Új Szó, 2010. szeptember (63. évfolyam, 202-225. szám)
2010-09-22 / 218. szám, szerda
16 DlGlTÁLlA UJSZO 2010. SZEPTEMBER 22. www.ujszo.com iPhone 4: Már csak szeptemberben lehet ingyenes műanyag tokot igényelni A hónap végéig ingyenes lesz a tok Az internetes elektronikai boltok 84%-a megfelelt az uniós jogszabályoknak Már nem trükköznek a netes kereskedők A vizsgált weboldalak 86 százaléka ma már pontos tájékoztatást nyújt a fogyasztói jogokról (Képarchívum) FELDOLGOZÁS Az Apple közleményben jelentette be, amit már sejteni lehetett: már csak szeptemberben lehet ingyenes műanyag tokot igényelni az iPhone 4-hez. A cég szerint az antennaprobléma jelentéktelen. Az iPhone 4 júniusban debütált, és rögtön elárasztották a techfórumokat azok a videók, amelyek a készülék antennaproblémáját mutatták be: ha a felhasználó marokra fogja a telefont, az hajlamos eldobni a jelet, vagyis a hívás akár meg is szakadhat. Azon mind a mai napig vitatkoznak az Apple-rajongók és a többiek, hogy ez merész dizájn vagy tervezési hiba, a szakírók többsége pedig egyetért abban, hogy az utóbbi évek legcsúnyább FELDOLGOZÁS A számítógépes vírusoktól valaha látott egyik legaljasabb trükkel hódít a Japánból származó, főként a 200 millió felhasznákommunikációs buktája az, amit az Apple az antennahiba körül produkált. A cég először tagadta, hogy hiba lenne, szoftveres hibát és nem megfelelő felhasználást emlegetett (maga Steve Jobs is el- híresült egy arrogáns visszavágásával). Aztán amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem lehet tovább takargatni a hibát, Jobs sajtótájékoztatót tartott, amelyen egyrészt feldühítette több versenytársát azzal, hogy bemutatta, más cégek készülékein is produkálható antennahiba, másrészt bejelentette, hogy aki akar, annak az Apple ad ingyen műanyag tokot a készülékére (a tok ugyanis megoldja a problémát). Az ajánlat szeptember 30-ig élt, Jobs azt mondta, addig lóval bíró Winny fájlcserélő hálózatban teijedő Kenzero féregprogram. A kártevő végignézi a gép merevlemezét, a böngésző naplófájljait, a kedvencként elmentett oldalak listáit, és összemég vizsgálják a problémát, aztán meglátják, mi lesz A cég a napokban sajtóközleményben jelentette be, hogy szeptember 30. után már nem ad ingyen műanyag tokot, mert a vizsgálat eredménye az volt, hogy még annyi telefont sem érint az antennahiba, mint gondolták (korábban Jobs hol egy, hol két százalékot emlegetett). Más változás nincs, vagyis harminc napon belül továbbra is vissza lehet vinni a telefont, ha a vevő nem elégedett. A döntés nem igazán befolyásolja az iPhone 4 karrieijét. A készüléket még mindig gyorsabb ütemben vennék az ügyfelek, mint ahogy az Apple le tudja gyártatni, az Apple honlapja három héten belül vállal kiszállítást Amerikában. (I) gyűjti belőlük a pornóval kapcsolatos tartalmakra utaló címeket, majd ezt elküldi a gazdájának. Emellé annyi adatot gyűjt be a felhasználóról, amennyit csak lehet, hogy azonosítani lehessen őt (e-mail cím, közösségi oldalakon profilnevek stb.). A lista ezután egy publikus weboldalra kerül, az ettől magát valószínűleg igen kínosan érző felhasználó pedig kap egy értesítést, hogy jelképes húsz dollárért, amit hitelkártyával fizethet ki, eltávolítják á szégyenfalról a nevét. Ha a bepánikolt áldozat fizet, azzal a lendülettel ellopják