Új Szó, 2010. szeptember (63. évfolyam, 202-225. szám)

2010-09-14 / 212. szám, kedd

4 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2010. SZEPTEMBER 14. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Jóval kevesebb adót fizettünk be Pozsony. A szlovák állam­kasszába továbbra is jóval keve­sebb adó folyik be, mint arra a kormány eredetileg számított. Augusztusig 5,099 milliárd eu- rónyi adót sikerült behajtani, ami 11%-kal marad el a várttól. A legrosszabbul továbbra is a jö­vedelemadó teljesített, ebből a korábban várt összeg alig 66 százaléka, összesen 912,3 mil­lió euró folyt be. A jövedéki adókból 1,278 milliárd, az áfá­ból 2,888 milliárd euróra tett szert az állam, vagyis mindkét adónemből 4-5 százalékkal ke­vesebb gyarapította az állam­kasszát. Az állam idén egyéb­ként eredetileg 8,871 milliárd eurós adóbevételekre számított, a pénzügyminisztérium azon­ban már jelezte, hogy ez elérhe­tetlen álomnak tűnik. Az aktuá­lis becslések szerint az állam- háztartás bevételei több mint egymilliárd euróval maradhat­nak el a várttól. (TASR) Tovább bővít a Hansol LCD Vedrőd. Az LCD-televíziók alkatrészeit gyártó Hansol LCD Slovakia jövőre újabb 160 munkahelyet teremt a Nagy­szombat melletti Vedrődön (Voderady) található üzemé­ben. A Szlovákiában még 1996-ban letelepedett, már most 1500 embert foglalkozta­tó koreai társaság még idén hozzálát az új gyártó- és raktár­csarnok építéséhez, amit a ter­vek szerint jövőre adnak át. Eb­ben a Samsung számára gyár­tanak majd műanyag és acél al­katrészeket. (SITA) Veszteségesek a vízszolgáltatók Pozsony. A szlovák vízszol­gáltatóknak tavaly jelentős mértékben romlott a gazdasági teljesítménye. A földművelés- ügyi tárca jelentése szerint a 17 hazai vízszolgáltató tavaly együttesen 7,18 millió eurós veszteséggel zárta az évet, mi­közben a saját szolgáltatásaik­ból származó bevételeik 5,34 millió euróval nőttek. Szlová­kia ivóvízhálózata tavaly elérte a 27 532 kilométert, ami 154 ki­lométeres gyarapodásnak szá­mít az egy évvel korábbiakhoz képest. (TASR) Újabb gondok a kvótaügyben Pozsony. Szlovákiának újabb problémái vannak a szén-dioxid kvótákkal. Míg korábban a kvó­ták eladásával akadtak gondok, mivel az előző kormány jóval áron alul értékesítette ezeket, milliós károkat okozva az or­szágnak, a Hospodárske noviny gazdasági napilap szerint ezúttal a hiányzó törvények miatt bün­tethetik az országot. A jogszabá­lyainkat már tavaly december­ben úgy kellett volna módosíta­nunk, hogy a kibocsátási kvóták­ba a légi forgalom által okozott levegőszennyezést is beleszá­mítsuk. Minderre azonban máig nem került sor, miközben az Eu­rópai Bizottság idén márciusban két hónap haladékot adott ne­künk. Szlovákia a késés miatt minimum 725 ezer eurós bünte­tésre számíthat. (TASR) Félezer új állás lesz Nagyidán Nagyida. A KKP Invest társa­ság a Kassa melletti Nagyida ka­taszterében kívánja kiépíteni új logisztikai központját. A 68 mil­lió eurós beruházásnak köszön­hetően pár év múlva több mint 460 embernek biztosíthatnak munkát. Az építkezéshez a ter­vek szerint jövő márciusában látnak hozzá, az átadásra pedig 2015-ben kerülhet sor. (SITA) Holnaptól drágul a magyar benzin Budapest. Magyarországon