Új Szó, 2010. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)

2010-08-03 / 177. szám, kedd

10 Régió - Csallóköz és mátyusföld - hirdetés ÚJ SZÓ 2010. AUGUSZTUS 3. www.ujszo.com Ez most nem az esőzés következménye - Nagymegyeren, a Corvin Má­tyás-lakótelepen néhány napja csőtörés volt, a víz a lakótömbök mellet­ti parkolókat is elárasztotta. A városi lakáskezelő vállalat tájékoztatása szerint körülbelül 200-300 köbméter ivóvíz folyt el. A cég illetékese hangsúlyozta: a víz árát a tervezett veszteségek között számolják el, nem terhelik a fogyasztókra. (Kovács Zoltán felvétele) A főtéren kulturális rendezvények zajlottak Több száz zarándok az idei Porciunkula vásáron SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. A korábbi évek­hez viszonyítva jóval nagyobb volt az érdeklődés a Porciunkula vásár iránt az árusok és a látoga­tók részéről is. A csütörtöktől szombatig tartó vásárban nem csak a főtéren és a közeli utcák­ban, hanem a Ferenc-rendi templom mögötti úton és a Maj- zon téren is árusok vertek sátrat, ami egyáltalán nem szokványos. Az Anton Bernolák parkban gulyásfőző versenyt rendeztek szombaton, ez volt az idei Porci­unkula vásár egyik rangos kísé­rőrendezvénye. A hagyományos gulyásfőző versenyt a város ön- kormányzata és a Csemadok he­lyi szervezete rendezte. Berényi Margit, a helyi Csemadok-alap- szervezet elnöke lapunknak el­mondta, 14 csapat vett részt a megmérettetésen. A gulyáskirály címet a Matica slovenská érsek­újvári csapata szerezte meg, első helyezett lett a Csemadok helyi szervezetének Vidám fiúk csapa­ta, második helyen a Košťálovci, harmadik helyen a körmendi Haspártiak csapata végzett. „Az idei vásár egyik érdekessége volt a Fotópark megnyitása, amelyen több fotósklub mutatkozott be. A rendezvény látogatói csipe­szeket kaptak az érsekújvári He­xagon klub tagjaitól, és megje­lölhették azokat a felvételeket, amelyek elnyerték a tetszésüket” - mondta Berényi Margit. A fő­téren kulturális rendezvények zajlottak, magyar és szlovák elő­adók váltották egymást, a kézművesek és a frissítőt kínálók standjánál több százan tolong­tak a vásár mindhárom napján, a gyerekeket óriáscsúszdára és kézműves-foglalkozásokra vár­ták. A Porciunkula vásári vigada­lom után vasárnap a papi és szerzetesi hivatásokért, valamint a szlovák és magyar nép közti kiengesztelődésért imádkoztak a zarándoklatra érkezők a Ferenc- rendi templomban. A gyónási lehetőség, a keresztúti ájtatosság mellett az Érsekújvárba érkezők részt vehettek az esti ünnepi szentmisén, amelyen jelen volt Bartal Károly Tamás premontrei apát, Reisz Pál ferences atya, ta­nár, kollégiumigazgató Szom­bathelyről, Ďurčó Zoltán érsek­újvári plébános, püspöki hely- nök, őket Kovalcsik Cirill feren­ces atya fogadta. Az érsekújváriak a ferences barátok templomának udvarán is kitűnő vendéglátóknak bizo­nyultak, frissítővel, kedves bará­ti szóval fogadták a Csallóköz­ből, Mátyusföldről és Zoboraljá- ról érkező zarándokot. PAlíA-ESTAROS BONTÁS NÉLKÜLI FELÚJÍTÁSA' MINŐSÉG MEGBÍZHATÓSÁG KEDVEZŐ ÁR! ju PALASERVIS, í.r.o., Neratovické nőm. 2146/11 Dunajská Streda Tel.: 0905 958 021 www.palaservis.sk FELHÍVÁS! Palatető fedésre jó minőségű, , INDEX, VILLAS márkajelzésű anyagot keresse Pala- és lapos tetők bontás nélküli felújítása mintás bitumenzsindellyel. 12 év garancia, 15 éves szakmai tapasztalat. Teljes körű bádogos munka. Nem jelent megoldást az adósok kilakoltatása - az illetékesek szerint ez csak tovább tetézné a problémát Gondok a Cukorgyár utcában Diószeg. A városban állandó problémát jelent a Cukor­gyár utcai lakbérhátralé­kosok ügye. JUHOS MELINDA A közterület-fenntartó és la­káskezelő vállalat már a felhal­mozott tartozások ledolgozását is felajánlotta a megközelítőleg százötven adósnak, a lehetőség­gel csupán egy család élt. A töb­biek figyelembe sem vették a fel­hívást. Boris Brunner, a városi közte­rület-fenntartó és lakáskezelő vállalat igazgatója úgy tájékozta­tott, -egészen 2006-ra visszame­nőleg tartanak nyilván adósságo­kat. „11 066 euró értékben lak­bérrel és 41 742 euró értékben a közüzemi díjakkal tartoznak a lakók, az egyes adósságok össze­ge harmincöt és ötvennyolc euró között van. A lakók többsége részletfizetési lehetőséget kért. Notórius nemfizetőkről van szó, akik hátrányos szociális helyze­tük révén lakhatási juttatást is kapnak, ezt a pénzt viszont álta­lában nem a lakbér befizetésére költik” - avatott be Boris Brun­ner. Hozzátette, egy-egy lakás havi lakbérköltsége a Cukorgyár utcában a víz-, villany- és fűtésszámlákkal együtt ötven eu­ró körül van. Alacsony komfort- fokozatú lakások lévén a lakbér összege három-tizenhét euró. Megtudtuk, hogy az utcában százhat lakás található. Mária Pišiová, a diószegi városi hivatal közigazgatási osztályának szociális ügyekért felelős munka­társa úgy tájékoztatott, hogy az adott utca lakóinak tartozása örö­kös problémát jelent a város szá­mára, ugyanis a lakók többsége tartósan munkanélküli és szinte az összes család szociális segély­ből él. Hozzátette, jelenleg nem fenyegeti kilakoltatás a lakókat. „A városnak mindig a törvények és a megkötött szerződések alap­ján kell eljárnia” - mondta Mária Pišiová. Milena Poláková, a városi hivatal vezetője szerint a kilakol­tatással, amelyet bírósági úton kezdeményezhetnének, nem ol­danának meg semmit. ,A kilakol- tatottak vélhetően a rokonokhoz, ismerősökhöz költöznének, így ta­lán tovább tetéznénk a gondokat” - nyilatkozott a városi hivatal ve­zetője. A hivatal pályázati úton próbál roma asszisztensek foglal­koztatására pénzt szerezni. Ezek a szakemberek az anyagi és egyéb problémákkal küszködő csalá­doknak segítenének a mindenna­pi gondok megoldásában. Átlátható módon szeretnék értékesíteni a megye vagyonát, az érdeklődők augusztus 13-ig jelentkezhetnek Szenei telkeket is elad a megyei önkormányzat A szenei rendelőintézet körüli telkeket is árverésre bocsátja a Pozsony Megyei Önkormányzat (A szerző felvétele) JUHOS MELINDA Pozsony. Első ízben kínálja el­adásra a Pozsony Megyei Önkor­mányzat elektronikus aukción a feleslegessé vált vagyonát össze­sen 14 929 300 euró összértékben. Az érdeklődőktől írásban várják az ajánlatokat. Az eladásra kínált ingatlanok között megtalálható a pozsony- besztercei (Záhorská Bystrica) energetikai szakközépiskola épü­lete, amelyhez uszoda, tornate­rem, tizenkét garázs és egy nyolc­emeletes kollégium is tartozik. A tájékoztató leírás alapján az iskola és a tornaterem a jelenlegi állapo­tában használhatatlan, azonnali felújításra szorul. A kollégiumra is rekonstrukció vár. A harmincöt éves épületeken ugyanis csak a legszükségesebb karbantartási munkálatokat végeztek el eddig. A megye az ingaüan becsült árán (10 180 000 euró) aluli ajánlato­kat nem fogadja el. Eladásra kí­nálnak egyebek között egy, a ba­zini Kučišdorf-vôlgyben található hétvégi házat is, amely a megye tá­jékoztatása alapján szintén na­gyon rossz állapotban van, és több mint hét éve üresen áll. Az árve­résre bocsátott ingatlanok között szerepel egy a tizenhatodik szá­zadban épült és műemlékké nyil­vánított bazini épületegyüttes, amelyben 2008-ig szakközépisko­la működött. Az épület a folyama­tos karbantartásnak és felújítá­soknak köszönhetően pár évtize­dig nem szorul felújításra. Szencen a rendelőintézet körüli telkeket kínálják eladásra 519 ezer euróért. A négy külön parcel­laszámmal rendelkező terület összterülete hetvenhét ár. Az érdeklődők augusztus 13-án délig nyújthatják be ajánlataikat a megyei hivatalba. Ezt követően a hivatal augusztus 17-ig kiértesíti a jelentkezőket, és a feltételeket tel­jesítő érdeklőknek kódot küld, amellyel beléphetnek az interne­ten zajló árverésbe. A megyei kép­viselők októberben szavaznak az eladásokról. „Az internetes aukció a legát­láthatóbb módja a vagyon eladá­sának. Ezzel megelőzhető az eset­leges klientelizmus és a korrup­ció” - tájékoztatott a megye elnö­ke, Pavol Frešo. Hozzátette, a hi­vatalban vüágos szabályokat hoz­nak, és a közpénzek átlátható fel- használását szorgalmazzák, ezért áprilistól a megye az ezer eurónál magasabb értékű számlákat és szerződéseket az önkormányzat honlapján is közzéteszi. Másképp, csak tőlünk! STREŠNÉ CENTRUM 930 34 Holice 24 mobil: 0907 894 557 tel: 031 5545 301 fax: 031 5503 721 e-mail: info@eurotop.sk www.eurotop.sk MP911007 MP911012 MP910836

Next

/
Thumbnails
Contents