Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)

2010-11-20 / 267. szám, szombat

10 Szombati vendég

ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 20. www.ujszo.com

Zuzana Mistríková: „Mivel az 1989-es események a színművészeti főiskola körül zajlottak, így alakult ki, hogy az egyik vezető én lettem"

A politikusok szakmai színvonala nagyon alacsony

(Somogyi Tibor felvétele)

1989-ben a színművészeti főiskola dramaturg szakán tanult. Novemberben a diákok egyik vezetője lett, a politikában azonban csak néhány évet töltött. 1992-től mediális területen dolgozik, a magánszférában, az állami szférába csak 2002 és 2006-között tért vissza, a kulturális minisztérium mediális főosztályát vezette. Jelenleg önálló tanácsadó céget vezet, és a Szlovák Film- és Televíziós Akadémia ügyvezető alelnöke. Zuzana Mistríko- vával beszélgettünk.

LAJOS P. JÁNOS

Hogyan lett diákvezér? Automatikusan jött vagy ön jelentkezett?

Számunkra ez csaknem automatikus volt. Ez abból indult ki, hogy akkoriban az országban három színművészeti főiskola volt: egy Prágában, egy Brünnben és egy Pozsonyban, és a diákok nagyon jól ismerték egymást. Közös előadásokat készítettünk elő, és amikor november 17-én, pénteken Prágában, a Národní th'dán a rendőrök brutálisan megverték a diákokat, mi szinte azonnal értesültünk az eseményekről prágai kollégáinktól. Az is hozzájárult, hogy a tiltakozás a színházakból terjedt tovább, hiszen a prágai színházak már szombaton nem játszottak, a nézőkkel vitatták meg az ismert eseményeket.

A prágai demonstráció szervezői között is ott volt?

Az prágai akció volt, nekünk éppen aznap volt az első gólyabálunk húsz év után.' A gólyabál szervezői nagyon összeszokott csapatot alkottak, ezért már másnap, szombaton folytattuk a „szervezést”, ezúttal már a tiltakozóakciók szervezését. Szlovákiában az első színház, amely csatlakozott a tiltakozóakcióhoz az Astorka volt, mely már vasárnap nem játszott, azok a színészek valójában a mi tanáraink voltak. Én éppen az Astorkában voltam akkor, fantasztikus érzés volt, elképzelhetetlennek tartottam, hogy ne mondjam el a véleményemet, miután ezt megtették a tanáraim is. Mi már vasárnap este előkészítettük a szükséges dolgokat, hétfőn elmentünk a rektor után, és tájékoztattuk, hogy aláírásgyűjtésbe kezdünk a sztrájk kihirdetéséért. Mivel az események középpontjában a színészek és a színinövendékek voltak, ezért a következő napok eseményei a mi iskolánk körül zajlottak, így alakult ki az, hogy az egyik vezető én lettem. Talán annak is köszönhető, hogy azok közé tartoztam, akik a médiákkal tartották a kapcsolatot.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy az eseményeket az állambiztonság, az ŠtB szervezte.

Számomra ez teljesen abszurd állítás. Természetesen nem lehet elválasztani egymástól a november 17-ei eseményeket és ami azt követően történt attól, ami a környező országokban vagy éppen Oroszországban, a Szovjetunióban történt. A legnehezebb mindig az első lépés, főleg akkor, ha

egy zárt társadalomban élnek az emberek, amilyen az akkori Csehszlovákia volt, amely 1968-ban átélt már egy brutális beavatkozást a társadalmi folyamatokba. Az állítás tehát teljesen abszurdnak tűnik, igaz, van néhány homályos eleme a történetnek, például az állítólagos halott diák esete és még néhány, de meg vagyok győződve arról, hogy senki sem sejtette előre, hogy november 17-ének ilyen hatása lesz.

Meglepte önt, hogy a kommunista rendszer milyen gyorsan összeomlott?