holnaptól 5 forinttal emeli a 95-ös benzin és 5 forinttal a gáz­olaj literenkénti nagykereske­delmi árát a Mól. A cég egy hete a benzin árát 3 forinttal emelte. A mostani emeléssel a benzin át­lagára történelmi csúcsa közelé­be, 344 forintra nő, a gázolajé 329-re emelkedik. (MTI) Magyar euró csak 2015-ben? Budapest. Varga Mihály, a miniszterelnökség államtitkára szerint az euró magyarországi bevezetésének feltételei 2014-re vagy 2015-re biztosan megvalósulnak. A jövő évi 3 százalék alatti hiánycél teljesí­téséhez Varga Mihály szerint fontos, hogy az országkockázat csökkenjen. (Nszava) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam Angol font 0,8312 Lengyel zloty 3,9383 Cseh korona 24,672 Magyar forint 283,76 Horvát kuna 7,2850 Román lei 4,2608 Japán ien 107,69 Sváici frank 1,2991 Kanadai dollár 1,3185 USA-dollár 1,2801 VÉTEL - ELADAS Bank dollár cseh korona forint Volksbank 1,31-1,23 25,44-23,96 297,10-271,52 OTP Bank 1,31-1,23 25,42-23,97 292,50275,66 Postabank 1,31-1,23 25,57-23,84­Szí. Takarékpénztár 1,32-1,23 25,37-23,96 297,07-271,48 Tatra banka 1,30-1,24 25,35-24,06 295,32-272,88 Dexia banka 1,31-1,24 25,32-24,04 291,23-276,47 Általános Hitelbank 1,31-1,24 25,40-23,99 297,10-271,52 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SITA) Már magára talált az Európai Unió gazdasága, idén újra növekedési pályára állt Lassan visszatér a lendület Idén 200 éves a müncheni Oktoberfest. A pénteken kezdődő sörünnepé­lyen van ok a vigadalomra, hiszen Németország gazdasága régen nem tapasztalt fellendülést él meg. (ČTK-felvétel) Brüsszel. A korábban vártnál jobban alakul az Európai Unió gazdasági növekedése, és idén átlagosan megközelí­ti az 1 ,8%-ot - jelentette be tegnap az Európai Bizottság, miközben eredetileg csak 0,9%-ot várt. Ez 2009-cel egybevetve nagy javulás, hi­szen tavaly közel 4%-os zu­hanást szenvedett el az EU. ÖSSZEFOGLALÓ Az Európai Unióban a bruttó össztermék növekedése „a máso­dik negyedévben különösen erő­teljes volt, és a korábban feltéte­lezettnél nagyobb mértékben ala­pult a belföldi keresleten” - állapí­totta meg tegnap az Európai Bi­zottság. Hozzátette: bár a gazda­sági tevékenység a várakozások szerint továbbra is visszafogott lesz az év második felében, „a má­sodik negyedévből átgyűrűző lendületnek köszönhetően” a ta­vaszi előrejelzéshez képest vala­melyest jobb negyedéves adatok­ra van kilátás. Az EU végrehajtó testületé ugyanakkor azt is közöl­te, hogy a súlyos válság után a fel­lendülés még mindig törékeny, ezért szükség van a konszolidáció és a szerkezeti reformok folytatá­sára. Tavasz végén a bizottság még 1% alatt növekedést jósolt ez évre. Az eüróövezetben 1,7 száza­lékos növekedést várnak az idén. A bizottság arra is figyelmezte­tett, hogy a gazdaság alakulása nagy eltéréseket mutat az uniós tagországok között. A most készí­tett előrejelzés csak a legnagyobb GDP-aránnyal rendelkező EU- tagországok - Nagy-Britannia, Franciaország, Hollandia, Len­gyelország, Németország, Olasz­ország és Spanyolország - telje­sítményét veszi figyelembe, de mivel ezek az országok együtt az unió bruttó hazai össztermékének (GDP) mintegy 80 százalékát ad­ják, viszonylag megbízható. Az érintett