Új Szó, 2010. október (63. évfolyam, 226-251. szám)

2010-10-15 / 238. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. OKTÓBER 15. Kultúra 9 Frenák Pál táncosainak egyszeri és megismételhetetlen előadása a Budapesti Őszi Fesztiválon Az Oscar-díjkiosztó egyelőre marad február végén Szárnyalások tangóharmonikára Fontolgatják a változtatást MTl-HIR lenne, viszont még áttekinthetet­Major László és Nelson Reguera a Wingsben Fél órával az előadás előtt még javában próbálnak, különböző mozdulatsoro­kat gyakorolnak Frenák Pál táncosai. Nelson Reguera és Major László szabadon rögtönöznek. Önmagukból építkeznek, koreográfusi irányítással. SZABÓ G. LÁSZLÓ Rövidek, lényegre törők és még szellemesek is Frenák instrukciói, inkább csak biztatja, finoman provokálja, tereli két táncosát. Rendhagyó előadást láthatnak a nézők. Egyszerit még akkor is, ha párja van. A francia Montbéliard-i Nemzeti Színház számára tavaly megalapozott produkciót most, a Budapesti Őszi Fesztivál alkal­mából láthatja először a magyar közönség. Frenák újabb és újabb megoldási lehetőségeket kínál fel, Reguera és Major azonnal „válaszolnak”. A kubai születésű, rendkívüli tehetségű táncos szá­mára izgalmasabb helyzetet alig­ha kreálhatott volna érzékenysé­géről és érzékiségéről egyaránt ismert koreográfusa. Egyetlen szóra szinte pillanatok alatt lenyűgöző szólót komponál. Vagy egy sodró erejű duettet, amelyben ifjú partnere, a csapat­hoz nemrég szerződött és máris ugyanazt a nyelvet beszélő Major kiváló társa. A kubai fiú sistergő fantáziájával, kifejezőeszközei­nek teljes fegyvertárával hat fo­gékony, a legapróbb gesztusokra is azonnal reagálni képes partne­rére, így a hatás kölcsönös - Re­guera és Major érzelmi áramköre közös forrásból táplálkozik. • A próbán még zene nélkül működnek, az előadáson Pascal Contet szolgálja nekik a zenét tangóharmonikával. Lágy, fül­bemászó dallamok vagy pergő ritmusok helyett bizarr hangfosz­lányok, a pillanatnyi hangulat, az érzelmek különös, zsigerekből megfogalmazott játéka kíséri táncukat. Contet maga is impro­vizál. Játékában a dzsessz és a kortárs zene keveredik, néha egészen szokatlan módon. Hang­szere olykor éppen hogy csak fel­sóhajt, a két táncosnak azonban ez is elég ahhoz, hogy új impul­zusokat adjanak egymásnak. Egy pad és egy forgószék. Ez minden, ami a térben látható. Reguera és Major, mint két arcta­lan (fehér maszkos) ember ma­gányosan ülnek egymás mellett. Előttük a tangóharmonikás. Ik­reknek is nézhetnénk a két ala­kot. Alkatilag majdnem egyfor­mák, csupán a bőrük színe kü­lönböző. Amíg nem szólal meg a zene, személyiségük teljesen összemosódik. Ugyanazok a rez­zenések, ugyanazok a mozdula­tok. Az arc és a tekintet helyett itt valóban csak a test beszél. Lelki sebekről, egyedüllétről, eltitkolt fájdalmakról, elnyomott vágyak­ról. Aztán jelt ad Contet, a har­monika megtöri a csendet, és a két alak ösztönös játékba kezd. Két különböző egyéniség és még­is két, sok mindenben hasonlatos lélek nyílik meg. A maszk mögött felsejlik az arc, a belső arc, amely arra is következtetni enged, hogy a két vérmérséklet sem olyan tá­voli egymástól. Izzás és feszült­ség, vonzás és olvadás van a táncban, teljes kitárulkozás és fokozatos eggyé válás. Frenák korábbi alkotásának, a Twinsnek (Ikrek) a szabad folyta­tását látjuk Wings (Szárnyak) cí­men. Szárnyalnak is a táncosok végig. Reguera egy-egy pillanatra a föld vonzerejéből is képes kisza­kítani magát, Major akrobatikus elemekkel dúsítja röptéit. Övé a forgószék, amelyen olyan termé­(Kővágó Nagy Imre felvétele) szetességgel keveri-kavarja a leve­gőt, mintha odaszögezték volna. A darab negyedik szereplője a társulat vezetője, Frenák Pál. Sötét zakóban, földig érő fekete férfi­szoknyában ül a pádon, és apró je­lekkel, rövid jelezéssel vetíti ki gondolatait. Pár perces betét csu­pán az