Új Szó, 2010. augusztus (63. évfolyam, 176-201. szám)
2010-08-12 / 185. szám, csütörtök
16 Tévé és rádió ÚJ SZÓ 2010. AUGUSZTUS 12. www.ujszo.com _____ MŰSORAJÁNLAT hWWWi iliiiiiiaa>iei^^ga^a^gg^ssggfegí^jgagai^8aassB%5gBigjjtjiBs Döglött akták RTL Klub, 22.15. 2002-ben, egy reggel, 8:30-kor két különböző helyszínen megölnek két fiatalt. A két ügynek látszólag semmi köze egymáshoz. Madison egy jó környéken lakó, rendes lány, a másik pedig afroamerikai drogdüer. A nyomozók kiderítik, hogy a két ember valójában ismerte egymást, de egymástól függetlenül haltak meg. Haláluk oka mégis közös: mindketten megsértették valaki büszkeségét. Lépj közelebb Duna Televízió, 22.50. A film főszereplője egy magányos harmincéves nő, aki sokféle munkával próbálkozik, miközben vár az igazira. Egy éjszakán bele is fut, helyesebben a fiú, rendőr uniformisban, aki éppen egy bandát üldöz. A lány dühödt mosolyában .azonban élőrevetíti, hogy egyszer még ők találkozni fognak, valahol, valamikor. Főhőseink még egy lakótelepi lakásban egy anya és a tizenéves lánya, akik ugyanazzal a taxissal találkoznak, egyikük az életben, a másikuk pedig telefonon. Marek Harloff Retkes verdék rémei TV2, 11.45. A Los Angeles-i autómosó egy napjáról szóló filmben rendkívül kevés épelméjű szereplő jelenik meg - az alkalmazottakat és a főnököt beleszámítva! A sok különböző történetszálat és karaktert összehozó vígjáték központja maga az autómosó. A megjelenő őrültebbnél őrültebb kliensek, az alkalmazottak családtagjai és a mindennapok rendszeres háttérfigurái által alkotott komikus káoszt persze csak maguk az alkalmazottak szárnyalják túl. Bajnokok csapata Joj, 20.00. Tommy „Santa“ Santorelli ünnepelt baseball sztár. Mikor egy meccsén épp hazafutással próbálkozik, fejbe találja őt a labda, amitől eszméletét veszti, majd egyszer csak 1976-ban ébred. Régi barátai veszik körbe, akikkel annakidején először játszott baseballt a grundon. Most azonban komoly kihívás előtt áll a csapat: meg kell védeniük a területüket a minden hájjal megkent üzletembertől, aki alkut ajánl: ha legyőzik a csapatát, az övék marad a pálya. Ha viszont veszítenek, lakótelepet épít a helyére... A terror arca Markíza, 20.00. Hatalmas robbanás rázza meg Barcelonát. A rendőrség szerint egy mindenre elszánt terroristaszervezet állhat a merénylet hátterében. A hír hallatán Nick Harper Los Angeles-i rendőr azonnal megpróbál kapcsolatba lépni a Spanyolországban modellként dolgozó húgával, de sikertelenül. így a helyszínre repül, ahol korrupt zsarukon, kábítószercsempészeken és gyönyörű nőkön keresztül vezet az út az elkövetőkhöz. A halálos játék közepén csak magára számíthat egy arctalan szervezettel szemben, amely a húgának végzetes szerepet szán. Hírek magyar nyelven - STV 2,19.55 RÁDIÓ PÁTRIA RÁDIÓ 6.00 Reggeli hatos 9.10 Kívánságműsor 11.05 Tízórai 12.00 Hírek 12.05 Nói szemmel (ism.) 13.00 Krónika 13.30 Kívánságműsor 14.30 Hangadó 14.45 Ag- ráryilág 15.18 Rádióklinika 15.25 A nap témája 15.40 Hogyan telik a napja? 16.05 A szerkesztő témája 17.00 Börze Játék 17.30-18.00 Krónika KOSSUTH RÁDIÓ 9.00 Napközben 11.30 Vendég a háznál 12.01 Krónika 12.30 Ütköző 13.04 Rádiószínház 13.30 Tanúim lesztek! 14.05 Arcvonások 14.35 Tér-Idő 15.30 Közelről 17.30 Krónika 18.03 Ütköző 18.30 Határok nélkül 19.05 Sportvilág 19.25 Tetten ért szavak 19.30 Gyereksáv 20.04 Rádiószínház 20.30 Kultúrkör 21.04 A nap történetei 22.00 Krónika 22.20 Sportvilág 22.25 Esti beszélgetés - kultúráról 23.04 Arcvonások 23.34 Tér-Idő PETŐFI RÁDIÓ 6.03 Zene ébredéshez 10.03 Zene munkához 15.03 Zene szünidőhöz 20.03 Kul- túrfitnesz 21.00 Zene hallgatáshoz 23.00 Bombafilm BARTÓK RÁDIÓ 6.00 Muzsikáló reggel 9.04 Zene 10.00 Hang-fogó - válogatás régi és új felvételekből 12.05 Hangverseny délidőben 14.00 A hét zeneszerzője: Manuel de Falla, 3. 15.04 Muzsikáló délután 18.00 A zenéről 19.00 Társalgó 19.35 Hangversenykülönlegességek 21.15 Hang-fogó 23.00 Éjszakai dzsessz 23.30 Ars nova TV-MŰSOROK ml TV2 RTL KLUB 5.20 Hajnali gondolatok 6.25 Tények - reggel 6.25 Fókusz (ism.) 5.23 Kárpát Expressz 7.00 Mokka 6.55 Reggeli 5.50 Ma reggel 9.00 Stahl konyhája 9.05 Te vagy az életem, 34. 9.00 Párizsi jóbarátok, 73/46. 9.20 Telefonos játék 10.05 Top Shop 9.25 LEN Úszó-, Műugró-, 10.30 Teleshop 12.00 Híradó Szinkronúszó- és Nyíltvízi Eu11.40 Retkes verdák rémei 12.10 Telefonos játék rópa-bajnokság. Úszás selejAm. vígjáték 13.30 Fél kettő. Magazin tezők, élő közvetítés 13.25 Telefonos játék 14.25 Lost - Eltűntek III. Am. sor. 12.01 Híradó délben 14.55 Szentek kórháza. Ausztrál 16.15 A szerelem rabjai. Arg. sor., 12.30 Kárpát Expressz sor., 71. Terri szomszédja, Car27. Barbara és Paz összevesz13.00 Szomszédok. Tévésor. men állapota súlyosra fordul nek, a lány az arcába vágja 13.40 Együtt és műtétre lenne szüksége, de Paznak, hogy Alejandro meg14.35 Ez történt Ma reggel a nő a pánikbetegsége miatt csalja. Paz képeket fest Juan 15.05 Körzeti híradók nem hajlandó befeküdni a Manuelről. Vicotria elmegy 15.20 Hírek * kórházba. Végül mégis belátja, Ineshez, hogy megkérdezze, 15.30 LEN Úszó-, Műugró-, hogy csak'így élheti túl a dőlmit tud a lányáról. Barbara Szinkronúszó- és Nyíltvízi Eugot, és Térti mindent megtesz, úgy tesz Nicolas előtt, mintha rópa-bajnokság. Műugrás, hogy ne zavarja őt senki. Franpszichológushoz járna, de úszás selejtezők, élő közvetícis, egy új ápoló jön az őszközben Carolinához megy: Catés tályra, és rögtön összebarátkorolina gyereket akar Tangótól, 19.30 Híradó este zik a többiekkel. akit aztán majd Alejandro 19.50 Sporthírek 15.55 Egy tini naplója nyakába varr, ám Tango nem Ném. sor., 35. hajlandó az akcióra, mert sze16.25 Joshi Bharat-show relmes Laurába. 17.30 Árva angyal. Mex. sor., 29. 17.25 Mónika - A kibeszélőshow 18.30 Tények - hírműsor 18.30 Híradó - esti kiadás • 19.05 Doktor House. Am. sor., 9. 