a hitel- kártyaadatait is. Maga a vírus egyébként jellemzően egy hentai (bizarr japán pomórajzfilm) stílusú videojáték telepítőcsomagjában van elrejtve, és amikor a játékos azt hiszi, hogy regisztrálja magát a játékba, valójában akkor engedi be a gépébe a vírust. A témaválasztás pedig valószínűsíti, hogy a vírus talál is pornót a gépen és a böngészés előzményei között. A Kenzero egyelőre főként Japánban hódít, de szakértők véleménye szerint az sem kizárt, hogy hamarosan elkészül a nyugati internetezőket megcélzó változata is. (i) Hatott a „söprögetésnek” nevezett tavalyi akció, az Európai Unió tagállamaiban működő fogyasztóvédelmi hatóságok összehangolt vizsgálata rákény- szerítette az internetes kereskedőket arra, hogy megfelelően tájékoztassák a vásárlókat. FELDOLGOZÁS A 2009 májusában kezdődött „nagytakarítást” a nemzeti hatóságok 26 tagállamban, valamint Norvégiában és Izlandon végezték. A feltárt problémák többek között a fogyasztói jogokra vonatkozó félrevezető tájékoztatás, a helytelenül feltüntetett árak, valamint a kereskedők hiányzó elérhetőségi adatai voltak. A vizsgálat tavaly az elektronikai termékeket árusító webáruházakra korlátozódott, az akció idén kezdeményezett folytatása pedig a kulturális és sporteseményekre jegyeket értékesítő honlapok szabálytalanságainak feltérképezését szolgálta. Az elektronikai cikkeket értékesítő honlapok idei ellenőrzése során a kereskedőhelyek 84 százaléka megfelelt az uniós jogszabályoknak (ez az adat 2009-ben csak 44 százalék volt). Az ellenőrzés eredetileg 369 honlapra terjedt ki, amelyek közül mára 310 az előírásoknak megfelelően működik - az igazolt jogszabálysértések szankciói pénzbírságot és a weboldal bezárását foglalták magukban. Az uniós vizsgálat alapján a webáruházak tájékoztatása mind a három kritikus ponton javult, így a vizsgált weboldalak 86 százaléka ma már pontos tájékoztatást nyújt a fogyasztói jogokról (például elállási jog), míg tavaly májusban csupán 64 százalék volt ez az arány. A webáruházak 94 százaléka részletes és pontos tájékoztatást ad a termékek fogyasztói áráról, szemben a 2009-es 75 százalékkal, míg a kereskedők adatait és elérhetőségét ma már a weboldalak 95 százalékán megfelelő módon tüntetik fel - ezzel a területtel volt tavaly a legkevesebb probléma, hiszen a kereskedők 82 százaléka már egy évvel ezelőtt is jogkövető volt. Az Európai Uniói idei „söp- rögetése” a kulturális rendezvényekre és sporteseményekre jegyeket árusító weboldalakat vizsgálta. Az ellenőrzött 414 honlap közül csupán 167 (40 %) felelt meg a szabályoknak, és 247 honlapot (60 %) további vizsgálatra jelöltek meg a fogyasztóvédelmi szabályok megszegésének gyanúja miatt. A nemzeti hatóságok a jelenleg zajló végrehajtási szakaszban kapcsolatba lépnek az érintett kereskedőkkel, és felkérik őket, hogy tisztázzák álláspontjukat, illetve szüntessék meg az észlelt hiányosságokat. A mostani vizsgálat rámutatott: az EU-ban működő online jegyértékesítők 74 százaléka nem tájékoztat megfelelően az árról, 73 százalékuk tisztességtelen szerződési feltételeket szab (például nem szavatolták, hogy a jegyeket időben szállítják, vagy kizárták a vételár visszatérítését abban az esetben, ha az esemény elmaradt), 48 százalékuk pedig félrevezetőén tájékoztat a kereskedővel kapcsolatban (például valótlanul azt állítja, hogy a kereskedő meghatalmazott képviselő). (hwsw) A felhasználó által látogatott pornográf oldalak listái egy publikus weboldalra kerülnek, de húsz dollárért eltávolítják a szégyenfalról a nevét (Képarchívum) Ha a bepánikolt áldozat fizet, ellopják a hitelkártyaadatait is Pornóval zsarol a Kenzero féreg Az LG 2005-től a világ ötödik legnagyobb mobiltelefon-gyártójából a harmadikká fejlődött, az idei második Egymás után buknak el a mobilgyártók vezetői negyedév azonban pocsékul sikerült a vállalatnak FELDOLGOZÁS Október elsejével távoznia kell a cég éléről Nam Yongnak, az LG Electronics vezérigazgatójának - jelentette be a vállalat. A vezető bukásához - akárcsak egy héttel ezelőtt a Nokiánál - a mobiltelefon-piacon mutatott gyenge teljesítmény vezetett. Yong pozícióját a vállalat jelenlegi elnökének, Koo Bon-moonak a testvére, az 59 éves Koo Bon- dzson veszi át - mindketten a cég alapítójának, Koo In Hwoinak az unokái, ezzel a koreai hagyományoknak megfelelően gyakorlatilag ismét teljes mértékben az alapító család kezébe kerül a vállalat vezetése. Az új vezér korábban a cégcsoporthoz tartozó LG International Co-nak, valamint az LG Displaynek is volt az első embere. Az LG Electronics részben Nam Yong irányításával, 2005-től napjainkig a világ ötödik legnagyobb mobiltelefon-gyártójából a harmadikká fejlődött, az idei második negyedév azonban pocsékul sikerült a vállalatnak: a mobiltelefonok piacán elért teljes részesedése éves szinten 11-ről 10 százalékra esett vissza, a részleg vesztesége pedig elérte a 120 milliárd wont (azaz valamivel több, mint százmillió dollárt). Yong vezetésével az LG stabilan őrizte pozícióját a tévépiacon, ahol világviszonylatban a második legA Nokia vezére, Olli-Pekka Kallasvuo után ő a második olyan csúcsvezető, akit hasonló profilú cég éléről menesztettek (SITA-felvétel) nagyobb gyártó, valamint a háztartási kisgépek területén, a vezetőnek ezért nyilvánvalóan a mobilpiacon elért gyenge eredmények miatt kellett távoznia. A gyenge eredmények ellenére Yong távozása meglepetésként érte a piacot, részben mivel az LG Electronics vezetői székében éppen tavasszal erősítették meg újabb három évre a most távozó vezérigazgatót, másfelől egy hét leforgása alatt a Nokia vezére, Olli-Pekka Kallasvuo után ő a második olyan csúcsvezető, akit hasonló profilú cég éléről menesztettek. A koreai tőzsdén Yong eltávolításának hírére azonnal szárnyalni kezdtek az LG részvényei - a papírok a kereskedés végére 4,7 százalékos pluszban zártak, ilyen erősödésre utoljára nagyjából fél éve volt példa. Elemzők szerint könnyen elképzelhető, hogy az új vezető kinevezése után - akárcsak a Nokiánál - további fejek hullhatnak az LG-nél. Az LG-nél még az év elején közölték, hogy idén 140 millió mobilkészüléket kívánnak értékesíteni, ami nagyjából 20 százalékos növekedésnek felel meg az előző évhez képest - a növekedés motorját részben az okos- telefon-piac bővülése adná. A gyártó idén körülbelül 20 új okostelefon bemutatását tervezi, köztük Windows Mobile, Android és Linux operációs rendszerekre építkező típusokkal. DIGITALLY A mellékletet a LINKPRESS készíti. Felelős szerkesztő: Szabó László tel: 02/59 233 441; e-mail: digitalia@ujszo.com, Levélcím: Digitália, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava