Új Szó, 2010. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)
2010-08-17 / 189. szám, kedd
2 Közélet ÚJ SZÓ 2010. AUGUSZTUS 17. www.ujszo.com Jelentősen emelkedik a kivetési alap felső határa Magasabb járulékterhek ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Jozef Mihál szociális ügyi miniszter közlése szerint a kormány előbb a kivetési alapok egységesítését végzi el, majd az eredmény ismeretében csökkent- heti a járulékok nagyságát. Januártól csökkentésről még nem beszélnek, sőt a járulékteher sokak számára nőni fog. A legnagyobb változás, hogy mindenki számára kötelező lesz a nyugdíjbiztosítás, aki alkalmazottként vagy egyéni vállalkozóként jövedelemmel rendelkezik. A minisztérium az adótörvényeknek megfelelően határozza meg az alkalmazott, a munkaadó és az egyéni vállalkozó fogalmát, ez a gyakorlatban azt jelenti majd, hogy mindenkinek kell társadalombiztosítási járulékot fizetni, ha bármilyen jövedelemmel rendelkezik. „Például a kft.-k ügyvezetői is” - jelentette ki a miniszter. Ők eddig nem fizettek nyugdíjjárulékot, így nem volt nyugdíjbiztosításuk sem, vagyis az így ledolgozott éveik után nem jártnyugdíj. Jelentősen emelkedik a kivetési alap felső határa, vagyis a jól keresők sokkal magasabb járulékfizetésre kényszerülnek majd. Januártól a szaktárca egységesen, a két évvel korábbi átlagbér ötszörösében szabná meg minden biztosítási típus - a nyugdíj-, beteg-, az egészség-, és a garanciabiztosítás - nagyságát. Ez jóval magasabb, mint a jelenlegi felső határ, a nyugdíj- és az egészségbiztosítás esetében az átlagbér háromszorosa, a többi biztosításnál pedig a másfélszerese. A miniszter néhány éven belül 4 százalékpontos járulékcsökkentést tart elképzelhetőnek, ha a januártól életbe lépő módosítás legalább 300 millió eurós bevételt jelent a Szociális Biztosító számára. A járulékok mellett nő az adóteher is. A kabinet visszaállítja a korábban megszüntetett ingatlanforgalmi adót is. Januártól adókötelessé válik minden olyan lakás vagy más ingatlan eladása, amit 2011. január elseje után vásárolnak. Adót az ingatlan vásárlási és eladási ára közti különbségből kell majd fizetni. Az idén december végéig vásárolt lakásokat és más ingatlanokat a jövőben is adómentesen lehet eladni, betartva a jelenleg érvényes 2 éves bentlakási vagy 5 éves tulajdonban tartási kötelezettséget. Jövőre emelkedik az egészségügyben dolgozók adója is, mivel januártól már nem csökkenthetik adóalapjukat a speciális képzések költségeivel. A pénzügyminisztérium a jelenlegi Jelentős pazarlás” csökkentésével is növelni szeretné az egészségügy bevételeit. Ivan Miklós pénzügyminiszter szerint az intézkedéscsomag 440 millió euró bevételt jelent jövőre, ebből 420 millió euró a társadalombiztosításra és az egészségbiztosításra jut. Az adóbevételek 2012-től nőnek jelentősebben, akkor 560 millió euró lesz az összbevétel, mígegyéwelkésőbb 635 millió euróra emelkednek. (Ipj) Javasolt intézkedések 2011-től ♦ A költségtérítés megadóztatása ♦ Az életbiztosításra, az önkéntes nyugdíjbiztosításra vonatkozó adókedvezmény eltörlése ♦ Az átalányként elszámolható költségek vagy kiadások (paušálne výdavky) mértékének egységes, 30%-ban való meghatározása ♦ Az ingatlanforgalmi adó újbóli bevezetése a 2011. január 1-je után vásárolt ingatlanok esetében ♦ Abírák, ügyészek kiegészítő jövedelmének megadóztatása ♦ Minden bevétel járulékköteles lesz, a kivetési alap felső határáig, ami egységesen a két évvel korábbi átlagkereset ötszöröse lesz Vádat emelt tegnap a csilizpatasi Simon Anikó feltételezett gyilkosa, Dávid B. ellen a Pozsonyi I. Járásbíróság. A tárgyalást szeptember 7-re tűzték ki. Dávid B.-t azzal vádolják, hogy január 6-án több késszúrással brutálisan meggyilkolta a lányt annak pozsonyi albérletében. Más ügyekben korábban 13 évre ítélték, most 20 évet kaphat. (TASR-felvétel) Megtalálta az okot, miért jelölteti magát Hlina főpolgármester lenne TASR-HÍR Pozsony. Alojz Hlina pozsonyi vállalkozó és polgári aktivista tegnap bejelentette: indul a november 27-i önkormányzati választásokon, ha a város nem kér bocsánatot a Luxor épületének eladása miatt. Az épületet a főváros 1995-ben a lakásokkal együtt eladta egy vállalkozónak, aki azt ígérte, a lakásokat megvehetik a lakók. Ehelyett kikapcsolta a villanyt, a vizet és a gázt. Hlina szerint az idős lakók emiatt embertelen körülmények között éltek. Szerinte a város úgy tesz, mintha ez a probléma nem létezne, és ha nem kér bocsánatot, indul a választásokon, hogy ezen az állapoton változtasson. Radičová gyorssegélyként elküldi azt a pénzt, amit a kampányban Fico nem bírt szétosztani focipályákra Újabb hatalmas árvízkárok Nyitrabánya/Privigye/Pozsony. Tizenegy millió eurót különít el szerdán a kormány a hétvégi árvizek okozta károk felszámolására. Iveta Radičová is erre fordítja a maradék pénzt, amit Robert Fico nem osztott szét focipályákra a kormányfő tartalékalapjából: 300 ezer eurót kapnak így gyorssegélyként a városok. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Vasárnap több települést öntöttek el a megáradt folyók és patakok a nyitrai, turóci és liptói régióban, a legsúlyosabb helyzet Privigyén és Nyitrabányán (Handlová) volt. Percek alatt öntötte el a víz a két várost, az ár feltörte az aszfaltot, hidakat sodort el, utakat tettjárhatat- lanná. A rendőrség tegnap megerősítette, egy halálos áldozata van az áradásoknak, egy férfi, aki azt próbálta megakadályozni, hogy a víz elsodorja az autóját. További két személyt egyelőre eltűntként tartanak nyilván. A károk nagyságáról egyelőre nincsenek pontos adatok, Dániel Lipšic belügyminiszter szerint néhány napon belül felmérik a helyzetet, az előzetes felmérések szerint az utakban 133 ezer eurós kár keletkezett. Radičová hazajön Horvátországból Iveta Radičová kormányfő pénteken indult nyaralni Horvátországba, a vasárnapi áradás hírére azonnal haza akart utazni, de a belügyminiszter ezt egyelőre nem tartotta szükségesnek, tegnap úgy vélte, nem kell összehívni rendkívüli kormányülést. Azonban annak hírére, hogy a Felső-Nyitra-vidéken ismét áradnak a folyók, Radičová tegnap este a hazautazás mellett döntött. Az érintett települések sokkal nagyobbra becsülik a károkat, mint a belügyminiszter - Nyitrabányán a becslések szerint csak az utak és hidak helyreállítására legalább négymillió euróra lesz szükség, tájékoztatott a polgár- mester szóvivője, Jana Paulínyo- vá. A kárelhárításban 79 katona Nyitrabánya egyik utcája az árvíz után (ČTK-felvétel) is részt vesz, tegnap délután már lehetett közlekedni a város fő útvonalán, amely vasárnap teljesen járhatatlanná vált, de továbbra is gondot okoz eljutni a város más részeibe, a városi tömegközlekedés sem állt még helyre. Ismét szükségállapotot kellett elrendelni Nyitrabányán továbbra is rendkívüli állapot van érvényben. A Handlovka az átmeneti apadás után tegnap újra áradni kezdett, a régióban tegnap is intenzíven esett. Privigyén ismét harmadfokú árvíz- védelmi készültséget és szükségállapotot rendeltek el, a víz újra elárasztotta a város egyes részeit. Tegnap szükségállapotot hirdettek Körmöcbányán is a városra zúduló óriási eső miatt. A Nyitra folyó Nyitra városában is gondot okoz, bár a jelentések szerint egyelőre csak egy megkezdett hídépítést akadályoz. A Szlovák Hidrometeo- rológiai Intézet harmadfokú riasztást adott ki a Felső-Nyitra, a Vág mente és Liptó egész területére, másodfokú készültség van az Ipoly mentén, (sán, SITA, TASR) A Rákóczi Szövetség még nem közölte, mely településekre jut a támogatásból 40 magyar falu kaphat árvízsegélyt Budapesttől VERES ISTVÁN Pozsony. Nem az MKP osztja szét a magyar állam pénzét a szlovákiai magyar árvízkárosultak között. A Rákóczi Szövetség célalapjai körülbelül negyven szlovákiai magyar falut vettek fel az árvízsegélyre jogosultak listájára, összesen 50 millió forintot osztanak el köztük. A listán részben megtalálhatók azok a települései, amelyeknek az MKP még a szlovákiai parlamenti választások előtt ígért segítséget. Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség munkatársa lapunknak elmondta, egyelőre nem szeretné nyilvánosságra hozni, mely településekről van szó, mivel a beérkezett kárfelméréseket még nem bírálták el. „Például a komáromi, a rimaszombati és a tornaijai régióból számos település került a listára. A visszajelzések alapján a megjelölt falvak polgármestereivel felvettük a kapcsolatot, a károk összesítése folyamatban van, rövid időn belül döntés születik” - fejtette ki Csáky Csongor. Azt azonban, hogy esetleg még az ősz folyamán megkap- ják-e a támogatást a faluk, nem tudta megmondani. Gabri Rudolftól, a Rákóczi Szövetség nagykaposi helyi szervezetének vezetőjétől -, aki a Nagymi- hályi és a Tőketerebesi járásokban a kárfelmérést végezte - sikerült megtudnunk, hogy azokon a falvakon kívül, amelyeket a régióból az MKP támogatásra javasolt (Borsi, Ladmóc, Nagytárkány), a Rákóczi Szövetség listájára felkerült Kisgéres, Szlovákújhely, Nagyrás- ka, Abara és Budaháza is. „Az Ung- vidéken nem döntött össze házakat a víz. Viszont a magánszemélyeknek az is nagy kárt jelent, ha a pincét elönti a víz. Budaházán egy hidat vitt el az ár, ezt a község nem tudja önerőből helyreállítani” - magyarázta a helyzetet Gabri Rudolf. Az eddigi információk szerint a támogatást az önkormányzatoknak folyósítják, és elsősorban köz- intézmények kapják meg. Berényi József, az MKP elnöke csütörtökön találkozik Halzl Józseffel, a Rákóczi Szövetség elnökével, hogy a támogatás kiosztásának részleteiről megegyezzenek. A magyar kormány azt az utasítást adta a Rákóczi Szövetségnek, hogy a felvidéki árvízkárosultak számára elkülönített 50 millió forint szétosztásánál az MKPjavas- latait is vegye figyelembe. Újabb bűnvádi feljelentést tett a védelmi miniszter az előző vezetés botrányos tendere miatt Motor nélküli motorcsónakok a hadseregnél ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A védelmi tárca előző vezetésének újabb botrányos tenderére derített fényt Ľubomír Gaiko védelmi miniszter. Tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a minisztérium törvényt sértett a Zodiac FC 470 típusú motorcsónakok vásárlására kiírt versenytárgyalás során. Mint kiderült, a tárca motor nélkül vásárolta meg a csónakokat, de dupla áron. így ezeket nem tudták használni az árvízi mentések során. „Elnézést kérek az árvíz sújtotta övezetek lakosaitól, amiért a hadsereg nem tudott több segítséget nyújtani. A motor nélküli csónakokat árvizek során ugyanis csak korlátozott módon használhatják a katonák. Ilyen természeti katasztrófa esetén a motor nélküli csónakokat valójában csak nézegethetik, használni nem tudják őket” - mondta a miniszter, hozzátéve: a csónak súlya meghaladja az egy tonnát, ezért erős sodrásban, motor nélkül lehetetlen vele haladni. A tárca 2008-ban öt motort és hat Zodiac motorcsónakot rendelt, de árajánlatot csak az Aero- proges cégtől kért. Ez két ajánlatot küldött el: az egyik a csónakok árát tartalmazta 4,64 millió koronáért, a másik pedig 5,98 millió koronát jelölt meg a motorokért. A minisztérium végül az említett árért megvette a csónakokat. Egy darab 774 400 koronába került, Galko szerint akkor 392 ezerért is lehetett venni. A miniszter a hiányzó motorokat meg akarja vásárolni a seregnek, (dem, SITA) A Zodiac motorcsónak használata más hadseregeknél, és a gyorsreagálású szlovák evezőskommandó (Fotó: militarifactori.com, TASR