Új Szó, 2010. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)
2010-08-26 / 197. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. AUGUSZTUS 26. Vélemény És háttér 7 FIGYELŐ Törvénysértő a kiutasítás Soros György magyar származású amerikai milliárdos azzal a kéréssel fordult Franciaországhoz, hogy állítsa le a romák tömeges kiutasítását; egyúttal kérte az Európai Uniót, hogy készítsen egy átfogó, a probléma nagyságával arányos tervet a romák integrációjára. Európában származásuk miatt nem küldhetők vissza hazájukba emberek anélkül, hogy bűncselekmény elkövetését rájuk bizonyították volna - írja sajtóközleményében Soros György, a kelet-európai romák felemelkedését is támogató Nyűt Társadalom Alapítvány elnöke, (mti)- Hiába bámulnak: mióta ezzel a modellel furikázok, egyszer se gyújtották fel a ház előtt... (Peter Gossányi karikatúrája) ■HaMHMMHnMMMHHNMMMHnNMHMMMNMMnHMnHnHMMMHaMMMMMMMMMMMIWHMMaM A tárgyalássorozat célja az önálló palesztin állam megteremtése lenne, de igazából senki sem bízik a sikerben Sok tinta és vér Pontosan egy hét múlva, hatalmas csinnadrattával és legfelsőbb szinten kezdődnek meg - kétéves szünet után - a közvetlen izraeli-palesztin béketárgyalások. MAL1NÁK ISTVÁN A közel-keleti kvartett - USA, Oroszország, EU, ENSZ - hívta meg Washingtonba Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőt és Mahmúd Abbász palesztin elnököt, a tárgyalások három védnöke pedig Barack Obama amerikai, Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és II. Abdalláh jordán uralkodó. A kb. egyévesre tervezett tárgyalás- sorozat célja az önálló palesztin állam megteremtése lenne, de még a politikusok kötelező, kincstári optimizmusa is nagyon visszafogott, a sajtó pedig egyenesen szkeptikus. Senki sem bízik igazából a sikerben, hiszen volt már ilyen, mégsem történt haladás, ráadásul korábban a palesztinok egységesek voltak, most pedig Abbászt csak Ciszjordániában ismerik el, a Gázai övezetet uraló Hamász elutasítja a párbeszédet. Az utóbbi 17 évben sok vér és tinta folyt - írta ironikusan egy izraeli kommentátor, utalva a közvetlen tárgyalások korábbi nagy (és eredménytelen) állmásaira: 1993-ban Oslo, 2000-ben Camp David, 2007-ben Annapolis. A jobboldali izraeli sajtó máris Netanjahu részleges sikeréről beszél, hiszen Abbász a ciszjordániai és kelet-jeruzsálemi építkezések teljes leállítását követelte a közvetlen tárgyalások megkezdésének feltételeként, amire az izraeli kormányfő nem volt hajlandó. És ez a kulcsszó, a telepbővítés, legalábbis az alkudozások első szakaszában. Szeptember 2-án kezdőnek a tárgyalások, 27-én pedig lejár az a tízhónapos részleges telepbővítési moratórium, amelyet Netanjahu amerikai nyomásra vállalt. Abbász azt mondta, ha Izrael úgy dönt, hogy 27-e után folytatják a ciszjordániai zsidó telepek bővítését, ők azonnal felállnak a tárgyalóasztaltól. Az ügy Izraelben máris kormányválsággal fenyeget, a szélsőséges Avigdor Lieberman külügyminiszter azt mondta, ha Netanjahu úgy dönt, hogy meghosszabbítja a moratóriumot, akkor pártja, a Jiszráél Beitenu kilép a kormányból. A120 fős knesszetben a kabinetnek 74 mandátuma van, s ha Liebermanék 15 képviselője távozik, oda a kormánytöbbség. Késhegyig menő vita folyik tehát, a többség azt szeremé, hogy a döntésnél vegyék figyelembe a jövőbeni izraeli-palesztin határokat. Azaz a határ menti településeken folytassák az építkezést, mert ezeket Izrael úgyis be