Új Szó, 2010. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)
2010-08-30 / 200. szám, hétfő
6 Kultúra ÚJ SZÓ 2010. AUGUSZTUS 30. www.ujszo.com Életművéért kapta Goethe-érem Heller Ágnesnek Weimar. Heller Ágnes magyar filozófust Goethe-éremmel tüntették ki szombaton Weimarban. A Goethe Intézet ugyancsak kitüntette Fuad Rifka libanoni költőt és filozófust, valamint John M. Spalek amerikai kutatót. A Goethe Intézet 1955 óta tüntet ki olyan személyiségeket, akik kiemelkedő érdemeket szereztek a német nyelv terjesztésében és a nemzetközi' kulturális cserében, akiknek a munkássága tükrözi az intézet szellemiségét. Az intézet a kitüntetés bejelentésekor azt is hangsúlyozta, hogy a magyar filozófus életművéért részesül a díjban. Több mint 40 szakkönyvet publikált, és ezekben Heller Ágnes (Képarchívum) tükröződik élete is, amelyre rányomta bélyegét a XX. század mozgalmas történelme: a nácizmus barbarizmusa, az 1956-os forradalom, majd ellenzéki szerepe. A díjnak már volt magyar kitüntetettje: Ligeti György zeneszerző, Kertész Imre Nobel-díjas író és Tandori Dezső író-költő (MTI) Örkényt méltatja az NZZ A Lágerek népe németül Bécs/Zürich. Örkény István Lágerek népe című művét méltatta szombati számában a Neue Zürcher Zeitung a német kiadás megjelenése alkalmából. A svájci lap recenziójának szerzője, Ulrich M. Schmid dicsérte a mű meggyőző- és kifejezőerejét. A szemleíró vitába szállt a fordító, Kornitzer László kommentárjával. A fordító nagyszerű könyvnek tartja a művet, de nehezményezi, hogy Örkény egy szóval sem említi aholokausztot. Schmid úgy látja, hogy Kornitzer úgymond vakságot tanúsít Örkény művének esztétikai autonómiájával szemben. A könyv szövegének irodalmi meggyőző ereje éppen abból ered, hogy híján van bármiféle erkölcsi szemrehányásnak. Örkénynek minden oka meglett volna a felháborodásra, zsidóként a Horthy-rendszer alatt oroszországi munkaszolgálatra vitték be és hadifogságba került - jegyzi meg. Úgy véli, hogy az, aki, mint Örkény is, a szovjet hadifogságban lévő magyar foglyok életének panorámáját adja, nem hallgat a holokausztról, az európai zsidók meggyilkolása egyszerűen kívül esik a túlélésükért küzdő szereplők valóságérzékelésén. Az, aki határozott várakozásokkal vesz kézbe egy könyvet, rossz olvasó. Csak az fedezhet fel új dolgokat, aki kész rábízni magát a szövegre. Ajutalom Örkény esetében világos, elfogulatlan és érzékeny próza egy nemzeti tragédiáról, amely messze túlnyúlik az elvesztett háborún. A könyv a Suhrkamp kiadónál jelent meg németül, Kertész Imre utószavával. (MTI) Egressy Zoltán új darabjával nyert második díjat Dombóváron Csengéi Mónika és a komáromi Gimisz Diákszínpad A Nyár utca tovább ment Tizenegy csoport közül lett második a ^komáromi Gimisz Diákszínpad Csengéi Mónika vezette társulata Dombóváron (Képarchívum) A Pécs Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat keretében tartott I. Nemzetközi Diákszínjátszó Fesztivál és Találkozóra nyert részvételt az idei Jókai Napokon a Komáromi Városi Művelődési Központ és a Selye János Gimnázium Gimisz Diákszínpadának Csengd Mónika vezette csapata. SZÉUÁN0S A komáromi diákok Egressy Zoltán Nyár utca, nem megy tovább című tragikomédiájával indultak a nemzetközi mezőnyben. „Ősbemutatót tartottunk, de ez a dráma rövidített változata - fogadott Csengd Mónika, majd így folytatta: - Megpróbáltam úgy alakítani a szöveget, hogy játszható legyen a gyerekek számára, ugyanakkor a karakterek ne veszítsék el jellemvonásaikat, és a történet is követhető maradjon” - mondta a rendező, aki rendszeresen látogatja a kortárs magyar drámákat tartalmazó internetes oldalakat. A neten bukkant Egressy Zoltán darabjára is. Pécs után, Komáromban beszélgettünk. Honnan a vonzalma a kortárs magyar drámák iránt? Rólunk és hozzánk szólnak. Szeretem a klasszikus drámát is. Shakespeare-t, Moliére-t, Csehov- ról nem is beszélve, de ahhoz a korosztályhoz, amellyel dolgozom, az egyetemistákhoz, a közép- iskolásokhoz sokkal közelebb állnak a kortárs problémák. A Nyár utca, nem megy tovább egy trolibuszon játszódik, melyen egyszer csak megjelenik egy fiatalember, pisztolyt szegez az utasokra, és szeretné eltéríteni