tagállamok közül a német és a lengyel gazdaság teljesít legjobban. Mindkettőben 3,4%-os növekedés várható idén éves szin­ten. A vizsgált országok közül ugyanakkor Spanyolországban to­vábbra sem vár GDP-bővülést Brüsszel, a mostani prognózisban 0,3%-os csökkenés szerepel. Egy­bevetésül: Szlovákia idén 3,6-3,8%-os növekedés elébe néz, azaz az EU egyik leggyorsabban fej­lődő országa lesz, viszont a mi nö­vekedésünk mögött is a német hú­zóhatás áll, ami az izmosodó ex­portban mutatkozik meg. Olli Rehn, a gazdasági ügyekért és a monetáris politikáért felelős biztos úgy fogalmazott: a belföldi kereslet fellendülése jó jel a mun­kaerőpiac számára. A bizottság azt is megállapította, hogy az uniónál szélesebb körre tekintő, világszintű fellendülés várhatóan gyengébb lesz az év második felé­ben, de az újbóli visszaesés „való­színűtlennek tűnik”. A bizottság leszögezte: a pénzügyi piacok to­vábbra is sérülékenyek, mivel csak részben lábaltak ki az átélt feszült­ségekből. Az inflációt illetően Brüsszel nem változtatott előrejel­zésén: 1,8%-ra várja idén a teljes EU-ban és 1,4%-ra az euróövezet- ben. (MTI, NOL, SITA) Kosa Lajos közbeszólt Bóvli lehet Magyarország New York/Budapest. Ismét megszellőztette Magyarország adósság-besorolásának bóvli ka­tegóriába rontását a Standard and Poor’s. A világ egyik legfontosabb hitelminősítőjének számító Stan­dard and Poor’s társaságot nem hatotta meg különösebben, hogy a múlt héten a magyar kormány­zat közölte: 3% alá szorítja 2011-ben az államháztartási hi­ányt. Az S&P tegnapi elemzésé­ben jelezte, hogy továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy Magyarország adósság-besorolá­sát bóvli, azaz spekulatív kategó­riába teszik át. A hitelminősítő tá­jékoztatása szerint így továbbra is Magyarország a legnagyobb adós, amelyet ez a veszély fenyeget, az­az úgynevezett bukott angyal le­het. Mint ismert, Magyarország esetleges leminősítése az IMF- tárgyalások megszakítása után merült fel. Először a Moody’s je­lezte, hogy leminősítési felülvizs­gálat alá vette Magyarországot, majd hasonló közleményt adott ki az S&P is. Utóbbi esetében mind­ez azért jelent gondot, mert a Standard and Poor’s-nál Magyar- ország besorolása BBB-, azaz egy esetleges rontás automatikusan bóvli kategóriát jelentene, ennek nagyon súlyos következményei lehetnek az állampapírhozamok­ra, és a forint árfolyamára is. Vége annak a világnak, hogy kí­vülről mondják meg, mit kell tenni - mondta Kosa Lajos, a Fidesz alel- nöke a Magyar Televízió tegnap reggeli műsorában. Kosa elmond­ta, a kormány szeretne együtt­működni a bankokkal, a nemzet­közi hitelminősítőkkel és a pénz­piacokkal, csak azt az egyet kell megérteniük, vége annak a világ­nak, hogy kívülről mondják meg, mit kell csinálni. (Ecol, MTI) A kormány megszorító intézkedései miatt a jövő év első felében az infláció akár a 3-4 százalékot is elérheti Idén még maradnak az alacsony fogyasztói árak ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az elmúlt hónapban az elemzők által jelzettnél lassab­ban nőttek az árak. Míg júliusban 1,1%-os éves inflációt mért a sta­tisztikai hivatal, addig augusztus­ban 1%-kal volt magasabb az át­lagos árszint, mint egy évvel