Új Szó, 2010. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)
2010-08-19 / 191. szám, csütörtök
2 Közélet ÚJ SZÓ 2010. AUGUSZTUS 19. www.ujszo.com RÖVIDEN Már Spišiakot is érdekli a Gazprom Pozsony. Már a szlovák hatóságok is érdeklődnek a Gazprom s.r.o. iránt, amely az orosz gázipari óriásvállalat Szlovákiában alapított névrokona. A rendőrség elsősorban azt tartja gyanúsnak, hogy az egy hete alapított ismeretlen cég hatalmas, 500 millió eurós alaptőkével kezdte el tevékenységét. „A pénzügyőrség megvizsgálja a céget” - erősítette meg tegnap Jaroslav Spišiak országos rendőrfőkapitány azzal, hogy az ügyről bővebb tájékoztatást nem ad. Az eset érdekessége, hogy a cég egyik alapítója, a Priemyslený Park Partizánske mögött egy orosz napilap szerint Robert Fico, volt kormányfő áll, aki szerint ezzel az állítással csak le akarják járatni, (dem, HN) Miklós is feljelentette Štefan Harabint Pozsony. Hivatali jogkörrel való visszaélés miatt jelentette fel tegnap Ivan Miklós pénzügyminiszter Štefan Harabint, a Legfelsőbb Bíróság elnökét - tájékoztatta lapunkat Mikuláš Gera, a pénzügyminisztérium szóvivője. Miklós azt nehezményezi, hogy Harabin ismételten meghiúsította a bíróság gazdálkodásának ellenőrzését, amelyet éppen ő rendelt el. Az ügyben múlt héten Harabin is feljelentette Miklóst, szintén hivatali jogkörrel való visszaélés miatt, (dem) Az SaS mégsem tett le a marihuánáról Pozsony. Mindent elkövetünk azért, hogy még ebben a megbízatási időszakban elfogadjuk a törvényt, amely eltörölné azok megbírságolását, akiknél kisebb mennyiségű marihuánát talál a rendőrség-je- lentették ki tegnapi sajtótájékoztatójukon az SaS képviselői. Dániel Krajcer kulturális miniszter hazugságnak nevezte az ellenzék vádjait, melyek szerint pártja nem telj esíti a választások előtt tett ígéreteit. „A KDH elutasító állásfoglalása miatt két lehetőségünk volt: meggátolni a kormánykoalíció létrejöttét, lehetőséget adva a Smernek a kormányzásra, vagy támogatni ezt a kabinetet”- mondta Krajcer. (TASR) Hazafiasságra nevel a védelmi tárca Pozsony. A védelmi tárca támogatni fogja a hazafiasságra való nevelést, derül ki abból a törvénytervezetből, amit tegnap jóváhagyott a kormány. A jogszabály szerint a védelmi minisztérium a hazafiasságra való nevelés mellett a fegyveres erők népszerűsítését, személyi állományának feltölt.ését és a hadtörténethez kapcsolódó kulturális értékek védelmét is támogathatja. (SITA) Bizonyítvány helyett írásos értékelés Pozsony. Januárban a hivatalos félévi bizonyítványt csak a szülők írásos kérvénye alapján adják majd ki az iskolák, a bizonyítvány helyett a tanulók csak írásos értékelést kapnak. „A féléves értékelés készülhet bármilyen papíron” - jelentette ki Eugen Jurzyca oktatási miniszter. A közoktatási törvény módosítása 2011/2012-es tanévtől kötelezővé teszi az angol nyelv oktatását. (SITA) Mikulec a katonai hírszerzés főnöke Pozsony. Már biztos, hogy nem Milan Hudec lesz a katonai hírszerzés vezetője. Ľubomír Gaiko védelmi miniszter ugyanis Roman Mikulecet nevezte ki a hírszerzés élére a kormányváltás után kinevezett, majd néhány nap múlva leváltott Hudec helyére. Galkót bírálta az ellenzék Hudec kinevezése miatt, mivel utólag felmerült, nem volt rendben az átvilágítási ellenőrzése. (SITA) Bugár egyezséget sürget a járulékok témakörében Csiszolásra szorul a csomag ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Mielőbbi egyeztetéseket sürget Bugár Béla, a Híd elnöke az adótörvények és a járulékok várható változása miatt. Az egyeztetés elmaradása esetén nem zárta ki, hogy a párt megvétózza a kormányban ajogszabályokat. „A Koalíciós Tanács egy korábbi ülésén Iveta Radičová minden miniszternek azt ajánlotta, hogy legalább a parlamenti frakciókkal tárgyalják meg a javaslataikat. Mikloštól és Miháltól is elvárom, hogy az általuk bemutatott javaslatokat ismertessék a pártok szakmai bizottságaival, azt fogom javasolni, hogy egy koalíciós szakmai bizottság vitassa meg ezeket a kérdéseket”- mondta lapunknak a Híd elnöke. Szerinte az ismertetett törvénytervezetek nem teljesen jók. „Nem lehet megengedni, hogy csak azt mondjuk el, mit veszünk el az emberektől, ráadásul nem is egyenletesen, azt viszont nem mondjuk el, hogyan fogunk spórolni” - mondta a pártelnök. Kifogásolta