Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)
2010-10-27 / 248. szám, szerda
WJjA SZÜLŐFÖLDÜNK 2010. október 27., szerda 7. évfolyam, 41. szám Feliratok sokasága bizonyítja, hogy édes anyanyelvűnk használata terén van hová fejlődnünk Lúbizlak Titu, avagy ha ezt Kazinczy olvasná...! Kilencvenkét nap alatt huszonhárom és félezer kilométert megtéve az ország tizenhét járásának ötszáznegyven települését járta be a Diákhálózat huszonöt aktivistája, hogy felmérje, mennyire erősségünk az anyanyelvhasználat. Akadtak falvak, melyekbe az utolsó pillanatban érkeztek. LŐR1NCZ ADRIÁN A Fórum Kisebbségkutató Intézet megbízásából a Diákhálózat által megvalósított Kétnyelvűség Felmérő Körút, azaz KFK-projekt ötlete bő egy évvel ezelőtt született. Előzményeiről Orosz Örs, a projekt vezetője tájékoztatott. ,Annak idején, Vollebaek kisebbségügyi főbiztos első pozsonyi látogatása alkalmával mi, diákok is próbáltunk állást foglalni a kisebbségi nyelvhasználat ügyében - mondja -, ám rá kellett jönnünk, hogy nem rendelkezünk a megfelelő, kézzelfogható bizonyítékokkal. Hirtelenjében készítettünk egy gyors fotódukomentáci- ót, melyet jegyzetekkel egészítettem ki, majd a Diákhálózat néhány aktivistájával végeztünk egy, a Lévai járás tizennyolc településére kiterjedő átfogó elemzést a kétnyelvűség gyakorlati alkalmazásáról. Ezt angol és szlovák nyelvre lefordítva eljuttattuk a megfelelő helyekre. Ekkor jött a felkérés a Fórum Kisebbségkutató Intézettől, hogy tevékenységünket az ország déli területének egészére terjesszük ki. Mivel volt már gyakorlatunk hasonló, úgynevezett utazós projekt kivitelezésében, június első hetében, rövid előkészület után belevágtunk.” A körút során olykor egészen megdöbbentő, már-már hihetetlen megoldásokkal szembesültek, melyek ékesen bizonyítják: a kisebbségi sorban élő magyar a világ egyik legleleményesebb emberfajtája. Letűnt korok emlékei A Diákhálózat aktivistái az ország valamennyi, legalább tíz százalékában magyarok lakta települését felkeresték; a helységnév-, eligazító-, üdvözlő- és utcanévtáblák mellett buszmegállók, emlékművek, hirdető- és emléktáblák, szobrok, kopjafák, síremlékek, valamint az intézmények feliratait vizsgálták és örökítették meg. Jóllehet az eredeti tervek másról szóltak, sok helyen értékmentő munkát végeztek. „Minden tábla és kiírás, beleértve a kortárs feliratokat is, egy- egy korszaknak állít emléket - véli Orosz Örs -, s Szlovákia déli részében mi olyanokra akadtunk, melyek több évtizedes állapotokat tükröztek. Hogy mást ne említsek: sok épületen még ott ékeskednek a szövetkezetesítés időszakának emléket állító, vörös csillagokkal díszített feliratok, Komáromban pedig olyan hirdetményekre leltünk, melyek orosz nyelven adták az évtizedekig hazánkban állomásozó szovjet katonák tudtára, hogy savanyú káposzta, illetve kovászos uborka eladó. Az előző rendszert idézi az ország egyetlen, közvetlenül a rendszerváltást követően, 1989 decemberében kihelyezett szovjet felszabadítási emléktábla, mely Garamsallón látható. Sikerült lencsevégre kapnunk két, az 1960 előtti Csehszlovák címerrel ellátott, »Materská škola - Kisdedóvó«, illetve »Národná škola - Nemzeti iskola« feliratú táblát, míg egy omladozó falon a történelmi Magyarország címerével ékesített tábla hirdette, hogy az épületben valaha »Református Elemi Népiskola« működött. A jelképek kisajátításának egészen egyedi módjával találkoztunk Osgyánban, ahol a község központjában található, az 1938-as visszacsatolást idéző, »Hazatértünk!« feliratú emlékmű kettős keresztje, illetve hármas halma ma szlovák nemzeti színekben pompázik, s levésett üzenete csak egészen közelről olvasható. Olyan példák ezek, melyek önmagukért beszélnek...” Olykor egészen sajátos Csehszlovákia 1938 őszén bekövetkezett területvesztését országszerte több emlék őrzi. Az egyik bodrogközi községben például márványba vésték, hogy a község 1938. november 6-án szabadult meg »húsz éves megszállás alól«. Egy másik településünkön fekete kőre rótták, hogy »Magyar hazánk felett nincsen hatalma a halálnak!«; a keltezés: 1938. november 21. Megint másutt egy raktárhelyiségből került elő gróf széki Teleki Pál magyar királyi miniszterelnök, a »trianoni bilincsekből felszabaduló prépostság nagy jótevője« tiszteletére faragott márványtábla, melyet 1939. június 24-én helyeztek ki. Több, AK HA V S S1 k 1 \ iníimm-. H.íO I / *. ’ A az 1918-1938 közötti időszakból fennmaradt helységnévtábla településeink hirtelenjében cseh- szlovákosított elnevezését őrzi - »Tekovské Šarluhy-Nagysalló«, vagy »Stará Ďala-Ôgyalla« formában. A Dunamocson és Várhosszúréten „tetten ért” egynyelvű tábla azt adja tudtunkra, hogy a két település valaha Esztergom, illetve Gömör-Kishont vármegyéhez tartozott; egy ipoly- sági épület homlokzatán pedig ma is tisztán olvasható az »Ipolysági Takarékpénztár« felirat. „A felmérő körút során sikerült megtalálnunk az ország egyeden olyan postahivatalát, melyen a szlovák mellett magyarul is feltüntették az intézmény nevét, igaz, helytelenül - mondja a Diákhálózat alelnöke. - Erre az ara- nyosmaróti járás egyetlen magyarlakta településén, Lédecen akadtunk rá. A helyi leleményesség több helyen megmutatkozott: Garampáldon például egészen egyedi módon oldották meg a községi hivatal magyar »feliratozását«, a szlovák felirat két sora közé sűrítve be azt. Hasonló megoldáshoz folyamodtak az egyik magyar tannyelvű iskola és óvoda esetében is.” »Vidiecky dom - Felvidéki ház« olvasható egy épület homlokzatát ábrázoló felvételen. „Nem szívesen árulnám el, hol kaptuk lencsevégre, nehogy eltűnjön - mondja Orosz Örs -, elégedjünk meg annyival, hogy az egyik barsi településen fotóztuk.” Gömörlipóc és Szilistye ,A térképet és a statisztikákat böngészve feltűnt, hogy az etnikai határ fölött mintegy tizenöt kilométerrel két olyan község is található, mely megfelel az általunk alkalmazott kritériumoknak - vezeti fel Gömörlipóc és Szilistye történetét Orosz Örs. - A Világháló segítségével próbáltam közelebbi információkhoz jutni, sikertelenül. Sem Gömörlipócnak, sem Szilistyének nincs magyar nyelvű honlapja, sőt történelmüknek sincsenek magyar vonatkozósai. A korábbi népszámlálási adatokat böngészve kiderült, hogy a huszadik század harmincas éveiben ezeket kizárólag szlovák ajkúak lakták, az eset így még talányosabbá vált. A megoldás kulcsát Gömörlipócon egy helyi, a nyolcvanadik életévén túljáró lakos adta a kezünkbe, aki, miután magyarul szóltunk hozzá, szlovákul elmondta: itt magyarok sosem éltek, a szlovákok mellett legfeljebb romákat találunk. Mindkét községben rövid időn belül megtaláltuk a helyi roma közösség vezetőit, akik elmondták: nagyszüleik a múlt század hetvenes éveiben Gömör déli térségeiből települtek ide, ők képviselik a »magyar vonalat«. Olyan betelepültekről, illetve utódaikról van szó, akik mindmáig magyarnak vallják magukat.” A Hanváról elszármazott Szendrei nagymama büszkén sorakoztatta fel a fotózáshoz fiait, akik a bibliai parancsot - „Szaporodjatok és sokasodjatok...!” - komolyan vették, unokák seregével örvendeztetve meg az idős asszonyt. Nekik köszönhető, hogy az 1930-ban még színtiszta szlovák, illetve „csehszlovák” ajkú településen a magyarok aránya 1991-ben már 36 százalék volt, s még 2001-ben is megütötte a 17 százalékot. A mi valóságunk A KFK-projekt során mintegy mellékesen megörökített, bizonyos Titu iránti olthatatlan szerelmet kinyilvánító „Lúbizlak Titu!”, ,A kutya hamis”, az „Elsősegélyt csak a 155-ös telefonszám felhívása után nyújtunk!!!”, illetve a „Ha az ügyifél dolga intéződik, a többiek az ajtó mögött tartózkodnak!!!!!” feliratokból arra lehet következtetni: van hová fejlődnünk édes anyanyelvűnk használata terén. Elmondható ez a tolerancia mindennapi alkalmazásáról is - a felmérés rámutatott arra, hogy a kétnyelvű helységnév- és üdvözlőtáblák mintegy 33 százalékát legalább egyszer megrongálták már. „Jártunk olyan településen, ahol a polgármester a szekrénye mélyén őrzi a magyar nyelvű helységnévtáblákat - összegzi Orosz Örs -, mivel elmondása szerint két hétig sem maradnának a helyükön.” Végezetül, a szlovákiai valóság illusztrálására álljon itt a leleményesség iskolapéldája: az egyik csallóközi településen úgy kerülték meg a nyelvtörvénynek a szlovák nyelvű feliratok 1996-ig visszamenőleges hatályú kihelyezésére vonatkozó rendelkezését, hogy az 1998-ban a Szabadság- harc 150. évfordulójára állított emlékművön a dátumban szereplő nyolcas számjegyet hármassá alakították át. Vésővel, kalapáccsal, keresetlen egyszerűséggel - hiszen amilyen az adjonis- ten, olyan a fogadjisten is. MATUŠKOVO Néhány értékes történelmi ereklyét is sikerült lencsevégre kapni tii ^ , o Az érzelem kinyilvánításának egy sajátos, Dél-Szlovákián kívül aligha értelmezhető módja Néhol már a kutya sem igazi Sme ^ola, kde sa šikanovanie netoleruje v žiadnych podobách! iskolánk nem tolerálja a zaklatás, moiesztálás semmilyen formáját! Egy iskolától elvárható, egyértelmű magatartás - nem tűrik...! A virágnak megtiltani nem lehet, avagy egy biztos megoldás, melyen a nyelvrendőrök nem találnak fogást Szegény édes anyanyelvűnk.. Alternatív megoldás a helység nevének kétnyelvű közlésére - határeset A nyelvtörvény által sanyargatott kisebbségi lét diszkrét bája - ha meghagyják az 1998-as keltezést, szlovákul is fel kell tüntetniük az emlékmű szövegét (A Fórum KKI és a Diákhálózat képarchívuma)
