Új Szó, 2010. szeptember (63. évfolyam, 202-225. szám)
2010-09-24 / 220. szám, péntek
8 Vélemény ÚJ SZÓ 2010. SZEPTEMBER 24. www.ujszo.com KÁRPÁT-MEDENCEI KITEKINTŐ Iskola a világ végén Van egy eldugott kis falu Székelyföld és Moldva határán, a Nagyhagymás sziklái mögött: Háromkút. A táj, a környék szépsége szavakban nem fejezhető ki. Csodaország. Ebben a faluban 166-an élnek, és a fiatal családok mindegyikében van legalább 2 gyerek, de vannak 4-5 gyereket nevelő családok is. Ok egy régi, rozzant faépületbe járnak iskolá- ba-óvodába, amelyet évekkel ezelőtt a falusi vegyesboltból alakítottak át, amikor azt bezárták. A tavaly óra közben esett le egy nagy darab vakolat a plafonról, s a kétségbeesett tanítónő a gyer- gyószentmiklósi Caritashoz szaladt segítségért. Segítettek is, ideiglenesen megoldották a problémát. Most már csak a vedreket kell errébb-arrább tolni a két teremben, amikor esik az eső... Az eső pedig esett, június végén sűrűn, és sokat. A csángók szerint egyenesen „leszakadt a homály”. A kis falut kettészelő patak pedig hirtelen morajló folyóvá duzzadt, és vitt, sodort, amit maga előtt talált: farönköt, autót, hidat, mindent. A „deszkaiskolát” körbe- nyaldosta, de végül nem vitte magával - megsajnálta. A kicsi udvarán viszont hatalmas árkot vágott magának, és mindent telehordott ágakkal, iszappal. Pár nap múltán a kicsi tanítónő csak nézte a nagy sárga gépet, amit a távoli Gyimes- középlokról rendeltek oda, hogy valamennyire tegye járhatóvá az utat, amit a víz teljesen elmosott. Egy kicsit elegyengette, feltöltöt- teaziskolaudvarátis.Bizonykicsi volt az ő iskolája a hatalmas gép mellett! A boltból lett iskola mellett, amelynek tetején befolyik az eső... És ekkor elhatározta, márpedig iskolát fog építem! Egy rendes, becsületes, huszonegyedik századi iskolát. A közeli dombra, ahol nem bánthatja a megáradó patak. Az elképzelését előadta az elöljáróknak is, azok pedig azt mondták, támogatják a tervet. A nemes cél tehát, ami a nagy-nagy szükségből fakadt, megvan. Az akarat mellé pedig sok jószándékú ember segítőkészsége is társul, ez máris érezhető. Az Erdély.ma is odaálltajó ügymellé, megindítot- tukagyűjtést. (Erdély.ma) Berehovo legyen Beregszász Népszavazáson dönthetnek a beregszásziak 2010. október 31-én, az ukrajnai helyhatósági választásokkal egyidejűleg arról, hogy városuk visszakapja régi, történelmi nevét - adta hírül az ungvári Kárpáti Igaz Szó. A referendum megtartásáról az újságot Gajdos István, Beregszász polgármestere tájékoztatta, aki elmondta: idén júliusban a városi tanács egyhangúlag megszavazta, hogy ismét kezdeményezzék a hivatalosan Be- rehovónak nevezett Beregszász történelmi nevének helyreállítását az 1990-ben megtartott helyi népszavazás eredményére hivatkozva. Húsz éve a beregszásziak nagy többsége az 1247 óta az 1920-as trianoni békediktátumig viselt név mellett voksolt, ám az illetékes ukrán hatalmi szervek figyelmen kívül hagyták a város képviselő-testületének kérelmét - tette hozzá, megjegyezve, hogy ezért kezdeményeztek ismételten népszavazást az ügyben. Arra a kérdésre, miért kellett az újabb referendumra húsz évet várni, Gajdos kifejtette: korábban értelmetlen lett volna kezdeményezni a névváltoztatást, a politikai helyzet akkor ezt nem tette lehetővé, de mivel a tavaszi ukrajnai elnökválasztás és a kormányváltás kedvező fordulatot hozott, alkalom nyílt arra, hogy újra felvessék ezt a számukra fontos, egyben fájó kérdést. A környező falvak - Makkosjáno- si, Mezőkaszony és Bátyú - már sorra visszakapták történelmi nevüket, sőt a települések történelmi nevének visszaállítása egész Ukrajnában megfigyelhető folyamat. (MTI) f ŕr (ČTK/AP-felvétel) A rovatban közölt írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. . SZEMSZÖG Igazságkeresés az igazságszolgáltatásban A választások után az emberek általában jobban figyelnek az új hatalom szándékaira és azok mielőbbi megvalósítására, mint máskor. Fokozódik a lakosság igénye az ígéretek és a tettek összhangjának ellenőrzésére. Az igazságszolgáltatással szemben talán a legnagyobbak az elvárások. Azzal kapcsolatban szeretném elmondani véleményemet, hogy mit lát a polgár abból az ádáz küzdelemből, amelyet Ivan Miklós pénzügyminiszter folytat idestova három hónapja a Legfelsőbb Bíróság elnökével. Az államháztartásért felelős pénzügyminiszter csak azt szeretné megtudni, hogyan használta fel a Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésére bocsátott költségvetési pénzforrásokat az igazságszolgáltatás egyik legfontosabb intézményében. Eddig nem sikerült megtudnia. Egyelőre csak annyit tudunk, hogy a pénzügyminiszter bírságot szabott ki a Legfelsőbb Bíróságra és annak elnökére az ellenőrzés meghiúsítása miatt. No meg azt, hogy mindketten feljelentették a másikat jogszabálysértésért. Hogy valóban ki sértett szabályt, azt minden józan ember tisztán látja. A demokratikus országokban, ahol a polgárok négy- évenként eldönthetik, kiket szeretnének vezetőiknek a következő négy évben, elvileg ahhoz is van közük - mármint a polgároknak - kik lesznek a jogalkotás (parlament), hatalomgyakorlás (kormány) és igazságszolgáltatás (rendőrség, ügyészség, bíróságok) meghatározó emberei. Ha áttekintjük a hatalom három ágának teljesítményét, különös hangsúllyal a legutóbbi négy évre, akkor elégséges osztályzatnál jobbat nem nagyon adhatunk a hatalmat gyakorló uraknak, de ha a jogállamiság elveinek érvényesítését külön osztályozzuk, akkor az elégtelent is előhúzhatjuk, amelyhez az igazságszolgáltatási ág áll legközelebb. Csak megjegyzem, hogy az eltávozott hatalom hatalmasai, a populizmus kitűnő művelői kitűnőt adtak maguknak távozáskor. Az ő dolguk. Ha egy állami intézmény nem a jogszabályok értelmében működik, azért valaki vagy valakik felelnek. Ezek közé a valakik közé tartozik Štefan Harabin is, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, aki nem olyan régen még igazságügy-miniszteri minőségben a parlamentben leklozetozta a jelenlegi belügyminisztert és megígérte neki, hogy hűvösre teszi. Hát nem oda került, hanem az ő helyére. Természetesen nem a pénzügyminiszter jogköre, hogy helyre tegye az igazságszolgáltatás hiányosságait, az viszont igen, hogy számon kéije, hogyan gazdálkodnak az állami intézmények és vezetőik a rájuk bízott közpénzekkel. Nagyobb nyomatéka van a dolognak most, amikor 2011-re megszorító állami költségvetés készül Szlovákiában, és gyűjtik a lehető leghitelesebb adatokat megalkotásához. Tudatosítani kell, hogy Szlovákia minden polgárának hozzá kell járulnia az 1,7 milliárd eurós megtakarításhoz, úgy, hogy vagy kevesebbet fog fogyasznak elnöke a pénzügyminisztérium illetékeseit a Legfelsőbb Bíróság épületébe. Ha a polgár tiszteli és betartja a jogrendet és a társadalom által elfogadott erkölcsi normákat, valószínűleg nem sok dolga lesz a Legfelsőbb Bírósággal. Az viszont már nem kerülheti el a figyelmét, hogy azok a joggal foglalkozó szakemberek - a Legfelsőbb Bíróság bírái -, akik belülről ismerik e jogi intézmény működési mechanizmusát és tudják, hogy Szlovákia adós polgárainak a jogállamiság érvényesítésével egyre nehezebb helyzetbe kerülnek pusztán azért, mert a munkájukat a jogrend értelmében akarják végezni. A hírközlő eszközökben ritkán meg-megvillan egy-egy „rakoncátlankodó” legfelsőbb bíró , aki nem ért egyet az intézményében alkalmazott módszerekkel. Ők azok, akik szép lassan kiszorulnak a döntéshozó testületből, mert nem hajlandók a jogrend elé helyezni egy ember korlátlan hatalmaskodását. így hát az igazságszolgáltatás fura ura bebetonozva érzi magát az általa választott munkahelyen - akit érdekel a dolog, ismeri az igazságügyi miniszteri bársonyszék felcserélését a legfelsőbb bíróságiéval néhány hónappal a parlamenti választások előtt - és folytathatja hatalmi mutatványait intézményében, hogy az alkotmányunk szerinti független demokratikus kis jogállamunknak és polgárainak bebizonyítsa, Szlovákiában a törvény előtt nem minden polgár egyenlő. Jóba Mihály tani, vagy nagyobb adót fizet. Egyébként lehet számolni mind a kettővel. Ha már a polgár ki van téve a különböző pénzügyi megszorításoknak, amely végső következménye az előző kormány féktelen gazdálkodásának, akkor az adófizetők pénzéből fenntartott legfelsőbb bíróságnak nemcsak jogszerű, hanem természetes is lenne bemutatni, hogyan gazdálkodik a rá bízott pénzzel, amit jogszabály is tartalmaz, és ami a pénzügyminisztérium hatáskörébe tartozik. És akkor a szlovákiai igazságszolgáltatás tartós csődjéről még nem is szóltunk. Magunk előtt toljuk a súlyos, le nem zárt jogi folyamatok tömkelegét, amely Szlovákia hitelét gyengíti itthon is és az Európai Unióban is. Majdnem azt írtam, hogy szégyellhetjük magunkat. Szégyellje az, azok, akiknek van mit. Hogy az állami számvevő- széknek (NKÚ) is jogköre az állami intézmények gazdálkodásának ellenőrzése - amit a Legfelsőbb Bíróság elnöke erőltet -, nem vitatja senki, de nem csak annak a jogköre. Nagyon jól tudjuk, hogy a rendszerváltás utáni két évtizedben az állami intézmények vezetésében olyan párton, vagy pártokon belüli összefonódások keletkeztek - személyi jellegűek - és maradtak, főleg az előző hatalom bólintásával, hogy nincs nagy valószínűsége annak, hogy tárgyilagos ellenőrzést tartanak a legfelsőbb bíróságon más intézmények, mint a pénzügyminisztérium. Holló a hollónak nem vájja ki... Vagy már az is? Ezért nem engedi be an-