azt is, hogy az ilyen fontos jogszabály-módosításokról a médiából szerez tudomást. Csak az államháztartás túlságosan gyors konszolidációját látja az Ivan Mikloš pénzügy- és Jozef Mihál szociális ügyi miniszterek által felvázolt elképzelések mögött Anton Marcinéin, a KDH alelnöke, aki egyetért Bugár Bélával, hogy az elképzelésekről a Koalíciós Tanácsnak is tárgyalnia kellene. Az SaS nem lát okot arra, hogy módosítsanak az elképzeléseken, bár Richard Sulik pártelnök szerint „biztosan szükség lesz egyeztetni Bugárral.” Iveta Radičová kormányfő tegnap megvédte két minisztere elképzelését, de több kérdésben lehetségesnek tartotta az utólagos módosítást. Az egyik a munkavégzési szerződés alapján dolgozók, vagyis többnyire az időszakos munkát végző diákok és nyugdíjasok járulékterhe. A másik kérdés az egyéni vállalkozók átalányköltségeinek egységes, 30%-os meghatározása, a harmadik pedig a nyereségrészesedésből való járulékfizetés. Ez utóbbit állítólag Miklós nyomására már maga Mihál sem szorgalmazza, (lpj, p, SITA) Richard Sulik arra fogja buzdítani az embereket, hogy vonják meg tőle a mentelmi jog adta előnyöket Kampányol az SaS a népszavazásról Richard Sulik szerint a kampányra fordított kiadások elérhetik a 130 ezer eurót. A pártnak van pénze, mint ahogy a párt elnökének is, aki tegnap felmutatta a salzburgi magánútjának számláját. (TASR-felv.) Pozsony. Körülbelül három hétig tart a népszavazás népszerűsítéséről szóló reklámkampány, amelyet az SaS szervez - jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Richard Sulik, a párt elnöke. A kampányra 120 000 és 130 000 euró közötti összeget költenek. A párt azt szeretné, ha a szeptember 18-ra kiírt, általa kezdeményezett népszavazásra minél több ember elmenne. ÖSSZEFOGLALÓ A Szabadság és Szolidaritás (SaS) tegnapi bejelentéséből tehát már tudni, hogy lesz kampány a népszavazásról, annak pontos formáját viszont egyelőre homály fedi. Minden bizonnyal az óriásplakátokon kívül a tévében sugárzott reklámfilmeket is bevetik. „Ha a parlament szeptemberben nem szavazza meg a képviselők mentelmi jogának szűkítését, akkor a kampány során a tévéállomásokon sugárzott reklámra fogunk összpontosítani” - mondta Sulik. A mentelmijog eltörlése egyike annak a hat kérdésnek, amelyekre a népszavazás során válaszolniuk kell majd a voksolóknak. Az SaS továbbá az üzemben tartási díjak eltörléséről, a parlamenti képviselők számának csökkentéséről (150-ről 100-ra), a kormányzati limuzinok vételárának maximalizálásáról (40 ezer euró), az internetes választás lehetőségéről és a sajtótörvény módosításáról kéri, kérné ki a polgárok véleményét szeptember 18-án. Az SaS továbbra sem kapott koalíciós partnereitől ígéretet arra, hogy támogatni fogják-e a népszavazást vagy sem. Iveta Radičová kormányfő korábban kijelentette, értelmetlennek tartja ezt a kezdeményezést, de ha már az államfő egyszer kihirdette, akkor meg kell tartani. „Értem, hogy az ellenzéki és koalíciós pártok közül egyik sem rajong a szavazás támogatásáért, mert ez gyengíteni próbálja a politikusok hatalmát. Az embereknek el kell magyarázni, hogy reális esélyük van a politikusok akarata ellenére is megvonni tőlük a mentelmi jogot” -vélekedik Sulik. A népszavazás csak abban az esetben lesz sikeres, ha a részvétel 50 százaléknál magasabb lesz, és ha egy adott kérdésre a szavazók több mint fele igennel válaszol. Az előző öt népszavazás sikértelen volt, egyet meghiúsítottak. Csupán az ország Európai Unióhoz való csatlakozásáról szóló voksolás volt sikeres, (dem, SITA) Sólyom László egyetemi docensként jön Komáromba Munkanélküliek is segíthetnek a károk enyhítésében Érkezik a magyar exállamfő Lesz pénz a bérköltségekre ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Budapest/Pozsony/Komárom. Tegnap hivatalosan is bejelentették, hogy Sólyom László vasárnap Komáromba látogat. Landi Balázs, a volt magyar köztársasági elnök személyi titkára megerősítette, hogy Sólyöm a dél-komáromi oldalról gyalog érkezik majd, az Erzsébet hídon pedig a város elöljárói fogják várni. „A kiküldött pro- tokollszakember kérése alapján a meghívókon és a programismertetőkön Sólyom László elsősorban mint egyetemi docens, és csak másodsorban mint a Magyar Köztársaság volt elnöke szerepel” tudtuk meg Holtai Évától, Komárom alpolgármesterétől. Információik szerint a kulturális minisztérium mégis képviseltetni fogja magát a rendezvényen, azt még viszont nem tudják, kivel. A minisztérium sajtóosztálya ezt az értesülést lapunknak nem erősítette meg. Dániel Krajcer kulturális miniszter, mint ahogyan azt korábban jelezte, nem tud részt venni a rendezvényen. „Nem szeretném, ha a témából politikai ügy lenne, Bastmák Tibor polgármesternek azt javasoltam, hívja meg a koszorúzásra Rudolf Schuster volt szlovák államfőt” - nyilatkozta tegnap Krajcer. A 17 órakor kezdődő rendezvény főszónoka természetesen Sólyom László lesz, továbbá beszédet mond Bastrnák Tibor polgármester, és Bugár Béla, a Híd elnöke is, 19 órától pedig a Bánk bánt viszik színre. A koszorúzás ideje alatt Komárom belvárosában fokozott rendőri felügyelet lesz érvényben. (TASR, vps) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az önkormányzatok már szeptember végén, október elején igényelhetik azt az állami támogatást, amelyet a munkanélküliek foglalkoztatásra költhetnek. A kormány tegnap ugyanis jóváhagyta a foglalkoztatási törvény módosítását, melynek értelmében az önkormányzatok az árvíz vagy más természeti katasztrófa elleni védekezésre és a helyreállítási munkákra is alkalmazhatják a munkanélkülieket. Erre a saját költségvetésükből csak a munka értékének 5%-át kell költeniük, 85%-ot az uniós pénzügyi alap, 10%-ot pedig az állam fedez. Jozef Mihál munka-, szociális és családügyi miniszter egy példát hozott fel. Eszerint ha a község a munka- nélkülit minimálbérért foglalkoztatja, vagyis a járulékokkal együtt 416 euró a község munkaköltsége egy ilyen személy után, ennek csak 5%-át kell állnia. A községek ezenkívül egyszeri támogatást is igényelhetnek munkaeszközökre (az érték 95%-át). Iveta Radičová kormányfő tegnap bejelentette, a kormány alapjaiban, a védelmi minisztériumot is bevonva akar változtatni az árvíz elleni védekezés és a kártérítés rendszerén, az erről szóló tervezetet a kormány jövő heti, kelet-szlovákiai kihelyezett ülésén ismerteti. Simon Zsolt agrárminiszter azt javasolja, hogy az egyes települések polgármestereit SMS-ben riasszák, ha az adott régiót árvíz fenyegeti. A mostani pusztító árvizeknek két halálos áldozata van, a másik vízbefúlt férfit tegnap találták meg Privigye közelében, (sán) A parlament elnöke azt állítja, éves fizetéséből akár többször is utazhat külföldre vacsorára, magánrepülővel Sulik megismételné salzburgi kulináris kiruccanását Sulik Salzburgot nem kulturális, hanem kulináris élvezetek céljából kereste fel. Legközelebb talán Mozart szülőházát is megtekinti? (CTK/AP-felv.) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Pontosan 640 eurót fizetett Richard Sulik házelnök, az SaS elnöke azért, hogy a minap barátaival magánrepülőgéppel repült Salzburgba, vacsorára. Sulik tegnapi sajtótájékoztatóján felmutatta a számlát is, amely igazolja, hogy saját pénzéből térítette az út költségét. Azt is elmondta, hogy ha még lesz rá lehetősége, nyugodt lelkiismerettel megismétli ezt a kirándulást. „Például, majd ha születésnapom lesz. De majd meglátjuk, mit hoz a jövő. Semmi rosszat nem tettem, szabadidőmben utaztam, saját pénzemen. Nem értem, miért ne ismételhetném meg, ha eljön a megfelelő idő” - mondta a házelnök, hozzátéve: a magángép személyzetét nem fogja hetente igénybe venni, mert sajnálná rá a pénzt. „Éves bevételem eléri a 150 000 eurót. Legálisan megkeresett, megadózott összegről van szó. Nem értem, miért ne engedhetnék meg magamnak néha ilyen, 640 eurós pazarlást” - mondta. A parlament összeférhetetlenségi bizottsága is eljárást indított ellene, amiért felmerült a gyanú, hogy az utazásért nem fizetett. A házelnök ezért a számlát a testületnek is átadja, amely minden bizonnyal ennek alapján leállítja az ellene indított eljárást. Az összeférhetetlenségi bizottság az előző megbízatási időszakban is folytatott vizsgálatot hasonló esetekben. Például Ján Slota SNS-elnök horvátországi repülőútja kapcsán, vagy azért, hogy Ján Jasovský, a HZDS által jelölt Állami Számvevőszék igazgatója részt vett a J8tT pénzügyi csoport által szervezett magastátrai lovaspóló versenyen. Miután mindketten felmutatták a számlákat, leállították ellenük az eljárást, (dem, SITA)