Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)
2010-10-22 / 244. szám, péntek
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2010. OKTÓBER 22. www.ujszo.com VISSZHANG Hibázott? Nem hibázott? Vegyes érzések töltöttek el, amikor az Új Szó szombati számában elolvastam az „Ötvenszer íratta le: A tanítási órán nem beszélünk magyarul” című cikket, melyben egy szlovák iskolában büntetést írattak a magyarul beszélő gyerekekkel. Rögtön arra gondoltam, már megint egy ügy, amit jól felfújunk, ami ismét konfliktusokra ad okot. Bár magyar iskolában tanítok, nem tudom elítélni a szóban forgó pedagógust. Való igaz, büntetést nem kellett volna íratnia, de a helyszín szlovák iskola, s ott ráadásul szlovákóra volt. Miért beszéltek magyarul? Miért baj, ha ezért a tanítónő rájuk szólt? Ha szlovák iskolába járnak, beszéljenek szlovákul. Hiszen a beiratkozásnál a szülő rendszerint azzal érvel, azért íratja szlovákba magyar gyermekét, hogy sajátítsa el az államnyelvet. Akkor meg mi a probléma? Ha meg akarja tanulni, és ezért szlovák iskolába jár, igenis beszéljen reggeltől a tanítás végéig szlovákul. S ha a szülők nem ezt akarják, írassák gyermeküket oda, ahová anyanyelve révén eredetileg tartozna: magyariskolába. FutóMária A szülők büntetnek Gratulálok az Új Szónak és Lőrincz Adriánnak is. Tényleg komoly probléma, hogy a szlovák tanítási nyelvű alapiskolában a tanárnő szlovákra tanítja a „magyar” gyerekeket, és bünteti is őket, ha magyarul beszélnek. Szerintem, szegény gyerekeket leginkább a szüleik büntetik azzal, hogy szlovák tanítási nyelvű alapiskolába íratták őket. Velük én ötvenezerszer íratnám le azt, amit a tanárnő a gyerekekkel ötvenszer. Udvardi András OLVASÓI LEVÉL Üröm a fennsíkon Kihasználva a verőfényes őszt, Nandi barátommal úgy döntöttünk, a hétvégét a vadregényes Szi- licei-fennsíkon töltjük. Szombat reggel - amikor a tornai várrom mögül kapaszkodó Nap felzavarta a hajnali sűrű párát a Szádelői- völgy sziklaormai fölé - erőteljes léptekkel haladtunk a pisztrángoktól hemzsegő, völgyből lerohanó patak mentén. Nem messze a völgy bejáratától szép, háromnyelvű információs táblába botlottunk.-Látod, Nándi, ez már mégis Európa! Szlovákul, magyarul és angolul tájékoztatják az idelátogatót, minket, magyarokat is megtisztelve - mondtam büszkén. Olvastuk is nyomban a „magyar” szöveget, mely szerint „a Zádielská dolinán végighaladva feljutunk a Silicská planinára”. Az első reakcióm az volt, hogy visszafutok a faluba festékpatronért és lefújom ezt a nyelvi förmedvényt. Szerencsére még hideg volt a reggel, így gyorsan lehiggadtam. Legyintve egyet még visszafordultam. Nem oly rég rakhatták ki, egészen újnak tűnt, ne bántsuk! -Nagy szerencse, hogy IV. Béla királyunk a vesztes muhi csatából menekülve nem láthatta ezeket a táblákat, ennek alapján sohasem találta volna meg a Szádelői- völgyet, melyen keresztül, a helyi szájhagyomány szerint egérutat nyert az őt üldöző tatárok elől - vetettem oda keserű iróniával Nándi- nak. E kora reggeli hidegzuhany után inkább belefeledkeztünk a természet megannyi remekbe szabott alkotásába. Fölérve a fennsíkra újra elhatalmasodott bennem az indulat. Református őseim, kik itt nyugszanak a szilicei temetőben, verítékes munkával termőre fogva a fennsík kemény talaját, örökül hagyva ránk a vallást és az anyanyelvet, vajon mit gondolhatnak? Meddig lehet ezt a sok száz éves örökséget gyalázni, porig alázni!? Mindezt a nem is merem már kimondani, hányadik évszázad kezdetén, Európában! Európában? Inkább húztunk egyet a jó erős gö- möri szilvóriumból és tovahaladtunk, mivel már igencsak magasra hágottanap. Ifj. Török Elemér (TASR-felvétel) A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. (SITA-felvétel) SZEMSZÖG Még mindig jogállamiságra várva A júniusi parlamenti választáson Szlovákia polgárai felemelték fejüket és szívüket. Határozott választ adtak a távolabbi múltra és a közelmúltra. Érthetően tudtára adták a leendő képviseletnek, mit akarnak, mit szeretnének és mit nem. Természetesen a választási örömök mellett ott vannak választási bánataink is. Az első komoly lépés után tovább kell menni, csak kicsit gyorsabban és határozottabban, mint ahogy azt a négyes jobbközép koalíció teszi. A választás eredménye reményt ad olyan társadalmi állapot kialakítására Szlovákiában, amelyben végre érvényesülhet a sokat emlegetett jogállamiság. Pedig Szlovákia, alkotmánya szerint is független, demokratikus jogállam. Az emberi jogokra épülő jogállamiság a demokratikus társadalomnak olyan tartozéka, amely nélkül elképzelhetetlen az esélyegyenlőség biztosítása. Lucia Žitňanská igazságügy-miniszter ebben a szellemben vezette be a szlovák parlament októberi ülésén az igazságügy reformjának javaslatát. Ami azért hiteles, mert ugyanezt mondta választási programjában két héttel a júniusi választás előtt. Ahhoz, hogy a jogállamiság társadalmi gyakorlattá váljon, nemcsak a politikai elitnek kell felkészülnie, hanem a polgároknak is. Sokszor tapasztaltuk, hogy a hatalomnak nem érdeke a demokratikus rendszernek ez a fontos követelménye. Szlovákiában ez abból is adódik, hogy nemzeti hovatartozás szerint nem homogén a társadalmi szerkezet, hanem több elemű, van többség és vannak kisebbségek, amelyek közül a legnagyobb a magyar. Ebből adódott a múltban a többséget képviselő politikai erőknek az az igyekezete, hogy a jogrendet a többség előnyére állítsa be, ami ellentétes a jogállamiság elveivel. A júniusban meghatalmazást kapott négyes jobbközép koalíció hajlandónak mutatkozik az említett joghiány kiküszöbölésére. Hangsúlyozni kell, hogy a választópolgárokat nem menti fel senki az alól a kötelezettség alól, hogy az említett jogi űrt következetesen figyeljék, ellenőrizzék és számon kérjék a parlamenti képviseleten. A jogállamiságnak pontosan rögzített követhető elvrendszere van, amelyben az egyik legfontosabb követelmény az, hogy a tárgyilagos, nem részrehajló törvények vagy jogszabályok szülessenek, amelyek előtt minden polgár egyenlő. Jogállamban, jogsérelem esetén kideríthető és érvényesíthető a jog szerinti igazság. Ez nem volt meg és távolról sincs meg ma sem a szlovák társadalomban. Ezért az a közhatalom felelős, amelynek egyes ágai szándékosan, vagy külső - általában politikai - hatások következtében nem teljesítik funkcióikat, küldetésüket. A rendszerváltás napjaiban 20 évvel ezelőtt a hatalom három ágának - törvényhozói, végrehajtói, igazságszolgáltatói - megosztását hirdettük azzal a céllal, hogy senki ne élhessen vissza a hatalommal. Szlovákiában - nagyon kis eltéréssel - húsz év távlatában a fordítottja történt. Különösen az utolsó választási ciklusban - de nem volt másképp Mečiar kormányai idején sem - a kormány a kezébe fogta a karmesteri pálcát és parancsolgatott a közhatalom másik két fő - elv szerint szigorúan független - ágának, a törvényhozásnak és az igazságszolgáltatásnak. Ennek számtalan példáját figyelhettük meg négy éven keresztül, a késleltetett és le nem zárt jogi esetek halmazán. E jogellenes folyamatban a legdöbbenetesebb az igazságszolgáltatás befolyásolása és kézben tartása a kormány részéről, mert ezen a területen bukott el, illetve meg a jogállamiság és semmisült meg a jogi elégtétel lehetősége azoknál az embereknél, esetleg intézményeknél is, akiket, illetve amelyeket jogsérelem ért. Erre az állapotra nem volt szabad áldását adni a köztársasági elnöknek sem, mert az ő alkotmányos funkciója azért van, hogy a törvényességet kövesse, felügyelje és biztosítsa és nem azért, hogy együtt lelkesedjen a végrehajtó hatalommal a társadalmi igazságtalanságokon. Ezek a negatív példák érintik a társadalom szinte minden területét. Nem lehetett várni a rendszer- váltás utáni első évtizedben különösebb jogállamiságot és polgári esélyegyenlőséget Mečiar kormányai idején a 90-es években. A magát a nemzet atyjának kikiáltó, diktatórikus hajlamú akarnok tulajdonképpen azt csinált az országban, amit akart. A nemzeti vagyont úgy privatizálta embereivel, hogy abból nemcsak politikai ellenfeleit szorította ki, hanem a nem politizáló, de vállalkozni képes polgárokat is. A politikai ve- télytársakat minden eszközzel pályán kívülre igyekezett küldeni, ami kevés kivétellel sikerült is. Ebben a politikai rossz szándékban legszomorúbb emlékű, a polgárjogokat semmibe vevő, nemzetközi visszhangot is kiváltó jogsértés, amely Michal Kováč köztársasági elök fiának külföldre hurcolásával, tragikus bűntettekkel, azok leta- gadásával és a sorozatban elkövetett bűncselekmények amnesztizá- lásával kapcsolatos. Aki figyelt, annak nem kell különösebben hangsúlyozni a politikai botrányok tömegét, azok jogi elhomá- lyosítását és meg nem történtté nyilvánítását az említett időszakban. Ennek a korszaknak nagy nehezen 1998-ban vége lett, jöhetett a nagy levegővétel az akkor hazugságokban fuldokló társadalomban. A külső és belső társadalmi presztízst vesztett Szlovákia a két Dzurinda-kormány idején európai irányt vett, bekerült az európai és világszervezetekbe, reformjaival olyannyira talpra állította a gazdaságot, hogy bekerülhettünk az eu- rózónába is. A lakosság tűrőképességét befolyásoló megszorítások a nemzetgazdaságban a következő választási ciklusban a baloldali politikai erők térnyerését eredményezték. Következett Robert Fico négy éve, amelyet - egy régi mondás szerint - megemlegetünk, de nem szeretnénk folytatni. Élményeink frissek, s örülünk, hogy 2006 után ismét levegőt vehetünk. De a jogállamiságot hatalma minden percében tipró politikai garnh túra legnagyobb dobásait csak megemlítjük, nehogy megismétlődjenek. A jogalkotás első lépése a 2006-os választási időszakban a Beneš-dekrétumok érinthetetlen- ségének elfogadása volt, amely a szlovákiai magyarok megfélemlítésének konzerválását jelentette. Aztán jöttek sorra a jogállamiságot cáfoló események, Maiina Hedvig megverése vagy megveretése, aminek követhetetlen jogi folytatása a szlovák igazságszolgátatás csődjét hozta - több minden más mellett -, úgy, hogy az áldozatot ültették a vádlottak padjára. A nemzetgazdaság működtetése sem volt átlátható és főleg nem botránymentes. Szlovákia nemzetgazdaságát érintő és károsító lépések és döntések számos nem smeres miniszter bársonyszékébe kerültek, hatalmas láthatatlan hatalmi csaták után, ami szintén a jogállamiság érvényesülését tette lehetetlenné Szlovákiában. Az európai uniós, egyelőre a politikai sötétség leple alá rejtett pénzügyi viszonyok szálainak kibogozását csak az új kormánytól fogjuk megtudni, ha megtudjuk. A jogállamiság igazi fejreállítá- sa a választási ciklus utolsó hónapjaiban történt. Ekkor látott napvilágot a nyelvtörvény módosítása - amiből az is kiderült, hogy az elvtársak nem ismerik a vonatkozó hazai és uniós jogszabályokat -, a hazafiságot megcsúfoló hazafiassági törvény, a hazai állampolgárságtól és a munkaviszonytól is megfosztó állampolgáritörvénymódosítás. 2010 júniusában köszöntött ránk a rendszerváltás utáni hetedik szabad választás, amelyben igyekeztünk helytállni mi, szlovákiai magyarok is. A részrehajló, semmibői nem okuló kormány leváltásának feltételeit megteremtettük. Most már csak azt kívánhatjuk, hogy a hatalommal megajándékozottak ne éljenek vissza a választópolgárok bizalmával, választási ígéreteik alapján vezessék az országot, és térítsék vissza a jogállamiság nem könnyű, de Szlovákia minden polgárának egyenlő esélyt biztosító útjára. Jóba Mihály
