Új Szó, 2010. november (63. évfolyam, 252-275. szám)
2010-11-03 / 253. szám, szerda
8 Külföld ÚJ SZÓ 2010. NOVEMBER 3. www.ujszo.com Félidős választások - biztosra vehető a republikánus előretörés - minél kevesebb központi kormányzatot akar az új mozgalom Átrajzolják a politikai erőviszonyokat Sarah Palin a Tea Party mozgalom kedvence lett (TASR/AP-felvétel RÖVIDEN Rendhagyó katonai paktum London. Átfogó katonai együttműködési megállapodást írt alá tegnap Londonban David Cameron brit miniszterelnök és Nicolas Sarkozy francia államfő. A szakértők által az utóbbi évszázad egyik legjelentősebb védelmi megállapodásának tartott egyezmény kiterjed a két ország atomütőerejének közös karbantartására és fejlesztésére is. A brit sajtó ugyanakkor fanyalogva fogadta az együttműködési terveket. Egyes lapok szerint „még majd ahhoz is francia engedély kell”, hogy Nagy-Britan- nia megvédhesse a Falkland- szigeteket „az argentinok francia rakétáitól”. (MTI) Orbánék ellen tüntettek Budapest. Több ezren vettek részt tegnap este a magyar fővárosban a Gyurcsány Ferenc egykori kormányfő által összehívott Fidesz-ellenes tüntetésen. A hivatalosan a Magyar Demokratikus Charta által jegyzett demonstráción az Alkotmánybíróságjogköre- it csorbító, Lázár János Fi- desz-frakcióvezető által benyújtott tervezet ellen tiltakoztak. Ma a Lehet Más a Politika (LMP) fog tüntetni a Fidesz tervezett változtatása ellen, melyről első olvasatban tegnap este lapzártánk után is vitáztak még a képviselők. A kétharmados többséget igényelő tervezetet várhatóan ma szavazzák meg. (nol) Elutasították Washingtont Peking. A kínai kormány elutasította tegnap azt a javaslatot, hogy a Kína és Japán közötti szigetvita rendezésébe bekapcsolódjon az USA is. Kína és Japán az utóbbi évek legsúlyosabb válságát éli a szigetvita miatt. A kapcsolatok azután romlottak meg, hogy a japán parti őrség szeptember 7-én elfogott egy kínai halászhajót a Kelet-kínai-tenge- ren lévő, vitatott hovatartozá- sú Tiaojü-(japánul Szenka- kujszigetek közelében, és a hajó kapitányát több mint két hétenátfogva tartotta. (MTI) Újabb hajsza Mladics után Belgrád. Újabb akciót hajtottak végre tegnap Szerbiában a Ratko Mladics volt boszniai szerb főparancsnok elleni nyomozás keretében. A rendőrség két helyszínre szállt ki Belgrádban, és átkutattak egy üdülőfaluként üzemelő skanzent is. Két hét múlva ismét Belgrádba látogat Serge Brammertz, a hágai törvényszék főügyésze, hogy tájékozódjon a Mladics és Goran Hadzic, a horvátországi szerbekegykori vezetője utáni nyomozás állásáról. Ä szerb kormány a múlt héten 10 millió euróra emelte a Mladics fejére kitűzött vérdíjat. (MTI) Washington. Először a nyolc keleti parti államban nyíltak meg a szavazóhelyiségek, helyi idő szerint kedd reggel 6, közép-európai szerint 11 órakor. A legutolsó előrejelzések is megerősítették a hetek óta tartó tendenciát: a republikánusok 45-70 helyet nyerhetnek el a demokratáktól a képviselőházban, és legalább tízet a felsőházban. ÖSSZEFOGLALÓ A négyéves elnöki ciklus közepén a választókmind a 435 képviselői mandátumról, valamint a hatéves mandátummal bíró száz sze- nátori hely harmadáról döntöttek. Harminchét szövetségi állam (és két amerikai terület) kormányzót is választott, és alsóbb szinteken is lecseréli tisztségviselőit, valamint az állami kongresszusok tagjait. Több városban a polgármester személyéről is dönteni kellett. Továbbá kb. száz kérdésben tartottak népszavazást, állami szintű adókról és törvényekről, Kaliforniában például arról, hogy legalizálják-e a marihuánát. Nyomulnak a teások A félidős választásokjelentősége nem akkora, mint az elnökválasztásoké, de jelzik: mennyire elfogadott az elnöki ciklus félidejéhez érkezett államfő személye és politikája. Sok amerikait csalódással tölt el a kormányzat gazdaságpolitikai irányvonala, s ebből főleg a jobboldali populista Tea Party mozgalom profitálhat. Az elkövetkező hónapokra átírhatja, kiszámíthatada- nabbá teheti az amerikai politikai erőviszonyokat, hogy a Tea Party akár több tucatnyi támogatóját is bejuttathatja a Kongresszusba. EzÖSSZEFOGLALÓ Berlin. Európai szintű biztonsági intézkedéseket kezdeményez a német belügyminiszter, miután a bonni repülőtéren is „átment” egy Jemenből érkezett és Angliába tartó csomag, amely robbanószert tartalmazott. Thomas de Maiziere ezt azután közölte, hogy hétfőn este fölkereste a szóban forgó repülőteret. Javaslatát az uniós belügyminiszterek jövő héten esedékes tanácskozásán fogja hivatalosan előterjeszteni. Acél a biztonsági intézkedések és folyamatok európai szintű összehangolása. Berlin egyúttal fontolóra vette a légi úton továbbított teherszállítmányok ellenőrzésének szigorítását. Már létre is jött egy munkacsoport, amely a külügyi, a belügyi és a közlekedési tárca, valamint a belbiztonsági szolgálatok képviselőiből áll. A csoport egyebek között megvizsgálja, szükség van-e esetleg további országokból érkező teherszállítmányok fogadásának megtiltására. A múlt heti eset nyomán a német hatóságok megvonták a leszállási engedélyt az összes, Jemenből érkező járattól. A döntésre a jemeni kormány csalódással reagált, „kollektív és logikátian büntetésnek” nevezve a német intézkedést. Nézel a jelenleg harmadiklegnagyobb támogatottsággal bíró politikai erő törvényhozási tényezővé is válik. Vissza az alapító atyákhoz A Tea Party elnevezés az amerikai szabadságharc korát idézi. Az 1773-as „bostoni teadélutánra” utal, amikor indiánnak öltözött hazafiak a tengerbe szórták a Boston kikötőjében horgonyzó angol hajók tearakományát. A gyarmatok lázadó lakossága így adott hangot annak, hogy nem kíván tovább adózni parlamenti képviselet nélkül. És sokban a XVIII. századra emlékeztetnek a mozgalom alapelvei is: minél kevesebb központi kormányzatot, központi adót. Az alapító atyák nem gondoskodó államként találták ki Amerikát - mondják. A társadalombiztosítástól a munkanélküli-segélyig - a csaknem 10 százalékos munkanélküliség mellett- minden szociális juttametország és az USA mellett Nagy- Britannia, majd Kanada, s utána Hollandia is tilalmi intézkedéseket léptetett életbe a Jemenből kiinduló légiközlekedés terén. Ily módon már öt ország szigorította a légi közlekedési biztonsági intézkedéseket. Barack Obama amerikai elnök még a múlt pénteken rendkívüli sajtóértekezleten jelentette be, hogyrobbanóanyagottartalmazott az a két, Jemenből az USA-ba küldött csomag, amelyet Duhajban, illetve az angliai Birminghamben tartóztattak fel a hatóságok. Obama szerint a két chicagói zsinagógának szánt küldemény mögött valószínűleg az al-Kaida jemeni szárnya áll. A terroristák a robbanóanyagot a Duhajban és Birminghamben lefoglalt nyomtatók festéktartályába rejtették, és szállítótást eltörölnének az 1300 milliárd dolláros szövetségi államháztartási hiány lefaragása érdekében. A Bloomberg szerint a teások kétharmada a deficit csökkentése érdekében lemondana az utak és a hidak felújításáról, valamint a súlyos népbetegségek ellenszerének kutatásáról is. A gyakran maradi és szélsőséges gyülekezetnek tekintett mozgalom még kétéves sincs, de már hét szenátorjelöltet és csaknem háromtucatnyi képviselőaspiránst tudott felsorakoztatni a tegnapi megmérettetéshez. Amy Kremer, a mozgalom egyik legbefolyásosabb szervezete, a Tea Party Express elnöke a a CNN-nek kijelentette: „Mi nem vagyunk szélsőségesek. Mi képviseljük a fősodorbeli Amerikát.” Már Bushis sokvolt nekik A mozgalom „alapító anyjának” Mary Rakovich munkanélküli augépeket akartak megsemmisíteni. A megkísérelt terrortámadás fő gyanúsítottja az al-Kaida Jemenben rejtőzködő szaúdi bombakészítője, Hasszán al-Asszíri. Közben az ABC amerikai televízió kormányzati forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az al- Kaida már szeptemberben tesztelte egy USA elleni, légi szállítmány útján történő terrortámadás lehetőségét. Úgy, hogy háztartási cikkeket, vallási tárgyú könyveket, valamint egy számítógépes CD-t küldött Jemenből légi úton egy chicagói címre. A feladó egy, az al-Kai- dával kapcsolatban álló személy volt. A szervezet azt kívánta kideríteni, vajon a szállítmány átjut-e az amerikai biztonsági ellenőrzésen. A televízió értesülése szerint a küldeményt a hatóságok felfedezték és átvizsgálták. (MTI, ú) tómémököt tartják, aki 2009 elején kezdett tütakozni a frissen elnökké választott Barack Obama egészségügyi reformja ellen a floridai Fort Myersben. A tiltakozást a másik alapító, Rick Santelli üzleti szerkesztő tette országossá azzal, hogy a CNBC tévécsatornán 2009. február 19-én élő adásban fakadt ki a bajbajutott ingadantulajdonosok megsegítése ellen. Javasolta, hogy júniusban Chicagóban tartsanak tiltakozó teapartit. A mozgalom az internetes