Új Szó, 2010. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)
2010-08-16 / 188. szám, hétfő
14 Sportvilág ÚJ SZÓ 2010. AUGUSZTUS 16. www.ujszo.com Tizenhárom magyar érem született a budapesti úszó Európa-bajnokságon; Barta Nóra bronzérme felért egy olimpiai győzelemmel Cseh duplázott, Hosszú harmadik aranya Hosszú (elöl) és Jakabos kettős győzelmet aratott (SITA/AP-felvétel) Akárcsak 2008-ban, idén is Eb-harmadikként végzett 200 méter gyorson Mutina Ágnes. A Jövő SC kiválósága a budapesti úszó Európa-bajnokság utolsó előtti versenynapjának egyetlen magyar érdekeltségű döntőjében gyengébb kezdést követően, fergeteges hajrát kivágva csapott a célba újfent bronzérmet érően, 1:57,12 perces, remek idővel. Klubtársa, a csütörtökön Európa-bajnok magyar váltóban szintén szereplő Ver- rasztó Evelyn féltávnál csak nyolcadik volt, ő is nagyot finiseit, végül l:57,90-cel az ötödik helyen végzett. „Arra számítottam, hogy a végül ezüstérmes német riválisom lassabb lesz, de nem így történt. Az első százamat elrontottam, így hiába terveztem a második helyet, be kellett érnem a harmadikkal, de ez sem rossz. A három 200-as futamomból messze ez volt a legnehezebb!” - összegzett a 22 esztendős Mutina, aki a magyar úszósport 160. Eb-érmének, ezen belül 40. bronzának a birtokosa lett. „A hatodik napra elfáradtam, fizikailag és lelkileg egyaránt” - így a 21 éves Verrasztó Evelyn, aki a 2008-as, eindhoveni Eb-n ezen a távon negyedik volt. A műugrók női 3 méteres számában Barta Nóra - akárcsak négy éve Budapesten - nagy bravúrral felállhatott a dobogó harmadik fokára, míg Gondos Flóra a hetedik lett. „Ez a bronzérem felért egy olimpiai arannyal. Nagyon boldog vagyok. Most Hollandiában folytatom a felkészülésemet, és irány a londoni olimpia!” - mondta Barta. Budapest. Tizenhárom érmet gyűjtött a magyar úszóválogatott a 30. vizes Európa-bajnokságon, s évtizedek óta a legsikeresebb kontinensviadalt zárta - 6 arannyal, 4 ezüsttel és 3 bronzzal. MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Ragyogóan zárult hazai szempontból az úszó Európa-bajnokság: a magyar versenyzők ugyanis bearanyozták a vasárnapot. Női 200 méteres pillangóúszásban Hosszú Katinka győzött Jakabos Zsuzsanna előtt, férfi 400 méteres vegyesúszásban is kettős magyar siker született: Cseh László magabiztosan nyert, míg Verrasztó Dávid élete legjobbjával a második helyen zárt. Hosszú Katinka a kontinensviadal legeredményesebb magyarjává lépett elő zárónapi remeklésével (4:10,95 p), hiszen egy ezüst (400 m vegyes), továbbá a 200 m vegyes és a 4x200 m-es gyorsváltó megnyerése után immár harmadik aranyát érdemelte ki. A nagy egyéni rekorddakbeér- kezett Jakabos (4:12,96 p) tőle alig lemaradva lett második úgy, hogy roppant bátor versenyzéssel a táv nagy részében vezetett. Cseh a budapesti Eb utolsó - hatodik, az úszó Eb-k történetének pedig a 66. - magyar aranyát söpörte be, mondhatni rendkívüli fölénnyel utasítva maga mögé a teljes mezőnyt, de az ezüstérmes Verrasztó is tetemes előnyt halmozott fel az üldözőkkel szemben. A Kőbánya SC klasszis versenyzője sikerével egyszersmind káprázatos sorozatát is folytatta: megszakítás nélkül, 2004, 2006 és 2008 után 2010-ben is Európa- bajnoki címet szerzett a hosszabbik vegyesszámban. Összességében pedig ez volt a nyolcadik Ebaranya Csehnek, aki okkal fogadhatta a margitszigeti Széchy- uszoda bő ötezres közönségének vastapsát és hosszas éljenzését. „Nagyon-nagyon boldog vagyok - nyilatkozott Hosszú. - Három aranyat vártak tőlem az Ebn, s eleget tettem ennek. A váltóval sikerült kárpótolni a szurkolókat a 200 m vegyes ezüstjéért is. A hajrá előtt azt gondoltam, ez az utolsó 50 méter, itt Budapesten, magyar közönség előtt. Nem hiszem, hogy valaha is fogok olyat érezni, mint amikor kiszálltunk a medencéből.” „Tudtam, hogy nem kell megszakadnom a győzelemért, ez a magyarázata, hogy miért úsztam az utolsó 100-on olyan könnyedén - mondta Cseh. - Ezt az aranyérmet azoknak ajánlom, akik a felkészülés során elviselték a rengeteg hülyeségemet: anyukámnak, apukámnak, a barátnőmnek és edzőmnek, Túri Györgynek.” A kontinensviadal utolsó döntőjében is akadt magyar érdekeltség: a 4x100 méteres vegyesváltóban a hazai négyes - Szilágyi Ádám, Gyúrta Dániel, Hős Péter és Kozma Dominik - a nyolcadik helyen végzett 3:38,73 perccel, ami utólag - a németek túl korai váltás miatti kizárása nyomán - hetedik pozícióra módosult. Cseh László (balra) és Verrasztó Dávid örül a sikernek (SITA/AP-felvétel) Tíz hosszal nyert Overdose továbbra is veretlen Budapest. A Kincsem Parkban sem talált legyőzőre Overdose, a magyar csodaló, amely tíz hossz előnnyel nyerte az 1000 méteres, 4 millió forint összdíjazású Bestens - Pannónia Életbitosító Díjat. Az ötéves telivér mént, melynek trénere Jozef Rosival, ezúttal is a brit Gary Hind lovagolta. Overdose-nak tizennegyedik versenyén ez volt a tizennegyedik győzelme, s nagy előnye arról árulkodik, hosszú kihagyása után ismét visszatért régi formájába, s Európa legjobb lovainak is méltó ellenfele lehet. Overdose tavaly csak egy viadalon tudott rajthoz állni, és tizenöt hónapig nem versenyezhetett, mivel patairha-gyulladást kapott, amelyet szövődmények is súlyosbítottak. Sérüléséből csak nehezen épült fel. Mikóczy Zoltán dunaszeráa- helyi vállalkozó kivételes képességű versenylova legközelebb valószínűleg az augusztus 29-i, baden-badeni Aranyostoron áll rajthoz. (SITA) SPORT A KÉPERNYŐN ČT 2 - 17.30: Ústí nad Labem-FK Teplice Gambri- nus cseh bajnoki labdarúgómérkőzés (élő) SPORT 1 -18.00: Germania Windeck-Bayem München labdarúgó német kupameccs, 1. forduló (élő) 20.30: Aalen-Schalke 04 labdarúgó német kupameccs, 1. forduló (élő) NOVA SPORT - 17.10, 19.10: Cincinatti férfi tenisztorna (élő) 21.10: Olhanense-Guima- raes portugál bajnoki labdarúgómeccs (élő) DIGI SPORT - 20.45: Newcastle-Manchester United angol bajnoki labdarúgómérkőzés (élő) __________________ HÉTVÉGI EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás ANGLIA. 