Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)
2010-10-02 / 227. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2010. OKTÓBER 2. www.ujszo.com Martna Zavacká: Történészként tartom magam ahhoz a feltevéshez, hogy konszenzust keresni a nemzeti szocializmus eszméinek híveivel nem járható út „Remélem, hogy az a szobor el fog onnan tűnni” (Kép: TASR /Pavel Neubauer) Történészként a diktatúrák politikai propagandáját kutatja, nyártól a Richard Sulik házelnök által kezdeményezett szakmai bizottság fejeként a Szvatop- luk-szobor hiányosságait vette számba. Elmondása szerint célja egy új politikai mítosz megteremtésének megakadályozása volt, de csak részben járt sikerrel. Marina Zavacká történésszel, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársával beszélgettünk. MÓZES SZABOLCS Kinevezése sokak számára meglepetést okozott, mivel a széles nyilvánosság előtt viszonylag ismereden volt. Hogyan lesz a tudományos akadémia viszonylag fiatal munkatársa a parlament elnöke által életre hívott szakbizottság elnöke? Egészen egyszerűen és bizonyos fokig a médiának köszönhetően. Megválasztása után a parlament elnöke észrevette, hogy a gazdasági és egyéb jellegű égető problémák mellett egy vitás szobrot is' „örökölt”, melyre nem volt kész megoldása. S mivel olvas újságot - legalábbis amíg volt ideje, olvasott -, már régebben észrevette, hogy a laikusok számára is közérthetően tudok szakmai témákról írni (négyheti rendszerességgel jelenik meg írása a Pravda napilapban - a szerk. megj.), miközben írásaim nyelvezete közel áll az ő generációjáéhoz. Az állami hivatalokkal és önkormányzatokkal gyakran konzultálunk, szerencsére a hivatalok többsége még azelőtt kikéri véleményünket, mielőtt például felavatnának egy emlékművet. Voltak Sulik úrnak valamilyen kérései, vagy azt mondta: állítson fel egy bizottságot saját belátása szerint, és x héten belül adjon konkrét ajánlásokat? Az elején ezt mint „a történészek felé intézett kérdést” kezelte, ezért ajánlottam neki néhány, a kora középkorral foglalkozó, szakmailag elismert kollégát. Végül aztán az egyre szélesebb kört felölelő kérdések láttán megszületett a gondolat, hogy egy több szakterületet lefedő szakmai bizottságot kellene felállítani, melyben a régészet, középkori történelem, szobrászat, művészettörténet, építészet, műemlékvédelem, címertan, az újkori történelem (beleértve a nacionalizmus és a propaganda területét), a történelem módszertana és a szociális antropológia szakértője is helyt kap. Mi alapján szólította meg a bizottság potenciális tagjait? Aktív tudományos életet folytató szakembereket akartam bevonni a munkába, akik munkája állandó tudományos kritikának van kitéve itthon és külföldön egyaránt. Egy ilyen tudósnak érvelnie kell, nem pedig a véleményét prezentálnia. Érezhető volt a szakemberek érdeklődése is a téma iránt, ugyanakkor az interdiszciplináris megközelítést figyelembe véve igyekeztem minél többféle szakembert bevonni a munkába. Akadtak olyan jelöltek, akik elutasították a felkérést? Manm Zavacka Nem, és ezen kellemesen meglepődtem. Hálás vagyok a megszólított jelölteknek, hogy nem utasítottak el. Nyár közepén nekilátni egy tudományos bizottság összeállításának olyan, mint ha valakit januárban küldenénk epret szedni - aki nincs szabadságon, az az előre betervezett kutatását folytatja, s nem örül neki, ha megzavarják. Ennek ellenére a kollégák nemhogy beleegyeztek a részvételbe, de időben leadták magas színvonalon megírt értékelésüket. A bizottság összetételével szemben felhozott leggyakoribb vád az volt, hogy olyan tagokból állt, akik előre kinyilvánították a szoborral kapcsolatos elutasító véleményüket. Ez nem igaz. Elég fellapozni a .týždeň hetilap azon számát, melyben Holec professzorral készítettek interjút, még azelőtt, hogy megszólítottam volna őt (az interjúban Holec elítélően nyilatkozott aszoborról, ennek ellenére ahe- lyén hagyta volna-a szerk. megj.). Emellett több értékelésben is szerepel az az ajánlás, hogy a szobrot nem kellene elmozdítani - csak mielőtt valaki kritizálni kezd, ezeket el kellene olvasnia. Két évvel ezelőtt, amikor történészek egy része az ószlovák kifejezés használata miatt Robert Fico kormányfőt kritizálta, megszólaltak a „nemzeti irányultságú” történészek is, az ószlovák kifejezést védelmébe vevő nyilatkozatukat aktív tudósok is aláírták, köztük professzorok és egyetemi tanszék- vezetők. Ez azt jelenti, hogy az „ószlovákoknak” vagy „Szva- topluk királynak” nagyszámú pártfogója van a történészek között is, akiknek valós befolyásuk van a közbeszédre, valamint az iskolai tantervekre és a történészek következő nemzedékénekformálására. A történészek éppolyan polgárok, mint bárki más. Nézeteikre befolyással van a családi környezetük, élettapasztalataik, politikai nézeteik, és ehhez joguk is van. A gond azzal van, ha a történész azt állítja, hogy szakemberként lép fel, de a szakmai érvek helyett véleményét, sőt eszmei meggyőződését képviseli. Ebbe a kategóriába tartoznak a „miért ne lehetne nekünk királyunk, ha a magyaroknak van”, vagy a „ha átnevezzük, az segít a nemzetnek” típusú gondolatmenetek. Ezek ugyanis nem szakmai érvek. Nem félt attól, hogy a nyilvánosság szemében önök húzzák majd a rövidebbet? Minimálisan két okból: egyrészt a „képrombolásnak” van egyfajta negatív mellékzöngéje, másrészt az ellentábor ezt úgy állíthatta be, mintha önök Szvatopluk ellen és ezzel a szlovákok ellen lennének. És ez hatásos is volt... ’ Ez nem képrombolás, hanem egy új politikai mítosz megteremtésének megakadályozása. Természetesen a társadalom egy része ezt is nehezen tudja megemészteni, de ez a hivatásos történészek sorsa: olyan dolgokat mondani, amelyeket nem mindenki tud elfogadni, mivel egyeseknek a meseszerű múlt tetszik. A nacionalisták sehol a világon nem rajonganak a jó történészekért, ez inkább a minőségjele. Tehát aki széles körben népszerű akar lenni, annak mással kell foglalkoznia. A parlament elnökének döntése ismert. Ön feltehetően nem nagyon örült neki. Nem örültem. Tisztában vagyok vele, hogy az én politikai felelősségem az átlagpolgár szintjén van, tehát „könnyű” beszélnem, viszont mint történész tartom magam ahhoz a feltevéshez, hogy megegyezést keresni a nemzeti szocializmus eszméinek híveivel nem járható út. Akkor sem, ha ezzel „politikai döntést” kívánunk elérni. Ebben az ügyben sokak szemében végül önök maradtak alul, mivel a szobor áthelyezését javasolták, ám az a helyén marad. Mintha ezzel a házelnök azt mondta volna, hogy állásfoglalásuk még számára is igen szélsőséges. A parlament elnöke egyetértett azzal a véleménnyel, hogy a szoboralak pajzsán levő címer kultúrtörténeti szempontból tarthatatlan, a szobor felirata pedig inkorrekt. Az építészeti, műemlékvédelmi és művészeti érvek számára nem indokolták a szobor áthelyezését, miközben az áthelyezés ellen szóltak a magas pénzügyi kiadások is. A reálpolitika szempontjából védelmezhető döntés született, saját véleményünket viszont szakmailag meg tudjuk védeni. Mennyi esélyt lát arra, hogy a szobrot egyszer majd mégiscsak áthelyezik? Építészeti és műemlékvédelmi szempontból a várudvaron semmilyen emlékmű felállítását sem lett volna szabad engedélyezni. Az, hogy „elmozdul-e” onnan, a nyilvánosságtól fog függeni. Vagy attól a részétől, amely nem kíván jelentős, műemlékileg védett helyeken gyenge minőségű szobrokat látni, vagy attól a kopasz fejű résztől, amely a szoborpajzson levő jelhez hasonlóval a pólóján fog hozzá zarándokolni. Mint polgár remélem, hogy a szobor el fog onnan tűnni. Szakmai értékelésében kiemelte, hogy a nagymorva mítoszok gyártása nem a Fico-gami- túra találmánya, a szlovák állam alatt ez már jelen volt. Kétszer nem lépsz ugyanabba a folyóba - szól Hérakleitosz gyakran idézett mondata. Vagy mégis? Egy másik idézet szerint a történelem megismétli önmagát, egy következő szerint pedig azok kárhoztatnak megismétlésére, akik nincsenek tisztában vele. Amíg a háborús szlovák állam ideológusainak agyszüleményei nem lesznek általánosan ismertek, addig az új politikusok át fogják tudni venni ezeket beszédeikbe. Tudomása volt például fél évvel ezelőtt a Fico beszédei és a Štefan Polakovič fasiszta ideológus 1941-ben megjelent Szlovák nemzeti szocializmus című könyvében szereplő megállapítások közötti gazdag párhuzamokról? Ha nem, nem csoda, hogy ezeket a gondolatokat meg lehet ismételni. Kutatási területe a politikai propaganda. Más demokratikus államokban is előfordul, hogy politikai okokból ilyen durva módon meghamisítják a történelmet, mint ennek a Szvatop- luk-szobor esetében tanúi voltunk? Vagy ez szélsőséges eset volt, amely inkább a totalitárius államokban fordul elő? A történelmet politikai célokból demokratikus országokban is elferdítik. A gondot az jelenti, ha ezt hatalmi helyzetből teszik, s ha ennek kritikusait kriminalizálják, „államellenesnek”, „nemzetellenesnek”, „népellenesnek” bélyegzik. Ez már a civilizált demokratikus szabályoktól történő elhajlást jelzi. A mi konkrét esetünkben viszont nem csak a Smer Szvatoplukot „privatizálni” kívánó szándékát kellene észrevenni, hanem azt is, hogy a nyilvánosság viszonylag érzékenyen reagált a történelemmel való visszaélésre, és sok polgár hajlandóvolt kiállni ezzel szemben. Mit kellene tenni azért, hogy az ilyen propagandisztikus manőverek a jövőben ne lehessenek sikeresek? Az emberek általában szeretik, ha megdicsérik őket, illetve szívesen veszik, ha nemzetük történelmét dicsőnek és nagynak mutatják be. Ez egy folyamat, melyet végérvényesen nem lehet megoldani. Elsősorban a történelemoktatást kell megváltoztatni, a történelemórákon a diákoknak a történelemről kellene gondolkodniuk, fejleszteni kellene a kritikus gondolkodást, nem pedig dicshimnuszokat zengeni. Továbbá különbséget kell tenni a tisztelet és a büszkeség kifejezések között. Azt, amihez mi nem járultunk hozzá, tisztelni kell. A büszkeségnek csak ott van létjogosultsága, ahol a mi személyes hozzájárulásunk is tetten érhető. A propagandisztikus tartalmak megkülönböztetésére való nevelés az anyanyelvi órák feladata is kellene, hogy legyen - ez az élet számára fontosabb, mint mondjuk a mondatrészek elemzése. A történészek gyakran figyelmeztetnek rá, hogy a politikusok olykor saját céljaikra használják fel a történelmet, visszaélnek vele. A Szvatopluk- szobor körüli botrány viszont nem annak a bizonyítéka, hogy ez fordítva is működik? Bizonyos történészek a politikusokat használják fel saját céljaik elérése, saját történelemfelfogásuk átültetésének érdekében. Hiszen a kormányfő vagy a kormánypolitikusok beszédein keresztül sokkal könnyebben el- juttathatóak az „ószlovákok” vagy a „Szvatopluk király” kifejezések a nyilvánossághoz, mint ha ezt az illetők szakmai fórumokon szeretnék átültetni. Igen, főleg ha olyan történészekről van szó, akik hozzá vannak szokva az ilyen munkastílushoz és megvannak a régi politikai kapcsolataik is. Harminc évvel ezelőtt a Nagymorva Birodalmat mint a csehek és szlovákok ősállamát prezentálták és „Szvatopluk trónjának” örököseként „Husák elvtársat” látták, ma pedig az ószlovákokról zengedeznek - mert a kor megváltozott, ők viszont nem. Ők most is „tudják”, mit „kell” tenni és mi „minden történész feladata”, és támadólag reagálnak mindenkire, akinek ez nevetséges, mivel nem vesztette el az emlékezetét. A szlovák történészek idősebb nemzedéke megosztott, milyennek látja a fiatalabb generációt? Ugyanilyennek. Szerencsére. A tudomány lényege a nézetek sokszínűsége, máskülönben nem lép előre. Kérdéses viszont, meg- szoktuk-e már, hogy minden véleményt érvekkel kell alátámasztani, mindezt szakmailag kritizálni pedig nem ellenséges cselekedet. Egy ideig Budapesten is tanult, magyar tanárai és évfolyamtársai voltak. Mit adott önnek a Közép-európai Egyetem és milyennek látta magyar kollégáit? Ez két különböző kérdés. A CEU-n csak kb. három magyar osztálytársam akadt, a többiek külföldiek voltak, abban az időben az intézmény a New York-i állami egyetem ^rendeltségeként működött. Ami pedig a magyar környezetet illeti, rendkívül magas színvonalú történészekkel találkoztam, ugyanakkor köztük is találhatóak különböző történelmi tévedések apologétái és opportunisták is. A „magyar történész” egyszerűen kolléga egy 200 vagy 400 kilométerrel távolabb fekvő egyetemről, nincs ok, hogy más legyen, mint mi. Néhány szlovák történész véleménye szerint a magyarok úgymond bele vannak betegedve a történelembe, túlságosan fontosnak tartják. Ennek a bonmot-nak van valami valóságalapja, elég összehasonlítani, miről beszélgetne négy sör után öt véletlenszerűen kiválasztott osztrák vagy magyar. Ugyanakkor mulatságos, hogy a szlovák történelmi tudat késői ébresztői, akikről az előbb beszéltünk, ebben teljes mértékben a magyarokat kívánják másolni. Szvatopluk szobrának átadási rituáléja - ahogy a megyeelnökök a megyéjük tábláját tartó népviseletes lány után lépdeltek a szoborhoz és egy marék földet vittek az emlékmű alá - a millenáris ünnepségek (az 1896-os magyar ünnepségsorozat - a szerk. megj.) hű másolata volt.