közösségi portálok segítségével hólabdaként növekedett. Elfogadott vezetője és egységes szervezete azóta sincs, de erejét a leglátványosabban talán 2010. augusztus 28-án mutatta meg, amikor Glenn Beck, a jobboldali Fox News műsorvezetője több százezer embert csábított fel Washingtonba, hogy az Obama-féle szocializmus ellen tiltakozzanak. Egyébként a Tea Party, amelyMT1-ÖSSZEFOGLALÓ Athén. Öt levélbomba robbant tegnap a görög fővárosban. Három csomagot a rendőrség tűzszerészei robbantottak fel, két robbanószer- kezet pedig magától lépett működésbe. A kisebb detonációk sérüléseket nem okoztak. Az első robbanás délelőtt történt Svájc athéni nagykövetségén, a személyzet hajította az épület udvarára a gyanús csomagot. Szinte ezzel egy időben Athén egyik külvárosában rálőttek két járőröző rendőrre, de egyikük sem sebesült meg. Nem sokkal kének már a Bush-féle mentőcsomag is sok volt, első körben a mérsékelt republikánus politikusokat vette célkeresztjébe, akiket a szenátorjelöltségért vívott előválasztások során Alaszka, Colorado, Delaware, Florida, Kentucky, Nevada és Utah államban is le tudott győzni. Bőkezű nagytőkések Noha aluról szerveződő mozgalomnak mondja magát, a Tea Party sohasem nőhette volna ki magát meghatározó politikai erővé befolyásos konzervatív nagytőkések - így a Koch-fívérek, Charles és David - bőkezű, de diszkrét támogatása nélkül. Rupert Murdoch ausztrál-amerikai médiamágnás folyamatos megjelenést és díjazást biztosít a mozgalom első számú kedvencének, Sarah Pa- linnek, aki a múlt hét óta félhivatalosan a teások 2012-es elnöki önjelöltje. Maga Obama elnök szeptemberben azt mondta, a Tea Party mögött „hagyományos, nagyon nagy hatalmú, különleges érdekeket képviselő lobbicsoportok állnak, nagyon konzervatív iparágak”, valamint olyan erők, amelyek ellenzik a munkavédelmet, a környezetvédelmet és a megújuló energiaforrásokat. Irányvonal nélkül A Gallup szerint a teások 49 százaléka republikánus, 8 százaléka demokrata érzelmű, 43 százaléka pedig független. A Tea Party-cso- portoknagy része nem is tudja, milyen politikai irányt vegyen: jobbra tolja-e a republikánus pártot, vagy pedig lépjen fel önálló erőként. De bárhogyan is alakuljanak a dolgok, az biztos: 2012-ig olyan erő marad, amely befolyást gyakorolhat a következő elnökválasztás kimenetelére is. (MTI, ú) sőbb a bolgár nagykövetség is riasztotta a rendőrséget: azért lettek figyelmesek egy levélre, mert a fémdetektor jelzett, amikor megvizsgálták. Ezt a küldeményt az épület előtt a rendőrök robbantották fel. Hasonló levelet kapott még a német, a chilei és az orosz nagykövetség is. Előző nap, hétfőn a hatóságoknak sikerült meghiúsítaniuk egy levélbomba-támadássorozatot. Ä küldeményeket Nicolas Sarkozy francia elnöknek s a mexikói, holland és belga nagykövetnek címezték az elkövetők, valószínűleg helyi szélsőbalos anarchisták. POLITIKAI BOTRÁNY Berlusconi ezt is megússza Róma. Süvio Berlusconi olasz kormányfő tegnap ismét hű volt önmagához: a legutóbbi botrányával kapcsolatban kifejtette: „Jobb, ha a csinos nők tetszenek, mint a melegek.” Arra reagált, hogy szombaton ellenzéki képviselők a lemondását követelték, mivel a Corriere della Sera megírta: Berlusconi egy lopásért őrizetbe vett, akkor még kiskorú marokkói lány elengedését kérte a rendőrségtől. Ruby Robacora- zones a lap korábbi információi szerint többször járt a miniszter- elnök milánói villájában is. A lányt Berlusconi két barátja pénzzel csábította oda több más fiatal nővel együtt. A milánói ügyészség prostitúcióban segéd- kezés gyanújával indított nyomozást a két férfi ellen, de Berlusconi ellen nem indítottak nyomozást. (MTI) Eddig öt ország szigorította a légi közlekedési biztonsági intézkedéseket Áthatolt a német pajzson az al-Kaida Csomagbombát küldtek Merkelnek Berlin. Gyanús csomagot fedeztek fel tegnap délután a német kancellári hivatal postázójában. Sajtóforrások szerint a küldeményben lőpor volt, amelyet a rendőrség vízágyúval hatástalanított. A csomagot a UPS csomagküldő szolgálat kézbesítette, ugyanaz, amely a múlt héten Jemenben föladott és robbanószert tartalmazó csomagot továbbította egy angliai címre. A küldeményt Angela Merkel kancellárnak címezték, feladóként a görög gazdasági minisztérium szerepelt rajta. (MTI) Öt nagykövetség kapott tegnap levélbombát Robbanássorozat Athénban