Új Szó, 2010. szeptember (63. évfolyam, 202-225. szám)
2010-09-25 / 221. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. SZEPTEMBER 25. Szalon 17 dekvédelmet gyakorolni igenis kell, de a repertoár sokkal szélesebb és igényesebb annál, mint amit az MKP az elmúlt években bemutatott. Annyi bizonyos, hogy a Híd győzelme - legalábbis rövid távon - csökkenti a radikális politizálás mozgásterét. Ez korántsem jelenti, hogy az MKP radikális elemmé vált volna, ám először a szlovák többségtől, később pedig a szlovákiai magyarság egy részétől izolálta magát, ezzel borítékolva vereségét. A jelenlegi helyzetben kizárólag a Híd politikai konkurenciájaként kapaszkodhat vissza. Bár radikális hangok, elsősorban a magyarországi politikai fejlemények hatására, érezhetőek, ezeknek vajmi kevés esélyük van a politikai realizációra Szlovákiában. Annál inkább fontos odafigyelni a lehetséges szélsőséges kitörések megelőzésére - mind szlovák, mind a magyar oldalról. Többfrontos ,Játék” A szlovákiai magyar elitre nem kisebb feladat vár, mint a csökkenő kapacitás tudatában egy többfrontos stratégiával előrukkolni, amely a közösségi fejlesztést tűzi ki délként úgy, hogy megpróbálja meggyőzni a szlovák többséget a kisebbségi igények jogosságáról, párbeszédet folytat Magyarországgal (tulajdonképpen ugyanerről) és minderről hatékonyan informálja Európát. 1. Kapacitás koncentrálása. Mindez lehetséges, ha egy stratégia köré sikerül összpontosítani és mozgósítani a lehető legtöbb erő- és pénzügyi forrást. Nem, ez nem egy politikai monopólium ismételt felépítését jelenti, hanem a meglévő intézmények munkájának partneri kapcsolaton alapuló koordinációját. Egyelőre egyetlen ilyen kezdeményezés van-volt, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala, az is jórészt a nyelvtörvény elleni tiltakozást volt hivatott koordinálni. Ráadásul kívülálló számára teljesen láthatatlan az alkotómunka. Jómagam kizárólag a protestáló állásfoglalásokat kaptam meg. Megállítani a magyarok számának csökkenését nehéz lesz, de a helyi gazdasági helyzet megerősítésével, a közösségi identitás növelésével és a kisebbségi intézmények „globalizálásával” több szlovákiai magyar szakembert lehet a közösség életébe, munkájába bevonni. Jelentős számú szlovákiai magyar él Magyarországon, sokan pedig itthon, vegyes házasságban. Az MKP leszalámizós választási taktikájával ellentétben egy inkluzív stratégia kell ezek megszólítására, és egy befogadób- ban működő intézményrendszer. Ehhez a Híd koncepciója jobban passzol, ám a pártnak sürgősen változtatni kéne mind a menedzsmentjén, mind pedig a hozzáállásán, hacsak nem akar a mostani politikai szezon „SNS”-e lenni. Az MKP-nak valaha az egyetlen működő lobbija a gazdasági volt. Ezt azonban menedzselték, másrészt az MKP-ban más érdekek is ütköztek egymással. A Hídban viszont megszűnni látszik még az a csekély közösségi ellenőrző szerep is, ami az MKP-ban megvolt. Fontos azonban a gazdasági téma kapcsán más intézmények menedzselési minőségének figyelembe vétele. Utoljára, de nem utolsósorban pedig ott vannak a helyi igényű és érdekű vállalkozók, a szerdahelyi „dépéhások”, a komáromi ingatlanosok (stb., stb.), akiktől méltán elvárható, hogy visszaforgassanak valamit a közösbe. Pénz volna, de önzők vagyunk. A szlovák-magyar alapszerződés alapján működő vegyes bizottságok munkáját gazdasági témára is hangolni kell, helyi és regionális jelentőségű utak, hidak stb. építését gazdasági szempontok alapján prioritássá kell tenni. Hadd fizessen valami (számunkra) hasznosat is az EU. Mindezt azonban alaposan fel kéne térképezni, hogy konkrét terveket lehessen az asztalra letenni. Ebben a Híd szerepe fokozott, mert csak a parlamenti pártok képviselői kerülnek be a vegyes bizottságokba. Megjegyzem, az emberjogi bizottságnak, ahol Belousová asszony a főnök, nincs magyar tagja. 