a járművet. Majd áramszünet lesz. Itt kezdődik a tragikomédia, mert mint tudjuk, a trolibuszt nem lehet eltéríteni, hiszen csak arra mehet, amerre vezeték van. Ferike azért akarja mégis eltéríteni, mert rajta utazik a szerelme, és azt hiszi, így kényszerítheti, hogy szeresse, bebizonyítva, mekkora valaki ő. A trolin utazik Magyarország is, kicsiben. Ez már Egressy zseniális ötlete, hogy megjelennek a mai Magyar- ország jellegzetes figurái. Egy zenetanár, egy bukott ellenőr - aki már a Sóska, sültkrumpli című darabjában is szerepelt, még vonalbíróként -, azután a trolivezetőnő, a színésznő, egy volt gimnazista osztálytárs. Az eredeti darab végén, mire megint lesz áram, mindenki lenyugszik, Ferike elteszi a pisztolyt. A troli indulna már, ám felront rá egy álarcos galeri, és a tagjai megölik az egész társaságot. Ez miért nincs az előadásukban? Nyitva szerettem volna hagyni a végét. Azt mondja a lány a fiúnak: „Te szeretsz, én nem szeretlek, de ez már így lesz. Lehet, hogy te leszel a férjem.” Azt gondolom, hogy ez nemcsak ennek a lánynak a szájából hangozhat el, hanem sok más ember szájából is. Dombóváron milyen volt a fogadtatás? Tizenegy színjátszó csoport volt ott Magyarországról, Szerbiából, Horvátországból, Romániából és Szlovákiából. Dombóváron zajlott a verseny, Pécsett a workshop, a színházi játékkal való foglalkozás volt a lényeg. Mi voltunk az egyetlen kezdő csoport a résztvevők között. A csoportok tagjainak nyolcvan százaléka kifejezetten drámatagozatos középiskolák növendékeiből állt. Közöttük lettünk másodikok. Büszke vagyok a gyerekekre. Nagy köszönet illeti őket, mert a nyári szünidejük egy részét arra áldozták, hogy próbákra jártak. Kik zsűrizték ezt az első alkalommal megrendezett fesztivált? Solténszky Tibor dramaturg, Kárpáti Péter drámaíró és Tahir Mujicic horvát drámaíró, rendező. A szakmai értékelésen én lepődtem meg a legjobban, hogy a zsűrinek egyetlen kifogása sem volt az előadásunkkal szemben. Solténszky Tibor, aki már a Jókai Napokon is látta a produkciót, azt mondta, az előadás annyit érett, hogy ő a legboldogabb, hogy a találkozóra javasolta, és nagyon örült a sikernek. Kárpáti Péter a választást dicsérte. Tahir nem értette a dráma szövegét, a látványból ítélt, de úgy fogalmazott, roppant összepontosí- tást tapasztalt a csoportunknál, míg a többi csapatnál nem. Mi lesz a folytatás? A díjunk egyhetes nyaralás. Szeptember hatodikán fogjuk a csomagjainkat, és ismét utazunk. Ezúttal a Balatonra. Azon a héten lesz ott a pécsi drámatagozatos iskola szakmai gyakorlata. Arra gondoltam, ha már a gyerekek összeismerkedtek a pécsi fiatalokkal, sőt nagyon jó barátok lettek, ráadásul kiváló pécsi drámatanárok lesznek ott, összekötjük a kettőt. Nyaralunk, közben pedig színházzal foglalkozunk. Töredékek, emlékek - színházhit: Konrád József 1921-2010 (Képarchívum) 1. Jóska, hát elszegődtél Te is? Nem halogathattad volna még, hogy itt hadd életed fővárosát, Komáromot; hogy itt hagyjál bennünket? Milyen rendezésekkel csábított el a teljhatalmú direktor? Hívására milyen színházhoz szegődtél, Te, aki ötvennyolc esztendeje a Magyar Területi Színház alapító tagja voltál, és Tháliának ezt az országjáró kor- délyát először színészként, majd rendezőként a szeretetszínház népszínházi ösvényén kitartó ragaszkodással szolgáltad egészen a nyugdíjazásodig. Akkor viszont bezárkóztál sokadik emeleti lakásod falai és kedvenc könyveid közé. Pedig Téged nem ilyen magányosan magasló fából faragtak. Téged ezer szál kötött hozzánk: ehhez a nyughatatlan földi világhoz, a Csallóköztől a Bodrogközig a szlovákiai magyar valósághoz. A hétköznapokhoz. Hogy Téged ne érdekelne többé a hozzád intézett szó? Hogy Te meg- adóan tűrnéd el magad körül a lapuló örök-csöndet? Te, aki egyike voltál azoknak, akiknek jellegzetesen halk szava messzire hangzott? Mert színészként, rendezőként, művészeti vezetőként, megbízott igazgatóként, örökös tagként tölgy voltál a komáromi színtársulat tagjai között. Viharban is kitéphetetlen. Most hirtelen elmentél mégis. Ez a direktor, aki most erősebbnek bizonyult nálad s elszólított az élők sorából, kifogni mégsem tud rajtad. Amíg az utókor