Új Szó, 2010. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)

2010-08-09 / 182. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. AUGUSZTUS 9. Kultúra 7 Nagy-Britannia máris a The Wanted lába előtt hever (Képarchívum) A The Wanted a múlt héten a brit kislemezlista csúcsán kezdett az első dalával Meseszép bemutatkozás ZENEZÓNA A szerencsés tizenhárom? Nyilvánosságra hozták a szeptember 12-én Los Ange­lesben megrendezendő MTV Video Music Awards jelöltjei­nek listáját. A díjat 1984-től osztja ki a zenei tévécsatorna - idén tizenhat elismerés ta­lál gazdára. Lady GaGa re­kordot állított fel: tizenhá­rom nevezést kapott. A New York-i énekesnő az egyik leg­fontosabb, Az év videoklipje kategóriában két dallal száll versenýbe, a Bad Romance és a Beyoncéval készített Telep­hone címűekkel - ő az első előadó, akit ebben a kategóri­ában duplán jelöltek. „Meg­tisztelve érzem magam a vi­lág összes kis szörnyével és önjelölt csodabogarával együtt, amiért több díjra ne­veztek, mint eddig bárkit a gála történetében. Annak meg különösen örülök, hogy ez egy szerencsétlen szám, a tizenhárom. Régen azt mondta nekem és a kis ször­nyeimnek a világ, hogy sose fognak hallani rólunk, de együtt megváltoztattuk a sza­bályokat. Isten engem három okból teremetett a Földre: hogy hangos zenét készítsek, meleg videókat forgassak, és fenemód rekedt hangon éne­keljek. Köszönöm MTV!” - tudatta közleményében Lady GaGa. A férfiak közül Emi­nem kapta a legtöbb nominá- ciót, nyolcat. A díjak többsé­gének odaítéléséről a nézők döntenek, a vma.mtv.com ol­dalon adhatják le voksukat a kedvenceikre - a szavazás múlt kedden kezdődött. A legjobb új előadóra még a díj­kiosztó ünnepség alatt is le­het szavazni, (p) Most már biztos a visszavonulás Lily Allen bejelentette, ba­bát vár, a harmadik hónap­ban van. Az 1985. május 2-án született londoni énekesnő 2007-ben már teherbe esett, ám akkor elveszítette gyer­mekét. Aztán szakított élet­társával, a The Chemical Brothers-tag Ed Simonsszal, és tavaly nyáron megismer­kedett Sam Cooper épí­tésszel. „Nagy örömmel tölt el, hogy Sam és én gyermeket várunk. Mondanom sem kell, hogy mindketten nagyon bol­dogok vagyunk” - nyilatkozta a The Sunnak Lily, aki most már biztosan tartja magát a korábbi bejelentéséhez, mely szerint hosszabb időre vissza­vonul a zenei életből, nem készít albumot, és koncertez­ni sem fog. Bár a slágerlistá­kon jelenleg is szerepel, Pro­fessor Green londoni hiphop- előadó a kislemezek brit rangsorának ötödik helyéig jutó Just Be Good to Green című dalának közreműködő­jeként, és július elején fellé­pett Jay-Z londoni koncert­jén. (p) A szakemberek azt vetítet­ték előre, hogy a JLS csodás tavalyi debütálása lavinát indít el brit zenei berkek­ben: a fiúcsapatok követ­kező érája kezdődik. Jósla­tuk kezd beigazolódni. Júli­us végén a mesterségesen alapított The Wanted berob­bant a brit zenei él­mezőnybe. ÖSSZEÁLLÍTÁS A brit The X Factor ötödik soro­zatában induló JLS a tehetségku­tató tévéműsor 2008 decemberé­ben rendezett döntőjében alulma­radt Alexandra Burke-kel szem­ben. A négytagú fiúcsapat később alaposan visszavágott a londoni énekesnőnek. Alexandra október­ben boltokba került Overcome című stúdiólemezéből 132 065 példányt értékesített az első héten ELŐZETES Nyilvánosságra hozták a Barclay- card Mercury Prize jelöltjeinek ti­zenkettes listáját. A díjat 1992-ben alapította a Brit Hanglemezipari Szövetség (BPI) az irodalmi Boo- ker-díj és a képzőművészeti Türner- díj zenei megfelelőjeként, az előző egy év legjobb brit (angol, ír, skót) nagylemezének előadóját jutal­mazza vele. Az óriási szakmai presztízst jelentő győzelem mellé húszezer font is jár. A jelöltlistáról és a győztesről zenei szakembe­rekből álló zsűri dönt. Az idei elis­merést szeptember 7-én ünne­pélyes keretek közt adják át Lon­donban. A brit fogadóirodákban természetesen ezúttal is lehet tip­pelni a győztesre. A legesélyesebb Dizzee Rascal albuma, a Tongue n’ Cheek és a The xx korongja, az xx - a William Hill Fogadóiroda négy az egyhez adja a győzelmüket. A díj odaítélése piaci sikertől független. A győztesek