akarja kebelezni, de beljebb, az elszigetelt zsidó településeken állítsák le, ne építsenek több ezer lakást olyan területen, amely a palesztin államé lesz. Tehát abból, hogy az izraeli kormány szeptember 27-e után milyen határozatot hoz telekbővítési ügyben, az is ki fog derülni, hol akarja meghúzni a határt, s előre megjósolható, hogy abba a palesztinok nem fognak belemenni. Ab- bászékat ez nagyon dühíti, szerintük azért vannak a közvetlen tárgyalások, hogy ott állapodjanak meg a határokról, a zsidó állam nem dönthet egyoldalúan, nem állíthatja őket kész tények elé. És a telepbővítés csak egy a vitás kérdések közül. Tegyük hozzá, a vitás kifejezés túl enyhe, az álláspontokban szakadékok vannak, akár Kelet-Jeruzsálemet említjük, amelyet a palesztinok államuk fővárosának akarnak, akár a létfontosságú vízmegosztást vagy a biztonsági problémákat. Egy héttel Washington előtt tehát úgy lehetne jellemezni a helyzetet, hogy igen sok a kockázat, a csapdahelyzet, és igen kevés a remény. KOMMENTÁR . jf’■‘V 9MB'A;■>.* ;,»> , *v f\." V MSMBIS -- v Iveta harca NAGY ANDRÁS Szlovákiában 1994 óta a miniszterelnök mindig a legerősebb koalíciós párt elnöke lett. Idén Iveta Radičovával megszakadt ez a hagyomány. Ajobboldal legnépszerűbb politikusa úgy lett a kormány elnöke, hogy közben pártjában nem ő tartja kezében a marsallbotot. Mígtegnapezen az oldalon tanult kollégám az új kormány gazdasági lépései felől próbálta elemezni Iveta Radičová munkáját, én inkább az általános hatalomgyakorlásról írnék. Tavaly, az államfőválasztás után szinte mindenki számára egyértelmű volt, Iveta Radičová kell legyen ajobboldal miniszterelnök-jelöltje. Dzurindáék már akkor eltaktikázhatták magukat, valószínűleg azzal küldték őt a ringbe, hogyjobb esetben államfő lesz, rosszabb esetben annyira megveri őt Gasparovič, hogy utána már a pártban sem rúg labdába. Ezzel szemben a választást elvesztette, később még a parlamenti mandátumáról is lemondott, ám idén mégis legyőzte Ivan Miklóst a párt miniszterelnök-jelölti posztért folyó versenyben, s végül az ország első miniszterelnöknőjévé választották. Most már a soha ki nem derülő kérdések kategóriájába tartozik, vajon sikerült volna-e ugyanígy legyőznie Mikuláš Dzurindát is, ha Miklós helyett ő indul ellene. A volt miniszterelnök igazi stratégaként a háttérbe vonult, ám az nem kérdéses, kinek van továbbra is a legnagyobb befolyása az SDKÚ-ban. Iveta Radičová megválasztása óta a négy kormánypárt elnökétől független hatalmi központ kiépítésére törekszik, ennek eklatáns példája tanácsadói testületé, melynek vezetésével Ján Krstiteľ Balázst bízta meg, aki valóban egyetlen párthoz sem köthető. Ugyanígy tett a mi- niszterelnökaSIS igazgatója kapcsán is, itt semhagyta magátbefo- lyásolni pártja, az SDKÚ által, s ajövőben több hasonló döntésre számíthatunk még. Teljesen érthető ez a viselkedés, hiszen saját háttérország nélkül Radičová nem lenne más, mint bábu a koalíciós pártok vezetői kezében, és konfliktusos helyzetben legfeljebb azzal zsarolhatná a négy pártot, hogy lemond, ha nem fogadják el az ő javaslatát. Ezpedignemtúl elegáns módszer, s túl gyakran sem alkalmazható. Gál Zsolttal ellentétben én egyáltalán nem tartom hibának azt, hogy a jelenlegi koalícióban Iveta Radičová a legbaloldalibb, vagy úgy is mondhatnánk, a legszociálisabb elem. Radičová az SDKU többi vezetőjével szemben igenis hisz abban, hogy a szlovák társadalom