emlékezni tud, a miénk maradsz. Mint azok a pályatársaid, akiket a teljhatalmú direktor Komáromból és Kassáról már előtted szólított el oda, túlra. Lehet, hogy ezért nem volt maradásod köztünk? Ők hívogattak? Valami nagyon erős társulat van alakulóban odafent? Szükség volt az alkatodra, rendezői tapasztalatodra, férfiasán kedves elesettsé- gedre, a szavak mögött meghúzódó, mégis életerős humorodra? Egy minden ízében hozzánk tartozó szlovákiai magyar színházi egyéniségre? Most, búcsúzóul, dehogy akarom végigjárni pályádnak akár csak legkiemelkedőbb állomásait - vagy éppenséggel művészileg vitatható, de színpadilag akkor is izgalmasan iránykereső kísérleteit -, hiszen darabról darabra, rendezésről rendezésre, színműfordításról színműfordításra újra meg újra vitathatatlan bizonyságát tudtad adni egyéniséged barázdát szántó jegyeinek, kockázatvállaló bátorságodnak, tudatosan építkező tehetségednek. Emlékszem, még a hatvanas évek derekán, a MATESZ eredeti, akkoriban Fučík utcai épületében egy premier utáni, éjszakába nyúló csevegésben mondtad nekem, az alig huszonévesen már önmagát színikritikusnak álmodó toliforgatónak: „Mindenekelőtt azt tanuld meg, hogy a színészt távolról sem csak az iskola neveli, hanem a színház!” Jogod volt ezt kijelenteni, hiszen Te annak idején „már” 31 éves voltál, amikor 1952 októberében Komáromban társulatalapítóként felkószálódtál Thá- lia szekerére az akkor létesült Magyar Területi Színházban. 2. Igen, kettőnk beszélgetései... Legutóbb tavaly márciusban társalogtunk hosszabban. Ha akkor sejtem, hogy az lesz az utolsó beszélgetésünk, dehogy állok fel másfél-két óra múltán lakótelepi, méreteiben szerény dolgozószobád foteljéből! Mert érdekes, megszívlelendő dolgokat mondtál mind a színházról, mind a saját pályádról. Hogy rendezőként milyen nehéz feladat volt évadról évadra összefogni a „régieket” és az „újakat”; és mennyire izgalmas rendezői élmény azt látni, ha a próbafolyamat során sikerül a színészt megszabadítani a rutinkomédiás manírjaitól. Hogy a színjátszásban - még a Csemadok somorjai hajdanvolt színjátszó körében - a „szertartás”: az átváltozásnak és alakoskodásnak/fi- guraalakításnak a misztikuma fogott meg; de azt, hogy valójában miként születik, miképpen működik a varázslat, azt már Komáromban, a MATESZ színpadán tanultad meg. Hogy színházi igazságérzeted alakulásának kulcsfontosságú mozzanata az a felismerés, az a megérzés volt, hogy a színház nem csupán a színházért van, hanem ez is valóság, a színpadon is igazi igazság tétetik. Majd mindig-fiús mosolyoddal hozzátetted: eleinte, eszmélkedve, valahogy úgy lehettél ezzel, mint aki sötétben fütyö- részik, hogy ne féljen. Emlékszem, utolsó találkozásunk ama márciusi délelőttjén ez a „konrádjóskai” mosoly visszahozta egykori tenmagadat. Tűzbe jöttél és évtizedek munkáját pár mondatban összegezve summáztad színházi törekvéseid, sokoldalúságod, ha úgy tetszik, színpadi csapodárságod velős lényegét. Azt, hogy drámát és bohózatot, magyar és világirodalmi klasszikusokat és persze a legmaibb maiakat is játszó színház volt az eszményed. Olyan teátrum, amely nemcsak műfajaiban változatos, hanem képes a legkülönbözőbb felkészültségű, érdeklődésű nézők kíváncsiságát, azonosulási vágyát fölkelteni. Shakespeare-re hivatkoztál: a Globe Színházban a darabnak más-más rétegét értették meg a földszinten állók, s mást a páholybeliek. Mert az igazi népszínház: szeretetszínház. Színház, amelyet szeretnek, mondtad, és öreges iróniával hozzáfűzted: az egyoldalú műélvezet egészségtelen, hiszen szellemi skorbutot is lehet ám kapni! 3. Tisztelőidre ma a fájdalmas elköszönés nehéz feladata vár. Most, hogy alig egy nappal korábban e sorokat írom, Schiller Haramiákjának hippokratészi mottója jut eszembe: „Amit az orvosságok nem gyógyítanak, meggyógyítja a vas, amit a vas nem gyógyít, meggyógyítja a tűz.” De mi lesz tűzzel-vassal gyógyíthatatlan, Hozzád fűződő sajgó színházi emlékeinkkel? Mert itt és most már csak mi számoljuk az időt; Te megálltál a számolással. Földi életed kronológiáját fölváltotta az időtlenség. Életszereteted, színházhited és szolgálatod öröksége ránk maradt. Őrizzük, Jóska. Miklósi Péter
