Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)

2010-10-20 / 242. szám, szerda

SZÜLŐFÖLDÜNK 2010. október 20., szerda ___________________________________________________ 7. évfolyam, 40. szám Várhatóan az év végére, jövő év elejére jelenik meg a lemezem (Kis Kata felvétele) „Büszke vagyok rá, hogy a Megasztár öt eddigi sorozatában egyedüli felvidékiként kerültem a döntőbe" Csonka Andreas köszöni, jól van! Komárom. ATV2 Megasztár műsorából történt távozá­sa után néhány nappal szü­lővárosában örvendeztette meg rajongóit egy kis kon­certtel Csonka Andreas. V. KRASZN1CA MELITTA Nem egyedül érkezett, meghív­ta néhány megasztáros zenésztár­sát, Bolyky Balázst, Radios Kikit és a Street együttest, akik Andreas- szal együtt kiváló hangulatot va­rázsoltak a Viking Pub falai közé. A műsort követően beszélgettünk a Megasztárnak köszönhetően ma már országos ismertségre szert tett énekessel. Kiesésed után láthatóan na­gyon el voltál keseredve. Né­hány nap elteltével hogy érzed magad? Köszönöm, most már jól és egy­re jobban. Bevallom, amikor ott álltam a zsűri előtt a Fivérekkel, nem számítottam rá, hogy nekem kell távoznom. Már csak azért sem, mert korábban a zsűri min­den tagjától szinte csak dicsértet kaptam: Friderikusz Sándor az én produkcióm után hirdette meg kampányát, hogy a két kereske­delmi csatorna ne egy időben adja a tehetségkutató műsorát, Esze- nyi Enikő őstehetségnek, az egyik favoritnak nevezett, de a másik két zsűritag is támogatott. Ezért nem is értettem, mi történt. Azóta azonban folyamatosan pozitív visszajelzéseket kapok az embe­rektől, rengetegen megállítanak az utcán azzal, hogy nekem még ott lenne a helyem a műsorban. Ez a szeretet, biztatás nagyon jól esik. Többen megkérdezték az elmúlt napokban, miként tudná­nak segíteni például a lemezkészí­tésben, sorra kapom a koncert­meghívásokat, decemberig teli a naptáram. Lassan odajutok, hogy én vigasztalom az embereket, hogy ne bánkódjanak miattam. Korábban két évig a Fekete Vonat zenekar tagja voltál, saját számokat írtál, klippet forgat­tál, amelyben a szegregáció el­leni küzdelemre hívtad fel a fi­gyelmet. Vagyis letettél már va­lamit az asztalra. Ilyen zenei „előélettel” miért jelentkeztél a Megasztárba? Úgy érzem, napjainkban a te­hetségkutató versenyek által tud­ja magát leginkább megmutatni az ember, így jut el a legszélesebb rétegekhez az, amit csinál. Megír­hatom én a világ legjobb számát, ha azt nem tudom eljuttatni a kö­zönséghez, ha nem játssza a rá­dió, nem vagyok benne a tévében, akkor az egész nem sokat ér. Emellett nemcsak a népszerűséget illetően, hanem zeneileg is rengeteget adott a Megasztár. Korábban azt gondol­tam, aki ösztönösen érzi a zenét, annak nincs szüksége énektanár­ra. Óriási tévedés. Már az első órán rá kellett jönnöm, hogy semmit nem tudok az éneklésről, arról, hogyan és hová kell levegőt venni éneklés közben, mi az, hogy kitartom a hangot stb. Remek énektanár, Csík Sándor foglalko­zott velünk, és a jövőben is sze­retnék még órákat venni tőle. Mi volt a célod, milyen messzire akartál eljutni a Mega­sztárban? Soha nem a győzelem lebegett a szemem előtt. Célom a legjobb 12 közé jutás volt, és ez sikerült is. A döntőben pedig az hajtott, hogy szombatról szombatra elvégez­zem a feladatomat, jó legyen, amit csinálok. Nagy volt bennem a megfelelni vágyás, hiszen én nemcsak a magyarországi, hanem a felvidéki közönségnek is meg akartam felelni. Arra nagyon büszke vagyok, hogy a Megasztár öt eddigi sorozatában egyedüli felvidékiként kerültem a döntőbe. Van olyan produkció, amit nagyon szerettél volna bemu­tatni a versenyben? Ha nem esek ki, a követő fordu­lóban Cserháti Zsuzsától énekel­tem volna a Hamu és gyémánt című számot, azt nagyon sajná­lom, hogy már nem volt módon előadni. A másik produkció a du­ett lett volna, amihez Charliet vá­lasztottam volna partnerül, és gondolom, a rendezők ezt el is tudták volna intézni. Bár kiestem, kaptam már olyan jelzéseket a stáb részéről, hogy továbbra is „rajta vannak” a duetten. Kit tartasz a verseny legna­gyobb esélyesének? Az én favoritom egyértelműen Kökény Attila, akivel rendkívül szoros barátság, már-már testvéri viszony alakult ki köztünk az el­múlt hetekben. Mindent együtt csináltunk, együtt keltünk, együtt próbáltunk, hülyéskedtünk, imp­rovizáltunk. Sok olyan véleményt hallottam, hogy mióta elhagytam a Megasztár házat, azóta sokkal unalmasabb lett ott az élet. A kiesésed előtti estén különle­ges vacsorát ígértél a csapatnak, amit sajnos már nem volt módod megfőzni. Mi lett volna az? Csirkemellből készült sajtos szoté Andreas módra, amihez iga­zi romás vakarcsot adtam volna. A vakarcs, vagy más néven bodag sóval ízesített, lisztből és vízből ál­ló nem kelt tészta, amit kis ada­gokban platnin kell megsütni. Egyébként tervezem, hogy beme­gyek a házba, és megfőzöm nekik ezt a megígért vacsorát. Terveid az elkövetkező he­tekre, hónapokra? A Megasztár csapattal szerdán­ként rendszeresen fellépünk, a műsorban is megjelenek még, kö­zös koncertjeink is lesznek, és fo­lyamatosan kapom a felkéréseket. Természetesen tervezem a saját lemezt, már készülnek az új da­lok, az eddigi szerzeményeim pe­dig, amelyeket korábbam magam hangszereltem, kevertem, most profi zenészekkel együttműködve új köntöst kapnak. Ha minden a tervek szerint halad, év végére, jövő év elejére meg is jelenik a le­mezem. Nécsey István legizgalmasabb alkotásai Egy elfeledett festő és tudós újrafelfedezése FORGÁCS MIKLÓS Léva. Egy különleges képző­művésszel és tudóssal ismerked­hetnek meg az érdeklődők a lévai Barsi Múzeum Nécsey István (1870-1902) - A festő és a termé­szet csodálója című kiállításán. A fiatalon, 32 éves korában meg­halt, lelki gondjai és szerelmi bá­nata miatt öngyilkosságba mene­külő férfinak számtalan arca volt, rengeteg dolog érdekelte. A végig az elutasítással küzdő, mára már szinte teljesen elfeledett festő és a lelkes amatőrből komoly termé­szettudóssá vált, kísérletező szellemű, nyughatatlan Nécsey István alakja beleillik a 19. száza­di ködlovagok közé. A Barsi Múzeum a festő édesap­járól, az intézmény alapítójáról, Nécsey Józsefről elnevezett galé­riában mutatja be a sokrétű, iz­galmas anyagot. A verebélyi pos­tamester már fia halála után, 1927-ben ajándékozta Lévának a régészeti, néprajzi, képzőművé­szeti és könyvgyűjteményét, mellyel megalapozta a városi mú­zeum anyagát. Vincze László le­véltáros hat panelen foglalja össze Nécsey István életét. Szó esik a Nécsey-családról, a lepkegyűj­tőről, a műgyűjtőről, a meg nem értett művészről, a rövidsége el­lenére mozgalmas életéről, vala­mint végső nyughelyéről, a Né- csey-kriptáról. A tárlat legfőbb érdekességét, a lenyűgözően élethű és részletgazdag lepkeáb­rázolások jelentik. Az illusztráci­ókon kívül ugyanazokat a fajokat bemutató preparált lepkék és Pa­vol Demeš természetfotói is látha­tóak a teremben. A festő már gyermekkorától érdeklődött a lepkék iránt. Tanulmányozta, gyűjtötte, rajzolta, tenyésztette őket. Összesen mintegy kétezer akvarellt készített 156 lapon, eb­ből a Barsi Múzeum 629 alkotást őriz a természettudományi gyűj­teménye részeként. Nécsey főként a Barsi régiót térképezte fel. Saját készítésű eszközöket is használt. Máig nem derült ki, milyen speci­ális eljárással érte el a művész, hogy a lepkeszárnyak felülete va­lóban csillogjon, fényes legyen, mint a valóságban. Nécsey István Hollósy Simon növendéke volt Münchenben, majd ugyanitt a művészeti aka­démián is tanult, később Párizs­ban a Julian Akadémiára iratko­zott be. Ebből a korszakából csa­ládtagjairól készült portréi, élet­képei, vallásos tárgyú olajfest­ményei láthatók a kiállításon. Az akadémikus körök nem fogadták be, nem tudott érvényesülni, ezért az alkalmazott grafika és a tudomány lett az új terepe. A neves tudós, Herman Ottó mun­katársa lett, néprajzi és madár­tani rajzaival könyvek jelentek meg. Egy nézeteltérés miatt végérvényesen megromlott a vi­szonya Hermannal, ezután visszatért Verebélyre. A szlovák pásztorélettel és fafaragással foglalkozott. Kolozsvárra régé­szeti kutatásai miatt érkezett, az Erdélyi Múzeum Egyesületnek ajándékozta 5000 példányból ál­ló preparált lepkegyűjteményét. Beleszeretett Pisztóry Irénbe, de a lány elutasította, ezért meglőt­te magát, három hét múlva be­lehalt sérüléseibe. Rettegett a tömegtől, zavarta az utcazaj, magányos volt, irracionálisán félt az emberektől, semmi sem érdekelte sokáig, csak a termé­szethez tért mindig vissza. Egy érdekes ember különös hagyaté­kára irányítja rá a figyelmet a lé­vai tárlat, mely november 14-ig látható. Egymás mellett láthatók a lefestett, a preparált és a lefényképezett lep­kék, emellett Nécsey festményei is tanulmányozhatók (A szerző felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents