Új Szó, 2010. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)
2010-08-17 / 189. szám, kedd
2010. augusztus 17., kedd 9. oldal A Romológiai Intézet nem elméleti síkon közelítette meg a romák lakhatási és egyéb gondjait Áfium ellen való orvosság? Dunaszerdahely. Széles körben, akár országos szinten alkalmazható modellként kezdik emlegetni a Duna- szerdahelyen futó romaprojektet, melynek ötlete és megvalósítása a Romológiai Intézethez fűződik. Augusztus 13-án magas beosztású állami tisztviselők érdeklődtek iránta - a helyszínen. LŐR1NCZ ADRIÁN Nevezzük cigánykérdésnek vagy romaproblémának, tény, hogy az ország mindenkori vezetése nem tud mit kezdeni a becslések szerint közel háromszázezer fős roma etnikummal. Az utóbbi években elméleti megoldások sokasága látott napvilágot - az ANO médiapárt egyik szakembere például az izraeli kibucokhoz hasonló létesítményeket álmodott a szlovákiai romák számára, ám az elképzelés nem lépett elő állami doktrínává. Nem sok sikerrel jártak a különféle felzárkóztató és képzési programok sem; általában elmondható, hogy az úgynevezett romaprobléma megoldása terén a civil szféra és néhány önkormányzat ért el részsikereket. Ma önmagában az is eredménynek tekinthető, hogy a kormány romaügyi megbízottja és a szociális tárca államtitkára eljut egy olyan helyszínre, ahol az elmélet helyett a gyakorlat síkján igyekeznek előbbre mozdulni. A második esély filozófiája A hat éve, romokon létrehozott, folyamatosan bővülő Karcsai úti romatelep kétségkívül ilyen hely. A főbejárattal nagyjából szemközti, takaros társasház oldalán felirat hirdeti, hogy lyA roma nemzet békességben és tiszteletben kíván élni, miután gyakorolja kötelességeit, jogkörével egyetemben.” A mondat Ravasz József romológus- tól származik, aki lépésről lépésre megtervezte és létrehozta az egyesek által gettónak nevezett telepet. A projekt bírálói e kategorizálást általában a terület nagyságával és az itt élők számával indokolják; a fél futballpályányi területen ma négyszáznál több személyéi. „Három, különböző kategóriájú lakást hoztunk létre a telepen - közli Ravasz. - Pontrendszer alapján értékeljük, kik értek meg arra, hogy jobb lakhatási és életkörülmények közé kerüljenek. Az újonnan érkezetteket lakókonténerekbe költöztetjük, a beilleszkedés terén élen járók bérlakásokban laknak. Idén először nyílik alkalom arra, hogy a romatelepről két család a város által felszabadított lakásokba költözhet. Esetük bizonyítja, hogy a telepről van kiút - visszaút viszont nincs...” Sajátos filozófia: a romákat előbh elkülönítik, hogy felkészítsék őket a többségi társadalomba való beüleszkedésre. így jutnak második esélyhez. Kiköltözhetnek A helyi média néhány hete arról cikkezett, hogy a Karcsai úton Auschwitz létesül, és a gettóból nincs kiút. A példaértékűnek tekinthető A-pavilon néhány lakója arról számolt be, hogy komoly aggodalmak merültek fel a telep lakókonténerekkel történő bővítése, valamint az azokba költöztetendő Lőrincz Gyula utcai, úgynevezett problémás romák miatt. A duna- szerdahelyiek által csak Malájföldnek nevezett utca leélt, fogalommá vált 2134-es számú panelházából a napokban költöztetnek át több családot a Karcsai úti telepre. Míg az államtitkárra és a romaügyi kormánybiztosra várok, alkalmam nyílik elbeszélgetni az egyik aggodalmaskodó családfővel, Kurucz Jenővel. A közbiztonság miatti nyugtalanság a múlté. „A legnagyobb problémám