Ez mindenkit meglepett, habár amikor a társadalmi légkör kicsit már felengedett, és láthattuk, hogy mi történik a szomszédos országokban, akkor világos volt, hogy a hazai nómenklatúrát már senki sem fogja kívülről megmenteni. Azt azonban nem sejtettük, hogy az egész rendszer hat hét alatt összeomlik.

Ön is részese volt annak, amikor a Nyilvánosság az Erőszak Ellen, a VPN átvette a hatalmat az országban. Hogyan történt ez?

Nem volt könnyű folyamat. Az első tárgyalások alkalmával, amíg az első valós politikai változások meg nem történtek, senki sem tudhatta biztosan, hogy mi lesz ennek a vége. Ez befolyásolta természetesen a tárgyalásokat is. Másrészt azonban azok az emberek, akik akkor a nyilvánosság nevében hirtelen politikai funkcióba kerültek, tudatosították óriási felelősségüket, és hatalmas alázattal kezelték ezt az esélyt a változásra, már csak azért is, mert közülük nagyon kevesen ismerték a politikai mechanizmusokat, nagyon kevesen értették teljesen azt, amiről végül is tárgyalnunk kellett a másik oldallal. Azt mindenki tudta, hogy milyen változásoknak kellene megtörténniük a társadalomban, de nagyon kevesen értették, hogy hogyan működik a hatalmi rendszer. A mai politikával összehasonlítva az az érzésem, hogy a legfelelősség- teljesebb politikusok a november utáni legelső politikusok voltak, akiket kooptáltak a parlamentbe, vagy akik a legelső, az 1990-es választások után kerültek a politikába. Tudták, hogy milyen keveset tudnak a politikáról, és még érezték azt a hatalmas felelősséget, amelyet az emberek a tereken rájuk ruháztak.

Ön 1992-ig maradt a politikában, addig volt parlamenti képviselő. Miért csak addig?

Én a VPN listájára diákként kerültem, a mozgalomnak nem voltam tagja, én voltam a VPN és a diákok koordinációs tanácsa közti összekötő. A VPN-ben csak akkor kaptam funkciót, amikor szétesett az első mečiari konfliktus nyomán, amikor a HZDS létrejött. Én a másik akkor keletkezett pártnak, az ODU-nak lettem a tagja. Azóta is az az egyetlen párt, amelynek valaha tagja voltam. Az 1992-es választásokon nem sikerült bejutni a parlamentbe, ekkor fel is hagytam a politikával.

A sikertelen választások miatt hagyott fel a politikával, vagy különben is elege volt belőle?

Elsősorban a választók döntése volt, nem az enyém. Ugyan később, 1994-ben újra felkért Ján Langoš, hogy induljak, de akkor visszautasítottam. 1992-ben azonban inkább a választók döntéséről beszélhettünk, nem pedig saját elhatározásról. Számomra az 1992 előtti időszak óriási iskola volt, újabb két év elteltével azonban már úgy láttam, hogy a közügyeket nem csak politikai funkciókból lehet befolyásolni, sőt nagyon fontosnak tartottam, hogy ne csak a politikusoknak legyen ráhatásuk az eseményekre. Ézért döntöttem úgy 1994-ben már tudatosan, hogy nem térek vissza a politikába.

Az 1992-es vereség, valamint az utána következő Mečiar-kor- szak minek az eredménye volt? Az akkori politikusok idealizmusa, tapasztalatlansága okozta, hogy a demokratikus erők 1992-ben elveszítették a választásokat?

Szerintem ezt az ország felkészületlensége okozta. Én néha emlékeztetem az újságírókat, hogy hogyan viselkedtek