nem két egymástól tökéletesen elhatárolt tömbből áll. Ő úgy gondolja, van átjárás jobb- és baloldali szavazóbázis között, s politikája alapján egyértelmű, hogy a háborút nem a jobboldalon, hanem pont a baloldal mezején próbálja majd megnyerni. Robert Ficónak azaz óriási előnye volt eddig, hogy egyetlenjobboldali politikus sem merészkedett az elmúlt években az ő territóriumára, így a lakosság közel felével könnyű volt elhitetni, hogy azok a politikusok, akikjobboldalon vannak, csak rosszat hozhatnak az egyszerű embereknek. Iveta Radičová tudatosan mutatja a visszafogott politikus képét, tudatosan nem hajlandó Ficóval ideológiai vitákba keveredni, s tudatosan fogja a reformlépéseket úgy csiszoltatni, hogy azok legkevésbé legyenek szegényellenesek és antiszociálisak. Fontosnak tartja azt, hogyne csak a jobboldali pártok érezzék saját miniszterelnöküknek, hanem a lehető legtöbb állampolgár. 2006-ban egyszer már kiderült, hogy pusztánjobboldali, gazdaságélénkítő reformpolitikával nem lehet egymás után kétszer választást nyerni. Radičová módszere ehhez képest új, sokaknál visszatetszést kelt, ám én hiszek abban, hogy sikerhez vezethet. KÉZ,IRAT Bukórepülés MIKLÓSI PÉTER Nem tudom, ebben a szeszélyes nyárban, a napi ügyek körforgására betyárosan ügyelő újságírón kívül bárki számon tartja-e: augusztus 28-án lesz kereken félszáz napja, hogy új elnököt állított vezérkarának élére a Magyar Koalíció Pártja. Annakjegyében, hogy a párt - a parlamentből való kibukása után - modellkorrekci- ót ígérve szép és érzékletes szó- összetételt talált új jelszava és az elnökváltás oka gyanánt. Nem is kétséges, aki szlovákiai magyarként nemcsak a Híd parlamenti erővé s kormánypárttá válásának örült, hanem Csákyék kudarcát is őszintén sajnálta, annak bizony a szíve megdobbant: igen, ezt vártuk az MKP-tól! Egytömör, egyértelmű, közérthető s persze rendkívül lelkesítő kifejezést; egyszavas megfogalmazását célnak és eszköznek. Ajúliusi tisztújító közgyűlés kapcsán így mindenki tudhatta: adva van a korrekciós modell. Egy modellkorrekciót ígérő elnök(ség)váltás nyilván csakis a javítás szándékára utal. Látszatreparáció és felületes ráncfelvarrás helyett... Bevezetőül ennyi, hiszen távol álljon tőlem, hogy mindezt az 50 nap múltán mérlegre tegyem. Nem vagyok sem eléggé képzett, sem elég elhivatott, hogy fel tudjam mérni, milyen szándékok vezérlik egy nyolc évig kormányzó, majd négy további esztendeig „csak” jól pozícionált ellenzéki párt immáron parlamenten kívüli szózatait s csöndjeit. Csupán egy állampolgár vagyok, aki június derekán elhűlve tapasztalta, miként lehetett elherdálni (vehemens gyűlölködéssel, ostorozással) a biztosnak látszó választói bizalmat. Viszont ezért volna immáron célszerű a párt újszerű működési modelljének körvonalait látni. Mert amit egyelőre látunk belőle, az egyre inkább a „felvidéki” magyar és a „szlo- venszkói” magyar szembeállításának prolongálására, illetve a szélesebb körű működésképtelenségre vall. Úgy tűnik, a pártszerkezetben több a homok annál, hogysem csupán az alkatrészek csikorgása volna idegesítő. És nem a kívülálló optikai csalódása, hogy a fogaskerekek nem kapcsolódnak egymásba rendesen. Az MKP mintha észre sem vette volna, hogy az utóbbi egymásfél év vezérfonala a maga módján, hangján és eszközeivel kontraproduktiv, s inkább elfordítja a szélesebb nyilvánosságot, mintsem a párt mögé zárja a választók sorait. Ráadásul parlamenten kívüli pártként az emká- pésoknak immár nemigen áll módjukban eljutni a hazai médiumok különféle csatornáira; bár ez a megszólalás különösebben talán nem is hiányzik nekik, hiszen a választások előtt a párt jobbára csak a budapesti stúdiókban villogott, hazai vitákban nemegyszer üresen maradt az MKP-emblémával címkézett szék. Ez elevejól mutatja, mennyire elégtelen például a kommunikációs modelljük (ha egyáltalán lehet ilyenről beszélni); de arra is rávilágít, hogy az MKP mindmáig sem döntötte el, milyen viszonyt deklarál az új kormánnyal, abban mennyire „veszi a nevére” Bugár Béla csapatát. Ugyanis egy ésszerű kompromisszumkeresés még nem több az óvatos távolságtartásnál, viszont érdemben korrigálhatja a júniusi választásokat megelőző és szakmailag értékelhetetlen, parttalan, elvakultan nemzetieskedő s így zsákutcába vezető halandzsapolitikát. Persze, a történtek után nem könnyű közérthetővé tenni a nyilvánosság előtt: mi a különbség Bugárék jelen cselekedetei és Csákyék másfél éves retorikája között. De mert fentebb már jeleztem: pusztán egy állampolgár vagyok, nekem kockázat nélkül akár négy észrevételem is lehet! 1. Csak az a pártpolitikus őrizheti meg józanságát, akinek van; 2. az irracionális gyűlöletnek nem a racionális gyűlölet az ellentéte; 3. örök vétek lenne, ha az MKP olyannyira ragaszkodna a tisztújítás előtti önmagához, hogy még saját korábbi választóinak tartós elidegenítésétől sem riadna vissza; 4. mert ha igent a kocka el van veszve - hiszen a Párt a legutóbbi parlamenti választásokon rükvercbe váltott: kifarolt a választói közül. JEGYZET A pizzás Josef KOCÚR LÁSZLÓ Firenze külvárosában, a Via Re- ginaldo Giulianin, egy gigantikus McDonald’s óriásplakát tövében feszíti a tésztát Josef, a pizzás. E sorok írója a múlt héten e hasábokon még azon ékelődött, milyen morbid dolog is teteme hazahozatalára biztosítást kötni olaszországi útja előtt. Az úrnak vége - sajnos. Abiztosítás- ra nem volt szükség- szerencsére. Joseffel való kapcsolatunk némileg szentírási, nem mi választottuk őt, ő választott bennünket. Szerda kora este volt, mikor feltűnt a belvárosi McDonald’s legújabb akcióját reklámozó plakátnál lényegesen kisebb cégtáblájú, csak pár asztalból álló, takaros pizzéria, melyben mindenféle tésztakülönlegességet is kínáltak. Határozatlanul álltunk az utcán, mire kijött Josef, atulajdonos-pizzasütő egy személyben, és széles gesztusokkal befelé invitált. Mikor észlelte, hogy nem bírjuk az államnyelvet, angolra váltott, melyet korrektül beszélt, legalábbis a vendéglátásra vonatkozó részét. „Ááá, Cecoslovacchia- mondta, s tenyere élével, mint egy bárddal lesújtott az asztalra -: Slovacchia.” Josefjó pizzát sütött, de nem is ez a lényeg, hanem ahogy sütötte. Közben végiglel- kesen magyarázott a vendéglőjéről, a családjáról, a városról, olykor a lendülettől vezérelve olaszra váltott. Miközben sodorta a tésztát, ki-kinézett, a jó nők után füttyentett, egy pizzára (és lehet, hogy egyébre is?) invitálta őket. Köszöntötte a vendéglője előtt elhaladókat, akkor is, ha azok az úttúloldalánmentek. Ott-tar- tózkodásunk alatt három vendéget invitált be ily módon. És szüntelen kérdezett. Jó-e a pizza? Hová megyünk holnap? Hozzon- e még sört? Hát lehet ilyen kedves embernek nemet mondani? Josef háromnegyed óra alatt egy komplett országimázsközpont munkáját elvégezte. Hamég egyszer Firenzében járunk, biztosan betérünkhozzá.
