Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)

2010-11-19 / 266. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 19. Sport 23 Székesfehérváron meglepően kevés - alig háromezer - néző volt kíváncsi a magyar válogatott évzáró meccsére. A találkozó látványos játékot és két gólt hozott. Magyarország-Litvánia 2:0 - egymás után négy mérkőzést megnyert a magyar labdarúgó-válogatott, 1986 óta először Őszi bizonyítvány: majdnem színjeles! Négy meccs, négy győze­lem - ilyen sorozattal zárta az évet a magyar váloga­tott. Örüljünk, mert végre van minek. GAZDAG JÓZSEF Örömünk nem nagy öröm. Csak kis, óvatos, mondhatni sze­líd öröm. De már az is valami. A szeptemberi, stockholmi gyáva alibifoci után nem hittük volna, hogy idén még örülni is fogunk a magyar válogatottnak. S lám. 1986 óta először fordult elő, hogy a magyar csapat egymás után négy mérkőzését megnyerte. Igaz, akkor a négy skalp közül az egyik a braziloké volt (3:0 a Nép­stadionban), de a jelenlegi széria sem lebecsülendő, négy meccsen 14 rúgott góllal: Moldova 2:1, San Marino 8:0, Finnország 2:1, Lit­vánia 2:0. Persze, az lenne az igazi, ha va­lamivel magasabban jegyzett vá­logatottak ellen is hasonló soroza­tokat jegyezhetnénk. Tavaly ősszel egymás után három hazai meccsünket is elveszítettük erő­sebb ellenfelekkel szemben (Ro­mánia 0:1, Svédország 1:2, Por­tugália 0:1), s ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mi volt az áb­ra nyáron, amikor a világ élvona­lába tartozó csapatok akadtak utunkba (Németország 0:3, Hol­landia 1:6, Anglia 1:2, Svédor­szág 0:2). Ezért kell csendeseb­ben vigadnunk. De amit a litvánok elleni évzá­rón láttunk, az nem volt rossz. Egyáltalán nem. A korábbi meccseken hiányoltuk a sallang­mentes védőmunkát? Most precí­zen működött a szűrő, a litvánok egyszer sem jutottak el helyzetig. Hiányoltuk a vállalkozó kedvet? A litvánok ellen 30 magyar lövési kísérletet jegyezhettünk fel. Hiá­nyoltuk a leleményességet? Most végre fifikás megoldásokat is lát­hattunk, Dzsudzsák olykor sa­rokkal passzolt, olykor pedig a technikailag nehezen kivitelezhe­tő, ám annál látványosabb rabo- nával színesítette a játékot (a ra- bona olyan passz vagy lövés, ami­kor váratlanul a támaszkodó láb mögül, hátulról rúgjuk meg a labdát). Színjelesre értékelnénk a szer­dai teljesítményt, ha nem lett vol­na az a rengeteg kihagyott hely­zet. Priskin Tamás egymaga tíz perc alatt mesternégyest szerez­hetett volna; azokat a ziccereket a kapu torkában állva vélhetően nehezebb volt kihagyni, mint be­rúgni. Pedig tavasszal a hollandok ellen jó esetben is egy-két hely­zetből kell a maximumot kihoz­nunk, ott nem lesz ennyi javítási lehetőség. Summa summárum: ezen az őszön végre focizni is láttuk a ma­gyar válogatottat. S ez több, mint amit vártunk. Magyarország U21-Szlovákia U21 0:0 - Filip Kiss volt a tatabányai mérkőzés legjobbja, a magyarok csak kapufáig jutottak Csallóközi csapatkapitánnyal álltak ki a szlovák U21-esek Filip Kiss (jobbra) párharca a honvédos Hidi Patrikkal ÚJ SZÓ-HÍR A magyar U21-es válogatott előkészületi mérkőzésen 0:0-s döntetlent játszott Szlovákiával. A tatabányai meccsen magyar részről se gólt, se gólhelyzetet, se kiugró teljesítményt nem jegyez­hettünk fel - csupán a kapus, Gu- lácsi Péter (Tranmere) hozta a szokott formáját, és mutatott be néhány bravúros védést a hajrá­ban, Simon Ádám (Haladás) egy­szer a felső lécet találta el, Bódi Ádámnak (Debrecen) pedig volt néhány jó cselsorozata. Ez azon­ban kevés. Komán Vladimir és Németh Krisztián nélkül mintha hiányoz­na ebből az utánpótláscsapatból minden furfang és csibészség: a jelenlegi U21-esek között nem lát­tunk gyors gondolkodású, a meccset eldönteni tudó, kreatív futballistákat. Többet vártunk Fu- tács Márkótól is, a 196 centi ma­gas csatár - akit a Werder Bremen a Bundesliga II-ben szereplő In- golstadtba küldött kölcsönjátékra - nehézkesen mozgott, s egyszer sem került helyzetbe. A magyar U21-es csapat utóbbi öt mérkőzé­sén képtelen volt betalálni az el­lenfeleknek: Magyarország U21-Wales U21 0:1 Magyarország U21-Boszni a U21 0:0 Magyarország U21-Montenegró U21 0:2 Szlovénia U21-Magyarország U21 1:0 Magyarország U21-Szlovákia U21 0:0 A szlovákoknál akadt két olyan játékos, aki teljesítményé­vel kiemelkedett a mezőnyből: a Nürnberg agilis támadója, Ró­bert Mák, valamint a dunaszer- dahelyi születésű, s jelenleg a pozsonyi Slovanban futballozó Filip Kiss (nevét az ő kérésére ír­juk így). Tatabányán éppen Kiss viselte a szlovák U21-es váloga­tott csapatkapitányi karszalag­ját. „Filip óriási tehetség, nagyon szerettem volna, ha Zsolnán folytatja pályafutását, de sajnos nem sikerült megegyeznünk a Slovan tulajdonosával” - árulta el lapunknak (folyékony ma­gyarsággal) Jozef Antošík zsol­nai klubelnök, a Szlovák Labda­rúgó-szövetség újonnan kineve­zett alelnöke, aki a helyszínen tekintette meg az U21-esek mér­kőzését. Érdekesség: a szlovák U21-es válogatott két és fél éve nem ka­pott ki idegenbeli mérkőzésen: lzlandU21-Szlovákia U21 (Eb-sei.) 1:1 Norvégia U21-Szlovákia U21 (Eb-sel.) 2:2 Szerbia U21 -Szlovákia U21 (Eb-sel.) 1:2 Ciprus U21 -Szlovákia U21 (Eb-sel.) 0:1 Törökország U21-Szlovákia U21 0:1 Horvátország U21-Szlovákia U21 (Eb-sel.) 1:1 Magyarország U21-Szlovákia U21 0:0 (gazdag) Újoncok a pályán, veteránok a lelátón: Tatabányán Dunai Antalt, Mé­szöly Kálmánt, Mészöly Gézát, Kovács Zoltánt, Hrutka Jánost és Ladi­slav Jurkemikot is felfedeztük a tribünön (Somogyi Tibor felvételei) SPORTMENÜ ■ Labdarúgás CORGOŇ LIGA, 17. forduló -18.00: Senica-Zilina