1991-ben, amikor Vladimír Me- čiart leváltotta a VPN a kormányfői posztról. Az egész problémát Mečiarral ugyanis az váltotta ki, hogy ő szlovák kormányfőként úgy döntött, hogy a Szlovákiát érintő ügyekben egyedül fog dönteni, pedig a VPN soraiban - amely őt jelölte - számos akkor jelentősebb funkcióval bíró ember is volt, például a szlovák parlament elnöke, a föderális parlament elnöke, a föderális kormány elnöke, valójában az „elnökök” közül neki volt a legkisebb hatalma. Felette állt még Fedor Gál, a VPN elnöke is. Törvényszerűen összeütközésbe került tehát az őt jelölő párttal. A későbbi évek megmutatták, hogy csak akkor képes irányítani az eseményeket, ha ő az egyszemélyes döntéshozó. Mečiart tehát már 1991-ben „megismertük”, de azok, akik valóban megismerték őt 1992-ben, nem jutottak be a parlamentbe. Az 1992-es vereséghez biztosan hozzájárult a Mečiarral konfliktusba kerülő politikusok tapasztalatlanság is, de úgy vélem, hogy csodálatot érdemelnek azért, hogy képesek voltak szembeszállni szinte az egész társadalommal, a közvéleménnyel, mivel meg voltak győződve arról, hogy Mečiar kormányzási stílusa elfogadhatatlan, veszélyes az országra nézve. Ez a későbbi években be is igazolódott.

Az 1989-es vezetők közül hány embernek volt konkrét elképzelése a változás céljáról? Hányán akarták, hogy a kapitalista piacgazdaságon alapuló plurális társadalom jöjjön létre többpárti politikai rendszerrel?

Kezdetben nagyon egyszerű

volt egyetértésre jutni abban, hogy mi az, amit nem akarunk, hogy 'folytatódjon. A másik pólust, vagyis azt, hogy mit akarunk, nagyon kevesen tudták pontosan. Az emberek többsége 1989-ben nem tudta volna pontosan elmondani, hogy mit is akar. A tereken tüntetők többsége nem tudta elképzelni, hogy mit jelent a felelősségvállalás az életünkért a szocialista rendszer „mentőhálója” nélkül, amikor mindenkinek volt munkája, valamilyen szinten mindenkiről gondoskodott az állam, nem voltak hajléktalanok, nem kellett naponta életbevágó döntéseket hozni. Ilyen tapasztalatai senkinek sem voltak. Az új helyzettel nagyon nehéz volt kibékülnie elsősorban az idősebb korosztálynak, amely nagyon kevéssé volt erre felkészülve. Azt is nagyon kevesen tudták elképzelni, hogy hogyan néz majd ki az új rendszer működő változata, azt azonban talán még kevesebben tudták, hogy hogyan jutunk el odáig. Nemcsak azért, mert rengeteg szabályt kellett megváltoztatni, hanem azért is, mert ugyanazokkal az emberekkel dolgoztunk, akiknek meg kellett változtatni a gondolkodását.

Hogyan értékeli, sikeres volt az átmenet? Sikerült kialakítani az akkor elképzelt működő társadalmat?

Szerintem még nem sikerült, de éppen Mečiar példája mutatja, hogy a társadalom szinuszgörbe mentén fejlődik. 1991-ben még az emberek többsége nem ismerte fel Mečiar valódi arcát, 1998-ban már igen. Igaz, hogy 2006-ban jött egy újabb, rafináltabb demagóg hullám, és újra eltart majd egy ideig, amíg az emberek ezt kiismerik. Az elmúlt 20 év azt mutatja, hogy amikor kenyértörésre került sor, az emberek jól döntöttek. Ami miatt azonban jelenleg csalódott vagyok, az az, hogy a politikusok szakmai színvonala - hiszen politikusnak, képviselőnek lenni szakma, nagyon komoly, bonyolult szakma - kevés kivételtől eltekintve nagyon alacsony. Sok ember csak azért kezd politizálni, hogy saját maga érdekeit biztosítsa, megfeledkezik arról, hogy a választóinak kell elszámolnia, és az embereket kell képviselnie az ország irányítása során. Ha a parlamentet nézzük, akkor ezt a képviselőknek mindössze 9-10 százaléka tudatosítja, ami egy őrület.

A politikai elit fejlődése tehát elmarad a várakozásaitól?

Sajnos nem is beszélhetünk fejlődésről, néha úgy érzem, mintha egyre rosszabb lenne a helyzet.