1. forduló: Tottenham-Manchester City 0:0; Aston Villa-West Ham 3:0, g.: Downing (15.), Petrov (40 ), Milner (66.); Blackhurn-Everton 1:0, g.: Kalinic (15); Bolton-Fulham 0:0; Sunderland-Birmingham 2:2, g.: Bent (24., 11-esből), Carr (56, öngól), ill. Dann (77.), Ridgewell (88 ); Wigan-Blackpool 0:4, g.: Taylor- Fletcher (16.), Harewood (37,42.), John-Baptiste (76.); Wolvertiampton-Stoke 2:1, g: Jones (37,38.), ill. Faye (55.); Chelsea-West Bromwich 6:0, g.: Malouda (6, 90.), Drogba (45, 55, 68.), Lampard (63 ): Liverpool-Arsenal 1:1, g.: N Gog (47.), ill Reina (90, öngól). SPANYOLORSZÁG. Szuperkupa, 1. mérkőzés: FC Sevilla-Barcelona 3:1, g.: Luis Fabiano (62.). Kanoute (73,83.), ill. Ibrahimovic (20.). CSEHORSZÁG, 5. FORDULÓ: Pŕíbram-Sparta 0:1, g: Wilfried (42); Ostrava-Olomouc 1:2, g.: Šenkerík (45.), ill. Hubník (33.),Rossi (77.): Jablonec-Bohemians 1905 3:1, g.: Jarolim (34.), Vosahlik (45, 60.), ill. Balek (22.); Budéjovice-Hradec Králové 0:0; Plzeň-Slovácko 3:0, g.: Horváth (10.), Rezek (58.), Koláž (62.); Slavia-Liberec 1:3, g.: Kisel (7.), ill. Keriö (27, 90.), Štajner (37.). FRANCIAORSZÁG, 2. FORDULÓ: Brest-Auxerre 1:1, Lorient-Nice 1:2, Nancy-Rennes 0:3, St. Etienne-Sochaux 3:2, Valenciennes-Marseille 3:2, Arles-Lens 0:1, Bordeaux-Toulouse 1:2, Caen-Lyon 3:2. HOLLANDIA, 2. forduló: Ajax-Arnhem 4:2, Alkmaar-Gröningen 1:1, Eindhoven-De Graafschap 6:0, Venlo-Heracles 1:0, Twente-Heerenveen 0:0, Excelsior-Feyenoord 3:2, Den Haag-Roda Kerkrade 1:3, Utrecht-Breda 3:1, Tilburg-Nijmegen 3:5. BELGIUM, 3. forduló: St. Liege-Lokeren 3:3, Gent-Eupen 2:1, Anderlecht-Beerschot 4:0, Kortrijk-St. Truiden 2:0, Mecbelen-Lierse 1:0, Westerlo-Waregem 1:1. SKÓCIA, 1. forduló: Inverness-Celtic 0:1, Aberdeen-Hamilton 4:0, Hearts-St. Johnstone 1:1, Rangers-Kilmarnock 2:1, St. Mirren-Dundee 1:1, MotherwelFHibernian 2:3. OROSZORSZÁG, 17. forduló: Tomszk-Szamara 1:1, Szentpétervár-Dinamo Moszkva 1:1, Szaturn-Rosztov 0:2, Nalcsik-Novoszibirszk 4:2, Perm-Vlagyikavkaz 1:0. (td) ■ Kosárlabda EURÚPA-BAJNOKSÁG, selejtezők, nők, 0 csoport: Nagy-Britannia-Szlovákia 67:76 (36:34). Legjobb dobók: Michulková19, Jalöová 12, Lásková 11, III. Leedham 17, Butler 10, Page 9. Férfiak, C csoport: Szlovákia-Csehország 60:65 (33:34). Legjobb dobók: Gavel 17, R. Randik 13, Sedmák8, ill. Benda 15, Slezák 12, Pumprla 11. ■ Vízilabda FELKÉSZÜLÉSI TORNA, Portugalete: Montenegró-Ma- gyarország 9:8, Spanyolország-Magyarország 9:9 A torna végeredménye: 1. Montenegró 9 pont, 2. Spanyolország 4,3. Románia 3,4. Magyarország 1. ■ Tenisz FÉRFI TORNA, Toronto, páros, elődöntők: Julien Benne- teau, Michael Llodra (franciák)-František Cermák, Michal Mertiňák (cseh, szlovák) 7:6,6:4. Egyes, elődöntők: Andy Murray (4., brit)-Rafael Nadal (1., spanyol) 6:3,6:4; Roger Federer (3., svájci)-Novak Djokovics (2„ szerv) 6:1, 3:6,7:5. NŐI TORNA, Tallinn, egyes, negyeddöntő: Kristína Kučová (szlovák)-Jelena Csalova (3„ orosz) 6:7,6:3,6:4; elődöntő:Anne Keothavong (1., brit)-Kuöová6:0,6:4. Páros, negyeddöntő: Kristína Kučová, Lina Stanciute (szlovák, litvánj-Natalie Piguione, Keren Slomo (francia, izraeli) 6:4,0:6,10:8; elődöntő: Lu Csing Csing, Szun Seng Nan (2., kinaiak)-Kristína Kučová, Lina Stanciute (szlovák, litván) 7:6,7:6. ■ Úszás EURÚPA-BAJNOKSÁG, Budapest-1500 m női gyors: 1. Lotte Friis (dán) 15:59,13, 2. Grainne Murphy (ír) 16:02,29,3. Erika Villaecija (spanyol) 16:05,08; 100 m lórii pillangó: 1. Jevgenyij Korotyiskin (orosz) 51,73,2. Joeri Verlinden (holland) 51,82,3. Konrad Czerniak (lengyel) 52,16; 200 m női gyors: 1. Federica Pellegrini (olasz) 1:55,45,2. Silke Lippok (német) 1:56,98,3. Mutina Ágnes 1:57,12, ...5. Verrasztó Evelyn (magyarok) 1:57,90; 50 m női hát: 1. Aliakszandra Heraszimenyija (fehérorosz) 27,64,2. Daniela Samulski (német) 27,99,3. Mercedes Peris Minguet (spanyol) 28,01; 200 m férfi hát: 1. Sztanyislav Donyec (Oroszország) 1:57,18,2. Markus Rogan (osztrák) 1:57,31,3. Benjamin Stasiulis (francia) 1:57,37; 50 m térti mell: 1. Fabio Scozzoli (olasz) 27,38, 2. Dragos Agache. (román) 27,47,3. Lennart Stekelen- burg (holland) 27,51:4x200 m férfi gyorsváltó: 1. Orsz- ország (Nyikita Lobincev, Danyilij Izotov, Szergej Peru- nyin, Alekszandr Szuhorukov) 7:06,71,2. Németország 7:08,13,3. Franciaország 7:09,70; 50 m női gyors: 1. Therese Alshammar (svéd) 24,45,2. Hinkelien Schreuder (holland) 24,66,3. Francesca Halsall (brit) 24,67,31. Katarina Filová 26,39, ...40. Miroslava Syllabová (szlovák) 26,68; 50 m férfi gyors: 1. Frederick Bousguet (francia) 21,49,2. Stefan Nystrand (svéd) 21,69,3. Fabien Gilot (francia) 21,76,.. .55. Matej Kuchár (szlovák) 23,86:50 m női mell: 1. Julija Jefimova (orosz) 30,29 - Európa-baj- noki csúcs, 2. Kate Haywood (brit) 31,12,3. Jennie Johansson (svéd) 31,24, ...23. Zuzana Mimovičová (szlovák) 33,12-szlovák csúcsbeállítás; női 200 m női pillangó: 1. Hosszú Katinka 2:06,71, 2. Jakabos Zsuzsanna (magyarok) 2:07,06, 3. Ellen Gandy (brit) 2:07,54, 22. Denisa Smolenová (szlovák) 2:15,49; 400 m térti vegyes: 1. Cseh László (magyar) 4:10,95,2. Verrasztó Dávid (magyar) 4:12,96,3. Gál Nevo (izraeli) 4:15,10; 400 m női gyors: 1. Rebecca Adlington (brit) 4:04,55,2. Cyriell Étienne (francia) 4:05,40,3. Lotte Friis (dán) 4:07,10; 4x100 m női vegyesváltó: 1. Nagy-Britannia 3:59,72,2. Svédország 4:01,18,3. Németország 4:03,12; 4x100 m férfi vegyesváltó: 1. Franciaország 3:31,32 - Európa-bajnoki csúcs, 2. Oroszország 3:33,29,3. Hollandia 3:33,99... 