Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)
2010-11-20 / 267. szám, szombat
16 Tévé és rádió - vasárnap ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 20. www.ujszo.co MŰSORAJÁNLAT Dick és Jane trükkjei TV2, 20.05. Amerikai vígjáték. Az éveken át tartó kitartó munka meghozza gyümölcsét, ugyanis Dick Harper a média óriáscég alel- nöke lesz. Ám a cég váratlanul összeomlik, és Dick-nek mennie kell. Ráadásul még pénzt sem tudott félretenni a borús napokra. Most viszont zuhog, mintha dézsából öntenék. Dick és felesége, Jane rettegve nézik, amint a csinos külvárosi otthonuk és az autóik elúsznak, az érdekbarátaik pedig eltűnnek mellőlük. A korrupt munkaadója példáján felbuzdulva Dicknek ekkor ragyogó ötlete támad: ha a főnöke lopott, talán ő is célt érhet hasonló módszerrel. így a frissen szerzett tudományával Dick és Jane kacagtató bosszúhadjáratba kezd... Ki nevet a végén? V1ASAT3, 21.00. Amerikai krimi. Las Vegas-ban, a szerencse- játékok vüágvárosában vagyunk. Ide tér vissza Julian Goddard, aki épp most szökött meg a börtönből, hogy visszaszerezze jussát egy korábbi bankrablásból, és visszahódítsa szíve hölgyét. Lucille ugyanis most a hatalmas Stardust kaszinó tulajdonosának a barátnője. Sajnos a zsákmányolt pénz azonban rejtélyes körülmények között eltűnt. Ä nyomok egy titokzatos szerencsejátékoshoz vezetnek, aki végzetesen össze- kutyulja az eseményeket... Főszerepben: Dylan McDermott Harry Potter és a Főnix Rendje RTL Klub, 19.00. Angol-amerikai kalandfilm. Harry Potter már meg sem lepődik, hogy a sötét varázslatok kivédése tárgyat új tanár, az intrikus Dolores Umbridge professzor tanítja, aki titokban Dumbledore professzort és a diákokat is szemmel tartja. Segítségével Voldemort nagyúr gonosz szelleme beférkőzik Roxfortba, melynek következtében egy sötét varázslat váratlanul Harryék ellen fordul. Harry a barátai, Ron és Hermione sürgetésére maga veszi kezébe az ügyet: néhány diáktársukkal kiegészülve felkészülnek, hogy megvédjék az otthonukat. Féktelenül JOJ, 15.35. Amerikai akciófüm. A mindenre elszánt pszichopata, Howard Payne felrobbantja Los Angeles egyik toronyházának liftjét. Terve meghiúsul, amikor Jack Traven speciális mentő a robbanás előtt kimenti a felvonóban rekedt túszokat. Bosszúból Howard egy pokolgéppel felszerelt, utasokkal tömött száguldó buszt szabadít a városra, ami fékezéskor robban. Őrült hajsza kezdődik amelyben Annie Porter és Jack Traven minden idők egyik legveszélyesebb mentő akcióját hajtja végre. Macska a galambok között STV1, 13.05. Angol krimi. Egy kicsiny közel-keleti hercegségben felkelés tör ki, Rámát trónörökösének ezért el kell menekülnie. Shaista hercegnő egy angol leányiskolában rejtőzik el, ahol hamarosan holtan találják az egyik igen szigorú tanárnőt. Talán Mea- dowbank mégsem olyan biztonságos, mint ahogyan a hercegnő remélte. Poirot nyomozni kezd, ám időközben még egy tanárnőt megtámadnak, Shaista hercegnőt pedig elrabolják. A nyomozónak sürgősen meg kell találnia