Mi okozza ezt? A pártok kontraszelekciója, a kiválasztási rendszerük, a pártok vezetői?

Bármennyire is elégedetlenek vagyunk a már valamilyen múlttal rendelkező pártokkal, és most nem a Szlovák Nemzeti Pártra gondolok, hanem olyan pártokra, amelyeknek van programjuk, tehát azokban a pártokban, amelyek már legalább két választási ciklust megéltek, találhatóak olyan emberek, akik átestek bizonyos fejlődésen. Tudják, hogy a politikusoknak óriási a felelősségük, mégis úgy irányítják az országot, ahogyan azt sohasem tennék saját cégükkel, családjukkal.

Ha valaki 1989-ben azt mondta volna, hogy az Európai Uniónak csak 2004-ben válunk tagjává, csalódott lett volna?

Ha az Európai Unió alatt nem azt értem, hogy egyenrangú partnernek tekint bennünket a nyugat, akkor 1989-ben nem is tudtam, hogy mit jelent az Európai Unió. Nem tudom, mit válaszoltam volna erre a kérdésre.

Akkor úgy kérdezem, hogy ha 1989-ben valaki azt mondja, hogy még 20 év múlva sem érjük el Ausztria színvonalát, akkor mit mondott volna?

Én 1989-ben nem hittem, hogy gyorsan beérjük Ausztriát.

De sokan ezt hitték.

Ausztria is elég rossz gazdasági helyzetben volt a háború után, ők sem egy-két év alatt jutottak el a mai szintjükre. Mindent meg lehet oldani, de nem azonnal. Úgy vélem, hogy elég sok kitérőt tettünk, ami nehezítette az utunkat, másrészt azonban tudom, hogy nem lehet pontosan megtervezni a fejlődési útvonalat. Vannak emberek, akik előre látják, hogy az ország milyen hibákat fog elkövetni, és ezt nagyon sajnálják, de bizonyos hibákat nem lehet elkerülni. A gyereket sem lehet anélkül megtanítani úszni, hogy néhányat ne kortyoljon a medence vizéből. A társadalomnak magának kell megoldania bizonyos problémákat.

A politikai elitről eléggé lesújtó véleménnyel van. Hogyan értékeli a társadalmat magát? Sikerült kiépíteni egy polgári társadalmat?

Szlovákia az elmúlt 20 évben több alkalommal is bizonyította, hogy képes fejlett polgári társadalomként viselkedni. A polgári hozzáállás mindig akkor lépett működésbe, amikor az ország nagyon különös helyzetbe került. Ilyen esetben a normális emberek fel tudták emelni a szavukat, és képesek voltak fordítani az ország fejlődésének irányán. Szerintem jelenleg a társadalom legnagyobb problémája, hogy biztonságban tudjuk-e érezni magunkat, hogy jogállamban élünk- e, és ezek olyan alapvető dolgok, amelyek nélkül a társadalom nem tud működni. Ha ezt a biztonságot nem tudjuk megteremteni a következő négy évben, akkor nagyon nehéz lesz társadalmat építeni. Én a legnagyobb problémának most a bíróságok, az igazságszolgáltatás helyzetét tartom.

Szlovákiában szinte minden választás létfontosságú volt eddig. Hogyan látja, mikor lesznek olyan választások, Jrogy a választó szempontjábóÉpteinte mindegy lesz, hogy a jobboldali vagy a baloldali blokk győz-e? Mikor érjük el, hogy alapvető értékekben nem lesz különbség a két oldal között?

Akkor érjük majd el, amikor mi mindannyian, minden polgár, és az újságírók főleg, olyan érzékenyek leszünk az alapjogok áthágására, hogy ez lehetetlen lesz. Akkor alapvetően valóban mindegy lesz, hogy melyik oldal győz, még akkor is, ha jobboldali beállítottságúként kicsit elégedetlen leszek a baloldali kormánnyal, de nem fogok attól tartani, hogy lebontja az egész addigi rendszert.