övé, valahogy mégis azt a ha­tást kelti, mintha maga is táncolna. Súlyos jelenlétével ad jelentőséget a két fiú által megteremtett sajátos légkörnek. Barisnyikovnál éreztem ugyanezt évekkel ezelőtt. Vagy tíz percig állt egy helyben, csupán a karjait mozgatva, de ezzel is el tud­ta hitetni: a legteljesebb tánc, amit mutat. Nincs rá jobb, kifejezőbb meghatározásom: az improvizálás magasiskolája a Wings. Vibráló, öntörvényű művészet ez. Szabálya csak egy van: magával ragadó, lebi­lincselő kell, hogy legyen. Mint ez. Ma este „kihelyezett színpadon" lesz a hivatalos kassai bemutató, Szeredy Krisztinával a címszerepben A Marica grófnőt mutatja be ma a Thália Színház ELŐZETES Kassa. Kálmán Imre nagy sikerű operettje, a Marica grófnő lesz a Thália Színház első bemuta­tója a 2010/2011-es színházi évadban, ma 19 órától „kihelye­zett színpadon” láthatja a közön­ség a Jumbo Centrumban (a volt szakszervezetek háza), Szeredy Krisztina énekművésszel a cím­szerepben. A Thália ma esti premierje több szempontból is rendhagyó. Elsősorban azért, mert a darabot eredetileg idei nyári premiernek szánták, és a nyár folyamán több­ször is szerették volna bemutatni a Rodostói Ház újonnan épített szabadtéri színpadán, tudtuk meg Kolár Pétertől, a színház igazgatójától. „Ezzel a darabbal szerettük volna »felszentelni«, felavatni az új szabadtéri színpadot, de az időjárás sajnos közbeszólt - mondta. - Azokon a napokon, amikor a Marica grófnő műsoron lett volna, mindig zuhogott. így mostanáig csupán egyszer mutat­tuk be a Tháliában, de mivel a mi színházunk kicsi, el kellett távolí­tani az első széksorokat, hogy a zenekar beféljen. A ma esti lesz az »igazi« bemutató, mivel meg­felelő színházi, műszaki körül­mények között állíthatjuk szín­padra a Jumbo Centrumban, ahol van zenekari árok, s a tánckar és az énekkar is elfér a színpadon.” Az előadás másik különleges­sége, hogy művészi koprodukció eredményeként született: a Thália művészeihez csatlakozott a kassai Állami Színház tánc- és énekkara, valamint zenekara. Ez utóbbit az Állami Színház karmestere, az uk­rán Igor Dohovics vezényli. A cím­szerepet vendégként az érsekúj­vári származású, a budapesti Operettszínház és az Operaház deszkáin is nagy sikereket arató Szeredy Krisztina alakítja. A Marica grófnő rendezője Mo- ravetz Levente, akinek nevéhez több sikeres kassai előadás fűződik, mint például a Valahol Európában vagy Á dzsungel könyve. Moravetz Levente rendezése minden bi­zonnyal meggyőzte a hazai színhá­zi embereket, mivel az előadás meghívást kapott a nyitrai Andrej Bagar Színházba és a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházba is. Kálmán Imre operettjét talán nem kell bemutatni, annyit azon­ban idézzünk fel a darabbal kap­csolatban, hogy az ősbemutatót 1924-ben tartották a Theater an der Wien színpadán. A közönség el volt ragadtatva tőle, méghozzá annyira, hogy a magyarul Szép vá­ros Kolozsvár címmel ismert ket­tőst már a premiert követő napon hallani lehetett az osztrák főváros utcáin... (me) Tóbisz Titusz (Tasziló gróf alias Török Péter) és Szeredy Krisztina (Ma­rica grófnő) (BodnórGáborfelvétele) Los Angeles. Egyelőre nem akarja a megszokott február végi, március eleji időpontnál sokkal korábbra helyezni a 2012-es Os­car-díjkiosztó dátumát az Ameri­kai Filmakadémia. Az Oscar-gálát az elmúlt években február utolsó vagy március első vasárnapján tar­tották, s mint azt az Amerikai Filmakadémia Kormányzó Testü­leté szerdán bejelentette, a koráb­bi spekulációkkal ellentétben je­lentősen nem kívánja korábbra he­lyezni a díjátadót”. A változtatást többek között az indokolná, hogy a hollywoodi díjszezon túlzsúfolt, ami rossz hatással van a díjátadók tévés nézettségére. Ha előrehoz­nák az Oscart, talán több nézője lenebbé válna a díjnaptár. A testület azonban még nem hozott döntést a 84. Oscar-cere- mónia