között sze­a szigetországban. A fiúcsapat no­vemberben kiadott albuma több mint százezerrel volt kelendőbb a megjelenés hetében, 239 644 pél­dányban talált gazdára. A kvartett eddig három felvétellel járta meg a kislemezek brit rangsorának csúcsát: tavaly a Beat Again és az Everybody in Love címűekkel, idén júliusban a készülő második albumának beharangozójával, a The Club Is Alive című szerze­ménnyel. A JLS az idei BRIT Awardson, a legrangosabb brit ze­nei díjak átadóján duplázott - A legjobb brit újonc és A legjobb brit kislemez kategóriákban diadal­maskodott, utóbbiban a Beat Aga­in című dallal. A JLS köszönőviszonyban sincs a kilencvenes években hó­dított fiúcsapatokkal. Egyrészt a zenéjével nem csak a tinédzsere­ket célozza meg, másrészt az a fajta fanatikus rajongás, ami haj­danán például a Take Thatet vagy a Backstreet Boyst jellemez­repel az Arctic Monkeys, a Franz Ferdinand, a Portishead, a Primal Scream, a Pulp vagy PJ Harvey, az elmúlt két évtized legfontosabb brit zenekarai, az Oasis, a Blur és a Coldplay viszont lemaradtak róla. Tavaly egy rapperlány, Speech De- belle diadalmaskodott a Speech Therapy című nagylemezével. te, már nem létezik. A JLS nem ért el világsikert, még Európát sem tudta meghódítani (ezek ta­lán nem is célok?), alapjában vé­ve csak odahaza, Nagy-Britanni- ában sikeres. A július végén a brit zenei él­mezőnybe berobbanó The Wan­ted nevű, Max George, Siva Ka- neswaran, Jay McGuiness, Tom Parker és Nathan Sykes alkotta fiúcsapatot 2009-ben verbuvál­ták, a JLS mintájára alapították meg. A tagok elmondták, a fiú­bandák új korszakát szeretnék elindítani, és javítani akarnak az ilyen formációkról kialakult meg­lehetősen negatív összképen. Je­lenleg az első albumukon dolgoz­nak, amelynek beharangozó fel­vétele, az All Time Low, a The Wanted pályafutásának első dala- a múlt héten a brit kislemezlista élén nyitott. A csapat tehát be­robbant a brit zenei életbe, de kérdéses, hogy onnan ki tud-e törni, (péjé) Közvetlenül a tizenkét jelölt kihir­detése után, július végén a William Hill Fogadóirodákban 33:1 arány­ban lehetett fogadni a későbbi győztesre. Esélyei időközben je­lentősen megnőttek, albuma végül a második legesélyesebbé lépett elő Bat for Lashes mellé és a Flo­rence + the Machine mögé. (pj) A Barclaycard Mercury Prize 2010 jelöltlistája ; Előadó Lemezeim Kiadás Biffy Clyro Only Revolutions 2009 novembere Foals Total Life Forever 2010 májusa 1 Am Kloot Sky at Night 2010 júliusa Kit Downes Trio Golden 2009 novembere Laura Marling 1 Speak Because 1 Can 2010 márciusa Mumford & Sons Sigh No More 2009 októbere Corinne Bailey Rae The Sea 2010 februárja Dizzee Rascal Tongue n' Cheek 2009 szeptembere The xx XX 2009 augusztusa Villagers Becoming a Jackal 2010 májusa Paul Weller Wake Up the Nation 2010 áprilisa Wild Beasts Two Dancers 2009 augusztusa Szeptember 7-én Londonban derül ki, kié lesz a brit zeneipar rangos elismerése Dizzee Rascal és a The xx az esélyes LISTAMUSTRA Odahaza trónfosztott lett a rapper Eminem hetedik stúdiólemeze, a Recovery június 28-án a brit al­bumeladási lista csúcsán nyitott, és egy hét megszakítással ötödik hete uralja a mezőnyt. (Július 12-én Kylie Minogue 11. stúdióleme­zének, az Aphrodite címűnek adta át a trónt.) Az amerikai hiphop- előadó korongja odahaza, az Amerikai Egyesült Államokban öt hét után trónfosztott lett. A szakma a múlt héten Rick Ross negyedik, Teflon Don című stúdióalbumát várta az élre, de az csak az ezüs­térmes pozícióba érkezett meg, miután 176 ezret, 11 ezerrel keve­sebbet értékesítettek belőle, mint Eminem nagylemezéből. A szak­emberek azt gondolták, a rapper a héten megőrzi vezető helyét, ám ezúttal is tévedtek. 159 ezret adott el az albumából, négyezerrel kevesebbet, mint a rangsor csúcsát elfoglaló Avenged Sevenfold az ötödik, Nightmare című stúdiólemezéből. A kaliforniai metálzene- kar dobosa, James „The Rev” Sullivan 2009. december 28-án hunyt el tragikus hirtelenséggel a 29. életévében. Az Avenged Sevenfold korábban az előző, 2007 októberében kiadott Avenged Sevenfold című stúdióalbumával szerepelt a legmagasabban az amerikai el­adási összesítésben, a negyedik helyig jutott vele. Az első két stúdi­ólemezét nem jegyezték a kétszázas mezőnyben. Listavezető dalok Egyesült Államok Eminem featuring Rihanna Love the Way You Lie Nagy-Britannia The Wanted All Time Low Németország Yolanda Be Cool & DCUP We No Speak Americano Magyarország Ákos Szindbád dala Robbantott az új brit fiúcsapat Emmern harmadik hete uralja az amerikai Billboard magazin kisle­mezlistáját a Rihannával rögzített Love the Way You Lie című szerze­ménnyel. A detroiti hiphopelőadónak ez a negyedik, a barbadosi éne­kesnőnek a hetedik hazai listavezető slágere. Katy Perry tökéletesen felvezeti az Észak-Amerikában augusztus 24-én megjelenő harmadik, Teenage Dream című stúdióalbumát. A korong első slágere, a Snoop Dogg-gal készült California Gurls hat hétig volt listavezető az USA- ban, a címadó felvétel a múlt héten a huszadik helyre iratkozott fel, most a hetedikre lépett elő. A TOP 10 másik újdonsága Usher a 12. helyről a kilencedikre lépő DJ Got Us Failin’ in Love című dala, amely a texasi énekes augusztus 24-én boltokba kerülő Versus című EP-jé- nek beharangozója. A zeneszámban a floridai Pitbull működik közre. Az élmezőnyben egy másik szerzemény is található, amelyben szere­pel Pitbull: Enrique Iglesias az ötödik helyen tanyázó I Like It című fel­vételében. A múlt héten egyetlen újdonsága sem volt a brit lista tízes mezőnyének, most öt van belőlük. Ä The Wanted öttagú brit fiúcsapat az All Time Low című bemutatkozó dalával az első helyre érkezett meg. A bronzérmes pozícióban a New York-i Travie McCoy felvétele, a hawaii születésű Bruno Mars közreműködésével készült Billionaire debütált, amely az USA-ban a negyedik helyig jutott. Flo Rida floridai hiphopelőadó The Only One című harmadik stúdiólemezének előhír­nöke, a Dávid Guetta francia lemezlovassal készült Club Can’t Handle Me az ötödik helyen nyitott. A lemezlovas-producerekből álló Swe­dish House Mafia trió - amelynek korábban Eric Prydz is a tagja volt - Pharrell Williamsszel készült One (Your Name) című dala a hetedik, a szintén producerek alkotta Magnetic Man felvétele, az Angela Hunte közreműködésével rögzített I Need Air a tizedik helyen kezdett. Az ausztrál Sylvester Martmez és Johnson Peterson duójának, a Yolanda Be Coolnak és DCUP (Duncan MacLennan) ausztrál producernek We No Speak Americano című nyári slágere a múlt héten vezette a brit rangsort, a héten Németországban került az élre - egy hete a nyolca­dik helyen startolt. A futball-világbajnokság hivatalos dala, a kolum­biai Shakira és a dél-afrikai Freshlyground együttes felvétele, a Waka Waka (This Time for Africa) hat hét után hagyta el a csúcsot. Listavezető nagylemezek 1 Egyesült Államok Avenged Sevenfold Nightmare I Nagy-Britannia Eminem Recovery Németország Unheilig Grosse Freiheit 1 Magyarország David Guetta One Love Beérett a kaliforniai metálzenekar Az amerikai albumeladási lista élmezőnyében az első helyen de­bütáló Avenged Sevenfold lemeze az egyetlen új belépő. A kaliforni­ai metálegyüttes korongja a szigetországban az ötödik helyre iratko­zott fel. A brit TOP 10-ben még egy új belépő található: az ezüstér­mes pozícióban Tom Jones 39. stúdióalbuma, a Praise & Blame nyi­tott, amely bluesszerzemények, gospelek és tradicionális spirituálék átdolgozásait vonultatja fel. A lemez kiadásának híre július elején az egész világot bejárta, miután az Island Records vezetőségét alaposan meglepte a tartalom. David Sharpe alelnök egy nyilvánosságra ke­rült elektronikus levélben egyik munkatársától azt kérdezte: „Ez va­lami rossz vicc?”. Ez a hetvenéves walesi énekes első albuma a kiadó­nál. Németországban március 5-én kezdett az eladási összesítés élén az 1999-ben alakult hazai Unheilig hetedik stúdiólemeze, a Grosse Freiheit, amely június 25-én harmadik alkalommal tért vissza a csúcsra, és azóta uralja a mezőnyt, összességében 13. hete vezet. Ma­gyarországon egy hét megaszkítással negyedik hete David Guetta ér­tékesíti a legtöbb hanghordozót a tavaly augusztusban megjelent One Love című negyedik stúdióalbumából, (puha)

Next

/
Thumbnails
Contents