ko­rábban. Leginkább a cigaretta és a szeszes italok drágultak, ezek 6,8%-kal kerülnek többe, mint ta­valy augusztusban, az élelmiszer- árak nem egész 4%-kal nőttek. A legnagyobb áresést - 3,4 százalé­kosat - a bútorok és lakáskiegészí­tők kategóriájában mérték. ,A sta­tisztikai hivatal által közzétett au­gusztusi adatok kedvezőbbek vol­tak az általunk vártnál, ami újfent azt bizonyítja, hogy a továbbra is alacsony íakossági fogyasztás és a kiskereskedelemben dúló kiéle­zett konkurenciaharc kombináció­ja a kereskedők számára nem teszi lehetővé a látványosabb áremelé­seket, még ha az ágazat növekvő kiadásai ezt indokolttá is tennék” - nyilatkozta Vladimír Vaňo, a Volksbank Slovensko elemzője. Szerinte az alacsony inflációhoz nem elenyésző mértékben járult hozzá az euró korábbi bevezetése is. „Az augusztus abból a szem­pontból is érdekesnek számított, hogy idén most először esett vissza az éves infláció üteme az előző hónaphoz képest” - teszi hozzá Éva Sadovská, a Postabank elemzője, aki szerint az elkövetke­ző hónapokban már a pénzromlás ütemének enyhe emelkedésére számíthatunk. Az idei egész éves infláció azonban Sadovská szerint sem haladja meg a 2 százalékot. Martin Lenko, az Általános Hitel­bank elemzője szerint e hónapban 1,2%-kal lesznek magasabbak az árak, mint egy évvel ezelőtt, és az elkövetkező hónapokban az inflá­ció növekedéséhez hozzájárul­hatnak az energiaszolgáltatók ál­tal jelzett áremelések is. ,A kor­mány által az államháztartási de­ficit csökkentése érdekében ho­zott intézkedések miatt a jövő év elején az infláció akár a 3%-ot is meghaladhatja” - vallja Mária Va- lachyová, a Szlovák Takarékpénz­tár elemzője. Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője azonban azt sem tartja kizártnak, hogy a pénzromlás üteme emiatt akár a 4 százalékot is elérheti, (mi, ČTK) Az euróbán vezetett számlák betéti kamatai (érvényes 2010. szeptember 12-tól) Bank 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap Lakossá­gi folyó számla ČSOB 0,05 0,100,15 0,150,35 0,500,70 1,001,20 1,802,00 0,15-0,80 Privatbanka 0,50 0,70 1/10 2,30 0,10 OTP Bank 0.10 0,15 0,30 0,80 1,20 2,30 0,00-0,20 Komerční b. 0,01-0,01 0,010,15 0,010,35 0,010,50 0,010,80 0,05-0,10 Volksbank a000,30 0,000,50 0,000,80 0,001,20 0,00-2,30 0,000,10 UniCredit Bank 0,200,30 0,400,50 0,600,80 0,801,00 2,202,40 0,000,05 Dexia banka 0,100,20 0,400,50 0,901,00 1,304,35 1,80-2,00 0,05 Tatra banka 0,05 0,100,15 0,300,40 0,600,70 1,001,10 1,70 0,100,50 Slovenská sporiteľňa 0,15 0,300,35 0,700,80 1,101,20 1,80 0,100,30 Všeobecná úverová banka 0,10 0,100,20 0,250,40 0,550,70 1,001,10 2,00 0,106,00 Poštová banka mmmmá MMHM ■mam 2,00 mmmmm A bankkönyvek betéti kamatai (érvényes 2010. szeptember 12-től) Bank Felmondási határidő 3 ~ 6 9 12 18 2 év Felmon­hónap hónap hónap hónap hónap dási idő nélkül Privatbank 0,70 1,10­1,30­1,50 0,10 OTP Bank 0,70 0,90 0,90 1,15­1,20 0,10 Volksbank 0,30 0,60­1,00­1,40 0,10 UniCredit Bank 0,40­1,00 1,00 0,10 Poštová banka 1,00 ' 1,20­1,30­1,35 0,01 Dexia banka 0,20 0,50 0,50 0,60­0,75 0,10 Tatra banka­­­­­­0,30 Slovenská sporiteľňa­­­0,10-2,50 0,10 Všeobecná úverová banka 0,30 0,60 1,00 — 1,00 0,10

Next

/
Thumbnails
Contents