Új Szó, 2010. július (63. évfolyam, 150-175. szám)
2010-07-03 / 152. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2010. JÚLIUS 3. Szalon 13 Római lány (A szerző felvételei) lakóházak. Az épületek kétszintesek, a földszint feletti részt télen, a föld felszíne alattit nyáron használták, élvezve kellemes hőmérsékletét a nagy melegben. Bulla Regia völgyben fekszik, ahol a légmozgás hiánya miatt nyáron megszorul a meleg, így ilyenkor a föld alatti részben laktak. A városlakók kényelmét tágas fürdő szolgálta. Az építtető Julia Memmia neve sokat elárul: Julia a római, Memmia a berber eredetre utal. Ez is fényes bizonyítéka, hogy az I. századtól az idegenből érkező hódítók és a helyi lakosság erősen keveredett. A polgárok szórakozását a kétezer főt befogadó színház biztosította. El Djem, a tízezer lakosú kisváros amfiteátrumáról híres. Az ország legismertebb római kori látványossága a római és a veronai után az antik világ harmadik legnagyobb arénája volt. Az egykori Thydrus, a délre vezető kereskedelmi út egyik leggazdagabb települése volt, jólétét a Numidiából és a proconsuli Afrikából érkező olajnak köszönhette, a III. században lakosainak száma elérte a negyvenezret. A gazdagság okozta a város romlását. A polgárok 238-ban fellázadtak Maximianus császár növekvő adóterhei ellen, s a környező települések gazdáival közösen, az amfiteátrumban összegyűlve új uralkodót választottak a nyolcvanéves karthágói prokonzul, Gordianus személyében. A válasz nem sokáig késett, néhány hét múlva Maximianus legyőzte a választott császárt, s miután Gordianus saját fiát is elvesztette a küzdelemben, öngyilkos lett. Az amfiteátrum méretei lenyűgözőek, a 148 méter hosszú, 124 méter széles és 36 méter magas épület három oszlopsoros emeletén harmincezer néző fért el. A 65 méter hosszú arénában kocsihajtó és atlétikai versenyeket rendeztek, a IV. századi keresztényüldözések idején vértanúk vére ömlött ki a porondon. Az ismert műemlékek mellett számos, a turisták által kevésbé ismert romterület is várja az érdeklődőket. El Djemben a turisták java része a híres amfiteátrumot keresi fel, az egykori körszínházat kevesen látogatják meg. Pedig a romokból következtetni lehet hajdani nagyságára. A vele szemben álló gazdag múzeumot és romkertet is elkerülik általában a szervezett csoportok. Ugyancsak elsuhannak a turistabuszok Ain Tounga nevű kis mezőgazdasági település mellett, így az utasok legfeljebb az ablakból vetnek egy pillantást az egykori Thignica romjaira. Tény, hogy a romterület kevésbé látványos, mint a tőle negyven kilométerre fekvő Doug- ga, de könnyen bejárható, területén kiválóan tanulmányozható az egykori római városok szerkezete. Mára a romkertben legtolakodóbban a bizánci védmű emlékeztet a múltra, háttérbe szorítva az elődök települését. A Djerba szigetétől északra fekvő Kerkennah, az egykori Cercina szigetére szintén ritkán jut el a vendég, pedig érintetlen nyugalma rohanó világunkban vonzó lehet. A felfedező a tágas olajfaligetek mellett vagy a tengerparton megmaradt kiterjedt romterületen visszaidézheti a múltat. Visszagondolhat a múltra, amikor Julius Caesar a Pompeius elleni hadjáratban tengeri támaszpontként használta a szigetet, vagy felderenghet előtte Hannibál alakja, aki száműzetésébe tartva állt meg e földön. A romterület most még zárva van az érdeklődők előtt, de a szép mozaikokra tekintve, a teljes feltárás után Tunézia egy újabb attraktív látványossággal gazdagodhat. Ha egy művészetkedvelőknek csupán egy értékes dolgot lehetne megjelölni Tunézia római hagyatékából, akkor minden bizonnyal a mozaikokra esne legtöbbjük választása. Az egykori mértani formákból álló pun mozaikművészetet, a pavimenta punicát a II. században Afrikában letelepedett görög és egyiptomi mesterek fejlesztették tökélyre. A legszebb alkotásokat a tuniszi Bardo Múzeumban, Sousse-ban vagy a karthágói múzeumban csodálhatjuk meg, de jelentős gyűjteményt láthatunk az El Djem-i múzeumban és Sfaxban is. „A mezőgazdaságból meggazdagodott római polgárok szívesen áldoztak a művészetekre - avat be a becses darabok keletkezésébe Bannour Noomane történész. - Ami figyelemre méltó és egyben különleges e mozaikokban, hogy a mitológiai alakok mellett a mindennapi élet: aratás, vadászat, tengeri és szárazföldi állatok is megjelennek a témaválasztásban.” Tunéziában az évezredek hagyatéka szinte felmérhetetlen. Az egymásra épülő kultúráknak köszönhetően ma nehéz olyan építkezésbe kezdeni, amikor ne kerülne gazdag leletanyag a felszínre. A tárgyak java részét múzeumok őrzik. Noha az ország idegenforgalmi bevételei jelentősek, az ásatások, éppen magas számuk miatt nehezen finanszírozhatóak, méltó módon való bemutatásukra csak kevés helyen áldoznak. A műemlékvédelem pozitív példája a Tunézia szívében fekvő Makhtar, az egykori Mactaris. A nyolcvan hektáron fekvő feltáráson gondosan kiépített utak, ösvények vezetnek a bőséges látnivalóhoz. Az értékesebb leleteknek egy kis múzeum ad otthont. Az ápolt növényzet a kietlen romok után érzékletesen