Új Szó, 2010. szeptember (63. évfolyam, 202-225. szám)
2010-09-08 / 207. szám, szerda
SZÜLŐFÖLDÜNK 2010. szeptember 8., szerda___________________________________________________________________ __________________________7. évfolyam, 35. szám A koronázási ünnepség bármiféle történelmi küldetés nélkül, szimpla látványosságként is működik Éljen Uhorszkó, meg az ő királya...! Majd belenő... A frissen megkoronázott IV. Ferdinand (balra), illetve szülei, III. Ferdinand király és Mária Anna spanyol infánsnő A koronázási menet a várból a belvárosba vonul Pozsony. Úgy tűnik, jó húzás volt az OZ Korunovačná Bratislava civil társulás, illetve a főváros vezetése részéről, hogy 2003-ban megidézték Pozsony koronázóvárosi múltját, s minden nehézség ellenére is hagyományt teremtettek. A rendezvény mára a főváros kulturális életének kiemelkedő eseményévé vált. LŐRINCZ ADRIÁN Hadd szögezzem le az elején: már hét évvel ezelőtt is akadtak, akik nem nézték jó szemmel a koronázási ünnepséget, mondván: egyszer s mindenkorra túl kell lépni azon, hogy a külföld Szlovákiára az egykori Uhorszkó romjain létrejött államként tekintsen. Ezt a nézetet legmarkánsabban talán Ján Sokol érsek fogalmazta meg, aki a 2003. szeptember 6-án megrendezett első koronázási ünnepség kapcsán megjegyezte: ez az ország immár tíz éve szuverén, s az is marad az idők végezetéig. A szervezők akkor még közös Kárpát-medencei történelmünk egyes mozzanatai tisztázásának fontosságát hangsúlyozták, s az ünnepség fényét azzal igyekeztek emelni, hogy vendégül látták a Habsburgok egykori koronázó- városainak- Prága, Krakkó, Buda, Székesfehérvár, Bécs, Nürnberg és Frankfurt - képviselőit. Az első koronázási ünnepség óta a magyarok és szlovákok viszonyáról sok minden kiderült - egyebek közt az, hogy a történelmi kérdések megválaszolása kizárólag a történészek egy szűk körét érdekli, amúgy mindkét népnek megvan a maga, széles körben elfogadott verziója, melyre felépítheti világképét. A leköszönt kor- mánygamitúra jóvoltából kiderült az is, hogy a hidegháborús helyzet Közép-Európában a XXI. század elején is sikerrel fenntartható. A koronázási ünnepségről pedig az, hogy bármiféle történelmi küldetés nélkül, szimpla látványosságként is működtethető. Idén is ennyi fért bele - se több, se kevesebb. Királyi minden... Az idei rendezvénysorozat szeptember 3-án, a délelőtti órákban, kirakodóvásárral kezdődött. Helyszínéül a Hviezdoslav tér szolgált, mely Uhorszkó fennállása alatt Kossuth apánk nevét viselte. Akadnak, akik úgy vélik: minden vásár „egy kaptafa”, ám a figyelmes szemlélő számára inkább amolyan néplélektani tanulmányút. Itt kapunk képet igazán a szépről, a bőségről alkotott elképzelésről, a múlthoz fűződő viszonyról, s itt derül ki: a hagyomány éppolyan árucikk, mint a mézeskalács-huszár. A kézműves- ipari műremekeket kínáló standok mellett ma már ott a kínai műanyagbóvli-árus, s mindez együtt arról árulkodik: a globalizáció mindent visz. A szombat délelőtt a gyerekeké volt; lovagi tornán, ügyességi játékokban vehettek részt, aki bírta, saját emlékérmét üthetett, illetve bekapcsolódhatott az elrejtett koronázási kincs keresésébe, mely során felfedezhette a belváros nevezetességeit. A lacikonyhák e jeles napon kínálatukat teljes mértékben a megidézett történelmi mozzanathoz igazították - hamisítatlan uhorskói (vélhetően magyar) kolbásszal, koronázási gulyással, pressburgi bejglivel, a királyi pincék mélyén érlelt borral és a királyi serfőzde nedűjével csábították a nagyérdeműt. A térség etnikai sokszínűségét hangsúlyozandó, természetesen cigánypecsenyét is feltálaltak. A koronázási ceremóniára még egy napot várni kellett, erre szeptember 5-én, a kora délutáni órákban került sor. Az előző évfolyamokhoz hasonlóan e mozzanat idén is a korabeli forgatókönyv szerint zajlott, egyetlen apró, ámde fontos mozzanattól eltekintve - IV. Ferdinánd 1647. június 16-i megkoronázásának előestéjén Pozsony belvárosában hatalmas tűzvész pusztított. Hetvenkét ház vált martalékául, amit a város lakossága kimondottan rossz előjelként fogott fel. Jóllehet három és fél évszázaddal e szomorú esemény után az ómenek alig bírnak jelentőséggel, a „vörös kakas” egy tűzijáték erejéig idén is megjelent a város fölött. Istennek s a népnek AIII. Ferdinánd császár és első felesége, Mária Anna spanyol infánsnő első fiaként, 1633-ban született IV. Ferdinánd vérzivataros korszakban, a harmincéves háború után foglalta el trónját. 