yaiék- vezető: Pavlik). NB 1,15. forduló -17.00: Kaposvár-Győr (Solymosi); 19.00: Honvéd-Siófok (Andó-Szabó). ■ Jégkorong SL0VNAFT EXTRALIGA, 26. forduló -17.00: Poprad- Zvolen, Martin-Nitra, Banská Bystrica-Slovan; 17.30: Trenčín-Žilina; 18.00: Skalica-Košice. ■ Tenisz RITR0 SLOVAK OPEN - női és férfi torna, Pozsony - 11.00 (NTC-csarnok). ■ Kézilabda FÉRFI EXTRALIGA, 13. forduló - 18.00: Hlohovec- Košice. ■ Röplabda NŐI KÖZÉP-EURÚPAI LIGA-19.00: Doprastav-Rijeka. EREDMÉNYEK ■ Jégkorong NHL: New York Islanders-Tampa Bay 2:4, New York Ran- gers-Boston 2:3- Gáborík (R) 1+0, Pittsburgh- Vancou­ver 3:1, Washlngton-Buffalo 4:2, Carolina-Ottawa 7:1, Atlanta-Florida 1:2, Detroit-St. Louis 7:3 - Halak (S) vé­gig védett, Minnesota-Anaheim 2:1 - hosszabbítás után, Colorado-San Jose 4:3 -Budaj (C) végig védett, Calga- ry-Phoenix 1:3, Edmonton-Chicago 0:5 - Hossa (Ch) 0+1, Los Angeles-Columbus 3:5 - Handzuš (LA) 1 tO. ■ Kosárlabda NBA: MiamEPboenix 123:96, Philadelphia-Toronto 86:94, Boston-Washington 114:83, Detroit-Los Angeles Lakers 90:103, New Orleans-Dallas 99:97, Minnesota- Los Angeles Clippers 113:111, Oklahoma-Houston 116:99, Utah-New Jersey 98:88, Sacramento-New York 106:113, San Antonio-Chicago 103:94. NŰI EUROPA KUPA, 3. forduló, L csoport: Szeged-Sinl- Katelijne-Waver (belga) 76:61. ■ Kézilabda FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, C csoport, 5. forduló: Cse- hovszki Medvegyl (orosz)-Szeged 25:26 (12:10) ■ Tenisz RITR0 SLOVAK OPEN, Pozsony - női torna, 2. forduló: Rogyinova (orosz, 2.)-K. Kuíová (szlovák) 6:2,6:1; Z. Kuóová (szlovák, 5.)-Butkovská (szlovák) 6:2,5:7,7:5; Barthel (német, 8.)-Wienerová (szlovák) 6:1,6:3. Ferii torna, második forduló: Kudriavcev (orosz)-Meí(f (szlovák) 6:4,6:2; Koubek (osztrák)-Lacko (szlovák, 5.) 6:4,7:6. ■ Sportfogadás A KENŐ tegnapi nyerőszámai: 3.17,19,20,23,32,33, 34,36,41,45,49,53,54,63,65,71,77,78,80. Kenő Plusz-szám: 49. SPORT A KÉPERNYŐN DUNA - 19.00: Videoton- Újpest NB I-es labdarúgó­mérkőzés (élő) DIGI SPORT (szlovák) - 17.55: Senica-Žilina foci Corgoň Liga-meccs (élő) STV 3 - 14.55: Ufa-Minsk hoki KHL-mérkőzés (élő) 17.55: Hlohovec-Košice fér­fi kézüabda extraliga-mér- kőzés (élő) SPORT 1 (cseh) - 17.45: B. Bystrica-Slovan jégkorong extraliga-mérkőzés (élő) NOVA SPORT - 13.55: Omszk-Jaroszlavl jégkorong KHL-mérkőzés (élő) 18.05: Bohemians 1905- Plzeň labdarúgó Gambrinus Liga-mérkőzés (élő) 1.35: Buffalo-Los Angeles NHL-mérkőzés (élő) Péntek, november 19. Hoki extraliga: 3270. Poprad- Zvolen 1,7-4,3 -3,34-1,25-1,9 -1,13; 3271. Martin-Nitra 1,6-4,4-3,74- 1,2-2-1,12; 3272. B. Byst­rica-Slovan 2-4-2,67-1,37­1.6- 1,15; 3273. Trenčín­Žilina 1,62-4,4-3,63-1,21-1,9 9-1,12; 3274. Skalica-Košice 2.7- 4,1-1,98-1,63-1,37-1,14.

Next

/
Thumbnails
Contents