sejteti, milyen színes is lehetett egy délszaki római város évezredekkel ezelőtt. Az ország páratlan adottságait az idegenforgalomban kamatoztathatja. Az ideérkezők egy részét kizárólag a plázsok érdeklik, de egyre több a művészeti értékeket is felkereső igényes látogató. A romok között bolyongó sétáló visszaforgathatja az idő kerekét és elmerenghet, milyen is volt egykor a mindennapi élet az antik világban, s annak ékkövében, az „afrikai édenben.” DVD EXTRÁK A SZALONBAN Véletlenek H. NAGY PÉTER Hogy mire képes a véletlen, arra több olyan példa is hozható a film- történetből, melynél jócskán el lehetne időzni. Az egyik legnagyobb meglepetés Zang Yimou remekművéhez kötődik, a sokk a Repülő Tőrök Klánja vége felé éri a nézőt. Természetesen arról a jelenetről van szó, amely a két férfi főszereplő (Takeshi Kaneshiro, Andy Lau) párviadalára épül. A dühödt csata közben váratlanul esni kezd a hó. A táj télbe fordul, a látványvilág megváltozik, gyönyörű fehér tónusú képek következnek. Amikor az ember mindezt először látja, arra gondol, hogy ez valamilyen kulturális kód lehet. Mondjuk, ha azt fejezi ki, hogy a harc a szeretett nőért örökké tart, akkor az idő felgyorsításaként „olvasható” a havas jelenet. Majd óhatatlanul az kezd motoszkálni a néző fejében, hogy ennek a keleti kultúrában biztosan van valamilyen, általunk nem ismertjelentése. A hónak túl kell mutatnia önmagán... Igen ám, de nem ez a helyzet. A RepülőTőrökKlánjáról készült egy remek werkfilm (megtalálható a duplalemezes DVD-kiadás extrakorongján), melyben a rendező kitér a hóesés kérdésére. Ebből idézek: „Visszatekintve, valódi isteni adománynak látom. Azt mondták, az istennek aznap segítenie kellett rajtunk. Az idén korán leesett a hó. Korán, már októberben havazott, méghozzá sűrűn. Kiszámoltam: tíz nappal később a földön és a fákon is elolvadt a hó. Ez a kényszerű változtatás fantasztikus felvételeket szült. így a végső harcjelénet a hóban sokkal varázslatosabb lett, mint vártuk.” A narrátor pedig hozzáteszi: „A forgatási nap váratlan hóvihara még látványosabbá és hősiesebbé tette a filmet. Szerencsés véletlen volt.” Ennyit tehát a hó funkciójáról. Vannak persze más típusú véletlenek is. Terry Gilliam és impozáns stábja katasztrófaként élte meg Heath Ledger halálát. A fiatal színész ugyanis aDoctorPamassusésaképze- let birodalma forgatása alatt távozott az élők sorából. Kissé talán durva lesz, amit mondok, de ami az egyik oldalon óriási veszteség, az a másikon igen nagy nyereségként jelentkezhet. Ledger szerepét átvette három kiváló színész (Johnny Depp, Jude Law, Colin Farrell), s ez nem pusztán lehetővé tette a film befejezését, de jelentékenyen megdobta annak konstrukcióját is. A szereplői identitás megbontása ugyanis remekül passzol az alapötlethez. Amikor tehát Tony a varázstükrön keresztül átlép a képzelet birodalmá- ba, egy gyors vágással Ledgert az említett három sztár valamelyike „váltja le”. A visszalépésnél aztán Ledger ugyanígy „visszaveszi” a szerepet. Ez az oda-vissza történő, alte- regóváltásokkal megtűzdelt mágikus utazás nagyonjól működik. Terry Gilliam produkciója 2 lemezes limitált változatban jelent meg DVD-n, gyönyörű kivitelezésben. Az imént vázolt kényszerű megoldásról természetesen sok szó esik az extra korongra pakolt rövidfilmekben, a rendező többször is utal a Ledger halálával előálló problémákra. „Egy örömteli kalandnak néztünk elébe - így Gilliam - senki nem sejtette, hogy mit hoz a jövő... Heath Ledger elvesztése akkora csapás volt, hogy ez mindenkit próba elé állított, aki részt vett a filmben: tudjuk-e ilyen borzalmas eset után is folytatni, és olyan filmet készíteni, amely méltó arra, hogy Heath utolsó filmje legyen. Úgy érzem, hogy sok-sok ember segítségével, akik mind szerették és tisztelték őt, sikerült megoldanunk. (...) Kitaláltuk, hogy az alcím az lesz, hogy Heath Ledger és barátai. Ez fejezi ki a legpontosabban, legőszintébben az igazságot.” Mindez a filmvilág összetartását bizonyítja, ám a történetbe beékelődik egy másik véletlen is. Amikor Ledger meghalt, a film valós világban játszódó jeleneteit már felvették, de a fantáziavilágban játszódókat még nem. Ezért találhatta ki Gilliam az említett „apró” változtatást (amikor Tony átmegy a tükrön, más színész jön ki a túloldalon). Elképesztő tehát, hogy mit képes produkálni a véletlen: a haláleset azon a határponton történt a sztori és a forgatás szempontjából, amikor még a lehető legproduktívabb irányba mehetett el a forgatókönyv átírása. Nos, a briliáns rendező úgy szokta zárni a Doctor Parnassus vetítése előtti felvezetőjét - miután bemutatta a kiváló stábot, és a gonoszt alakító Tom Waitsről elmondta: ő az, aki az angyaloknak ír zenét, de az ördög hangján énekel -, hogy „Kérem, vigyék lejjebb az elvárásaikat!” Én ennek - az imén- tiek fényében - éppen az ellenkezőjét javaslom a DVD megtekintése előtt. Nem véletlenül... SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 811 08 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
