Új Szó, 2010. szeptember (63. évfolyam, 202-225. szám)
2010-09-28 / 223. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. SZEPTEMBER 28. Panoráma- hirdetés 13 A feleség a világhálón látta megférje nejének fotóit Esküvői képei miatt bukott le egy bigámista Fehér elefántra bukkantak Mianmar északnyugati részében az őserdőben: a kormányzó katonai rezsim máris kedvező jelnek tekinti az esetet a novemberben esedékes választás előtt. Az albínó állatot rögvest be is fogták. A túlnyomórészt buddhista Mianmarban - korábbi nevén Burmában - a fehér elefántot misztikus és hatalommal bíró állatnak tartják. Az 1962 óta uralmon levő katonai junta vezetői jó szerencséjük megtartása érdekében kifejezetten támogatják a ritka példányok felkutatását, és az évek során nemcsak a hadsereget, hanem még a parasztokat is mozgósították, hogy „önkéntes munka keretében" vegyenek részt az állatok felhajtásában. Az albinizmus genetikai eredetű rendellenesség, amely rendkívül ritka a vadon élő állatoknál. (SITA/AP-feJvétel) Az egyetlen út, amely kivezet az oroszországi szegénységből Mindenképp katona akar lenni a visszavárt lábú fiú MTl-HÍR Melbourne. Az internet buktatott le egy bigámista ausztrál férfit: újdonsült felesége döbbenten szembesült a világhálón félje előző esküvőjének és feleségének fotóival. A „konkurencia” felfedezése egy hónappal a második házasságkötés után történt, az első háTajpej. Tízezer embernek ajánl ingyen ölelést egy tajvani nő, aki a hétvégén kezdett akciója során mintegy 700 idegent szorított magához a tajpeji vasútállomáson. Voltak, akik inkább kitértek a 23 éves Je Jo-ling elől, a többség - köztük számtalan külföldi járókelő - azonban mosolygással viszonozta az ingyen ölelést. Minden átölelt egyedi készítésű kártyát kapott, amelyen Je néhány szavas köszöneté olvasható. A kerámiagyárban dolgozó nő idén júliusMTI-HÍR Bécs. Legalább 7 új csúcs kerülhet fel a 2012-es Guinness Világrekordok listájára, ha addig senki sem szárnyalja túl a bécsi Práterben a hét végén megrendezett Vienna Recordia 2010 programsorozat keretében bemutatott teljesítményeket. Összesen 11 rekordkísérlet megvalósítását tervezték. Az egyik leglátványosabb egy emberi ágyúgolyó minél magasabbra történő kilövése lett volna, ez az attrakció azonban a szeles időjárás miatt elmaradt. Meghiúsult a vüág leghangosabb böfögésének kísérlete is, az angol Paul Hunn ugyanis 108,2 decibeles teljesítményével nem tudta túlszárnyalni saját korábbi, 109,9 decibeles csúcsát. Hét próbálkozás esetében azonban sikert könyvelhettek el a vállalkozó kedvűek. Willi Maier ács 1 zasság megkötése pedig alig két hónappal előtte. A férfinak mozgalmas tele volt: tavaly decemberben nősült először, majd februárban újból. Azután beköszöntött a tavasz, elköszönt második neje, mert felfedezte az elsőt, és kérelmezte a házasság érvénytelenítését. A férfi ellen eljárás indult, öt év börtönt is kaphat. ban vett részt egy ölelési „fesztiválon”, amelyen több mint 7000 ember ölelte meg egymást. A Guinness Rekordok Könyve szerinti jelenlegi rekordot az 51 éves Jeff Ondash tartja. Az ohiói férfi idén februárban a szerelmesek ünnepe alkalmából 24 óra leforgása alatt 7777 embertársát vonta keblére. A Free Hugs (ingyenes ölelés) ötlete a Juan Mann álnéven ismert ausztrál férfitől indult, aki 2004-ben indította útjára a világszerte járványszerűen terjedő grátisz ölelés mozgalmat. perc alatt 24 szöget vert be, a bécsi vidámpark különlegességét, a 177 méter magas Prater Turmot pedig hivatalosan is a világ legmagasabb körhintájának nyilvánították. A bivalyerős Rene Golem Richter kezével húzott el egy több mint 8 tonna súlyú teherautót. Különleges rekorddal rukkolt elő Benn, a keverék hím kutya is: mancsaival és fogaival 14 csomót oldozott ki. Megvalósították a legtöbb embert mozgósító élő rádiós közvetítést is: 317-en énekelték el közösen az I am from Austria (Osztrák vagyok) című dalt az Arabella nevű adó hullámain. 