1642-ben Torstensen svéd generális hadai már Cseh- és Morvaországban várták ugrásra készen, hogy az I. Rákóczi György erdélyi fejedelem hadaitól meggyengített Habsburg-birodalomra vethessék magukat. III. Ferdinánd húsz évre békeszerződést kötött a török birodalommal, majd IV. Krisztián dán királlyal szövetkezett, akinek hadai Svédországot rohanták le. Míg Torstensen a dánok leverésével volt elfoglalva, a Habsburg uralkodó is keletebbre szoríthatta I. Rákóczi György hadait. Dánia vereségét követően a svédek ismét bevették magukat Morvaországba, míg az erdélyi fejedelem tizenötezer fős ármádiája előbb Kassát, majd a Vág mentét foglalta el. Hosszas csatározást követően, mely során Pozsony is veszélybe került, az isztambuli Fényes Porta utasítására I. Rákóczi György végül 1645 decemberében békét kötött III. Ferdinánd- dal. Az időközben Győrbe szállított magyar királyi koronázási ékszerek 1646-ban kerültek vissza Pozsonyba. Ilyen előzmények után koronázták IV. Ferdinándot 1646-ban előbb cseh, majd egy évvel később magyar királlyá; a német-római császári koronát 1653 júniusában Regensburgban tették a fejére. A fiatal uralkodóról feljegyezték, hogy rendkívüli eszességével tűnt ki, így apja már gyerekkorában felfedte előtte a birodalom kormányzásának titkait. Uralkodói ambícióit nem teljesíthette ki - huszonegy évesen, 1654. július 9-én halt meg himlőben. Bécsben, a kapucinusok kriptájában helyezték végső nyugalomra; halála után apja az eredetileg papi pályára szánt Lipót főherceget koronáztatta meg, akit 1657-ben I. Lipót néven magyar királlyá, majd egy évvel később német-római császárrá koronáztak. A fiatalon elhunyt IV. Ferdinánd békességben óhajtotta gyarapítani birodalmát; szolgálatát Deo et populi, azaz Istennek s a népnek ajánlotta fel. Üzenet a múltból Népes, korabeli jelmezekbe öltözött statisztéria kíséretében vonult az ifjú uralkodójelölt 2010. szeptember 5-ének délutánján a pozsonyi várból a városközpontba, miközben „Vivat Rex Noster!”-t kiáltó alattvalóinak dobott néhány maréknyi aprópénzt. A felújítás alatt álló Szent Márton-székesegyház helyett, mely kétszázhatvanhét éven át szolgált a magyar királyok koronázási templomául, s ahol tíz uralkodó és küenc királynő fejére tették fel a koronát, idén a körülbelül egyórás ceremónia a Hviezdoslav téren zajlott. Fél négy körül az ifjú király már Aranysarkantyús vitézeket ütött lovaggá, majd a koronázási dombra hágva letette a királyi esküt, mely szerint az országot s annak népét megóvja mindennemű veszedelemtől. Ezután szinte valamennyi alattvalójával lefényképezkedett. Jóllehet az idei koronázási ünnepség nem hozott meglepetést, s királyi titkokról sem leb- bentette fel a fátylat, a történelmi kuriózumok kedvelőit talán mégis megörvendezteti az a lelet, melyre a restaurátorok a Szent Márton-székesegyházat díszítő, néhány hete leemelt Szent Korona-másolat belsejében bukkantak. A cinkezéssel gondosan lezárt rézhengerből egy Mária Terézia korabeli, 1765-ös keltezésű, megégett szegélyű pergamen, egy 1846-ban kelt levél és német nyelvű színházi plakát, valamint néhány, 1905-ben kiadott pozsonyi hírlap, illetve világi és egyházi főméltóságok névjegyzéke került elő, „Mindörökké ámen!” aláírással. A pergamendarabból kiderül, hogy eredetileg abban a koronamásolatban helyezték el, mely az 1833-as tűzvész során a torony lángoló faszerkezetével együtt az utcára zuhant. A múlt század eleji keltezésű lapokat nagy valószínűséggel akkor tehették a királyi ékesség közel másfél mázsás másolatába, amikor Weinstabl Móric aranyműves műhelyében új bevonatot kapott. Jött tehát egy üzenet a múltból; a kérdés most az, lesz-e mit hozzátennünk, üzennünk a száz évvel utánunk jövőknek? Az ifjú trónörökös, útban a székesegyház felé (TAS R-feIvételek)