7. Magyarország 3:38,73. Műugrás, női 3 m. 1. Nagyezsda Bazsina 324,10 pont, 2. Anasztaszija Pozdnyakova (oroszok) 316,40,3. Barta Nóra 291,75, ...7. Gondos Flóra (magyarok) 261,25; férfi szinkrontoronyugrás: 1. Sascha Klein, Patrick Hausding (német) 478,11 pont 2. Viktor Minibajev, Hja Zaharov (orosz) 466,95,3. Tyimofej Hor- dejcsik, Vagyim Kaptur (fehérorosz) 426,03; női szinkronmőugrás, 3 m: 1. Tania Cagnotto, Francesca Dallapé (olasz) 327,90 pont, 2. Aljona Fjodorova, Ana Pisz- menszka (ukrán) 312,00,3. Anasztaszja Pozdnyakova, Szvetlána Filippova (orosz) 307,50, ...6. Reisinger Zsófia, Gondos Flóra (magyar) 268,11. ■ Atlétika GYÉMÁNT LIGA, London, férfiak, diszkosz: 1. Gerd Kanter (észt) 67,82 m, 2. Kővágó Zoltán (magyar) 65,54,3. Virgilijus Alekna (litván) 65,33; 100 m: 1. Tyson Gay (amerikai) 9,78 - az év teljesítménye; 200 m: 1. Wallace Spearmon (amerikai) 20,12; 400 m: 1. Jeremy Wariner (amerikai) 44,67; 110 m gát: 1. David Oliver (amerikai) 13,06; 1 mérföld: 1. Augustine Choge (kenyai) 3:50,14; távol: 1. Dwight Phillips (amerikai) 8,18 m; magas: 1. Ivan Uhov (orosz) 2,29 m; súly: 1. Reese Hoffa (amerikai) 21,44 m; gerely: 1. Andreas Thorkildsen (norvég) 87,38 m. Nők, 100 m: 1. Marshevet Myers (amerikai) 11,01 mp; 400 m: 1. Allsyon Felix (amerikai) 50,79:800 m: 1. Marija Szavinova (orosz) 1:58,64; 400 m gát: 1. Kaliese Spencer (jamaicai) 53,78; 3000 m akadály: 1. Milcah Chemos (kenyai) 9:22,49; rúd: 1. Fabiana Murer (brazil) 4,46 m; hármas: 1. Yargelis Savigne (kubai) 14,86 m. ATLÉTIKAI VIADAL, Nové Mésto nad Metuji, női távol: 1. Medgyes Renáta (szlovákiai) 663 cm; férfi 800 m: 2. Jozef Repčík (szlovák) 1:49,51, 3. Jozel Pelikán (szlovák) 1:49.85. RAJECI MARATÓN, 27. évfolyam, férfiak: 1. Tóth Tamás (magyar) 2:34:37,2. Peter Tichý (szlovák) 2:39:58,3. Ján Moravec (szlovák) 2:43:14. Nők: 1. Farkas Katalin (magyar) 3:1.1:17,2. Silvia Sebestyánová (szlovák) 3:23:27, 3. Martina Vévodová (cseh) 3:27:37. Félmaraton, férfiak: 1. Hegyaljai Attila (magyar) 1:12:44,2. Tibor Sahajda 1:13:31, 3. Jan Sokol (cseh) 1:15:25; nők: 1. Dana Janečková (szlovák) 1:30:28, 2. Zuzana Korotvičková (szlovák) 1:31:06. ■ Víziszlalom EURÚPA-BAJNOKSÁG, Dunacsún, férfi K1 hajórajok versenye: 1. Lengyelország 108,49, 2. Németország 108.98.3. Szlovénia 110,86.... 5. Szlovákia 112,08; férfi C1 hajórajok versenye: 1. Szlovákia (Michal Martikán. Alexander Slafkovský, Matej Beňuč) 112,73,2.Csehor- szág 116,94,3. Franciaország 119,63; női K1 hajérajok versenye: 1. Németország 136,20, 2. Lengyelország 137.38.3. Szlovákia (Jana Dukátová, Dana Beňušová, Gabriela Stacherová) 140,02; női C2 hajórajok versenye: 1. Csehország 124,67,2. Lengyelország 128,34,3. Nagy- Britannia 133,13,... 