Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)

2010-11-20 / 267. szám, szombat

Szalon 13 Aww.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 20. KÖNYV A SZALONBAN FOLYOIRAT-AJANLO A szó magán- és köztulajdona CSEHYZOLTÁN A retorika létünk minden elemi szegmensének része, ahogy maga i világ is személyközi viszonylat­ban elsősorban a nyelv által léte­zik, s ahogy az önmagunkról ki­alakított képet is döntő módon be­folyásolja az általunk használt nyelv milyensége, ereje vagy len­dülete. A retorika lényegében :echnika, azaz mesterség, a rábe­szélés, a meggyőzés vagy a bemu- :atás stratégiáinak összessége, ugyanakkor a mai oktatási rend­szer viszonylatában a tudásátörö­kítés központi mechanizmusa, mely pl. a tanár-diák viszonyban kezdettől jelen van. A retorika tu­domány is, sőt, tudományok ős­forrása: ráadásul belőle fakad számos olyan tudomány, amely bnállósultában megfeledkezett szülőanyjáról. Központi szerepe /an az erkölcs tekintetében is, hi­szen bölcsen állapította meg Bar­dies is, hogy a retorika feladata nem más, mint „hogy felügyelje a szenvedély nyelvi kilengéseit”. A retorika a társadalmi rítusok ana­tómiai vázát adja, a hatalom szá­mára megteremti, ismét Barthes szavaival élve, a „szó magántulaj­donának biztosítását”. Nietzsche a retorikát egyenesen köztársasági művészetnek nevezte: „meg kell szoknunk, hogy elviseljük a leg­idegenebb véleményeket és néze­teket, sőt, hogy bizonyos élvezetet is találjunk összecsapásukban.” A retorika tehát élvezet is, hiszen a nyelv katalizáló szerepével élve­zetté alakíthatja az agressziót is. Természetesen negatív vélemé­nyek is vannak: Platón például a retorikát az ügyesség holdudvará­ba sorolta, egyenesen a szakács­művészet vagy a díszítőművészet és a szofisztika körébe. A pozitív, a semleges és a nega­tív vélekedések összecsapásából fakadó élvezet szülte az első ma­gyar Retorikai lexikont is, mely a Kalligram Kiadó gondozásában látott napvüágot Adamik Tamás főszerkesztésében. Mi jellemzi ezt a munkát? Elő­ször is a tényszerűség és a tudo­mányos közlékenység barátságos szintézise, mely kiemeli a munkát az élettelen lexikonnak nevezett adathalmazok, regiszterek töme­géből. A szócikkek gazdag példa­anyaga ellenőrizhető nyelvi bázi­son alapszik, a megállapításokat vagy összegzéseket és az élveze­tes nézetütköztetéseket minden esetben következetes szakirodal­mi hivatkozásrendszer teszi el­lenőrizhetővé. Ezt azért fontos megjegyezni, mert, sajnos, sok­szor találkozni azzal a barátságta­lan gyakorlattal, amikor a szó­cikkíró valamely mérvadó idegen nyelvű szócikk magyarításával kí­sérletezik a forrásokkal való munka helyett. Az idézetek, hi­vatkozások, utalások, keresztuta­lások rendszerében még a bújta­tott anekdotáknak is jut hely: pl. Marcus Cornelius Frontót szónoki erényei mellett megismerhetjük mint a levelező oktatás ősatyját is. És itt érdemes elidőzni: a lexikon nem pusztán a retorikai vagy a sti­lisztikai alakzatok olykor a beava- tatlanok számára sokkoló elő- számlálására esküdött föl, hanem azt is megmutatja, kik, miként al­kalmazták tudományukat. A szó­cikkek jelentős része ugyanis portré: szónokoké, elméletíróké, íróké és polihisztoroké. A hagyo­mányos szenvtelen szárazság he­lyett e portrék java részében való­ban életre kelt figurákkal számol­hatunk, akik közt nem egy közis­mert, ám