pontos dátumáról, és jelez­te, hogy további megfontolás tár­gyává teszi a díjátadó időpontjá­nak esetleges megváltoztatását. A 83. Oscar-gála időpontját már kitűzték: az idei filmtermésből vá­logató rangos szakmai elismeré­seket 2011. február 27-én, vasár­nap osztják ki. A variety.com arról is beszá­molt, hogy a héten lemondott a filmakadémia ügyvezető igazga­tója, Bruce Davis. A vezető 2011 júniusának végén távozik posztjá­ról. Davis 1981 óta dolgozott a Filmakadémia kötelékében, és 1989-től igazgatta a szervezetet. Párizsi kiállítás a zene és a politika hatásáról Lenin, Sztálin és a zene MTl-HÍR Párizs. Több mint négyszáz do­kumentumból álló tárlat mutatja be Párizsban, hogyan hatott egy­másra a zene és a politika az egy­kori Szovjetunióban Lenin és Sztálin idején. A kiállítás az októberi forrada­lomtól 1953-ig, Sztálin haláláig ad áttekintést a korszak „zenepo­litikájáról” olyan poszterek, fotók, partitúrák, operadíszletek ma­kettjei, jelmezek, levelek, kézira­tok és filmrészletek segítségével, amelyeket még sosem láthattak Franciaországban. Bemutatják azt a helyreállított reliefet, amelyet Joszif Csajkov szobrász az 1937-es párizsi világ- kiállításra készített, és amelynek maradványai egy Párizs melletti kastély hűtőverméből tavaly ke­rültek elő. Akiállítás első részében arra vi­lágítanak rá, hogy a szovjet kultu­rális - zenei - életben fokozatosan szigetelődtek el azok a híres zene­szerzők és előadók, például Rah- manyinov és Prokofjev, akik ko­rábban gyakran vendégszerepei­tek Nyugat-Európában. Azt is be­mutatják, hogyan alakult ki a né­pies és az avantgárd zene közötti politikai töltetű ellentmondás. A második rész a szocialista re­alizmusnak nevezett irányzat ura­lomra jutását taglalja. Olvasható a Pravda cikke, amellyel megindult a támadás Sosztakovics ellen a Kisvárosi Lady Macbeth bemuta­tója után, a ledorongoló írás Sztá­lin határozott kívánságára jelent meg a napilapban. A gulágokra deportált orosz muzsikusokról és a törekvésről, hogy a zsidó zenei hagyományt semmivé tegyék, ugyancsak beszámol az anyag. Nem kommersz programok az NFG Klubban Nosztalgia, pop és funk AJÁNLÓ Dunaszerdahely. Folytatód­nak a nem kommersz programok az alternatív NFG Klubban. Ma a csallóközi HaddelHadd zenekar nosztalgikus hangvételű és minimum négyórás koncertjét hallhatják a klubba látogatók. Az eseményre a belépés díjtalan. Holnap 21 órától a bősi Fan- kimanki alternatív pop-rock trió adja meg az alaphangot. Csiba Gábor (ének - gitár), Vida Ádám (basszusgitár) és Csömör Sándor (dob) sokoldalú, nagy repertoár­ral rendelkező ifjú zenészek, akik nem akusztikus számlistával és nem is feldolgozásokkal készül­nek, hanem egy lendületes, saját dalokból álló műsorral. Utánuk egy igazán kivételes produkció lesz hallható: a buda­pesti alternatív szórakozóhelyek és házibulik kultikus bandája, a Népi Papa és a Haverok áll a du- naszerdahelyi színpadra. E kon­cert különlegessége, hogy a hat éve létező formáció eddig csak Budapesten és Sukorón lépett fel. A banda frontemberének, Inkei Bencének, aki egyébként zenei újságíró (Quart) és sportkom­mentátor, mozgáskultúrája messze földön híres. Szókimon­dó, cinikus szövegvilágukhoz sa­játos popzene társul, melybe né­hol punk-, ska- és egyéb elemek keverednek. A koncertek után afterparty A Népi Papa és a Haverok (Képarchívum) kezdődik DJ Mizzi (Marián Mitaš) és DJ Dilemma (Olasz Ist­ván) tálalásában. Előbbi - amel­lett, hogy a fiatal szlovák szí­nészgeneráció erőteljes egyéni­sége - a Rádio_FM egyik oszlo­pos tagja, valamint egy pozsonyi bár rezidens lemezlovasa, utóbbi a komáromi Jókai Színház színé­sze. Mindketten a house, nu jazz és funk elkötelezettjei. Erre a rendezvényre a belépőjegy ára 2,50 euró. Garantált élmény vár mindenkire, aki az NFG-t választ­ja szombat este. (ú)

Next

/
Thumbnails
Contents