az volt, hogy kicsi a lakás; feleségemmel és négy gyerekemmel huszonöt négyzetméteren élünk - mesélte. - A lányom szeptemberben iskolába megy, úgy gondoltam, jobb lenne egy tágasabb lakás. Hájos polgármester úr a napokban megerősítette, hogy mi meg Ábrahámék az Újfalu lakótelepre költözhetünk. Minthogy vállalkozó vagyok, a fizetésképtelenség gyanúja -nem áll fenn; különben itt, a Karcsai úton is 230 euró lakbért fizetünk havonta.” S zegénységben, tisztességben Ravasz József arról tájékoztat, hogy a Romológiai Intézet és a város közös, a romák lakhatási feltételeinek, képzésének és foglalkoztatásának javítását célzó, ötmillió eurós költségvetésű projektjén kívül újabbak vannak kilátásban. „Tovább kell lépnünk - állapítja meg -, ezért öt éven belül szeretnénk a városban létrehozni egy olyan roma közösségi negyedet, mely már teljes közművesítéssel rendelkezne. Területén óvoda, felkészítő iskolai osztály játszótér és üzlet is helyet kapna. Nem az lenne a lényege, hogy az ott letelepedők a többségi társadalomtól elkülönítve éljenek, hanem hogy hűek maradhassanak a roma kultúrához, mentalitáshoz. Ez az etnikum ugyanis mindennél jobban ragaszkodik a közösségi léthez.” A tervek közt szerepel egy hulladékosztályozó üzem létrehozása, mely mellett lakókonténereket helyeznének el. Az ott élők városi alkalmazottként szelektálnák a szemetet, így viszonylag biztos megélhetéshez jutnának - s a település is jól járna. Egy viszonylag félreeső, bekamerázott, állandó rendőri megfigyelés alatt álló területre költöztetné a Romológiai Intézet vezetője azokat a személyeket, akik mindent elkövetnek azért, hogy a társadalom ne fogadja be őket. Esetükben külön átnevelési programot alkalmazna. „Szegénységben is lehet tisztességesen élni” - foglalja össze Ravasz József. Valamit valamiért Peter Pollák, Miroslav Pollák és Lucia Nicholsonová Ravasz József társaságában a lakókonténerekkel ismerkedik Lucia Nicholson szociális- és munkaügyi államtitkár vevő volna a megoldásra, ezt mondja a terepszemlét követően. Később azt hangsúlyozza: a dunaszerdahelyi modellt nem csupán a romák, hanem az anyagi szükséghelyzetben élő lakosok egészére nézve alkal- mazhatónak tartja. Miroslav Pollák romaügyi kormánybiztos a kelet-szlovákiai roma telepeken szerzett tapasztalatok birtokában úgy véli: Dunaszerdahelyen olyasmit tudnak, ami kiindulópontként szolgálhat az egész országot érintő probléma megoldása során. Magyarán: végre valami, ami kézzel fogható. Még egy figyelemre méltó gondolat az államtitkártól: a szociális rendszernek a reciprocitás, azaz a valamit valamiért elvén kellene működnie. Ez lehet az a mozzanat, mely a dunaszerdahelyi romaprojektet országos szinten követendő modellé teszi. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Felesége jelentette fel a fenyegetőzőt Vásárát. Életveszélyes fenyegetés miatt felesége tett feljelentést egy 49 éves vásárúti férfi ellen. A bíróság hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja, (la) Nemi erőszak gyanújába keverték Pozsonyepeijes. Alaptalanul vádolt egy 48 éves pozsonyeperje- si nő és 28 éves lánya egy 40 éves férfit - azt állították, hogy a férfi nemi erőszakot kísérelt meg ellenük. Vallomásuk alapján a bíróság elmarasztalta a férfit, ám a két nő később elismerte: csupán bosszúból vádolták meg. A két nőnek egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel kell számolnia, (la) Hamis tanúskodásért