Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)
2010-11-24 / 270. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 24. Szülőföldünk 11 A fiatalember nyílt levélbén kérte a polgármestert, adjon magyarázatot a szerinte méltánytalan eljárásra „Már egyenesben lehetne az életem” Csicsó. Nyílt levéllel fordult nemrégiben Földes Csabához, Csicsó polgármesteréhez Csonka Tamás, korábban csicsói lakos. Több éve húzódó kálváriájára keresi a magyarázatot, illetve kéri számon a polgármester hozzáállását. V. KRASZN1CA MELITTA A községi hivatal évek óta nyilvántartja a fiatalember lakásigénylését, és mint állítja, fokozatosan az igénylők listájának első helyére került.,.Amikor megüresedett egy lakás, azt gondoltam, végre nekem utalják ki, de nem így történt - avatott be a részletekbe Csonka Tamás. - A polgármester akkor elismerte, hogy engem illetett volna az ingatlan, de megnyugtatott, hamarosan újabb lakás szabadul fel, azzal már számolhatok. ígéretét az akkori bérlő jelenlétében tette, és ott helyben meg is egyeztünk, hogy 40 ezer koronával kompenzálom az illetőnek a lakás felújítására fordított költségeit, a községtől pedig 120 ezer koronáért megvehetem majd a lakást. Ezen ígéret alapján felmondtam Füssön a lakásbérletemet, hiszen vissza akartam jönni Csicsóra, ahol a szüleim is laknak, és ahol végre saját otthonom lett volna. Alig néhány napra rá megdöbbenve értesültem, hogy olyan személynek adták el a lakást, aki szinte azonnal túl is adott rajta busás haszonnal.” Csonka Tamás harmadjára is ígéretet kápott egy várhatóan felszabaduló lakásra, már hitelt is intézett, végül azt a lakást sem kapta meg. A történtek után 2010 februárjában panaszt tett a testületnél, ám a képviselők csupán egy semmitmondó határozatot hoztak, amelyben lényegében csak tudomásul vették a kérvényét és a szóbeli kiegészítéseit. Mivel füssi bérleményét felmondta, Csicsón viszont nem kapott saját lakást, feleségével és gyerekével kénytelen volt visszaköltözni a szüleihez, akik szintén Csicsón, az egykori kaszárnya épületében laknak egy kétszobás lakásban, két felnőtt gyerekükkel. Csonka Tamás szeptemberben független képviselőjelöltként indulni kívánt a helyhatósági választásokon. .Amikor a községi hivatalban jeleztem szándékomat, akkor derült ki számomra, hogy én még mindig füssi lakosként vagyok nyilvántartva, bár a személyi igazolványomban szüleim csicsói lakcíme szerepel, és a vállalkozásom - festő, mázoló vagyok -, is ide van regisztrálva - meséli tovább történetét a fiatalember. - Elismerem, ez az én hibám, ám akkor arra kértem Földes Csabát, hogy jelentkezhessek be a szüléimhez, akik egy községi bérlakásban élnek. A polgármester ezt elutasította, állandó lakhely nélkül pedig nem indulhattam a választásokon. Az idő rövidsége miatt az a lehetőség is elúszott számomra, hogy valamely csicsói ismerősömhöz, vagy rokonomhoz, akinek saját tulajdonában lévő ingatlanja van, bejelentkezzem.” Csonka Tamás elmondta, azért fordult nyílt levéllel a polgármesterhez, mert választ szeretett volna kapni kérdéseire, miért viseltetik irányába ilyen elutasítóan, miért nem juthat lakáshoz szülőfalujában, mivel érdemelte ki ezt a bánásmódot? Már az is felmerült benne, talán azért, mert roma származású. Levelére azonban mindmáig nem kapott választ. A helyzet tisztázása céljából mi is megszólítottuk Földes Csaba polgármestert, aki azonban a választások előtti kampány részének tekinti az időzítését és az ügy nyilvánosságra hozatalát, ezért most nem kívánt reagálni. „Majd Csonka Tamás: „Szeretnék végre választ kapni kérdéseimre" (Kis Kata felvétele) a választások után” - mondta. Földes Csabának (MKP) egy kihívója van a polgármesteri posztért folyó versenyben, Polgár Klára, a Híd jelöltje. Csonka Tamás állítja: a levél nem politikai célzattal született, csupán választ szeretett volna kapni kérdéseire. Elárulta azt is, hogy szüleitől, ahol heten éltek egy kétszobás lakásban, a napokban Nagymegyerre költözött albérletbe. „Ha két évvel ezelőtt megkaptam volna azt a lakást, ami a kérvényem alapján megilletett volna, úgy érzem, egyenesbe jutott volna életem. így viszont albérletből albérletbe vagyok kénytelen vándorolni, és hiába dolgozom becsületesen, egyre kisebb az esélyem egy saját otthonra. Ez az, ami nagyon elkeserít” - tette hozzá. A fórumozókat is megosztotta az ügy Az eset megosztotta az egyik internetes portál hozzászólóit is, ahol szintén megjelent a nyílt levél. Többen leszögezték, és ezt az általunk megkérdezett helybéliek is megerősítették, hogy Csonka Tamást becsületes, dolgos fiatalembernek ismerik, aki megérdemelte volna, hogy kapjon egy lehetőséget a községtől bérlakás kiutalása formájában. Mások szerint viszont azzal, hogy a választás előtt állt elő ügyével, politikai eszközzé, ezzel egyben hiteltelenné vált. Megint más fórumozók azt emelték ki, mennyi mindent tett az elmúlt nyolc évben a falu fejlesztéséért Földes Csaba, és nem érdemelte meg ezt a rasszista felhangú lejárató kampányt. Ugyanakkor olyan bejegyzést is olvasni, hogy ha a polgármesternek tiszta a lelkiismerete ebben a konkrét ügyben, akkor véleményével miért nem áll ki nyilvánosság elé. (vkm) A piacnyitásnak köszönhetően egyre több látogató érkezik a keleti országhatáron túlról Téli turistaidény: jönnek az oroszok! LŐR1NCZ ADRIÁN Pozsony. Az orosz DeVisu tour- operátor október végén megkezdte szlovákiai téli turisztikai programcsomagjainak értékesítését. A moszkvai és a poprádi repülőtereket hamarosan charterjáratok kötik össze, s az orosz főváros és Zsolna közötti vasútvonalon is megélénkül az utasforgalom. A Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség szerint a közép- és kelet-európai utakra szakosodott DeVisu mögött nagyobb orosz touroperátorok állnak. A szlovák hegyvidék kínálta téli turisztikai programok iránti igény orosz részről évekkel ezelőtt megmutatkozott; az idei nyitást több olyan találkozó előzte meg, melyek során a szlovák idegenforgalmi szakemberek felvázolhatták a kínálkozó lehetőségeket. A moszkvai Szlovák Házban lezajlott találkozó során az orosz utazásszervező ügynökségek és utazási irodák képviselői elsősorban a nagyobb szlovákiai síközpontok, illetve szállók kínálatával, valamint a kiegészítő szolgáltatásokkal, programlehetőségekkel ismerkedtek. Ľubica Alušicová, a Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség FÁK-beli kirendeltségének munkatársa szerint az alacsony- és magas-tátrai síközpontok, a szlovákiai fürdőhelyek, illetve nyári gyermektáborok kínálata előkelő helyen szerepel a DeVisu téli katalógusában. A küszöbön álló téli turistaidény egyik újdonsága, hogy a Tatry Mountain Resorts Rt., illetve a Park Snow által piacra dobott kedvezménykártyával akár 20-30 százalékos megtakarítás is elérhető. A termék az ország legnagyobb, Jasná, Tátra- lomnic, Dóval, a Csorba-tó és Veľká Rača térségében található lesiklópályákra és freeride-zó- nákra érvényes; a tíz és tizenöt napos, valamint a síszezon egészére szóló bérletek ára korosztálytól és a megvásárlás időpontjától függően 200 és 290 (december 23-áig), illetve 220 és 330 euró között van. Ezért az összegért 83 kilométernyi terepen síelhetünk, snowboardozha- tunk, illetve élvezhetjük a téli élményparkok egyéb attrakcióit. Az idény egészére érvényes ski- pas mintegy 110 eurós megtakarítást ígér a tavalyi, hasonló szolgáltatáscsomaghoz képest. Sokszínű, gazdag színházi műsor a kultúrházban Ahol mindig telt ház van ÚJ SZÓ-HÍR Dunaszerdahely. Nem fogott ki a gazdasági válság a dunaszer- dahelyiek színházszeretetén, idén . is háromszázan vásároltak bérletet - tudtuk meg Ibolya Ildikótól, a Városi Művelődési Központ igazgatójától. Ez nagyon szép szám, hisz a teljes befogadóképesség felét jelenti. A színházteremben 503 szék van, de a válaszfal elmozdításával a férőhelyek száma hatszázra növelhető. „Van, amikor hatszáznál több jegyet is el tudnánk adni egy-egy előadásra, ez azonban tűzbiztonsági okokból nem lehetséges. Ilyen volt az évadnyitó előadás is, Erkel Ferenc Bánk bánja a komáromi Teátrum Színház előadásában. Mivel az opera olyan műfaj, amelyet vagy szeret, vagy nem szeret valaki, középút nincs, ráadásul opera még soha nem szerepelt a művelődési központ műsorán, kissé drukkoltam, bejönnek-e rá az emberek. Az eredmény minden várakozásunkat felülmúlta, az összes jegy elkelt. Nagy siker volt, állva tapsolt a közönség” - idézi fel a színházi szezon első előadását az igazgatónő. A dunaszerdahelyi azon kevés művelődési házak közé tartozik, ahol a színházteremnek zenekari árka is van. Sok-sok év után először az évadnyitó Bánk bán előadáson használták, és idén még többször fogják. Legközelebb november 29-én, amikor a kassai Thália Színház társulata 24 tagú élő zenekarral adja elő Kálmán Imre népszerű operettjét, a Mari- ca grófnőt. Erre az előadásra már a pótszékek is foglaltak. „Sokan inkább megvásárolják a bérletet, hogy legyen helyük, mert gyakran nagyon gyorsan elfogynak a jegyek. A Szépség és szörnyeteg című mesejáték iránt akkora érdeklődés mutatkozott, hogy három előadást kellett lekötnünk, ami azt jelenti, hogy 1500 gyerek láthatja. Az ifjúsági bérleteseknek szól az Emil és a detektívek, a diákbérleteseknek az Ember tragédiája a budapesti Trambulin Színház, és a Candide a győri Forrás Színház előadásában” - sorolja Ibolya Ildikó. Dunaszerdahelyen értik a módját, hogyan lehet olyan embereket is becsalogatni a színházba, akik eddig még soha nem voltak színházi előadáson. „Beindítottuk a Dumaszínházat. A stand-up comedy nálunk aránylag új műfajnak számít, feláll egy em„Opera még soha nem szerepelt a művelődési központ műsorán, kissé drukkoltam, bejönnek-e rá az emberek." bér, és mondja a szöveget. Ez a produkció telt házat vonzott, szinte csupa fiatal jött el. Másfél órán át gurultak a nevetéstől. Azt hiszem, ezzel az újdonsággal további látogatókat sikerült megnyernünk, és mivel szemmel láthatóan nagyon jól érezték magukat, biztos, hogy máskor is eljönnek. A Dumaszínház legközelebb december 8-án lesz” - mondja az igazgató, aki a legnagyobb sikerüknek azt tartja, hogy az egykori első diákbérletesek ma már felnőttek, de nem lettek hűtlenek a színházhoz, sokuk ma is ott van minden előadáson, (vk) Emlékdíjat adtak át az alapító tagoknak (Kürti Endre felvétele) Tízéves a gútai Kis-Duna Menti Rockszínház Újrakezdik a történetet BORKA ROLAND Guta. A gútai Kis-Duna Menti Rockszínház társulata ünnepi összeállítással ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. A jubileum alkalmából a város és a társulat vezetősége emlékdíjat adott át az alapító tagoknak: Rigó Magdolnának, Vadkerti Imrének, Mayer Jánosnak és Gogh Zoltánnak. Tóth Ildikó, a társulat elnöke egy álom megvalósulásának nevezte a rockszínház létrejöttét és jelentős kulturális értéknek minősítette a tevékenységét. A Kezdjük újra című zenés-verses összeállításban, korábbi előadásokból hangzottak el részletek - Hyppolit, Légy jó mindhalálig, János vitéz, Szeretet hídja, Musicalvarázs. A Kiss Péntek József által rendezett műsort a gútai művelődési központ színháztermében december I2-én 18 órai kezdettel láthatja a közönség. A szlovák hegyvidék keleti szomszédaink körében egyre felkapottabb (Képarchívum