290 résztvevő olvasott fel Asli Bayram török származású német színésznő-írónő Grenzgängerin (Határátlépő) című könyvéből. Az olvasási világrekord felállításával a szervezők - és maga Bayram is - a funkcionális analfabetizmusra igyekeztek irányítani a figyelmet. Moszkva. Alekszandr Usz- tyuzsanyinnak négy éve egy vonat levágta mindkét lábfejét, de sikeresen visszavárnák egy helyi kórházban, a sorozásnál azonban eltanácsolták. Pedig a fiatalember mindenáron a sereghez akar kerülni, mert ezt látja az egyetlen útnak, hogy kiszabaduljon a szegénységből. MTl-ÖSSZEFOGLALÓ A fiú a hosszadalmas és nehéz rehabilitáció nyomán kifogástalanul tudja használni lábát. Mindent csinál, amit a hozzá hasonló korú fiúk, egyebek között focizik is. A sorozásnál az orvos a hegekre figyelt fel, s amikor megtudta eredetük történetét, futtatta, ugráltatta Alekszandrt. Bár mindent rendben talált, végül katonai szolgálatra korlátozottan alkalmasnak minősítette. A fiatalember igen szegény körülmények között nőtt fel, anyja egyedül nevelte két fiát a Le- nyinszk-Kuznyeckij nevű kisvárosban. Lakatosnak tanult, és kezdő fizetése legfeljebb havi mintegy 300 eurónak megfelelő összeg lehet, később elérheti a havi 600 eurót. A seregben azonban a szerződéses katonáknak 1000 eurónak megfelelő zsoldot fizetnek. Alekszandr egyelőre nem adta fel a tervét: jogosítványt akar szerezni, s arra készül, hogy utána elmegy az Usszurijszkban szolgáló bátyjához, és ott sofőrnek jelentkezik a hadseregnél. Az utóbbi idők furcsa sorozási esetei inkább arról szóltak, hogy behívtak valakit, aki nem akart, vagy nem tudott menni. Egy tolókocsihoz kötött fogyatékos például ignorálta a behívókat, de végül megjelentek nála a kiegészítő parancsnokság emberei, akik aztán bocsánatot kértek és örökre távoztak. A sérült és fogyatékos emberek hőstettei a háború éveihez kötődnek: Alekszej Mareszjev pilóta mindkét lábát amputálták, de már hónapokkal később újra repült műlábakkal: róla írta Borisz Polevoj az Egy igaz ember című regényét. Ivan Leonov pilóta bal kezét vesztette el, amikor lelőtték a gépét, de ezután még 110 bevetést repült. Irina Lev- csenko - később írónő - úgy ült egy T-34-es tank kormányához, hogy sebesülése nyomán nem tudta használni egyik kezét. Ők annak idején mindannyian megkapták a Szovjetunió Hőse elnevezésű, legmagasabb szovjet kitüntetést. Szeptember 28 NÉVNAP Vencel Szláv eredetű név, jelentése igen szép: dicsőség, koszorú. Ma Václav nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 105 éve született Max Schmeling német ökölvívó. 115 éve hunyt el Louis Pasteur francia vegyész. Legnagyobb eredménye a veszettség elleni védőoltás kifejlesztése. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 45 éves Hajtós Bertalan csel- gáncsozó. 40 éves Lars Hermel német labdarúgó. 60 éves John Sayles amerikai színész, rendező. 35 éves Vámosi Csaba labdarúgó. 55 éves Varga Károly sportlövő. Hilary Duff (1987) amerikai színésznő. Sylvia Kristel (1952) holland színésznő. Réz András (1951) filmesztéta. Mira Sorvino (1967) amerikai színésznő. NAPI VICC A szöszitől megkérdezik a műszaki vizsgán:- Hogy indul a négyütemű motor?-Brrr...brrr... ORVOSMETEOROLÓGIA Kedvezőtlen hatású lesz az időjárás, elsősorban a mozgás- szervi betegségekben szenvedők számíthatnak panaszokra. Gyakrabban fordulhat elő fejfájás, jelentkezhetnek a fantomfájdalmak. A légúti, szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők egészségi állapota is romolhat, emésztési problémák szintén felléphetnek. Járványszerűen terjed a mozgalom Kér egy ingyen ölelést? MTl-HÍR 290 résztvevő olvasott fel Asli Bayram könyvéből Hét új világrekordot állítottak fel Bécsben Új SZÓ Ez a lap jár Önnek! • Melyik a legmegbízhatóbb használt autó? További kérdésekre is választ kap • Hol vegyék meg, és mire ügyeljenek? az új Szó 16 oldalas mellékleteiben! • Mihez kezdjenek, ha karamboloztak? • Mire kell felkészülni? Szeptember 30. - Használt autók Október 7. - Balesetek + Október 6. - Balesetről szóló jelentés (Správa o nehode)