19.05 Vacsoracsata 20.00 Már egyszer tetszett, 6. RDSpkMwMm 20.10 Aktív 20.10 Fókusz 21.00 Gyilkosság az Ördög-szoros20.45 Hőhullám 20.45 Gálvölgyi show nál. Am. thriller 21.20 Agyő, nagy Ő! Am. vígjáték 21.20 Hetedik érzék. Am. sor., 9. 22.30 Csütörtök este 23.20 Painkiller Jane. Kanad. sor. 22.15 Döglött akták IV. Am. sor., 13. 23.00 Hírek, sport 0.30 Tények-este 23.20 Kemény zsaruk VI. 23.20 LEN Úszó-, Műugró-, 1.00 EZO.TV Am. sorozat, 5. Szinkronúszó- és Nyíltvízi Eu1.50 Gyilkos rajzás 0.20 Reflektor rópa-bajnokság. Összefoglaló Am. katasztrófafilm 0.35 Infómánia SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1 5.45 ČT-híradó 6.15 Szlovákia ma 6.25 Hírek, sporthírek 6.55 Életöröm. Vincent Šikula (ism.) 7.20 Ráadás (ism.) 8.20 Az ötletesebb nyer (ism.) 9.10 Szerencsekereskedelem. Tévésor. 10.05 Vízi zsaruk. Ausztrál krimisor. 10.55 Vivát Benyovszky! Sor., 7/4. 12.15 Női magazin 13.30 Főzök, főzöl, főzünk 14.00 A Guldenburgok öröksége Ném. sor., 39/33. 14.45 Mosolyogni! 15.20 Vad angyal. Arg. sor., 220. 16.00 Hírek, sporthírek, időjárás 16.20 Viharos szerelem II. Ném. sor. 18.10 JAG - Becsületbeli ügyek II. Am. sor., 15/10. 19.05 Esti mese 19.15 Szlovákia ma 19.30 Híradó, sporthírek 20.15 Capri - Az álmok szigete II. 01. filmsor., 13/8. 22.00 Hírek és kommentárok 22.25 Született feleségek III. Am. sor.. 23.05 Riporterek. Fr. sor.,’8/7. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 2 6.30 Magyar magazin (ism.) 6.55 Hírek magyar nyelven 7.00 Híradó 7.30 Élő körkép 8.05 Homokszörny. Tévésor., 7/1. 8.30 Gyerekeknek 9.50 A hét csodám. Peter Lipa 10.15 Arcélek az archívumból 10.35 Janko Lehotsky portréja 11.35 Élő körkép 12.15 Folklórműsor 12.35 Szlovákiai falvak enciklopédiája 13.05 Természetfilm 13.30 Történelmi körkép 14.00 Új törvények. Tévéjáték 14.40 Jaro Filip és vendégei 15.15 Trezor 16.30 Horgászmagazin 16.55 Bakalári történet 17.20 Tessék belépni! Ifjúsági magazin 17.50 Régmúlt idők nyomában 18.15 Esti mese 18.55 Arcélek. Rinaldo Oláh. Dok.film 19.30 Híradó 19.55 Hírek magyar nyelven 20.00 Kenő 10 20.05 Földünk a magasból. Fr. sor., 8/7. 21.05 Japán mozaik III. Jap. dok.sor. 21.40 Családi titkok. Tévésor. 22.05 Rendőrségi magazin 22.20 A televízió archívumából 23.10 Csillagközi romoló IV. Am. sor. m2 5.23 Kárpát Expressz 5.50 Ma reggel 9.00 Magyar népmesék 9.20 Félix levelei. Kan.-ném. anim. sor. 9.25 Sherlock Holmes, a mesterkopó Olasz-jap. anim. sor. 9.55 30. LEN Úszó-, Műugró-, Szinkronúszó- és Nyíltvízi Euró- pa-bajnokság. Műugrás, élő 13.30 Záróra 14.20 Átjáró 14.50 Kalandozó. Magy. ism.teij. sor. 15.15 Egy lépés előre II. Sp. zenés sor. 16.05 Bűvölet IX. 01. sor., 31-32. 16.55 Magyar retro 17.50 Gyerekeknek 18.40 Esti mese 19.00 30. LEN Úszó-, Műugró-, Szinkronúszó- és Nyíltvízi Euró- pa-bajnokság. Műugrás, döntő, élő 20.34 Híradó, sporthírek, időjárás 21.00 Yorkshire-i szívügyek II. Ang. sor. 21.55 Montalbano felügyelő: A kőkutya rejtélye. Ol. film, 2/2. 22.50 Záróra 23.15 Gyilkosság az Ördög-szorosnál Am. thriller 0.40 Ez történt Ma reggel DUNA TELEVÍZIÓ 6.55 Vannak vidékek 8.20 Nyári matiné 8.35 A dzsungel könyve, 52/34. 