Új Szó, 2010. szeptember (63. évfolyam, 202-225. szám)
2010-09-02 / 202. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. SZEPTEMBER 2. Vélemény És háttér 5 FIGYELŐ Nyomás alatt a romániai sajtó A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete szerint a romániai politikai hatalom soha nem tapasztalt nyomást gyakorol a sajtóra, és felkéri az RMDSZ politikusait, hogy a kormányban és a parlamentben álljanak ki a sajtó védelmében - olvasható a szervezet nyűt levelében. Az egyesület szerint a kormány különböző megszorító intézkedései, valamint az adótörvény júliusi módosítása hátrányosan érinti a médiavállalkozásokat, és ezáltal veszélybe kerül a sajtó- szabadság. (MTI) A kereszténydemokrata belügyminiszterekben van valamiféle macsós, „hatékonynak tűnni" vágyás Tiltsuk be a konyhakéseket! Daniel Lipšic belügyminiszter populista módon reagált a hétfői mészárlásra: bejelentette a fegyver- tartás további szigorítását. KOCUR LÁSZLÓ Ennek része a félautomatára átalakított automata fegyverek tartásának tüalma, valamint a pszichológiai alkalmassági vizsgálatok megismétlése ötévente. (Másik döntését, a járőrök felszerelését automata fegyverrel jobbára helyeselhetjük, bár megfelelő képzés és lőgyakorlatok nélkül ez sem megoldás, csak 1,28 kilóval terheli a rendőrök derékszíját, és vannak már a 61-esnél lényegesen korszerűbb, kisebb géppisztolyok is, de szegény ember vízzel főz...) A polgárok jó része szemében ez megfelelő megoldásnak fog tűnni - a miniszter kommunikációs csapata tudja ezt-, de nem old meg semmit, az őrült magányos lövöldözők lehetetlennek tetsző kiszűréséhez pedig végképp nem járul hozzá. A vérfürdő után egy ország kérdezte döbbenten: lehet legálisan, fegyverviselési engedéllyel gépkarabélyt tartani otthon? Pedig a sajtó ezt a kérdést már alaposan pertrak- tálta akkor, amikor felkerült az internetre a szímői lőtéren készült botrányos videó, melyen egy vasúti rendőr társaival egy Hedvignek nevezett bábura lövöldözött gépkarabéllyal. A lőtér üzemeltetői lapunkban is elmondták, megfelelő engedély birtokában bárki vásárolhat ilyen fegyvert. A fégyvertör- vény egyértelműen fogalmaz: az automata fegyver az A, azaz a tiltott fegyverek kategórijába tartozik, és csak a fegyvertörvény 8. paragrafusában engedélyezett esetekben hozzáférhető. A félautomata - öntöltő, de sorozatlövés leadására nem alkalmas - fegyver, mely automatának látszik - például gépkarabélynak-viszont már a B kategóriájú, engedélyköteles fegyverek csoportjába tartozik. Tartásához E kategóriás, sportcélú fegyvertartási engedély szükséges. Fegyvertartási engedélye Szlovákiában mintegy 150 ezer embernek van. A miniszter sietett az átalakított automata fegyverek betiltásával, hiszen amikor bejelentette, még nem volt kész a szakértői vizsgálat arról, hogy Ľubomír Harman sorozatlövéseket adott le, azaz „visszaalakította” a fegyvert félautomatáról automatára. Ha egy békés lakótelepen lövöldözni kezdenek, könnyen előfordul, hogy a lakók több, gyors egymásutánban leadott lövést sorozatlövésnek gondolnak. Soha nem tapasztalt stresszhelyzetbe került'emberek vallomására alapozni egy törvénymódosítást a szakértői vizsgálat előtt, nem nevezhető bölcs dolognak. Az 58-as gépkarabélyban, amely a Kalasnyi- kov csehszlovák mutációjának tekinthető, „az egyes lövést biztosító elsütőemelő az elsütőbillentyűvel közös tengelyen van. Az egyes lövést biztosító elsütőemelő el van látva rugóval, furattal a tengely számára, és egy nyúlvánnyal, a- melyre a tűzváltó tengely támaszkodik sorozattűz végrehajtásakor, és kikapcsolja az egyes lövést biztosító elsütőemelőt” - idézünk a fegyver műszaki leírásából. Ezt iktatják ki, amikor félautomatává alakítják, persze, egy ügyes fegy- vermestemek nem gond ezt visszaállítani, de a bűnözőknek sokkal egyszerűbb a feketepiacon valódi automata fegyvert szerezni, mint ilyesmivel bíbelődni. Az elkövető indítékait e kézirat leadásakor nem ismertük. A miniszter mellett álló országos rendőrfőkapitány is ebben a szellemben nyüatkozott. így a tárcavezető a megoldást az elkövetés eszközére építette. Tavaly a statisztika szerint az országban 84 gyilkosság és 45 emberölés történt. Megannyi borzalmas tragédia, melyeket nem kívánunk sem relativi- zálni, sem párhuzamba állítani a hétfői, a Pápay-klán kiirtása után a második legnagyobb szlovákiai tömegmészárlással. A rendőrség 15-öt minősített orgyilkosságnak és kettőt bérgyilkosságnak. A többi jó részét - leszámítva 5 rablógyü- kosságot - mondhatni családon belül követték el, az áldozat gyakran ismerte a tettest, a gyilkos eszköz pedig a legtöbbször az volt, ami a keze ügyébe került. Tavaly az Új Szó olvasói is borzonghattak azon, amikor egy szóváltást követően egy jól szituált mérnök egy Kassához közeli faluban kaszával kaszabolta szét szomszédját. A kaszáról mi magyarok Dózsa György óta tudjuk, nagyon veszélyes, mégsem kezdeményezte senki a betiltását. Azért, mert „csak” egy szomszédot ölt meg vele? Persze, a kasza nem lőfegyver. De Lipšic hirtelen jött megoldása azért is álságos, mert betiltja a 7,62 milliméteres, köztes lőszerrel tüzelő gépkarabélyt, miközben akinek van D (vadász) kategóriás fegyvertartási engedélye, az jobb fegyverboltban továbbra is rendelhet akár - túlozzunk! - .700 Nitro Express típusú, elefántvadászatra kifejlesztett lőszert is, melynek tűzereje összehasonlíthatatlanul nagyobb a betiltásra várónál. Úgy látszik, a kereszténydemokrata belügyminiszterekben van valamiféle macsós, „hatékonynak tűnni” vágyás. Lipšic elődje, Vladimír Palkó felmérést rendelt arról, megfelelő fickónak tartják-e őt a választók. Lipšic javaslata, azon felül, hogy néhány fegyvermesternek rövid távú munkát biztosítana a félautomatává alakított gépkarabélyok végleges hatástalanításával, se nem reagál a mészárlás kiváltó okaira - hisz nem is ismerjük azokat -, se nem járul hozzá a megelőzéshez - ámokfutók esetében, sajnos, ez lehetetlen, a cselekmény jellegéből fakadóan. Az állampolgárok biztonságérzetét sem adja vissza. Nem jó semmire. KOMMENTÁR Megérte? MAL1NÁK ISTVÁN Távolról sem ért véget az amerikaiak által befejezettnek nyilvánított iraki háború. Csak mások fogják vívni, más eszközökkel és célokkal, de attól, hogy az amerikai katonák - a szándék szerint - nem bocsátkoznak ütközetbe, ugyanolyan kegyetlen lesz, mint minden háború. Mert nagyon is valós a polgárháború - a legrosszabb esetben több síkon folytatódó polgárháború - veszélye, nemcsak a síiták és a szunniták között, hanem a kurdok és arabok között, s a törzsi viszályok mellett jelen van a zavarosban halászó al-Kaida is. Ezért vonul ki Amerika úgy, hogy marad. Mert ki hiszi azt el, hogy az iraki erők kiképzéséhez 50 ezer állig felfegyverzett amerikai katonára van szükség? Azt sem hiszi el senki, hogyha majd megtámadják őket, nem lőnek vissza. És máris megint nyakig benne lesznek. Indokolt volt-e az iraki háború, amely megosztotta Európát, az akkori amerikai kormánypropaganda szerint a régi és az új Európára? Még egyértelműbben: ésszerűen cselekedett-e a Bush-admi- nisztárció vagy pedig háborús bűnt követett el önös (olaj)érdekből? Azt, hogy minden mögött csak az olaj állt, rögtön zárjuk ki, ne süllyedjünk a kocsmai viták szintjére. A hét és fél éve indított iraki inváziónak három fontos előzménye volt. A nyolcéves iraki-iráni háború, amelyben az USA - nagyot hibázva - az agresszor Irakot támogatta, azon az alapon, hogy a bagdadi diktátor kisebb veszélyt jelent a Khomeini ajatollah vezette vallási fanatikus iráni rendszernél. A másik előzmény az első Öböl-háború volt (1991, Sivatagi Vihar hadművelet), miután Szaddám'90 augusztusában lerohanta Kuvaitot, amiért az USA vezette nemzetközi közösség megbüntette Szaddámot. De nem mozdította el, s ez volt a másik nagy hiba. Az elsőt Reagan követte el, a másodikat idősebb Bush, ami fontos lélektani szempont lehetett az ifjabbik Bush döntésekor. A harmadik és legfontosabb előzmény: 2003 márciusában még csak másfél év telt el az USA elleni 9/11-es terrortámadások óta. Nincs az az amerikai elnök, aki abban a légkörben le ne csapott volna, ha azt hallja, hogy van egy diktátorrezsim, amelynek tömegpusztító fegyverei vannak, s félő, ezeket átadja az al-Kaidá- nak, amely újabb támadásokat tervez Amerika ellen. Nemcsak az amerikai, hanem sok más nyugati ország hírszerzése is meggyőződéssel állította, hogy Szaddámnak vannak tömegpusztító fegyverei - ha nem is nukleáris, de vegyi arzenálja biztosan. Ezt az támasztotta alá, hogy Szaddám Irán ellen is, meg saját lakossága, a kurdok ellen is bevetett vegyi eszközöket. És maga Szaddám is azt terjesztette, hogy rendelkezik ilyen eszközökkel, később csak lebegtette az ügyet, valószínűleg azért, hogy megfélemlítse szomszédait, nem gondolta, hogy ennek komoly következményei lesznek. Amerikában annyira hitt mindenki a diktátor tömegpusztító fegyvereiben, hogy az iraki háborút még az olyan kőkemény demokraták is megszavazták, mint Joe Biden jelenlegi alelnök és Hillary Clinton külügyminiszter. A kevés kivétel egyike Barack Obama volt. Lehet, sokak szemében még ezek az érvek sem mentik fel Busht a felelősség alól, de mindenképpen magyarázzák indítékait. Nem mellesleg: Szaddám eltávolítása jótett volt az emberiséggel, az USA egy tömeggyilkos diktátort buktatott meg, az iraki nép megelégedésére. Bush számlájára két komoly hiba írható. Az egyik: az amerikaiaknak nem volt elképzélésük arról, hogy mi lesz a gyors katonai győzelem után. Rémálmukban sem gondoltak az erőszak olyan mértékű fellángolására, teljesen váratlanul érték őket a felekezeti, etnikai, törzsi viszályok, kezdetben azt sem tudták, ki kivel harcol és miért. A másik hiba szorosan összefügg az elsővel: Washington Irakból kirakatállamot akart csinálni, létrehozva az első arab demokráciát. Úgy, ahogy a II. világháború után élősegítette a demokratikus rendszer megteremtését (Nyugat-)Németországban és Japánban. Eltartott pár évig, amíg Bush rájött, hogy Irán nem Németország és nem Japán. Olcsó szellemességnek tűnhet, de hatalmas kiábrándulás volt ráébredni arra, hogy nyugati típusú arab demokráciát az unokáink sem fognak látni. KÉZ,IRAT Szeptember MIKLÓSI PÉTER Hátigen, újraszeptemberelseje, ami az idén másodika. Néha har- madika, olykornegyedike, de a tanévkezdés jelképes erejében bízva, nekünk, évtizedekkel ezelőtti, hajdanvolt diákoknak egy másodika vagynegyedike is szeptember elseje... És ha az efféle ma- radias, naptárhoz igazodó öregdiáktörténetesen újságíró, akkor aligha kerüli el sorsát, hogy az iskolakezdésről írjon. Valami szívhez szólót, őszintét, valamit arról, milyen érzés szlovákiai magyar gyereknek szlovákiai magyar iskolába járni. Már ha odajár a lurkó, mert a statisztikák arról tanúskodnak, hogy sok az olyan szlovákiai magyar szülő, aki nem az anyanyelvi oktatást választja csemetéje számára. Hogy minő tekintetben felelőtlen az ilyen szülő, azt nem jelen soraim dolga bizonygatni; no meg a lelke mélyén tudja is azt mindenki, aki magyar létére nem Arany és Ady, Jókai és Mikszáth nyelvén taníttatj a gyermekét. De az iskolaévkezdetét, legalábbis musztémaként, azért is akarom kerülni, mert kampányíze van. T anévzáró-tanévnyitó, bizonyít- ványosztás-érettségi, beíratás- felvételi, rendre visszatérő, már- már elnyűtt témák, hiszen aki diák, annak tetszik vagy nem, de szeptember lévén újra padba kell ülnie. Én inkább azon tűnődöm, milyen is volt gyereknek lenni, szerettem-e iskolábajámi. Hogy minő lélekkel, milyenkedwelvet- tem hátamra több mint bő fél évszázada naponta az iskolatáskát; az osztályok padjait koptatva ész-' revettem-e, és ha igen, hányadi- kos diákként, hogy a jó iskola a szellem, a tudás fellegvára, az egyéni akarat küzdőtere! Ahová akkor is bemenekülhet az ember, ha ott az utcai veszélyekhelyett az esélyeket találja.Nos, aki úgy gondolja, tartson strébernek, de bevallom: én szerettem iskolába járni; noha annyira azért én sem voltam magolós és törtető, hogy diákfilozófiámban akötelesség és a kötelességtudat egy és ugyanaz lett volna. Sőt! Szeptemberben én sem örültem az iskolának, pusztán lenyeltem, hogyezazélet rendje. És ha már ott lapítottam naponta az iskolapadban, igye- keztemjól tanulni. Az anyanyelvemen tettem/tehettem, így évtizedek múltán első kézből igazolhatom: az így szerzett ismeretek, az anyanyelven oktató iskola adja át az emberneka tudás alapjait. Megabelső nyugalmat a mindennapok küzdelmeihez. Ami generációnk ugyanis már azt is tudja, amit most, a vakáció után újra iskolapadba ülő gyerekek legföljebb csaksejtenek, de nem érzékelnek igazán. Jelesül azt, hogy két évtizeddel a rendszerváltás után nálunkmég mindig mázsanehéz a demokrácia iskolatáskáj a és meglehetősen lapos a szülők többségének pénztárcája. Mert az új tanév mindenki számára egyformán elkezdődik ugyan, ám a kis keresetű, netán munkanélküli szülő igencsak törheti a fejét, hogyan fedezze az újabb, egyre nagyobb kiadásokat. Tanszerekre, ruhára, buszköltségre, diákétkezdére, kollégiumra, miegyébre. Apedagógus pedigmélázhat, hogy a társadalmi ranglétra miféle alsó fokára süllyedt- a feljebb kapaszkodás reménye helyett... Eltűnődhet azon is, hogy majd csak rutinból, kötelességszerűen tanít-e, avagy a lelkét is kiteszi a diákj aiért, fittyet hányva közben arra a fájó tudatra, hogy nemcsak az anyagi, hanem a társadalmi megbecsülés dolgában is valahol hátul kullog - ha egyáltalában érdemes manapság társad almi megbecsülésről, értékrendről, vázolhatójövőről beszélni. Mindennek dacára nekünk, szlovákiai magyaroknak az ilyen társadalmi légkörben és az országcímerekkel, országzászlókkal kötelezően fellobogózott tantermek ármány- kodó árnyékában van egy pluszfeladatunk: megőrizni anyanyelven oktató iskoláinkat, óvodáinkat. Pontosabban: korábbi csatáinkhoz hasonlóan évről évre újra megőrizni. Tudom, és nyilván nagyon sokan tudjuk: nem lesz könnyű. Egyelőre azonban összpontosítsunk arra, hogy ismét itt a szeptember, és ahol a Csallóköztől a Bodrogközig elegendő számú magyar ajkú, az anyanyelvén tanuló gyermek van, ott magyar iskola is működik. Ezért a tanévnyitókhoz igazodó üzenetként pedagógusnak és diáknak inkább azt ajánlom figyelmébe, hogy a tudat olyan, akár az ejtőernyő: csak akkor működik, ha nyitott.