retorikai értelemben el­hanyagolt nagyság szerepel. A le­xikon erénye az is, hogy enciklo­pédia jellege is van: olvasható akár sorban is, vagy szócikktípu­sokra bontva, pl. ajánlom a nem­zeti retorikák összefoglalói men­tén való haladást, mert így lénye­gében egy sokrétű retorikatörté­neti összefoglalást kapunk ered­ményül. (Az olvasás irányainak megsokszorozhatósága és a sze­lekció szempontjából előnyös lenne a könyv hálózati vagy CD- ROM változatát is elkészíteni.) Kétségtelen, hogy a lexikon alapfelfogása arisztokratikus és idealizáló, a szociolingvisztikai tapasztalat azonban mégsem ma­radhat retorikai feldolgozottság nélkül: a munka minduntalan ki­egészül a populáris regiszterek fe­lé való nyitással is (lásd az sms-re- torika vagy az e-retorika bősége­sen adatolt kérdéskörét). A munka leszámolni látszik ugyanakkor az­zal a posztstrukturalista elburján­zással is, mely lényegében a léte­zés széles interakcióit fogta fel nyelvként, tehát retorikaként is. Ez alighanem a lexikon leplezetlen antikvitáscentrizmusából fakad, mely minden jelenséghez automa­tikusan társítja annak ősképét, és az ősképtől való eltávolodás fo­lyamatait is dokumentálja. Ez a szemlélet meglehetősen gyümöl­csözőnek látszik, részint mert hite­lesítő gesztus, részint mert rendkí­vül ösztönzőleg hat a szócikkírók történeti érzékenységére. A főszerkesztő előszava a négy stíluseszmény felől közelít tár­gyához: az illőség, a világosság, a nyelvhelyesség és az ékesség va­lóban központi szerephez jut a le­xikon egészét illetően, ám a szer­zők azzal is tisztában vannak, hogy a négy stíluseszményt ki­kezdő antiretorikák is retorikák. Az illetlenség retorikáját nevezte Barthes fekete retorikának, de re­torikája lehet a homálynak is, sőt, a nyelvhelyességgel való játsza­dozásnak is, de az ékesség ellen­pólusa is termékeny lehet retori­kailag. A redukált nyelvről szóló eszmefuttatás (lásd az Orwell- címszót) vagy a már említett sms- retorika ezt ékesen bizonyítja. Az irodalommal foglalkozók számára szintén kincsesbánya a könyv: hiszen pl. a romantika ko­ra előtti költészetünk radikális elocutiocentrizmusa a retorikai ismeretanyag biztonságos kezelé­se nélkül kutathatatlan és érthe­tetlen. A lexikon nyelvezete elegáns, értekező stílusú, mentes a tudo­mányoskodástól és merőben pragmatikus célokat követ, sőt bi­zonyos értelemben honosítási igénnyel is fellép: a szócikkírók még az alakzattani szócikkek ese­tében is elsőként a magyar vagy a honosításra szánt magyar termi­nusból indulnak is. Közérthetőség és konvenció egymást erősítve te­remti meg a használat kereteit: a magyar nevezéktan természetes igénye erőteljesen megmutatko­zik. A lexikon további erénye az a történeti, ugyanakkor mindvégig ellenőrzés alatt tartott eklekticiz­mus, mely a deskriptiv, vagyis le­író, nem pedig a preskriptív, azaz előíró szempontot tolja előtérbe. A nézetek, vélemények természetes ütközőteréül célszerű és elegáns épp egy lexikon tereit választani. Összegzésképpen elmondható: nemzetközi értelemben is irigy­lésre méltóan hiánypótló munka született, melynek minden ma­gyar értelmiségi könyvespolcán ott a helye. (Adamik Tamás [összeáll.]: Re­torikai lexikon. Pozsonyi Kalli­gram, 2010,1296oldal) ______________________ír • T TZ KJ /- A. / - V f V , Mer/EP r',Ä - i Aac-iM M57./-J>- v-: * *" v.M *. RETORIKAI LEXIKON Novemberi lapszemle KENÉZ BORBÁLA Sok tekintetben érdekes darabja jelent meg az ötödik évfolyamát író Partitúrának. Az irodalomtudo­mányi folyóirat idei második szá­mát egy elméleti munka vezeti be: Marielle Macé dolgozata (Az iro­dalmi esszé, szemben az idővel; Bé­ri Etelka fordítása). A műfaj státu­sával kapcsolatos szövegeket leg­utóbb Thomka Beáta szedte össze a Korunk márciusi számában, Macé szintézisétis belefoglalva. Ha a szerzők közt Rácz Vince ne­vét látjuk, biztosra vehető, hogy Szerb Antal a téma; a Partitúrában most Szerbnek a Magyar irodalom- történet című kötetét tárgyalja (Irodalom-csatatér. A nemzeti jel­leg érvénye Szerb Antal irodalom­szemléletében) - s az Opus 8-ban megjelent Rácz-tanulmány is az irodalomtörténet nemzeti jellegét vizsgálja (Irodalomtörténet Verec- ke felől. Az irodalom metapolitiku- si szerepe Szerb Antal és Németh László szemléletében). Z. Varga Zoltán tanulmányának tárgyát jól megragadja a címe: Ön­életrajzi töredék, talált szöveg, ille­téktelen olvasó; magánjellegű, nem föltétien közlésre szánt Csáth-, Füst Milán, Babits- és József Attila-nap- lók és feljegyzések vizsgálatáról van szó; még pontosabban e vizsgá­latok általános-elméleti (bevezető) kérdéseiről. A folyóiratot Dömötör Edit (cí­mében is) terjedelmes szövegelem­zése zárja: „Kezdj nyomozni, ha tet­szik - milyen ügyben? -, és hagyd a detektívromantikát.” Nyomozás, építészet és dekonstrukció Tandori Dezső Nem szeretném, ha fáznál! és Vérésvirághabc. regényeiben. A Partitúra gerincét egy sok te­kintetben rendkívüli összeállítás adja; ennek (e gerincnek) veleje a két háború közti szlovákiai magyar irodalom lehetne, ennél azonban a tanulmányok sokkal távolabb és közelebb tekintenek. Tóth László az idén 100 éve született Peéry Re­zső élet- és pályakezdését vizsgálja (egy átfogó Peéry-monográfia ke­retében); az itt közölt részhez ajánlható a Fórum Társadalomtu­dományi Szemle idei 2. számában megjelent Tótié tanulmány, mely e Partitúra-belinek az olvasmány­előzménye. Csehy Zoltán a Kudlák Lajos-költészethez nyújt alapvető értelmezési kiindulópontokat, Pol­gár Anikó a valamivel nagyobb re- cepciójú Urr Ida-költészethez nyújtja ugyanezt, szintén vers­elemzéssel. Neubauer Pál prózájá­nak újragondolásához az utóbbi évtizedben különösen Fried István 2003-ban (a Váradban és az Iro­dalmi Szemlében is megjelent) ta­nulmánya adott ösztönzéseket; itt most N. Tóth Anikó elemzi A jóslat c. regényt, Mizser Attila pedig a Krisztus arca c. Neubauer-elbeszé- lést. Az összeállítást Bárczi Zsófia Nőnek lenni című tanulmánya (Szenes Piroska: Csülag a homlo­kán) záija. ♦ ♦ ♦ Az Opus 8 (2. évfolyam, 5. szám) két Tőzsér-verssel és két beszélge­téssel indul. A 75 éves Tőzsér Árpá­dot Keserű József faggatja, a 80 éves Duba Gyulát Tóth László: mindkét szöveg eleven, élvezetes párbeszéd, sőt, önmagukon túlmu­tató olvasmányok: Tőzsér hozza szóba - kibillentve - az ismert Höl- derlin-sort („Csak jel vagyunk, s mögötte semmi”), mely aztán az egyik Halmai Tamás-novellában köszön vissza finoman parodiszti- kus összefüggésben. A Horizontok rovat egy elké­pesztően jó Szászi Zoltán-verset hoz (Hát ez mi), három Bettes-köl- teményt, s köztük a már említett Halmai-kisprózákat; ezek (A firen­zei tőr; Réka; A torony) afféle meg­csavart Cortázar-szövegek, „mu­táns történetek” (Németh Zoltán kifejezése), rafinált uroborosz-cse- lekmények. A többes számú című Irodalom­történetek fejezet az irodalomtör­téneteknek nemcsak békés egymás mellett élését, hanem sokszor egymásra vonatkoztatását is ered­ményezi: a már említett Rácz Vin- ce-tanulmány és Poór Marianna tanulmánya (Szubjektum, gender, szexus. A feminizmus irodalomtör­téneti koncepciói) között Dánéi Mónikáé kapott helyet (Kultúrakö- ziség mint az irodalom provokáció­ja. Decentralizáció, dehierarchizá- ció, reszocializáció). A Horizontok rovat Mizser Atti- la-verse (Átültetés) természetesen akkor is enigmatikus marad (pró­zára maradéktalanul át nem ültet­hető), ha az átültetést orvosi műszónak, az A-t meg a B-t pedig vércsoportnak vesszük, a többi csak sejthető - csak sejt vagyunk, s mö­götte semmi. Szirmai Péter kispró­zája ismét a Halmai-szövegeket hozza képbe; itt azonban különö­sen fontos szerephez jutnak az el­idegenítő, a témától elfelé beszélő, magyarázó-kellékes szövegrészek. A sort a szokásos SF-monológ zárja (Nik Rimer mintha olvasta volna Petőfi Vasúton című versét). Az Avatar-blokk a címbe emelt film körül forog: egy filmportré (Kaszás Dávidé), egy esszé (N. Ju­hász Tamásé) és két tanulmány (H. Nagy Péteré és Németh Zoltáné) kapott itt helyet. A Palimpszesztben Sánta Szilárd tanulmánya (A brit sf boom) és két kritika olvasható; Seress Ákosé P. Müller Péter tanulmánykötetéről (Hamlettól a Hamletgépig - Szín­házi írások) és L. Varga Péteré a Me­tallica zenekarról szóló tanul­mánykötetről (William Irwin szerk.: Metallica és filozófia. Agy­sebészeti gyorstalpaló). A lapot Nagy Csilla képző- művészeti alkotásai illusztrálják. Opus-mellékletként Peron címmel fiatal írók művei láthatók-olvasha- tók; ennek szerzői: Czucz Enikő, Gyurovszky Éva, Hajtman Kornél, Horváth Bernadett, Takács Zsuzsa ésVidaNikolett. Egy iskolai étkezde megnyitószövege - rögtönzés Mit mondana Lucullus a menzán? KANTÁR BALÁZS Kedves jelenlévők! Engem ért az a megtisztelte­tés, hogy szóljak pár szót ez ünnepi alkalomból. Eljött a vár­va várt nap, amikor megnyitja kapuit egyetemünkön az az in­tézmény, amely nem a lélek, hanem a test táplálását hivatott szolgálni. Voltak olyan embe­rek, akik nem hittek abban, hogy sikerül. Ne nézz úgy, Tei- resziász, igen, rád gondolok! De most mégis itt állhatok, és én ennek őszintén örülök. Rengeteg újdonsággal sze­retnénk kedveskedni a leendő vendégeinknek. íme, egy kis ízelítő az étlapunk kínálatából:- a gyorséttermi ízek kedve­lőinek Zeusz-féle „Vülám menü”;- tápanyagokban gazdag Hé- raklész tál azoknak, akiknek a bevitt energiamennyiség az, ami igazán számít;- Minótaurosz pörkölt és pi­káns Héphaisztosz gulyás;- az elmaradhatatlan Ariadné spagetti;- desszertként Parisz-féle al­más táska vagy Aphrodité női szeszélye;- törzsvendégeknek és kalando­roknak az aranybirkacomb;- sovány pénztárcájúaknak hé- rás kenyér. Sajnálom, Dionüszosz, alkohol- tartalmú italok fogyasztása a men­zán szigorúan tilos. Házhoz szállí­tást is vállalunk a Hermész Futár- szolgálat közreműködésével. Az ételek elkészítését a Múzsák Kifőzde biztosítja. Külön köszöntöm az itt megjelent levesek múzsáját, a főéte­lek, salátákés desszertekmúzsáit. Nem is szaporítanám tovább a szót, kezdődjék hát a lakoma. Az Olümposz Menzát ezennel meg­nyitom! SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents