Új Szó, 2010. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)
2010-08-20 / 192. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. AUGUSZTUS 20. Régió 5 Sólyom László volt köztársasági elnök vasárnap este részt vesz a Bánk bán operaelőadáson Két koszorúzás Komáromban Komárom. Augusztus 20-án és 22-én is lesz koszorúzás a komáromi Szent István- szobomál. ÚJ SZÓ-INFORAAÁCIÓ Az előbbit a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület szervezi a városban működő civil szervezetekkel és polgári társulásokkal közösen, az utóbbit a város és a Palatínus Polgári Társulás, amelynek nevét a pénteki emlékünnepség társszervezői között is ott találjuk. Az MKP pénteken koszorúz. Keszegh Margit, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnöke nem találja furcsának a két, különböző időben tartott koszorúzást. Mint mondta, ők Szent István napjára, azaz augusztus 20-ra tervezték az ünnepséget. „Elég későn derült ki, hogy Sólyom László volt magyar államfő ellátogat Komáromba” - tette hozzá. Pénteken 17 órára várják tehát az emlékünnepségre, a Lúdpiac térre a komáromiakat. Litomericz- ky Nándor, a Palatínus PT elnöke megjegyezte, a formálódó Komáromi Polgári Társaságok Társulása tagjaként vesznek részt a pénteki koszorúzáson. Ugyanakkor úgy érzi, erkölcsi kötelességünknek tesznek eleget azzal, hogy Sólyom László volt köztársasági elnököt fogadhatják a szlovák-magyar határon és közösen sétálnak le a Szent Ist- ván-szoborhoz, úgy, ahogyan ezt a tavalyi szoboravatáskor tervezték. Ám akkor a hatalmon lévő Fico-kormány megtagadta a hivatalban lévő államfőtől a belépést. „Sólyom László vasárnap személyi védelem nélkül látogat Komáromba, ugyanis magánemberként vesz részt a Szent István szobor koszorúzásán” - nyilatkozott az MTI-nek Landi Balázs, a volt államfő személyi titkára. A vasárnapi ünnepségre a város meghívta Dániel Krajcer kulturális minisztert, aki egyéb elfoglaltsága miatt nem tud részt venni az eseményen. Azt javasolta a város vezetésének, hogy Rudolf Schustert hívja meg. HorAz ünnepség programja 16.45: Sólyom László egyetemi tanár, volt államfő fogadása a határon, séta a Szent István-szoborhoz; 17.00: ünnepség a szobornál, elhangzik a szlovák és magyar himnusz, szavalat, Bastrnák Tibor polgármester köszöntője, Sólyom László ünnepi beszéde, koszorúzás, Szózat; 19.00: a Bánk bán című opera a Teátrum Színház előadásában a városi művelődési központban, az előadáson részt vesz Sólyom László is. (vkm) tai Éva alpolgármester tájékoztatása szerint a volt szlovák államfőt is meghívták, de más elfoglaltsága miatt nem tud eljönni Komáromba. „Az ünnepségre meghívót kaptak a történelmi egyházak vezetői, a Szoborbizottság tagjai, az alkotó, a kivitelezők, közéleti személyiségek is, továbbá értesítőt küldünk mindenkinek, aki tavaly szoborjegy vásárlásával támogatta az alkotás elkészítését” - mondta. Ennek megfelelően értesítést kapott Berényi József, az MKP elnöke is, aki korábban úgy nyilatkozott, ha meghívják, részt vesz a rendezvényen. „Természetesen mindenkit szeretettel várunk, akár vett szoborjegyet, akár nem” - tette hozzá Hortai Éva. Az előzetes program szerint Bugár Béla, a parlament alelnö- ke, mint a felvidéki magyarok legmagasabb szintű közjogi méltósága is köszöntötte volna az egybegyűlteket. Tegnap azonban kiderült, Bugár Béla, a Híd elnöke nem lesz jelen a komáromi ünnepségen. „Miután az MKP abból csinált ügyet, hogy nem kaptak meghívót, úgy döntöttem, inkább én sem megyek el - mondta lapunknak a pártelnök. - Az ilyen megemlékezésnek nem lenne szabad politikai adok-kapokká válnia, a Szent- István napot sokkal komolyabb ünnepnek tartom énnél.” A hétvégén két koszorúzás is lesz a Szent István szobornál (Kis Kata felvétele) AJÁNLÓ ' ■ ■ ' 1 V ffij > ÄS r ---------Augusztus 20. (péntek) Érsekújvár - 20.30: az Érsekújvári Rockszínpad Oroszlánkirály című családi musicaljének bemutatójára az amfiteátrumban. (kp) Augusztus 20-22. (péntek-vasárnap) Negyed - X. Negyedi Napok. Péntek - 17.30: labdarúgó mérkőzés; tábortűz; DJ show. Szombat - 7.00: horgászverseny; nyári vásár; 14.00: a III. borverseny kiértékelése, borkóstoló; Country show; egyházzenei est; népmulatság. Vasárnap - 8.00: nyári vásár; lövészverseny; a Bólyi fúvós- zenekar koncertje; hagyományőrzők fellépése; nótaest; 20.30: Az oroszlánkirály c. musical; Vadkerti Imre előadói estje, vendég: Vikidál Gyula, (jm) Augusztus 21. (szombat) Hidaskürt - Falunap. 14.00: Écsi Gyöngyi: Az élet vize - meseelőadás, kutyakiképzők bemutatója, a helyi tűzoltócsoport bemutatója; 18.30: kultúrműsor. Közreműködnek a helyi alapiskolások, a Hidaskürti Éneklőcsoport, Orbán Regina, Varga Evelin; 21.00: Karaoke. Délután: arcfestés, ugrálóvár, szalmavár, pókerverseny a kultúrházban. Zenél a Piknik együttes, (jm) Féktelen komédiások falunapokon Vágkirályfa ünnepel JUHOS MELINDA Vágkirályfa. Ma este hét órakor a Szent Király Szövetség emlékműnél ünnepélyes zászló- felvonással kezdődik a második vágkirályfai falunapok prog- ramsorozota. Holnap előadások és hajnalig tartó mulatság vár a látogatókra. Vasárnap a felújított harangláb újraszentelésére kerül sor. Vadkerti Erzsébettől, a Vágkirályfai Községi Hivatal munkatársától megtudtuk, a zászló- felvonást követő ünnepi ön- kormányzati ülésen adják át a község díját. Tavaly Kovács Katalin vágfirályfai származású, Magyarországon élő festőművész részesült az elismerésben. Ma este fél kilenckor nyílik kiállítás Csillag András, Szabó László és Bergendi Mihály alkotásaiból. Szombaton fél háromtól a mesemondók veszik birtokukba a színpadot. „A Fa ága rügyével mesemondó verseny mintájára tavaly mi is megszerveztük ezt a bemutatót, ahol a gyerekek szüleikkel vagy nagyszüleikkel adtak elő egy-egy mesét. Idén a helyi mesemondókon kívül színpadra lépnek testvértelepülésünk, Gyulafirátót mesemondói is” - tudtuk meg Vadkerti Erzsébettől. A falunapok programja Vágkirályfa - falunapok. Péntek - 19.00: megnyitó zászlófelvonással a Szent Király Szövetség emlékműnél; 19.30: ünnepélyes ön- kormányzati ülés, a Községi Díj átadása; 20.30: szobrászművészek kiállításának megnyitása a kultúr- ház klubhelyiségében. Szombat - 14.30: mesemondó verseny, gyerek- programok a Szentháromság téren; 14.30: futball- torna a sportpályán. 16.00: előadás a nyelvtörvényről a kultúrházban; 17.00: Novák Veronika előadása a község és a környék múltjáról a kultúrházban; 17.00: kultúrműsor a Szentháromság téren. Közreműködnek a Féktelen komédiások; 21.00: a Presidence Company táncegyüttes műsora, utcabál. Napközben népművészeti vásár, ugrálóvár. Vasárnap - 10.00: szentmise a római katolikus templomban; 11.30: a felújított harangláb felavatása; 14.00: zászlólevonás, (jm) Ma este Lajcsié és a Hooligansé, holnap a folklórcsoportoké a szabadtéri színpad - a hétfő estig tartó programban mindenki megtalálhatja a kedvére valót Szent István Napok Tardoskedden JUHOS MELINDA A gyerekekre idén is gazdag program vár (Képarchívum) Tardoskedd. Tegnap a falumúzeum kibővített részének átadá- sávalmegkezdődődöttaXII. Szent István Napok rendezvénysorozata. Ma térzenével folytatódik a Péntek - 15.00: Ifjúsági fúvós- zenekar (Bonyhád) - térzene a Szent István téren; 15.30: a faluház ünnepélyes átadása; 16.00: ünnepi képviselő-testületi ülés a faluházban; 17. 00: Bruncz János fafaragó kiállításának megnyitója a faluházban; 18.00: Best of party a szabadtéri színpadon - a Big If, Marek Lacko - Fictive Marry fellépése; 20.00: Lajcsi és zenekara, Postás Józsi; 22.00: Hooligans élőkoncert. Szombat - 8.00: gulyásfőprogram és a faluházat is ma adják át. A hétfő estig tartó gazdag programban idősek, fiatalok és gyere- kekegyaránttalálnak csemegét. Juhász Györgytől, az érsekújvári járásbeli nagyközség polgármesterétől megtudtuk, a tavaly auguszző verseny; 9.00: kézműves bemutató, gyerekprogramok a Felvégi parkban; 10.00: Écsi Gyöngyi és Kováts Marcell gyermekműsora a Felvégi parkban; 11.30: a Žužu bábszínház műsora; 12.30: a gulyásfőző verseny kiértékelése; 16.00: Ifjúsági fúvószenekar Bonyhád - térzene a Szent István téren; 16.30: folklórcsoportok felvonulása a sportpályáról a Szent István térre; 17. 00: Koszorúzási ünnepség a Szent István szobortusi ünnepségekre sikerült egy régi parasztház két szobájában falumúzeumot berendezni. „Idén a Szülőföld Alap pályázatán elnyert összegnek köszönhetően a falumúzeumot sikerült felújítanunk és további három szobát tatarozhatnál; 18.00: XII. Folklórfesztivál- hagyományőrző csoportok műsora a Felvégi parkban; 21.00: utcabál a Felvégi parkban. Vasárnap - 10.30: szentmise a római katolikus templomban, kirakodóvásár, búcsú, sportdélután a sportpályán. Hétfő -17.30: öregfiúk futballmérkőzése; 18.00: Bohém lelkek - operett és retro műsor a szabadtéri színpadon; 18.00: az Ekonóm folklóregyüttes fellépése a szabadtéri színpadon, (jéem) tunk és rendezhettünk be. A helyi önkénteseknek köszönhetően ismét bővült a tárlat, amely Tardoskedd múltját mutatja be” - nyilatkozta lapunknak a község polgár- mestere. A múzeum egyik éke a júliusban elkészült fakerítés, és eredeti tardoskeddi faragott kapuk mintájával díszített kapu, amely a kistérségi fafaragók találkozóján készült, és a résztvevő hazai és környékbeli fafaragók munkáját dicséri. Ma késő délutántól Bruncz János szőnyi fafaragó munkáit tekinthetik meg az érdeklődők a faluház galériájában. Este a Big If valamint a Marek Lacko - Fictive Marry koncert után Lajcsi és zenekara, majd Postás Józsi lép fel a szabadtéri színpadon, őket a Hooligans zenekar követi. Szombaton a helyi kézművesek már reggel kilenctől várják a Felvégi parkba az üvegfúvás, a kosárfonás, a fafaragás iránt érdeklődő gyerekeket és felnőtteket. Délután helyi és környékbeli együttesek, valamint a magyarországi testvér- települések folklórcsoportjai ünnepélyes felvonulással vezetik fel a Szent István koszorúzási ünnepséget. Este hatkor a folklór jegyében a hagyományőrző csoportok fellépésével folytatódik a program a szabadtéri színpadon. Vasárnap hagyományos búcsúi vigadalom vár a Tardoskeddre érkezőkre, kirakodóvásárral körhintával. Hétfőn az öregfiúk futballmérkőzése után a Bohém lelkek operett és retro slágereket énekel, majd az Ekonóm folklóregyüttes szórakoztatja az egybegyűlteket. Az Új Szó a rendezvény médiatámogatója. A XII. tardoskeddi Szent István Napok programja