Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)
2010-10-04 / 228. szám, hétfő
Ta AUTO-MOTOR 2010. október 4-, hétfő __________________________________________ 14. évfolyam 39. szám Az autószalon búcsút intett a gazdasági válságnak, de igazolta azt is, hogy nem minden gyártónak tetszik az elektromos meghajtású autók által diktált jövő Párizs visszaültette trónjára a luxust és a fényűzést Párizs. Minden negatív mutató ellenére úgy tűnik, az autógyártók lassan búcsút mondanak a gazdasági válságnak és új, szebb jövőnek néznek elébe. Legalább is erre utalnak a párizsi kiállító-központ termei, amelyek múlt szombattól várják a látogatókat a világ minden tájáról. Európa egyik legnívósabb autószalonja megnyitotta kapuit, és az eseményről az Új Szó sem hiányzott. DEMECS PÉTER Míg a szalon kezdete előtt ismét felröppentek a hírek arról, hogy az új személyautók eladása Európában még mindig mínuszban van, a párizsi szalon mintha kiragadná a valóságból az odalátogatókat, egy olyan világot mutat be, amelyben a gazdasági válságról még nem is hallottak. Ellentétben például a tavalyi frankfurti autószalonnal, ahol a jelentős japán kiállítók túlnyomó többsége hiányzott - a Hondát és a Mitsubishit is beleértve -, a (SITA/TASR-felvételek) párizsi szalon kiállítóinak listája teljes. 20 ország összesen 300 kiállítója gyűlt össze Párizs szívében. Ötven premier volt a szalonon Bár olyan újdonság, amelyről kifejezetten Párizsban rántották volna le először a leplet, nem igen volt, a személyautók kategóriájában mégis 50 premiert könyvelhet el a szalon - s ez nem elhanyagolható szám, különösen akkor, ha egy részük először mutatkozott be Európában. A kis városi személyautók kategóriájában felsorakozott a Suzuki Swift, a Nissan Miera, a Hyundai ix20, a Chevrolet Aveo vagy a Toyota Verso-S. Aztán következett az újnak nevezett Volkswagen Passat, a Ford Mon- deo, vagy a luxus kategóriának számító négyajtós kupé, az Audi A7 Sportback, illetve a legnagyobb konkurense, a második generációs Mercedes CLS. A szupersportkocsik kategóriáját a Ferrari Aperta, vagy a Porsche minden idők leggyorsabb járgánya, a 911 GT2 RSA modell képviselte. Sarkozy is csodálta az autókat Természetesen a szalonon elsősorban a francia márkák kapták a legelőkelőbb és legnagyobb teret. A helyre elvégre szükség is volt, hiszen pénteken Nicolas Sarkozy francia államfő is ellátogatott a kiállításra, s mivel testőrein kívül több száz újságíró próbált a közelébe férkőzni, kész csoda volt, hogy az alig 170 centiméter magasságú államfő egyáltalán odafért a kiállított autók valamelyikéhez. A francia szalon is különös figyelmet szentelt az elektromos meghajtású gépkocsiknak, összesen 13 000 négyzetméteren csak környezetbarát modelleket sorakoztattak fel. A szebb és tisztább környezetért indított harcba a cseh Škoda is bekapcsolódott, s bemutatta az elektromos meghajtású Oc- taviát, melynek sorozatgyártása egyes források szerint viszont három éven belül elkezdődhetne, de az sem kizárt, hogy az elektromos meghajtást végül más modell is megkapja. A „zöld” autók koronázatlan királya Párizsban a Renault volt, a Fluence Z.E és a Kangoo Z.E modellekkel. Viszont megjelent a francia ikerpáros is, a Citroen C-Ze- ro ületve a Peugeot iOn. Mi újat hozott a kiállítás? Elsősorban megmutatta, milyen irányba halad majd az autógyártás a világon. Körülbelül négy évvel ezelőtt indult a környezet- barát, úgynevezett zöld autók érája. A zöld gépkocsikat sorra mutatták be az egyes gyártók, s úgymond egyfajta kötelességgé vált, hogy ilyen nívós szalonon mindenki, legalább egy zöld járgányt is kiállítson. Ez természetesen érezhető Párizsban is, másrészt viszont látni azt is, hogy nem minden gyártó hajlandó beadni derekát a környezetbarát megoldásoknak. A válság háttérbe szorul, a gyártók lassan jó eredményeket érnek el - főleg a kínai piacnak köszönhetően -, így a drága és luxus modellek sem hiányoznak. Látni, hogy ezektől az autóktól sem hajlandóak megválni, hiszen épp ezek hozzák házhoz a haszon jelentős részét. Az egyes kiállítótermekben már nem a zöld szín dominált, hanem a luxus és a fényűzés. Például a Mercedes az új CLS modelljével, az Audi az A7-el, de a