Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)

2010-10-06 / 230. szám, szerda

4 Régió ÚJ SZÓ 2010. OKTÓBER 6. www.ujszo.com RENDŐRSÉGI NAPLÓ Bíróság előtt Nóta feltételezett gyilkosa Besztercebánya. A Besztercebányai Járásbíróság tegnap vádat emelt a 24 éves jánosi Milan Z. ellen. A férfit azzal vá­dolják, hogy 2009. február 20-án meggyilkolta az MFK Ri­mavská Sobota kapusedzőjét, Július Nótát. Az ügyész emellett tiltott fegyvertartás és fegyverkereskedelem bűncselek­ményére is kiterjesztette a vádindítványt. A főtárgyalást no­vember 16-ra tűzték ki. A gyilkos több késszúrást ejtett áldo­zata nyakán, fontos ereket vágva át. A szekértői vélemény szerint a sportember életét a gyors orvosi beavatkozás sem tudta volna megmenteni. A férfi ellen korábban már folyt el­járás lopás és kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények mi­att. Ha bebizonyosodik a bűnössége, Milan Z. 20-tól 25 évig teijedő szabadságvesztésre számíthat. (TASR) Súlyos buszbaleset 21 sérülttel Hontteszér (Hontianske Tesáre). Kamion és kirándulókat szállító autóbusz ütközött tegnap délben Hontteszér közelében (Korponai járás). A balesetnek 21 sérültje van. Az Ipolyság felől érkező kamiont egy 55 éves ólublói férfi vezette, a cseh idegen- forgalmi cég autóbuszával pedig 37 dél-koreai turista utazott a Magas-Tátrából Budapestre. Hogy elkerülje az ütközést, a busz­sofőr félrerántotta a kormányt, a jármű letért az úttestről és egy lakatlan háznak ütközött. A sérülteket az ipolysági kórházba szál­lították, egy gerincsérülést szenvedő turistát a nyitrai kórházba vittek. Egyik sofőr sem sérült meg. Az anyagi kár 30 ezer euróra tehető - közölte a besztercebányai Kerületi Rendőr-főkapitány­ság. (SITA) Kábítószer volt a cseheknél Lipótújvár (Liptovský Hrádok). Kábítószer előállítása és feltételezhető terjesztése miatt vett őrizetbe a rendőrség két cseh állampolgárt szombaton Lipótújváron. A 19 és 20 éves férfi cseh rendszámú Škoda Octaviáját járőrök állították meg. A kocsiból 25 gramm szárított és porított növény került elő, és szárított levelekkel teli 1,5 literes edényt is találtak a pótkerék helyére rejtve. Összesen 37 grammnyi azonosítatlan anyagot vetettek szakértői vizsgálat alá. A két férfi négytől tíz évig ter­jedő szabadságvesztésre számíthat, (ú) Apjára ütött, baltával Svedlér (Švedlár). Három évig terjedő szabadságvesztésre számíthat az a 15 éves fiú, aki még idén augusztusban baltá­val ütötte meg 62 éves apját. A férfit a kezén találta el a balta élével. A sértett hat héten belül gyógyuló sérüléseket szenve­dett. (TASR) Áram nélkül a Luník IX Kassa. Leállt az áramszolgáltatás a főként szociálisan hát­rányos helyzetű romák által lakott kassai Luník IX lakótele­pen. Szombaton ismeretlen tettesek feltörték a helyi transz­formátorállomást, és ellopták a rézkábeleket. A javítás 2-3 napig is eltarthat. Az iskolában, az óvodában és a boltokban tartalékgenerátorokkal biztosítják az áramot. (TASR) Gyalogost ütött el a teherautó Bélapataka (Valaská Belá). Halálos közlekedési baleset történt hétfő este a privigyei járásbeli Bélapataka községben. Egy teherautó sofőrje elütött egy gyalogost, aki az út bal olda­lán haladt. A férfi a helyszínen életét vesztette. A sofőr nem fogyasztott alkoholt. A baleset körülményeit a rendőrség vizs­gálja. (TASR) Füstmérgezést szenvedett az égő autóban Nagyszombat. Egy égő autó oltásához riasztották a nagy- szombati tűzoltókat tegnap reggel hat órakor. Az autónak valószínűleg az elektromos vezetéke gyulladt ki. A tűzoltók a lángoló kocsiból egy nőt mentettek ki, aki füstmérgezést szenvedett. A tűz keletkezésének okát vizsgálják. (TASR) Traktor ütötte el a kisfiút Kisdiós (Oreské). Elütött egy traktor egy hatéves kisfiút a sza- kolcai járásbeli Kisdiós településen. A fiú kéz-, láb-, és fejsérülése­ket szenvedett. A légi mentők a trencséni gyermekklinikára szállí­tották. (SITA) A Bodrogköz központjában 71, az Ung-vidéki városban 53 képviselőjelölt száll harcba a mandátumokért Királyhelmecen hat, Nagykaposon két polgármesterjelölt Királyhelmec/Nagykapos. Az idei önkormányzati válasz­tásokkor a Bodrogköz köz­pontjában hatan mérkőz­nek meg a polgármesteri posztért, a szomszédos Nagykaposon viszont csak két jelölt közül választhat­nak a szavazók. LECZO ZOLTÁN Míg Királyhelmecen a 2002-es voksoláskor még tizenhármán szálltak harcba a polgármesteri székért, a négy évvel ezelőtti vá­lasztáskor már „csupán” öten gondolták úgy, hogy képesek vezetni a Bodrogköz legnagyobb települését. (A hét korábbi indu­lóból 2006-ban ketten visszalép­tek a szavazás előtt - a szerk. megj.) A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint ebben az évben hatan mérkőznek meg egymással: a várost 2006-tól itányító Balog József, a főellen­őrként dolgozó Pataky Károly, a Bodrogközi és Ung-vidéki Kultu­rális Központot vezető, önkor­mányzati képviselői posztot is betöltő Zvolenský Gabriella, a városi rendőrség egykori pa­rancsnoka, Pető Péter, és Dako Csaba pedagógus. Pásztor Ist­vánt, a települést korábban 12 évig vezető polgármestert újra a jelöltek közt találjuk. A Magyar Koalíció Pártjának volt parla­menti képviselője három ciklu­son át tartó regnálása után két sikertelen választást tudhat ma­ga mögött: 2006-ban a városi hivatalt addig irányító Balog Jó­zsef több mint 400 szavazattal győzte le, 2002-ben pedig Nagy Dezső diadalmaskodott fölötte. Pataky Károly, Pető Péter és Zvolenský Gabriella korábban ugyancsak volt már polgármes­terjelölt. Nagy Dezső négy évvel ezelőtt a polgármesteri posztért nem szállt harcba, viszont az önkormányzati testületbe beke­rült, most a neve a képviselője­löltek listáján sem szerepel. A ki- rályhelmeci önkormányzati tes­tület tizenegy mandátumára 71 jelölt pályázik, az indulók több­sége valamelyik párt színeiben méretteti meg magát. Nagykaposon 2006-ban még öten jelöltették magukat pol­gármesternek, most a jelenlegi polgármester, Petrikán Péter ki­hívója Zdenko Berky helyi vál­lalkozó lesz. Petrikán, a szlovák alapiskola volt igazgatója négy évvel ezelőtt az Ung-vidéki vá­rost 16 évig irányító Bodnár Ti­bort győzte le, 2002-ben pedig a legtöbb szavazatot begyűjtve lett a képviselő-testület tagja. Zden­ko Berky néhány választási cik­lussal ezelőtt szintén harcba szállt már a polgármesteri poszt elnyeréséért, ám akkor párszáz szavazattal Bodnár Tibor meg­előzte őt. Nagykaposon idén no­vemberben 53 képviselőjelölt közül választhatnak a szavazók, közülük tizenketten lehetnek a testület tagjai. A legnagyobb sikere a városi parkban látható attrakciónak volt - ötezer darab földbe szúrt égő világított Utcára csalta az embereket a Fehér Éjszaka MARSOVSZKY MIKLÓS Kassa. Rengeteg embert von­zott a városba az első Nuit Blanche (Fehér Éjszaka) rendez­vény, mely október 2-án szomba­ton 19 órakor kezdődött. Hogy az első Fehér Éjszaka szervezőinek sikerült megmoz­gatniuk a kassaiakat, az már a maratón szobornál kiderült, ahol rengetegen kísérték figye­lemmel a maratoni láng meg­gyújtását. A szervezők 30 he­lyet jelöltek meg, melyet 19 és hajnal 2 óra között érdemes meglátogatni. Ezeken a ponto­kon különleges programok, előadások várták a közönséget. A legnagyobb sikere a városi parkban látható attrakciónak volt - az alkotók 5000 földbe szúrt égővel világítottak ki a parkot. A fedett uszoda falára vetített „savé our city” (mentsd meg a városodat) interaktív ins­tallációnak is nagy sikere volt. A hűvös éjszakában kellemes volt betérni a Kassai Állami Színházba, ahol Mira Gáberová kisfilmjeit vetítették, és látvá­Fényjáték a belváros szívében nyos volt az Aida cukrászda előtt érdekesen megvilágított fürdőkád körüli balett is. Némi hiányérzete támadhatott az (A szerző felvétele) embernek a Tesco üzletházban a vonalkód-leolvasó berendezé­sek koncertje hallatán, és a hús­termékek világító showja sem sikerült túl látványosra. Sok fia­tal alkohollal próbált küzdeni a hideg ellen, ami olykor kelle­metlen kocsmahangulatot te­remtett az egyes helyszíneken. Mások - olykor joggal - a dek­laráltan modem művészetekre összpontosító alkotások minő­ségét kritizálták. Az ötlet 2002-ben Párizsban született. Azóta több világvá­rosban is megszervezik a ren­dezvényt évente egyszer. Az eddig résztvevő városok (Brüsszel, Róma, Madrid, Riga, Bukarest, Szentpétervár) kidol­gozták a Nuit Blanche Europe chartát, melyben meghatároz­ták a szabályokat. így például azt, hogy a rendezvénynek in­gyenesnek kell lennie, valamint azt, hogy a Nuit Blanche a kor­társ művészeti ágakat részesíti előnyben. Mindent összevetve remek kezdeményezésről van szó, mely több odafigyeléssel ko­moly hagyománnyá válhat Kas­sán. Nézőkben nem lesz hiány, ami már az első próbálkozás során kiderült. Laciak: „Ha nem győzök, akkor is megtudom, hogy az emberek négy év elteltével mit gondolnak rólam" Szepsiben három ellenfele lesz a jelenlegi polgármesternek, Rozsnyón nincs koalíciós jelölt ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Rozsnyó/Szepsi. A vasárnap éj­félig leadott jelöltlisták számba­vétele után kiderült, összesen ki­lencen indulnak a járási székhely polgármesteri székéért. A képvise­lőségért is „túljelentkezés” van, 104-en adták lejelölőlapjukat. A jelenlegi polgármester ko­rábban többször is kijelentette, négy év polgármesterség után nem indul újra, orvosi praxisát folytatja tovább. Végül mégis meggondolta magát. „Elhatároz­tam, hogy indulok, mert nem aka­rok harc nélkül távozni. Míg sza­badságomat töltöttem, 800 támo­gató aláírást gyűjtöttek össze” - mondta Vladislav Laciak polgár- mester. Állítása szerint döntésé­nek nincs köze párttársa, Ján Babié indulásához, akit a Smer támogat. Laciak, mint mondta, azért indul függetlenként, mert a párt nem őt választotta jelöltjé­nek. „Ha nem győzök, akkor is megtudom, hogy az emberek négy év elteltével mit gondolnak rólam. Mostanra sok tapasztalatot szereztem, és sok mindent más­képp csinálnék, mint eddig” - val­lotta be Laciak. A kilenc induló közül négynek van esélye. A legnagyobb küzde­lem éppen Laciak és Babič között várható, de esélyes Ivan Kuhn és Karol Kováé is. A kormánykoalíció járási szervezeteinek Ivan Kuhn személyén kívül nincs más közös jelöltjük. Kuhnt a Konzervatív Polgári Párt indítja. Ján Vojtát a kommunista párt oldalhajtása, az Úsvit jelölte. A többi polgármes­terjelölt, Ondrej Bolaček, Erika Fi- liczká, Ladislav Gažík, Vladislav Laciak és Karol Kováé független­ként indul. Badin Viktort az MKP választotta ki, függetlenként in­dul. A képviselői székekre Juraj Dubovský, Várady Terézia, Ale­xander Turek, Árpád Kaveéanky és Dezider Bánes kivételével a je­lenlegi testület többi tagja pályá­zik. A mostani 19 képviselő he­lyett 16 ül majd a teremben. A104 jelölt közül legtöbben a Smer, a Híd és a Polgári Konzervatív Párt színeiben indulnak. A koalíciós pártok közül az SDKÚ-t csak ket­ten, a SaS-t négyen, a KDH-t pedig hatan képviselnék. 36 független jelölt van, az eddigi smeres és MKP-s képviselők közül többen is függetlenként indulnak. Szepsiben négyen mérkőznek meg a polgármesteri posztért, 57-en pedig a képviselőségért. A jelenlegi polgármestert, Zacharias Istvánt Jelöli az MKP, emellett az SDKU és a KDH is támogatja. Komoly ellenfele La­dislav Hudák lehet, akit egy szé­les koalíció, a HZD-KSS-SNS-S mer-SDSS-SDL-Roma Demok­raták Pártja-Polgárok Demokra­tikus Jogaiért Párt támogat. Cingeľ Zsuzsa a ROSA munkás­párt támogatásával indul, és ringbe száll Ladislav Zupko füg­getlen jelölt is. A választópolgá­rok 13 képviselőre szavazhat­nak. Bár a kisváros lakosainak száma meghaladja a 10 ezer főt, így 19 képviselője lehetne, a vá­rosvezetés a 13 fős létszám mel­lett döntött, (kov)

Next

/
Thumbnails
Contents