9.05 Zorro. Am. sor., 78/39. 9.30 Daktari. Am. sor., 89/4. 10.25 Derrick. Johanna. Ném. filmsor. Már holnap megjelenik müsormellékletünk 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó 14.10 Térkép - válogatás 14.40 Univerzum 15.05 A mindenséggel mérd magad, 10. 15.15 A jávai sas nyomában 16.10 Női pulzus-A tudomány vonzásában 16.35 Miért éppen Magyarország? 17.10 Második esély. Am. sor., 172/56. 18.00 Híradó 18.35 Mese 19.00 Frank Riva. Fr.-ném. sor., 9. 20.00 Híradó, sport 20.05 Közbeszéd 20.30 Floyd Olaszországban, 7/3. 21.05 A szerelem bősége. Am. film 22.45 Sport-esti 22.50 Lépj közelebb. Ném. film 0.30 Vers V1ASAT3 5.15 Sabrina, a tini boszorkány IV. 6.10 Alice új élete, 65-66. 7.10 Columbo: Az MM7-es robot. Krimi 8.30 Gyilkos sorok IV. Am. sor., 76. 9.30 Psych - Dilis deketívek II., 24. 10.20 Monk - Flúgos nyomozó VII., 97. 11.10 Brinks: A nagy bankrablás Am. dráma 13.10 Monk - Flúgos nyomozó VII., 98. 14.10 Doktor House II., 40. 15.00 Gyilkos számok III., 51. 16.00 Alice új élete. Fr. sor., 67-68. 17.00 Gordon Ramsay - A pokol konyhája VI., 77. 18.00 Halottnak a csók. Am. sor., 4. 19.00 Doktor House II., 41. 19.55 Jóbarátok III., 58. 20.25 Gyilkos számok III., 52. 21.20 C.S.I.: A helyszínelők X., 227. 22.15 C.S.I.: New York-i helyszínelők IV. 23.10 Esküdt ellenségek. Bűnös szándék VI. Am. sor., 146. JOJ 7.10 Híradó 7.40 Krimihíradó 8.00 A Simpson család XI., 13-14. 9.15 A természet rejtélyei. Am.-ang. ism. sorozat, 2. 10.15 Vadászat ragadozókra, 7. 11.20 A szökés IV. Am. krimisor., 14. 12.25 Szórakoztató játék 13.20 C.S.I.: Miami helyszínelők VII. Am. sor., 12-13. 15.00 A Simpson család XI. Am. sor. 16.00 Szórakoztató játék 17.00 Híradó - délután 17.20 Hivatásosok. Tévésorozat 18.00 Bírósági akták 19.00 Krimihíradó 19.30 Híradó, sport 20.15 Bajnokok csapata. Am. film 22.00 Life: A leggazdagabb zsaru II. Am. krimisor. 23.00 Maffiasztorik 0.00 Hivatásosok. Tévésorozat 0.55 C.S.I.: Las Vegas-i helyszínelők VIII. Am. sor. ČT 1 5.59 Jó reggelt! 8.30 Gyerekeknek 11.05 Prágai vigadalom 12.00 Hírek 12.30 Bólék Polívka műsora 13.30 McLeod lányai VIII., 12. 14.15 Amynek írélve VI., 18. 15.05 Willy Foggal a világ körül, 26/6. 15.30 A dzsungel királya Am. anim. sor., 26/6. 15.55 Gyerekeknek 17.00 Vetélkedő 17.30 Játékos kertépítés 18.00 Hírek a régiókból 18.25 Fekete bárányok 18.45 Esti mese 19.00 Híradó 20.00 Murdoch felügyelő esetei III. Ang.-kanad. krimisor., 13/1. 20.50 Mamba-show 21.35 Történetek a függőségről 22.00 Forró nyomon 22.25 Tetthely. Ném/krimi 0.00 McLeod lányai VIII., 12. 0.45 Karel Šíp szórakoztató műsora CT 2 8.30 Panoráma 9.10 Környezetvédelmi magazin (ism.) 9.35 Az angliai csata, 3/2. (ism.) 10.35 Híres emberek történetei 11.35 Vetélkedő 12.20 Fekete bárányok 12.40 Futuroszkóp 13.05 A bolond herceg. Cseh mesefilm 14.20 Útvesztő 14.50 Vándorkamera 15.20 Európa ma 15.45 Prizma 16.10 A fa egy darabja 16.25 Az ember és a gép 17.00 Törökország - Kelet kapuja Dok.sor., 13/4. 17.20 Emberi sorsok 18.25 Kolostorok 18.55 Hírek 19.05 Arany Medúza 19.35 Csehországon át 20.00 Házastársi etűdök: Zuzana és Vladimír MARKÍZA 5.40 Reflex 6.00 Telereggel 8.25 Vacsoracsata (ism.) 8.55 Cobra 11XI. Ném. krimisor., 7. 9.45 A holnapi újság II. Am. sor. 10.35 Isteni sugallat II. Am. sor., 5. 11.30 Smallville VII. Am. sor., 20/8. 12.20 Halottnak a csók II. Am. sor. 13.10 Hírek 13.15 Bűbájos boszorkák VIII. Am. sor., 22/9. 14.10 Veronica Mars III. Am. sor., 7. 15.00 Cobra 11 XI. Ném. sor., 10/8. 15.55 Híradó 16.00 NCIS - Tengeri helyszínelők V. Am. krimisor., 19/5. 17.00 Híradó 17.20 Reflex. Emberek - történetek - emóciók 17.35 A törvény nevében 18.00 Híradó 18.05 Két pasi - meg egy kicsi III. Am. sor., 24/9-10. 19.00 Híradó 19.45 Időjárás-jelentés 19.50 Sporthírek 20.00 A terror arca. Am. thriller 21.50 NCIS - Tengerészeti helyszínelők VII. Am. sor., 24/12. 22.55 Terminátor: Sarah Connor krónikái II. Am. akciósor., 2-3. 0.45 A bérgyilkosnő. Am. thriller x 2.35 Odaát. Am. sorozat, 22/17. 3.10 Smith. Am. sor., 7/4. 20.35 Házastársi etüűdök húsz évvel később 21.35 Édes kai. Izraeli film 23.10 Egy asztalnál Jan Buriannal F1LAA + (cseh nyelven): 13.15 David Gale élete. Am. film 15.25 Hallgatás. Kan. thriller 17.15 A lélek nyugalma. Szlov. film 18.55 Kicsoda Kleti Tout? Am. vígjáték 20.35 Saját szabályok. Am. vígjáték 22.35 Pillangó. Fr. krimi (magyar nyelven): 13.55 Kisvárosi gyilkosságokXI., 5. 15.45 Add a lóvét öreganyám! Am. vígjáték 17.25 Csodazsaruk Hongkongban Am. film 19.05 Tabunfire. Thai akdófüm 21.00 A bizalom ára. Am. akciófilm 22.55 Ostrom alatt. Am. thriller HBO 8.40 A két Lotti. Ném. anim. film 10.00 El Paso. Cseh film 11.50 Görögbe fogadva. Am. vígjáték 13.25 A Szaddám-klán. Angol sor., 4. 14.25 Négyen egy gatyában 2. Am. vígjáték 16.25 The Brothers Bloom - Szélhámos fivérek. Am. vígjáték 18.20 A macskám, a családom és a fiúk. Am. vígjáték 20.00 Mélyen tisztelt publikum! 3. 21.30 Nedának. Am. dok.film 22.40 Minden, amit tudni akartál az időutazásról. Am. film 0.05 A sötét lovag. Am. akciófüm ORF1 12.15 Egy rém rendes család 13.00 Okidoki 14.55 Szívek szállodája 15.35 Reba 16.00 Már megint Malcolm 16.45 Dokik 17.10 Simpson család 18.00 Mint senki más. Német sor. 18.30 Anna és a szerelem. Német sor. 19.00 Két férfi - meg egy kicsi. Am. sor. 19.25 A kulisszák mögött 19.35 Chili 20.00 ORF 1-híradó 20.15 A helyszínelők. Am. krimisor. 21.45 Híradó 22.00 Nyári kabaré 23.20 Isten hozta Ausztriában! 23.40 Angolkák az USA-ban EUROSPORT 8.30 Műlovaglás 9.30 Úszás 11.30 Műugrás 13.00 Úszás 13.45 Labdarúgás 14.45 Műugrás 16.30 Úszás. Európa-bajnokság 17.00 Úszás. Európa-bajnokság,, 9. nap. 18.45 Pool Talk: az úszó Európa-bajnokság háttérmagazinja 19.00 Labdarúgás. Eurogoals Flash 19.15 Műugrás 20.00 Labdarúgás. Európa-bajnokság 2012 21.00 Tenisz. WTA-torna, Cincinnati, Egyesült Államok, nyolcaddöntók