Lamborghini és a Ferrari sem lógtak ki a sorból. A Bugatti bemutatta az új Veyront, amely a 430 km/órás sebességet is elérte. Ez is igazolja, hogy ismét visszatérnek az ökológiai szempontból nem éppen korrekt autók. A párizsi autószalon október 17-ig várja a látogatókat. Akorábbi évadnak egymillió látogatójavolt, s a szervezők bíznak benne, idén ezt a számot sikerül túlszárnyalni. Megfelelő idő a jelzáloghiteire Ha szeretné biztosítani magának és családjának a megfelelő lakáskörülményeket, most a legalkalmasabb. A gazdasági válság, amely két éven keresztül nyomta le az ingatlanárakat, lassan lecseng, az árcsökkenés megállt. A kedvező áraknak és a jelzáloghitelek rekordokat döntögető alacsony kamatlábainak köszönhetően, most ugyanazon az áron harmadával nagyobb lakást engedhet meg magának, mint 2008-ban. Ráadásul a VÚB Bank Fiexi jel- záloghitelével most több száz eurót takaríthat meg. Illeték nélkül, három napon belül Aki október végéig igényel Flexi jelzáloghitelt, a hitelnyújtási illetékre 100 százalékos engedményt kap. „Mindegy, hogy az ügyfél ingatlanvásárlásra kéri, vagy egy másik banknál felvett előnytelen hitelét szeretné letörleszteni vele, illetve szabad felhasználású hitelt igényel, mindenképpen megtakarít vele. 50 ezres nagyságrendű hitelnél ez a megtakarítás csaknem 400 eurót tesz ki," mondta Ľubica Foltánová, a VÚB Bank termékstratégája. A VÚB Bank most visszatért a 100 százalékos fedezésre, így a zálogba adott lakás értékének 100 százalékára ad jelzáloghiteit. Ház esetében a hitel elérheti az ingatlan értékének 90 százalékát. További újdonság, hogy a hitelkérelmet a beadás napjától számított három napon belül elbírálják. Ha például hétfőn folyamodik hitelért, az eredményt legkésőbb csütörtökön megtudja. „Ha késnénk az ügyintézéssel, az ügyfél számlájára kompenzációként 33 eurót utalunk át," tette hozzá Foltánová. Milyen díjszabást válasszunk? A jelzálog kamatai még sosem voitak ilyen alacsonyak, mint most. A közgazdászok feltételezik, hogy jövőre már növekedni fognak, mert várható az Európai Központi Bank kamatlábainak emelése. Ebből az okból érdemes legalább 5 évre fixációt kamatlábat kérni, amellyel az elkövetkező öt évre biztosítja a változatlan nagyságú törlesztőrészleteket. ,A kiválasztott ingatlan nélkül is A VÚB Bank abban az esetben is megoldást kínál, ha még nem választotta ki az ingatlant, de szeretné előnyére fordítani a jelenlegi alacsony kamatlábakat. Kérjen jelzálog-tanúsítványt. Az garantálja a kamatláb nagyságát az elkövetkező egy hónapra akkor is, ha a díjszabás azalatt növekedne. A tanúsítványon feltüntetik a hitei maximális nagyságát, amelyet a havi jövedelme alapján kaphat. Az ingatlan eladójának ezzel bizonyítani tudja, hogy a vásárláshoz elég pénz áll a rendelkezésére. A tanúsítvány kiadása díjmentes. A hitelbiztosítás Önt védi A jelzáloghitel hosszú távú kötelezettség, ezért arra is gondolni kell, hogyan lehetne elkerülni az esetleges gondokat, ha nem tudná törleszteni a hitel, mert Ön vagy a családja kedvezőtlen helyzetbe kerül. „Minden Flexi jelzáloghitel már a szerződéskötéskor biztosítható arra az esetre, ha törlesztésképtelenné válunk. Az ügyfél ezzel védett lesz hosszas betegszabadság, munkahelye elvesztésének, tartós rokkantság vagy elhalálozás esetén," mondta Foltánová. A hitelszerződés keretében egyúttal biztosíthatja az ingatlanját vagy a háztartását is. A törlesztés nem rémség A jelzáloghitel törlesztésétől nem kell félnie. A törlesztőrészleteket akár 30 évre is eloszthatja, és a futamidő alatt illeték nélkül visszatérítheti a teljes fennmaradó összeget vagy annak egy részét. A futamidő lejárta előtt minden évben egyszer, a hite! összegének 20 százalékát letöriesztheti vagy, amikor a hitel kamatlába megújul a teijes fennmaradó összeget. A Flexi jelzáloghitel esetében ráadásul bármikor megváltoztathatja a törlesztési futamidő hosszát, s ezzel a mindenkori lehetőségeihez igazíthatja a tör1 lesztőrészletek nagyságát. Részletes tájékoztatásért látogasson el a VÚB Bank bármelyik fiókjához vagy jeizálogközpontjába, illetve kattintson a www.flexihypoteka.sk honlapunkra vagy hívja a Kontakt telefonszolgálatot: 0850123 000. ( Í t I « RE 1010709