kerül rács mögé Szentmihályfa. Hamis tanúzásért kell felelnie annak a 44 éves szentmihályfai férfinak, akit a bíróság korábban tanúként hallgatott ki személyi szabadság korlátozásának bűncselekménye kapcsán. Az újabb tárgyaláson kijelentette: korábbi tanúvallomása ki- taláción alapult. Ä hamis tanúskodásért kiróható büntetés egytől öt évig terjedő szabadságvesztés, (la) Idegen portán erősködött Nyárasd. Magánlaksértés miatt indított eljárást a rendőrség egy 28 éves nyárasdi férfi ellen, aki behatolt egy családi ház udvarára, ahol tettlegesen bántalmazta a tulajdonost és annak férjét. A bíróság két év szabadságvesztést róhat ki rá. (la) Újabb súlyos közlekedési baleset Dunaszerdahely/Csallóközkürt. Tegnap röviddel 12 óra előtt súlyos közlekedési balesethez riasztották a dunaszerdahelyi mentőket és tűzoltókat. Egy Dunaszerdahelyről Csallóközkürt irányába haladó teherautó átsodródott a szemközti sávba, ahol egy Renault típusú személygépkocsival ütközött. A gépkocsi sofőrje élet- veszélyes sérüléseket szenvedett, az utasok és a balesetet okozó tehergépjármű vezetője kisebb zúzódásokkal úszta meg a balesetet. (la) Tűzoltók keresték az eltűnt férfit Gútor. Egy 36 éves - a bejelentés szerint a vízben eltűnt - férfit kerestek órákon át a somoijai tűzoltók a szenei járásbeli Gútor melletti víztározóban hétfőre virradó éjszaka. A keresett személy helyzetét a mobiltelefon lokalizálásával állapították meg. A tűzoltók motorcsónakkal a vízben, valamint a parton is keresték az eltűntet. Mivel nem találták, egy újabb lokalizációs kísérletet tettek. Ennek során megállapították, hogy a férfi már 5 kilométerre van a keresés helyétől - saját lábán indult haza. (TASR) Bankrablás Pozsonyban Pozsony. Bankrablás történt tegnap 11.30-kor Pozsonyban, a Tomášik utcában. A bankba egy ismeretlen férfi hatolt be, és fegyverrel kényszerítette a bank alkalmazottait a bevétel átadására. 1700 eurót vitt magával. A rablás idején ügyfelek nem tartózkodtak a fiókban. Személyi sérülés nem történt. A rendőrség nagy erőkkel keresi a tettest, (ú) Autót gyújtottak fel Érsekújvárban Érsekújvár. Szombaton egy órával éjfél előtt felgyújtottak egy autót Érsekújvárban, a Komáromi utcában. A Daewoo Nubira típusú személyautó szélvédőjét betörték, majd bedobtak egy gyújtópalackot. A járműben 2500 euró kár keletkezett. A rendőrség rongálás miatt indított eljárást. (SITA) Kirabolták a breznóbányai benzinkutat Breznóbánya. Kirabolták az egyik breznóbányai benzinkutat szombaton. Az ismeretlen tettes egy puskával kényszerítette a bevétel átadására a töltőállomás két alkalmazottját. Az egyik pénztárból 840, a másikból 570 eurót vitt el. A férfi a közeli erdőbe menekült. A rablás során személyi sérülés nem történt. Az álarcos támadó, ha rendőrkézre kerül, 7-től 12 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat. (SITA) Megkéselte az élettársát Sztropkó. Brutális gyilkosság történt vasárnap Sztropkóban. Egy 54 éves férfi szóváltásba keveredett 45 éves élettársával. A férfi a vita hevében kést rántott, és több szúrt és vágott sérülést okozott élettársának. A késelést követően kihívta a mentőket, de azok már nem tudtak segíteni a nőn. A férfit őrizetbe vették. Vérében 1,7 ezrelék alkoholt mértek. A rendőrség gyilkosság miatt indított eljárást. Javasolták a férfi vizsgálati fogságba helyezését, (ú) Életkép a Karcsai úti romatelep lakókonténereinek tövében ' (Somogyi Tibor felvételei)