a macskát a galambok között. Keanu Reeves és Sandra Bullock RÁDIÓ PÁTRIA RÁDIÓ Pozsonyban a 1098 kHz-en, Érsekújváron a 94,6, Párkányban a 106,2, Kékkőn a 98,3, Losoncon a 98, Rozsnyón a 105,9, Kassán a 96,1 és Tőketerebesen a 106,7-es MHz-es ultrarövidhullámon fogható: 6.00 Hírek, műsorajánlat 6.30 A tudomány világa 7.05 Muzsikáló reggel 8.05 Világosság 9.30 Vasárnapi menü 12.00 Hírek 12.05 Nótacsokor 13.00 Hírek 13.05 Szókötő 14.00 Hírek 14.05 Egyes számban (ism.) 15.05 Zenei barangoló 15.30 A kultúra világa 16.05 Köszöntő 17.10 Válogatás a Magyar Katolikus Rádió műsoraiból. 17.40 Napzárta KOSSUTH RÁDIÓ 6.00 Vasárnapi újság 8.30 Visszaszámlálás 9.05 Kabarématiné, 77.10.04 Római katolikus szentmise 11.05 Gondolat-jel 11.37 Pro és Kontra 12.01 Krónika 12.22 Harminc perc alatt a Föld körül 13.04 Népzene 14.04 Szonda 14.35 Oxigén 15.04 Hangalbum 16.04 Disputa 17.30 Krónika 17.50 Sportvilág 18.04 Esti séta 20.04 Rádiószínház 22.00 Krónika 22.30 Esti beszélgetés PETŐFI RÁDIÓ 4.00 Zene hallgatáshoz 8.03 Zene pihenéshez 14.03 Zene hétvégéhez 20.03 Selector 21.00 Zene hallgatáshoz 23.00 A hétvége sportja TV MŰSOROK • m! TV2 RTL KLUB MARKÍZA 5.50 Ma reggel 8.00 Híradó, sporthírek 8.10 Főtér. Dél-dunántúli főterek 9.00 Engedjétek hozzám 9.05 így szól az Úr! 9.15 Katolikus krónika 9.40 A tenger 9.50 Katolikus válaszok 10.15 A sokszínű vallás 10.20 Evangélikus magazin 10.55 Református ifjúsági műsor 11.05 Zsoltár variációk 11.30 Az utódok reménysége 12.01 Hírek 12.10 Sport7 13.05 Halra magyar 13.35 Hogy volt!?... Törőcsik Mari televíziós munkái 15.05 Szellem a palackból... 15.35 Körhinta 16.05 A Kilimandzsáró hava Am. kalandfilm 18.00 Panoráma 18.30 Elisa lánya - Visszatérés Ri- . vombrosába. 01. sor., 16/8. 19.30 Hírek, sporthírek 6.15 Látlelet a Földről, 3. 6.45 TV2-matiné. Benne: Bajkeverő majom; Őslények országa; Fifi virágoskertje; Roary, a versenyautó; Eperke legújabb kalandjai; Dora, a felfedező; Go Diego Go!; Avatar; Spon- gyaBob Kockanadrág 10.00 Nagy vagy! Országos családi- iskolai verseny 10.50 Stahl konyhája 11.20 Kalandjárat (ism.) 11.50 Borkultusz 12.20 Slider. Am. sci-fi sor., 7. 13.20 Monk-Flúgos nyomozó, 28. Randy Disher hadnagy kér segítséget Sharona-tól és Monktól, mivel szerinte édesanyja legújabb, fiatal udvarlójának hátsó szándékai vannak... 14.20 Sheena, a dzsungel királynője Am. sor., 21. 15.20 Megasztár 5. - A döntő (ism.) 18.30 Tények - hírműsor 19.00 Napló. Mérlegen a valóság 7.00 Kölyökklub. Benne: Lisa; Rupert maci; Kengyelfutó gyalogkakukk; Hupikék törpikék; Szilveszter és Csőrike kalandjai; Kókuszdió Fred, Lassie és a mentőcsapat 10.05 Trendmánia 10.35 Asztro-show 11.35 Menetrend 12.00 Híradó 12.10 Havazin 12.40 Magyar autósport-magazin 13.00 Forma-1-magazin 13.25 Robin Hood II. Ang. sor., 3. 14.20 Doktor Addison. Am. sor., 3. 15.15 Eltűntnek nyilvánítva I. Am. sor., 3. 16.20 Bombajó bokszoló 01. akcióvígjáték Fsz.: Bud Spencer, Jerry Calá, Mike Mingardo, Kallie Knoetze 18.30 RTL híradó 19.00 Harry Potter és a Főnix Rendje. Ang.-am. kalandfilm 5.30 Rajzfilmsorozatok gyerekeknek 7.20 Kalle, a négylábú detektív II., 15/6. 8.15 Én és a gorillám Am. kalandfilm 10.00 Jim szerint a világ VII. Am. sor., 18/8-9. 10.55 Vámpírnaplók Am. sor., 22/5-6. 12.40 A Markíza kulisszatitkai 13.00 Testre szabva Politikai vitaműsor 13.25 Sóhivatal 14.05 Greystoke - Tarzan, a majmok ura. Ang. kalandfilm 16.30 Híradó 16.35 Nyerj egy randit Tad Hamil- tonnal. Am. vígjáték 18.15 Híradó 18.20 Társadalmunk krémje 19.00 Híradó 19.45 Időjárás-jelentés 19.50 Sporthírek ao 20.05 Szempont 20.05 Dick és Jane trükkjei 21.45 Heti Hetes 20.00 Talentmánia. Cseh-szlovák 21.00 A Társulat legemlékezetesebb Am. vígjáték 23.05 Négyeskettes tehetségkutató pillanatai, 2. 21.40 Frizbi Hajdú Péterrel Am.-ang. vígjáték 22.55 Pénz beszél. Am. film 21.55 Aranymetszés 22.40 Cleaner - A Független, 7. Fsz.: Colin Firth, Mike Binder, 1.05 A mandzsúriai jelölt 22.50 Hírek, sport 23.35 Utolsó tangó Párizsban Mariéi Hemingway, Iréné Am. thriller 23.05 A Szépművészerti Londonban Ol.-fr. film Jacob 3.05 UFO boncolás 0.00 Alexandra Pavlovna 1.50 EZO.TV 0.45 Portré Ném.-ang. vígjáték 0.55 Magyar pop 2.45 Napló (ism.) SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1 6.10 Hírek 6.30 Motoros magazin 6.50 Építs házat, ültess fát! 7.25 Rajzfilmsorozatok gyerekeknek 9.00 A fiú és a kutya. Tévéfilm, 6/3. 9.30 A sárkány negyedik feje. Mese 10.35 Ushuaia - utazás a természetbe VI. Fr. sor. 11.25 A világképekben 11.55 Öt perc múlva tizenkettő 13.00 Poirot történetei: Macska a galambok között. Ang. krimi 14.40 Péntek 13.-án. Szlovák film 16.15 Postaláda (ism.) 17.25 Átváltoztatjuk 17.55 Extra 18.30 Konyhatitkaim 19.15 Esti mese 19.30 Híradó, sporthírek 20.15 Az ügynökség. Am. thriller 22.35 Ha lemegy a nap. Ang. vígjáték 23.35 Poirot történetei: Macska a galambok között. Ang. krimi (ism.) SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 2 7.30 Hétvége 8.00 Élő körkép 8.20 Életmentő állatok, 6/5. 8.45 Folklórműsor (ism.) 9.25 Farmergazdaság 9.45 Zöld revü 10.00 Brezsnyev. Dok.sor., 4/3. (ism.) 10.55 Vasárnapi matiné 11.25 Éjszaka az archívumban 12.30 A bátor Sztyepan. Szlov. film 13.30 Tájékozódás. Egyházi magazin 13.55 Aszó 14.10 Východnái Folklórvesztivál 15.10 Félhang. Gospelzenei magazin 15.40 Família. Családi magazin 16.10 Ján Gallovié jubileumára 17.40 Őrangyalok. Talkshow 18.10 A világörökség kincsei V. 18.40 Esti mese 18.55 Mozimagazin 19.20 Gyerekek órája 2009 19.30 Híradó 19.50 Kenő 10 20.10 Az ember útja. Ausztrália. Ang. dok.film, 5/4. 21.00 Színházi magazin 21.25 KE 2013. Publicisztikai műsor 21.35 Színházi meghívó. A felszarvazott férj. A pozsonyi Kis Színpad előadása 23.45 A szó 23.$0 ČT-híradó 0.20 Motorosok magazinja m2 5.50 Ma reggel 7.55 Clic és Kát. 01. rajzfilmsor., 20. 8.00 Malackó. Ang. rajzfilmsor., 26/20. 8.10 Rejtélyek Tesz-vesz városban L, 1. 8.35 Gino, a virtuális kiskakas, 33. 8.45 Spuri. Ausztrál sor., 25. 9.10 Derek, a fenegyerek, 18/12. 9.35 A fantasztikus nagynéni Tévéfilm, 2/2. 10.25 Koala a konyhában. Ném. film 12.00 Engedjétek hozzám 12.05 így szól a Úr! 12.15 Katolikus krónika 12.40 A tenger 12.50 Katolikus válaszok 13.15 A sokszínű vallás 13.30 Evangélikus magazin 13.55 Református ifjúsági műsor 14.05 Zsoltár variációk 14.30 Az utódok reménysége 15.00 Az Árpád-kor templomai. Vizsoly 15.10 Unokáink is látni fogják 15.40 Kulturális magazin 16.05 Elit gimi. Ol. filmsor., 24/7. 17.00 Abigél. Magy. tévéfilmsor., 4/1. 18.15 Pillér 19.05 Esti mese 19.30 TS Motorsport 20.00 Híradó, sport 20.30 Nemcsak a húszéveseké a világ Szenes Iván írta 21.25 A Kilimandzsáró hava Am. kalandfilm 23.15 A szabadság útja. Am. film, 2/2. 1.00 Sport7 DUNA TELEVÍZIÓ 5.20 Balassagyarmat kincsei 5.30 Gazdakör (ism.) 6.25 Különvélemény 7.15 Győztesek Világa (ism.) 7.40 Gyerekeknek 8.10 Hol volt, hol nem volt (ism.) 8.25 Mirabella Mama házimozija Tehetséges állatok 8.40 Marsupilami 9.05 Antje 9.20 Magyar elsők 9.35 A csirke, a hal és a királyrák Sp. dok.film 11.10 Hatodik sebesség 11.45 Híradó 12.01 Vers 12.05 Élő egyház 12.30 Élő népzene 13.00 Csellengők 13.25 Lila ákác. Magyar film 14.50 Dunáról fúj a szél 15.00 ízőrzők. Gyulafirátót 15.35 London civilben. Magyar dok.film 16.05 Vannak vidékek 17.05 Mese 17.40 Arcélek 18.00 Híradó 18.25 Heti Hírmondó 19.15 Egy kis művészet El Greco: Orgaz gróf temetése 19.20 Kikötő 20.05 Háború és béke. Orosz sor., 4/1. 22.30 Divathét 23.00 Dunasport 23.15 A zóna. Mexikói film 0.45 Vers V1ASAT3 5.40 Por-irtók. Ang. sor., 9-10. 6.30 Topmodell leszek! IX., 13. 7.20 Meztelenül is szép vagyk!, 9-10. 8.25 Flipper legújabb kalandjai IV., 67. 9.20 Négy esküvő, 10. 10.15 Autósmagazin 10.45 A szépség és a szörny III., 49. 11.50 Small vilié, 17. 12.45 Amerika csillagai V., 10. 13.40 A nagy Ó. X. Am. valóságshow, 2. 15.10 Kézilabda Bajnokok Ligája, 22. 16.55 A rózsaszín párduc újra lecsap Ang.-am. vígjáték 19.05 Lehetetlen küldetés III., 33-34. 21.00 Ki nevet a végén? Am. krimi 23.10 Fakó lovas. Am. western (ism.) 23.20 Penge 2. Am.-ném. akcióthriller 1.40 Lehetetlen küldetés III., 34-35. 2.35 Beszéljünk a szexről, 6. JOJ 7.00 Híradó 7.20 Rajzfilmsorozatok gyerekeknek 9.25 Autószalon 9.50 Hivatásosok V. Tévésorozat 10.50 Szellemekkel suttogó V. Am. sorozat, 13. 11.40 A férjem védelmében Am. sor., 23/16. 12.30 Cserepek plusz 13.15 Exkluzív 13.50 Csingiling és az elveszett kincs Am. anim. tévéfilm 15.35 Féktelenül. Am. akcióthriller 18.00 Híradó 18.20 Lakáskultúra 19.00 Krimi híradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Cseh-szlovák tehetségkutató 23.15 Dredd bíró. Am. sci-fi akciófilm 1.15 Megfélemlítve. Kanad. thriller 2.30 Dredd bíró. Am. sci-fi akciófilm (ism.) 4.20 A természet hihetetlen rejtélyei Ang.-am. természetfilmsor. ČT 1 6.00 Gyerekeknek • 9.45 Kalendárium 10.00 Vándorkamera 10.30 Teleobjektív 11.00 F. L. Vek. Cseh sor., 13/9. 12.00 Václav Moravec kérdései 13.00 A bronzkorona. Cseh mesefilm 14.05 Ne tétovázz, forgass! 14.30 Kaleidoszkóp 14.55 Régi adventi koncertek 15.15 A csodatevő kalap. Mesejáték 16.30 Retro 17.20 Őslények kalandorai, 13. 18.05 Látogatók. Cseh sor., 14. 18.45 Esti mese 19.00 Híradó, időjárás, sport 20.00 StarDance ...körbe körbe 20.05 Ó, azok a gyilkosságok Cseh film, 5/5. 22.00 168 óra 22.30 Tetthely. Ném. krimifilm 0.10 Hotel Babilon II. Ang. sor., 8/8. 1.05 Karel Šíp szórakoztató műsora (ism.) ČT 2 7.50 Panoráma 8.30 Csehszlovák filmhét 8.45 Háromszázharminchárom 9.40 A művészet világa 10.35 Gazdit keresünk 10.40 Olvasónapló 10.55 Könyvvilág 11.10 Táncoló sziklák, 16/12. 11.30 Fűm 2010 12.00 A principális asszony. Tévéjáték 13.40 A Luxemburgok, 6/6. 14.10 Vespa. 01. dok.film 15.05 Víz, az élet forrása, 4/3. 15.55 A történelem tényei 16.50 Kamerával az utakon 17.55 A hit útjai 18.15 Egyházi magazin 18.35 Kultúra.ez 19.00 Igenis, miniszter úr! II., 16/3. 19.30 Eltaposott tervezetek 20.00 Az est témája... 22.00 Az uszodában 22.25 Jiŕí Šalamoun üzenete 22.45 A vad. Ang.-új-zél. film F1LM + (cseh nyelven) 14.30 Apuci a pácban. Am. fümdráma 16.10 Szent Johanna. Kanad. fümdrán 17.55 A földi lányok csábítóak Ang.-am. vígjáték 19.45 Az első bevetés! ang.-am.-ném. akciófilm 21.25 2 bogyó. Cseh vígjáték (magyar nyelven) 13.40 Porco Rosso - A mesterpilóta Jap. anim. film 15.20 St. Trinian s - Nem apácazárda Ang. vígjáték 17.15 A pokoli torony balekjai. Fr. film 18.55 Csillagok háborúja 1. - Baljós ár nyak. Am. kalandfilm 21.30 Get Carter. Am. krimi 23.25 Halálbrigád. Am. akciófilm HBO 6.00 Csokileckék. Ol. vígjáték 7.35 A csíkos pizsamás fiú Ang.-am. film 9.10 Jégkorszak 3. - A dínók hajnala Am. anim. vígjáték 10.40 Ausztrália. Ausztrál-am. film 13.20 Az utolsó dal. Sp.-angol vígjától 15.10 U2 360. Am. koncertfilm 16.10 A rózsaszín párduc 2. Am. vígját 17.40 A méhek rejtélyes élete. Am. filn 19.30 Kamera előtt, 48. 20.00 Jégkorszak 3. - A dínók hajnala Am. anim. vígjáték 21.35 Halálos közellenség - Public Enemy. Fr.-kanad. film 23.45 Mélyen tisztelt publikum! 84. 0.20 Mondd, testvér! Am. vígjáték 2.20 Terminátor - Megváltás Am. sci-fi akcióthriller ORF1 6.00 Okidoki 14.05 Idétlen időkig. Am. filmvígjáték 15.45 Bundesliga 1.16. forduló, élő 18.00 Sport 19.00 Zsír. Komédiasor. 19.30 Chili - Hétvége 20.00 Híradó, sporthírek 20.15 A katedrális. Német tévéfilmsor. 22.10 NCIS: Los Angeles. Am. krimisoi 22.55 NCIS. Am. krimisorozat 23.40 Monk-Flúgos nyomozó. Am. so 0.20 Columbo. Am. krimisor. 1.30 Katedrális. Német sor. (ism.) 3.15 A 25. óra. Am. film. EUROSPORT 10.45 Sífutó Világkupa, Gällivare, női 4x5 km. Élő adás 11.45 Sífutó Világkupa, Gällivare, férfi 15 km, szabad stílus 12.30 Sífutás Világkupa, Gällivare, férfi 4x10 km. Élő adás 14.15 Sífutó Vka, Gällivare, női 4x5 kn 15.15 Túraautó. FIA túraautó-vb, Makaó, 22. futam 16.15 Sportvilág 16.30 Műkorcsolya vb, Torino 18.00 Sífutó Világkupa, női 4x5 km 19.00 Sífutó Vk, Gällivare, férfi 4x10 k 20.30 Ökölvívás, nemzetközi gála, 22.30 Motorsportok 22.45 Sífutó Vk, Gällivare, női 4x5 km 23.45 Sífutás 1.15 Motorsportok