Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)
2010-07-06 / 153. szám, kedd
24 Panoráma - hirdetés ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 6. www.ujszo.com Ennivaló kihívás. Az idei New York-i hotdogevő világbajnokság győztese - immár negyedszer - a 26 éves Joey Chestnut lett, akinek 10 perc alatt 54 hotdogot sikerült legyűrnie. A vasárnapi verseny érdekessége, hogy letartóztatták a volt hotdogvilágbajnokot, miután az elmúlt években sorozatosan a második helyre szorult Ko- bajasi Takeru nem tudta elviselni, hogy az idei döntőn már versenyezni sem engedték. (TASR/AP-felvétel) A természetgyógyász szerint a kis folt csak heteroszexuális aktus után tűnik el Pöttyösek a szűz legények Július 6 EGY GONDOLAT „A háború merőben vadállati dolog, de a vadállatok nem űzik olyan buzgalommal, mint az emberek.” Morus Tamás NÉVNAP Csaba A Csaba régi magyar személynév, s azt jelenti: vándorló pásztor. Ma Gyárfás és Marina, szlovák barátaink közül pedig Patrícia és Patrik nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 595 éve hunyt el Húsz János reformátor. 475 éve hunyt el Morus Tamás angol filozófus. A középkor egyik legjelentékenyebb gondolkodójaként őrizzük emlékét, Utópia című filozófiai munkája óriási hatást gyakorolt korára és az utókorra egyaránt. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 75 éves a Dalai Láma, a tibeti egyház, illetve a lámaista buddhizmus főpapja. 70 éves Nurszultan Nazarbajev kazah politikus. George W. Bush (1946) amerikai politikus. Sylvester Stallone (1946) amerikai színész. Hanoi. Kisebb médiasztár lett Vietnamban egy természetgyógyász, aki a férfiak szüzességét a fülük hátsó részén lévő kis vörös pötty alapján állapítja meg. MTl-HÍR Egyedi módszere ugyanis hozzájárult három, nemi erőszak miatt elítélt rab kiszabadulásához. Az akupunktúiával gyógyító Pham Thi Hong saját elmondása szerint kezdetben a pulzus kitapintásával próbálta megállapítani, hogy egy férfinak volt-e már szexuális kapcsolata. Később azonban kifejlesztette saját, fülpöttyös módszerét, és arra a felismerésre jutott, hogy a kis folt csak heteroszexuális aktus után tűnik el. Pham Thi Hong nagy lendülettel küzdött, hogy elérje a három rab kiszabadítását, egészen az elnökig vitte ügyüket, mert meggyőződése volt, hogy mindhárman szüzek, ezért nem követhették el a nemi erőszakot. Négy éve találkozott egyikükkel, a börtönből kórházba került Nguyen Dinh Kiennel, akit akupunktúrával kezelt. Miután meglátta Kien fülén a pöttyöt, arra a meggyőződésre jutott, hogy a férfi ártatlan. Később megvizsgálta két állítólagos bűntársát is. „Mindegyiknek kis vörös pötty volt a füle hátulján” - meséli az 54 éves Hong. A pöttyöknek el kellett volna tűnniük, ha nemi kapcsolatuk lett volna. A három férfit januárban elengedték, miután tíz évet már letöltöttek 16 éves szabadságvesztésükből. Finnugorok házi viadala Feleségcipelés felsőfokon Helsinki. Megvédte elsőségét a tavalyi győztes finn pár a feleségcipelő világbajnokságon, amelyet tizenötödik alkalommal rendeztek meg szombaton a finnországi Son- kajarviban. Az idei versenyre 13 országból összesen 51 pár jelentkezett, Ausztráliából, az USA-ból, sőt az Arab Emírségekből is érkeztek versenyzők. A leggyorsabban ismét a finnek teljesítették a 250 méteres távot. A címvédő Taisto Miettinen 1 perc négy másodperc alatt futott végig a két akadállyal és egy medencével nehezített pályán. Nem feleségét, hanem barátnőjét, Kristi- ina Haapanent cipelte hátán. A 45 éves ügyvéd immár 12. alkalommal indult, és először tavaly sikerült legyőznie az addigi észt - tízszeres - címvédőt, Alar Vooglát. Az észtek idén is másodikak lettek, a bronzérmet szintén finnek vitték el. A Helsinkitől 490 kilométerre északra fekvő Sonkajarvi állandó helyszíne a viadalnak. Helyi szájhagyomány szerint a verseny eredete az 1800-as évekbe nyúlik vissza, amikor a faluban divat volt a feleségrablás. (MTI) NAPI VICC A választási hadjárat idején kortesbeszédet mond a képviselőjelölt. Megállás nélkül szidja a kormány képviselőit. Korrupt gazfickóknak mondja őket, akik csak lopni és hazudni tudnak. Valaki megkérdezi a tömegből:- Es ön mit akar ellenük tenni?-Tenni? Semmit! Be akarok jutni közéjük! Művészeti vandálok Enyveskezűeka római turisták Róma. Ki ne akarna szuvenírt az olaszországi műemlékekről? Csakhogy a turisták egy része nem elégszik meg a csodálatos létesítmények - egyebek között a Colosseum - apró másával, az eredetiekből tör le darabot. Az olasz műemlék-védelmisek művészeti vandáloknak nevezik őket: azokról a turistákról van szó - olaszokról és külföldiekről egyaránt akiket annyira megragad az itáliai városokban látott műemlékek szépsége, hogy nem bírnak tőlük megválni. Ezért emlékbe hazavisznek belőlük egy darabot. A római Colosseumnál árult műanyag másolat helyett az eredetiből törnek le köveket, kisebb-na- gyobb részeket. „Olyan ez, mintha Velencéből játékgondola helyett eredetit vinnének el magukkal” - hívták fel a figyelmet az utóbbi években rohamosan erősödő műemlékrombolásra az olasz múzeumok igazgatói. Rómában a legnagyobb veszély éppen a Colosseumot fenyegeti: hiába a kivilágítás és az éjszakai őrök, sötétedés után turistaraj veszi körbe az amfiteátrumot. (MTI) ORVOSMETEOROLÓGIA Az időjárás átmenetileg kedvezőtlen hatást gyakorol szervezetünkre. Gyakran lehet rajtunk úrrá nyugtalanság, idegesség és fáradtság. A fizikai és szellemi teljesítményünk átlagos szintet ér el. A reumatikus bántalmak és a fantomfájdalmak is felerősödhetnek. Jelentkezési szelvény Vezetéknév: .................................... Keresztnév:.... Lakhely (magyarul is) ............................................... Utcanév, házszám: _________________________ Irányítószám:............ ...............................Telefonszám:. Az iskola neve/település (magyarul is): ........................ Osztály:. Az arckép helye Ismét várjuk a tiszta egyes nyítványokat, és ajándékozunk! Mit kell tenned? Töltsd ki az alábbi szelvényt (fénymásolatot nem fogadunk el)! Ragaszd az arcképedet a megjelölt helyre! A szelvényhez csatold a bizonyítványod fénymásolatát! A szelvényt a bizonyítvány fénymásolatával együtt küldd el a következő címre: Redakcia Új Szó, Lazaretská 12,811 08 Bratislava A borítékra írd rá: „Tiszta egyes”! Beküldési határidő: 2010.július 10. A játékban csak azok az alapiskolás tanulók vehetnek részt, akik a 2009/2010-es tanévet tiszta egyes bizonyítvánnyal zárták. A jelentkezők arcképét a nyár folyamán, szerdánként a Szülőföldünk mellékletben közöljük. Ez a lap jár Önnek! 21 tanuló ajándékot kap! szlovákiai magyar napilap www.gjsw.com Szerkesztőség: Lazaretská 12,811 08 Bratislava, e-mail: redakcia@ujszo.com, fax: 02/59233469. I Főszerkesztő: Molnár Norbert (02/59233421). I Főszerkesztőhelyettes: Sidó H. Zoltán (02/59233425). I Felelős szerkesztők: Madi Géza, Holop Zsolt (02/59233440). I Rovatvezetők: Lajos P. János - politika (02/59233438), Klein Melinda - régió (02/59233426), Molnár Iván mb. - gazdaság (02/59233424), Grendel Ágota - vélemény (02/59233442) Mislay Edit - kultúra (02/59233430), Bőd Titanilla - sport (02/5923 3434). Művészeti vezető: Toronyi Xénia. A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapor 0907/773835, Kassa: 055/6002225,0905/ 228525, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: 0905/840423, Dunaszerdahely: 0905/228526, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Párkány: 0907/773832, Léva, Ipolyság: 0905/780879.1 Kiadja a Petit Press Rt., Lazaretská 12,811 08 Bratislava. I IČO: 35790253 I Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 02/59233101, fax: 02/59233119. Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit (lapigazgató) tel.: 02/59233401, fax: 02/59233338, Peter Mačinga tel.: 02/59233203, Roman Schlarmann, tel.: 037/6551155, Ľubica Tomková, tel.: 055/6002204. I Hirdetési osztály: 02/59233228, 02/59233235, 02/59233200, 02/59233240, fax: 02/ 59233295 E-mail: reklama@ujszo.com. I Marketing: 02/592332661 Lapterjesztés, laprendelés: 02/323 77 777, fax: 02/59233339.1 Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., D. A. CZVEDLER Kft. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán. I Külföldi megrendelések: Slovenská posta, a. s. Účelové stredisko preplatiteľských služieb tlače, Nám. slobody 27, 810 05 Bratislava, index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050. Nyilvántartási szám: EV 110/08. I Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. IA lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. I Lapunkat a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma támogatja. I © Copyright PETIT PRESS RT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33§ 1a és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton IT és az SMA végzi. a Aj Circulations