5. Szlovákia 177,69. Női 01:1. Katarína Macová (szlovák) 160,13 (50 büntetőmásodperc), 2. Jana Dukátová (szlovák) 170,05 (54), 3. Caroline Loir (francia) 183,29 (50). Férfi K1:1. Peter Kau- zer (szlovén) 87,82,2. Vavrinec Hradílek (cseh) 89,85,3. Jure Meglic (szlovén) 89,97. Férfi Cl: 1. Michal Martikán (szlovák) 90,06,2. Matej Beňuš (szlovák) 92,10,3. Alexander Slafkovský (szlovák) 93,89. Női K1:1. Jana Dukátová (szlovák) 97,59, Corinna Kühnle (osztrák) 101,68,3. Ursa Kragelj (szlovén) 101,99. Férfi C2:1. Ladislav és Peter Skantár (szlovákok) 101,21,2. Jaroslav Volf és Ondrej Štépánek (csehek) 102,38,3. David Florence és Richard Hounslow (britek) 103,38. ■ Motorsport CSEH NAGYDÍJ, Brünn, 125 kem: 1. Terol (spanyol, Apri- lia) 43:49,303,2. Espargaro (spanyol, Derbi) 44:09,654, 3. Rabat (spanyol, Aprilia) 44:09,858. Az állás kilenc verseny után (még kilenc van hátra): 1. Marquez (spanyol, Derbi)166 pont, 2. Espargaro 151,3.Terol 143. Moto2:1 Toni Elias (spanyol) 41:51,715,2. Juki Takahasi (japán) 41:54,027,3. Andrea lannone (olasz) 41:54,674, ... 6. Talmácsi Gábor (magyar). A pontverseny állása 9 verseny után (még 8 van hátra): 1. Elias 161 pont, 2. lannone 106,3. Thomas Lühti (svájci) 99, ...9. Talmácsi 62. Moto GP: T Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 43:22,638, 2. Daniel Pedrosa (spanyol, Honda) 43:28,132,3. Casey Stoner (ausztrál, Ducati) 43:34,064. A pontverseny állása 10 verseny után (még 8 van hátra): I. Lorenzo 235 pont, 2. Pedrosa 158,3. Stoner 119. HEGYIVERSENY, Feketebalog: 1. Andrej Krajči (Lola 96/50) 4:49,887,2 Martin Koiš (Ford Focus) +18,708 s, 3. Erich Achs (Opel Lotus) +25,910 ■ Sportfogadás L0T0 32. játékhét (vasárnap) I. húzás: 8,10,26,28,31, 41; pótszám: 44. NYEREMÉNYEK: 1. nincs nyertes; 2. díj: 5640,75 euró (2 nyertes); 3. díj: 769,15 euró (22); 4. díj: 19,85 euró (1231); 5. díj: 3,45euró (21 766). JACKPOT: 300 000 euró. II. húzás: 3,8,10,25,29,30; pótszám: 24. NYEREMÉNYEK: 1. és 2 díj: nincs nyertes; 3. díj: 564,05 euró (30); 4. díj: 17,20 euró (1419); 5. díj: 3,15 euró (23 838). JACKPOT: 300 000 euró. JOKER-szám: 119 218. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 3300 euró (1); 3. díj: 330 euró (19); 4. díj: 33 euró (193); 5. díj: 3,30 euró (1853). JACKPOT: 22 483,05 euró. L0T0 5 a 35-ből: 2,19,27,30,35. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 108,70 euró (59); 3. díj: 3,30 euró (1481). JACKPOT: 6414,40 euró. A KENŐ 10 nyerőszámai - péntek: 3.4,9,16.19,25,27, 31,35,36,38,49,51,55,59,64,71,72,75, 78. Kenő Plusz-szám: 31. Szombat: 3,11,12,13,18,21,26,33, 34,40,52,54,57,60,62,68,74,76,78,79. Kenő Pluszszám: 57. Vasárnap: 2,12,1$, 16,25,28,36,39,40,41, 44,46,52,55,57,65,70,7Í, 77,78. Kenő Plusz-szám: 15. ÖTÖSL0TTÚ: 39,42,47,81,89. Telitalálatos szelvény nem volt. A négyesek 2 579 575, a hármasok 29 145, a kettesek 1615 forintot érnek. JOKER-szám: 362 864. HATOSLOTTÓ: 11,20,36,38,39,41. Hattalálatos szelvény nem volt. Az ötösökre 491855, a négyesekre 9010, a hármasokra pedig 1605 forintot fizetnek.