ezer ember használ­ta ki országszerte ezt a lehetőséget cégalapítás, vagy például szlovák rendszámtábla megszerzése céljá­ból azért, hogy olcsóbb legyen gép­kocsija kötelező felelősségbiztosí­tása. Nem csak Komáromban vannak bejelentve magyarországi állam­polgárok. Például a 671 lakosú Apátújfalun 27, az 545 lelket szám­láló Tótgyarmaton pedig körülbe­lül 50 magyarországi állampolgár­nak van állandó lakhelye. Mindez az önkormányzati választások előtt derült ki, amikor a községi hivata­lok az összes bejelentett lakosnak szétküldték a választási tájékozta­tókat. Az állandó lakhellyel ugyan­is automatikusan szavazójogot is kaptak. Túlnyomó többségüknek viszont eszébe sem jut szavazni, ál­landó lakhelyét teljesen más célból váltotta ki, tehát a választásokat legfeljebb a részvételi arány csök­kentésében befolyásolhatják. A törvény módosítása után most már csak azok kaphatnak állandó lakhelyet, akiknek ingatlanjuk is van az országban. A munkaerő-kölcsönző vállalatok már országszerte toborozzák az alkalmazottakat Vedrődre Ezer új munkahely a Samsungban JUHOSMEL1NDA Vedrőd (Voderady)/GaIánta. Ezer új munkahely jön létre a Sam­sungban -jelentette be tegnap a ga- lántai Samsungban tett látogatása során Iveta Radičová, kormányfő. Az alkalmazottak toborzása or­szágszerte megkezdődött, szinte kizárólag gyártósori operátorokat keresnek. „Szóba került a munkatörvény­könyv rugalmasabbá tétele, ho­gyan lehetne növelni a foglalkozta­tottságot, továbbá rendkívül fontos a szakközépiskolák reformja, ame­lyek nem a piac igényei szerint ké­szítik fel a diákokat. Fontos lenne, hogy a diákokközvetlenül a vállala­tokban szerezzenek megfelelő gyakorlatot” - nyilatkozta lapunk­nak Iveta Radičová. Jae Hyung Lee, a Samsung Electronics Slovakia igazgatója elmondta, a vállalat jö­vőre növeli az LCD televíziók gyár­tását, ennek köszönhetően jönnek létre az új munkahelyek. Az ezer személyt négy-öt hónap leforgása alatt kívánj ák felvenni. Frišták Klára, a galántai munka­hivatal igazgatója elmondta, a kö­zeli vedrődi vállalat számára de­Iveta Radičová jelentette be Calántán az ezer új munkahely létrehozását cembertől tartanak meghallgatá­sokat, néhányan már januárban munkába állhatnak. „Tapasztalata­ink szerint ahhoz, hogy 1000 mun­kást fel tudjanak venni, legalább 2500 meghallgatást végeznek. Ha valakinek a munkahivatal kínálja fel az állást, csak egészségi okokra hivatkozva utasíthatja viszsza” - nyilatkozta a hivatal igazgatónője. Galántán két munkaerő- kölcsönző cég is megkezdte a toborzást, min­den kedden és csütörtökön tart meghallgatásokat. „Egész Szlovákia területén, a munkahivatalokkal együtt szer­vezzük a válogatásokat. Vedrődön két- három műszakban fognak dolgozni. A vállalat egy bizonyos távolságig biztosítja a napi szállí­tást, a távolabbról érkezőknek pe­dig a vállalat állja a munkásszálló (SITA-felvétel) költségeit és az onnan történő szál­lítást. A Samsung galántai üzemé­nek bővítéséről most nincs információnk” - nyilatkozta la­punknak Andrej Kostka, a galántai Eurotrade munkaerő-kölcsönző cég egyik tulajdonosa. A kormány­fő tájékoztatott arról is, hogy a kö­zeljövőben új beruházókvárhatóak a keleti régiókba is, de konkrétu­mokat még nem árult el.

Next

/
Thumbnails
Contents