2. A szlovák többség meggyőzése. A Híd most ugyanazzal a két törvényjavaslattal próbálkozik, amely már a 2002-es kormány- program része volt: a kisebbségek jogállásáról és a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról szóló törvények. Bosszantó, hogy mind a két törvényjavaslat már régóta létezik: a kisebbségi törvény téziseit 2003 januárjában, a kultúra finanszírozási javaslatát 2001-ben készítették a Kalligram jogászai. Célja szerint ez utóbbi „a kisebbségi kultúrára szánt normatív támogatás állami költségvetéshez való kötését tűzi ki, így próbálva csökkenteni az állam és politika befolyását a kisebbségi kultúra támogatására”. Ennek angol változata a nemzetközi lobbi végett készült, a Kal- ligramban ugyanis tisztában voltak azzal, hogy megfelelő nemzetközi hátszél nélkül kisebb az esély. Mivel a szlovák parlament az elmúlt években egyre-másra hozta a magyarellenes döntéseket (legalábbis a szlovák pártok egyöntetűen szavaztak a Beneš-dek- rétumok, a nyelvtörvény vagy a kettős állampolgárság ügyében, míg a magyar képviselők maradtak az egyedüli ellenzék), látszólag szinte mindegy, hogy törvény vagy kormányprogram garantálja- e a kisebbségi intézményeket. Bár a törvények fontosak, ám A Hídban hasonló a helyzet, mint az MKP idején volt: a program kapcsán vajmi kevés a vita, a káderek körül annál inkább... korántsem a paragrafusok számát gyarapítandó. Sokkal inkább a társadalmi (esetünkben: kisebbségi) igények közérthető megfogalmazására és kommunikációjára van szükség a törvényekkel kapcsolatban - a többségi nemzet felé. Annak ellenére, hogy az MKP nyolc évig volt a kormányban, a szlovák politikai elit és a közvélemény nem értette meg a magyarok helyzetét jobban. Részben azért, mert nem volt meg a kellő párbeszéd a szlovák és a magyar politikai elitek között. Mint ami 1996 és 1998 között zajlott az akkori (informális) kék és magyar koalíciók között. Tulajdonképpen ennek eredményeként került a 2002-es (a baloldali Sülinek a kormányból és parlamentből való kimaradása után) kormány- programba mind a kisebbségekről szóló jogszabály, mind a kisebbségi kultúrák finanszírozásának törvénye. Négy éve volt az MKP-nak, hogy gatyába rázza a dolgokat. Parlamenti dohányzósarkokban ment a „most nincs erre politikai akarat” szövegelés, közben pedig folyt a gazdasági lobbizás. A Híd akár tanulhat ebből, bár már most hasonló a helyzet, mint az MKP idején volt: a program kapcsán vajmi kevés a vita, a káderek körül annál inkább. Utána jött Robert Fico, aki Mečiart és Slotát is igyekezvén bekebelezni nem ismert a kisebbségi kérdésben pardont. A magyar kisebbség ügye mint szakmai kérdés teljesen a háttérbe szorult, míg a Vegyük magunkat komolyan, ha azt akatjuk, hogy mások is komolyan vegyenek bennünket. Legalább útitervünk legyen... szinte napirenden lévő politikai exponálása csupán hasonló reakcióra késztette az aktív politikával amúgy is régebben felhagyó magyarpolitikai elitet. Félreértés ne essék: mindkét törvény logikus lépés lenne a szlovákiai magyarság számára. Ráadásul a tervezett kompetenciatörvény a Chmel-féle hivatalt egyfajtakisebbségi (mini) szuperhivatallá tenné. Legalábbis először kerülne a kisebbségi kultúra és oktatás - s főleg az ehhez csatolt állami pénzek - egyetlen koordináló kézbe. Nem, nem autonómia ez, hiszen ahhoz a kisebbségeknek kéne választaniuk (s csak nekik) a hivatal képviselőit. De az sem lenne jó, ha minden kizárólag „állami” kézben maradna, ez ugyanis a mindenkori kormány összetételétől függ, akár vannak benne magyarok, akár nem. Arra viszont feltétlenül esély ez, hogy a kisebbségeknek szánt állami pénzek a közösségek fejlesztésére, ne pedig csupán életben tartására legyenek elköltve. Vagyis nemcsak a hivatal felépítése, hanem az ehhez kapcsolódó pénzügyi támogató rendszer kitalálása a feladat. Az igazi megoldás azonban a többség viszonyulásának megváltoztatása a kisebbségekkel szemben. El tudjuk-e fogadtatni a másságunkat a többséggel, vagy sem. Olyan ez, kérem szépen, mint a melegek büszkeségnapi „gay parádéja”: el tudjuk-e fogadtatni a másságunkat a többséggel, vagy sem. Ehhez szükséges Chmel meg Dostál, de nem díszpintyként kell őket tartani, meg kell győzni őket és főleg a többieket az igényeink jogosságáról. A Híd szlovák csapata mellett ehhez kéne minél több magyar mainstream, magyarságát büszkén felvállaló ember szlovák médiában, magas funkcióban. A Híd vitt szlovák gyerekeket Duna- szerdahelyre üdülni a nyáron, hasonló akciókkal kell terhelni a költségvetést meg a médiát. Közben kommunikálni, beszélni, meggyőzni. Nem Csáky és-vagy Bugár csinálják a politikai közösséget, hanem mi, mindannyian. A Híd parlamentbe kerülése a magyar politikai kommunikációnak nem várt, új lehetőséget adott. Persze lehet várni kizárólag „a Bélára”, de megint csak őt okolni a következményekért butaság. 3. Párbeszéd az anyaországgal. Magyarország modellszerepe érezhetően megváltozott. A mi generációnknak Szlovákia korábbi le- és elmaradottsága okán még Budapest volt az Olümposz, míg ma a magyar üzletember költözteti át a cégét hozzánk. Megváltozott a modernizációs igény tárgya, ami a szlovákiai magyar szavazókon is lecsapódott. Húsz év alatt viszont nem változott a kliensi rendszeren alapuló magyarországi donorpolitika, melynek nagy a hatása a hasonló módon leosztott szlovákiai kisebbségi pénzekre is. Nehezen képzelhető el a Fideszről, hogy ezen változtatni fog. Ebben a helyzetben az MKP-nak és háttérintézeteinek kulcsszerepe is lehet. Ám sokkal fontosabb lenne a magyar közvélemény felé való kommunikáció. Akit már lecseszkóztak Győrben, akitől Pesten megkérdezték, hol tanult meg ilyen jól magyarul, érti, mire gondolok. Nem dumálni kell 15 millió magyarról, hanem megbeszélni a nyilvánvaló különbségeket. Közben pedig a támogatás módszerét módosítani. Ne osztogassunk, hanem fektessünk be. 4. Európa informálása. Az Unió elsősorban azt várja mindkét tagállamától, hogy maguk rendezzék dolgaikat. Ä szlovákiai magyarság akkor lehet helyzetben, ha megfelelő módon tudja a saját álláspontját közvetíteni a szlovák és a magyar fél, valamint Európa felé. Ehhez kéne egyrészt kellő információáramlás és koordináció a különböző szlovákiai magyar intézmények között, valamint megfelelő kommunikáció és érdekérvényesítés Pozsonyban, Budapesten és Brüsszelben. Magyarán, kell végre egy szlovákiai magyar lobbi. Kell egy csapat A 2010-es választások eredményeként a szlovákiai magyarság szakított a kisebbségi politizálás eddigi pártpolitikai hagyományaival. Jóváhagyta a szlovákokkal való együttműködést. Nem ártana egyrészt a szlovákok tudomására hozni ezt a dolgot. Másrészt pedig összeszedni magunkat. Nincs ingyen kaja, magunknak kell kiharcolnunk érdekünk maradéktalan érvényesítését. Rudolf Chmel vagy Ondrej Dostál hiteles arc lehet ebben a küzdelemben, de kell egy csapat. Olyan, amilyen stratégiában, inkluzív módon képes gondolkodni. Amely kérdez, nem csak válaszol. Amely integrálni igyekszik a különböző érdekvédelmi és közösségi csoportokat a Csema- doktól a gazdasági lobbizókon keresztül az interneten fórumozókig. Amely képes modern, horizontális struktúrát építeni, nem csak vertikális hierarchiát. Mértéket és értéket A meglévő kapacitást a közösségi érdekekre kell koncentrálni. Ehhez elengedhetetlen egy stratégiai párbeszéd a közösségen belül, illetve ennek a megfelelő módon való menedzselése. A meglévő pénzeket értékek támogatására kell fordítani, míg menedzselésükben ideje lenne mértéket mutatni. Egy új stratégiához kell az intézményes hátteret kiigazítani. Nem olyat, amely kizárólag állami gatyamadzagon lóg, de olyat sem, amely minden mást kizárólag saját maga alatt képzel el. A folyamatosságot biztosítani minőségi „harccal” lehet. Nem egy párt, hanem egy közösség körül kell építkezni. Talán az utolsó alkalom ez nemcsak keresztülvinni létkérdésnek számító törvényeket, hanem alapjában változtatni meg a kisebbségi lét paramétereit is Szlovákiában. Akkor valóban büszkék lehetünk magunkra. Szalon-előzetes „A szlovák-magyar vegyes párt jövőjének esélyeit persze majd megmutatja az elkövetkezendő időszak, szerintem a kételyek helyénvalóak. S az is világos, hogy ez a folyamat nem értékelhető csak magyar szemszögből: a gazdasági és a szlovák nemzetpolitikai szempontok sem hagyhatóak ki a képből.” Csáky Pál „.. .megtagadjuk minden álmunk?” című írását keresse a Szalonban, október 2-án! SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
